Kereső toggle

Elit-vagy lakosságcsere?

Interjú Orbán Balázs miniszterhelyettessel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az európai parlamenti választásokról, a Néppártot érő leszalámizási kísérletekről, az Unió migrációs politikájában beállt változásokról, közös európai hadügyről, valamint a Törökországgal való kapcsolatról beszélt a Heteknek a miniszterhelyettes.

 

A Sargentini-jelentést nagy többséggel megszavazta az Európai Parlament. Hatalmas médiafigyelem kísérte, viszont mindenki tudta, hogy nem lesz ebből 7-es cikkely szerinti eljárás, tehát tényleges szankció nem érheti az országot. Sok hűhó semmiért?

– Azoknak, akik ezt a jelentést Magyarországgal szemben elkészítették és végül megszerezték az Európai Parlament többségének támogatását, egy céljuk mindenképpen volt: a politikai nyomásgyakorlás. Kétségtelenül igaz, hogy Magyarországot jogi értelemben hátrány nem érheti a Sargentini-jelentés elfogadásával összefüggésben – a joghátránnyal fenyegető 7. cikk (2) bekezdés szerinti eljárást az Európai Parlament nem is kezdeményezheti. Az ország kipécézése azonban egyértelműen azért történt, mert a magyar kormány által követett politika – nemzetiérdek-központú, bevándorlásellenes, családbarát, adócsökkentés-párti intézkedésekkel – nem felel meg annak a politikai klímának, ami az Európai Parlamentben uralkodik. Az a félelmük – s ezt teljesen nyíltan mondják –, hogy a Magyarország által képviselt politika, legfőképp a bevándorlásellenesség, el fog terjedni a kontinensen. S ezt mindenképpen meg akarják akadályozni. Valóban, jogi értelemben a jelentés elfogadásának következménye nincsen, de politikai értelemben ez egy erős nyomásgyakorlási eszköz, úgyhogy ennek megfelelően kezeljük.

 

A nyomásgyakorlás fokozódásáról beszélve a Fidesz európai parlamenti frakcióján, a Néppárton belül is megosztottak voltak az erőviszonyok. A döntő többség megszavazta a Sargentini-jelentést, és elindult egy lobbi a Fidesz kizárására. A Fidesz jelezte, hogy nem hajlandó elhagyni a Néppártot. Ki megy, és ki marad?

– Azt a taktikát, amit a baloldali, liberális, zöldpárti parlamenti többség a Néppárttal szemben alkalmaz, mi – nyugat-európai barátainkkal ellentétben – jól ismerjük. A kommunizmusban ugyanezt a műveletet leszalámizásnak nevezték, amelynek lényege, hogy meg akarják osztani a Néppártot azért, hogy lehetőleg ne ő legyen a legerősebb erő. Szerintünk ennek a kísérletnek ellen kell állni, mivel a Néppártot elsősorban az egység tudja megerősíteni. De ebben a sokféleségnek is meg kell jelennie. Ráadásul van itt még egy megfontolás: azokra a kihívásokra, amelyek az Európai Uniót érik, a jelenlegi brüsszeli politikai vezetés, a jelenlegi intézményrendszerrel és a jelenlegi logikával nem tud válaszolni. Úgy gondoljuk, hogy a kereszténydemokrácia gyökeréből, az eredeti néppárti kiindulópontból jönnek azok a megoldások, amelyek e válságokat kezelni tudják. Azért szeretnénk és fogunk a Néppártban maradni, mert hiszünk az Európai Unió megújulásában, s azt gondoljuk, hogy összekötnek a közös alapok, illetve összeköt a bajtársiasság is.

Mi van a jobboldali leszalámizással? Erre is vannak kísérletek.

– A parlamenti matematika természete már csak ilyen. A kalkulációink szerint a Néppárttól jobbra lévő erők a májusi parlamenti választást követően meg fognak erősödni. Ez elsősorban azért van, mert a Néppárt rosszul reagál a kihívásokra. Nagyon hasonló a helyzet ahhoz, ami a német politikában történik. A német politikai környezetben, ahol az átlagemberek jobbra, a CDU pedig továbbra is balra tolódik, mindez egy jobbra álló erő megerősödését fogja eredményezni. Pont ezért szeretnénk a Néppártot megreformálni, és a Néppárt vezetőinek a figyelmét felhívni arra, hogy ezekre a mozgásokra reagálni kell, mégpedig egy konzervatívabb, még inkább kereszténydemokrata irányba történő elmozdulással. A probléma az, hogy a Néppárt jelenlegi vezetői a saját pozícióharcukkal vannak elfoglalva, és az úgynevezett bizottsági „spitzenkandidat” (csúcsjelölt – a szerk.) pozícióért küzdenek, és ezen önös érdekek mentén határozzák meg a Néppárt mozgását. Ez egy olyan banánhéj, amin a Néppárt könnyen el tud csúszni.

Akár annyira, hogy májusban felborulhat az eddig ismert frakciórendszer?

– Benne van a pakliban, mi minden lehetőséggel számolunk. A tervünk egyértelműen a Néppártban maradás és a Néppárt megerősítése a májusi EP-választásokon. Szeretnénk azt is elérni, hogy a Néppártban ne a bevándorláspárti politika uralkodjon, hanem az Európa védelmére irányuló szándékok erősödjenek meg. Ehhez az irányváltáshoz a Fidesz tevékeny módon hozzá tud járulni.

 

Két nagy elképzelés van az Unió jövőjével kapcsolatban: a nemzetállamok Európája és az Európai Egyesült Államoké. A Fidesz az előbbit képviseli. Ha a szorosabb integrációpárti erők nyernek, mennyire szűkül be a kormány mozgástere?

– Nem tagadható, hogy vannak olyan törekvések, amelyek az Európai Egyesült Államok megteremtését célozzák. A föderalista gondolat a politikában, valamint a média- és gazdasági elitben kifejezetten felülreprezentált. Az összeurópai közvélemény-kutatásokból viszont az is látszik, hogy az európai polgárok kétharmados többsége az eredeti koncepcióban, a nemzetek Európájában bízik. Európa mindig is nemzetekből állt, erre épül a kultúrája, értékei. Valójában tehát az európai polgárok és a brüsszeli politikai, gazdasági- és médiaelit között van egy komoly véleménykülönbség. Abban bízunk, hogy ha a demokrácia működik, akkor ez a távolság csökkenni fog, hiszen az európai polgárok olyan vezetőket választanak, akik józanabbul viszonyulnak ehhez. Nem véletlen, hogy az európai elit lakosságcserén, az európai polgárok pedig elitcserén gondolkodnak. Ha sikerül a mostani kedvezőtlen föderációs tendenciát józan irányba terelni, akkor a feltett, hipotetikus kérdésre sem kell választ adni. Ez a célunk, hiszen elkötelezettek vagyunk az Európai Unió mellett és Magyarország uniós tagságának fenntartása mellett.

 

A migrációs válság kirobbanása idején nem lehetett látni, hogy az álláspontok közelednének. Most viszont a Bizottság elvetette a kötelező kvótákat, Merkel pedig hasonlóan beszél a migrációról, mint Orbán Viktor. Mitől tart még a kormány?

– Azt gondolom, hogy a változás csak látszat, és csupán a politikai kommunikáció szintjén történt. Ha megnézzük a mögöttes szakpolitikai döntéseket, akkor azok alapján az látszik, hogy nem történt változás: az uniós intézményrendszer ugyanúgy a bevándorlásban látja a kontinens jövőjét, mint tette azt 2015-ben. A migrációs válság pedig nemcsak Magyarországon, hanem az egész Európai Unióban kampánytéma. Az európai polgárok szerint a migráció és a terrorizmus az EU előtt álló két legfontosabb kihívás– nemcsak a mi, hanem az Eurobarométer kutatásai szerint is. Nem azon van a vita, hogy pontosan hányan érkeznek a határokhoz, hanem azon, hogy ennek a több évtizedes távlatból feszítő kihívásnak az Európai Unió hogyan tud megfelelni. Ha igazán őszinték vagyunk: ebben nem sikerült közelíteni az álláspontokat. Elsősorban azért nem, mert a mi álláspontunk még mindig az, hogy meg kell állítani a migrációt, az Európai Unió intézményrendszere és Brüsszel pedig továbbra is azt mondja, hogy meg kell szervezni azt.

 

Az illegális határátlépők száma jelentősen csökkent 2015-höz képest, mégis jelentős összeg megy el a költségvetésből erre a területre. Míg 2015-ben 391 ezer fő érkezett és 63 milliárdot költöttünk, addig 2017-ben 1045 volt a létszám és 155 milliárd az összeg. Miért nő a bevándorlók számával fordítottan arányosan az összeg?

– A rövid válasz az, hogy azért, hogy soha ne legyen újra négyszázezer. E mögött azonban adatok és stratégiai megfontolások is vannak. Egyrészt az látszik, hogy a válság 2015-ös indulásától kezdve több változás is bekövetkezett. Például a balkáni útvonalon hatályba léptetett határvédelmi rendelkezések és az EU–török megállapodás együttesen elterelte a migrációs útvonalat a közép-mediterrán útvonalra. Az ottani olasz intézkedések pedig, úgy tűnik, részben elterelik a nyugat-mediterrán útvonalra, részben pedig vissza, a Balkánra. Azok a területek, ahonnan a potenciális bevándorlók érkeznek, továbbra is instabilak. Csak Törökországban több mint 4 millió menekült és illegális bevándorló tartózkodik, csak a balkáni útvonalon több tízezer ember van, s Észak-Afrika kulcsállamaiból továbbra is milliók akarnak Európába jutni. Nagyon fontos az, hogy a Magyarország déli határán lévő védelmi rendszer sértetlen és intakt maradjon. Az igazság az, hogy ez teljes valójában nem 2015-ben épült meg. A kerítés volt az első lépés, de a fizikai és jogi határzár csak azt követően épült ki. Éppen ezért valójában csupán 2017 év végétől mondhatjuk azt, hogy egy beállt rendszer működik tranzitzónával, kerítéssel, megfelelő élő erős és technikai védelemmel, illetve megfelelő jogi háttértámogatással. Ennek a több elemből álló rendszernek köszönhető, hogy ilyen alacsony az illegális határátlépők száma.

 

Az európai ügyészség – mely uniós pénzek felhasználásával kapcsolatos visszaélések esetén nyomozna – bevezetésével kapcsolatban az a kormányzati álláspont, hogy sértené a szuverenitásunkat. Az eljárás kezdeményezési joga lenne náluk, döntést továbbra is a nemzeti bíróságok hoznának. Ebben nem látom a szuverenitás sérelmét.

– Nemcsak mi, hanem többen gondolkodnak így! Egyrészt azok az országok, akik a belügyi és igazságügyi együttműködésben hagyományosan nem vesznek részt – ilyen például Dánia vagy Nagy-Britannia –, de hasonlóan gondolkodik még Írország, Svédország és Lengyelország is. A problémát abban látjuk, hogy Brüsszel egy újabb ügyben akarja gyengíteni a nemzetállami hatásköröket, miközben már két hasonló feladatot ellátó intézményünk is van, az Eurojust és az Europol. Ezek megerősítése helyett egy harmadik, nemzetek feletti szervezetet hoznánk létre. Ez egyrészt önmagában is sérti a szubszidiaritás elvét, amely kimondja, hogy csak azokat a problémákat kell európai szintre helyezni, amelyeket feltétlenül európai szinten kell megoldani. Másrészt szuverenitási probléma nemcsak az, hogy ha a bírói rendszer egyes elemeit helyezzük nemzetek feletti szintre, hanem ha magát a vádemelést is. Hiszen a vádemelés a legfontosabb előkérdése a bűnösség megállapításának.

Vegyünk egy történelmi példát: az Osztrák–Magyar Monarchia arra épült, hogy volt közös külügy, közös hadügy és az ahhoz tartozó közös pénzügyek. Minden más nemzeti hatáskörbe tartozott. A mostani Európai Unióban ezzel szemben az a divat, hogy minden közös, kivéve a külügy, hadügy meg a pénzügy. Egy kicsit hátrébb lépve mindig érdemes azt átgondolni, hol van értelme az együttműködés elmélyítésének, és hol nincs. Mi az európai ügyészséggel kapcsolatban azt látjuk, hogy ezen a területen nem érdemes, s ezt a kimaradási lehetőséget az alapszerződések garantálják számunkra.

 

A közös hadügynek lenne értelme?

– Mi ezt régóta támogatjuk! Nem mindenki ért ezzel egyet, például a britek, akikkel egyébként hagyományosan sokszor egy platformon vagyunk, ők régóta a legnagyobb ellenzői. Szerintünk viszont ennek lenne értelme, ugyanis jelenlegi formájában az Európai Unió nem képes katonai és külpolitikai szempontból globálisan vagy legalább regionálisan aktív alakító tényezőként fellépni. Viszont a legtöbb Európát sújtó problémának – például a migrációnak – komoly biztonságpolitikai vetülete van. Itt megint az a gond, hogy az uniós bürokrácia egy saját politikai agendát visz, amivel a tagállamok egy része nem tud egyetérteni. Általánosságban a külügyi és a hadügyi együttműködés fokozásának van értelme, de ehhez bizonyos előfeltételeket teljesíteni kell – például a különböző megközelítések közötti összhang megteremtésének aprómunkáját el kell végezni –, amire jelen uniós intézményrendszer, illetve politikai elit nem képes.

 

A másképp gondolkodás megjelenik abban is például, hogy a magyar kormány milyen szoros kapcsolatot ápol Törökországgal, szemben a többi uniós tagállammal.

– Nekünk régóta az a külpolitikai alapvetésünk, hogy Magyarország akkor lehet sikeres, ha a legnagyobb és legfontosabb globális szereplők is érdekeltté válnak ebben. Ahhoz pedig, hogy érdekeltté váljanak az ország sikerében, egy normális kapcsolatot kell fenntartani velük. Mi ugyanígy állunk az amerikai, az orosz, a kínai és a török kapcsolatokhoz, amelyek mind nagyon fontosak számunkra.

 

Orbán Viktor szerint tisztában kell lennünk a történelmünkkel. Ebbe hogyan illeszkedik a Gül Baba türbéjének átadása és Erdogan Magyarországra látogatása?

– Ha Törökországnak fontos az, hogy egy ilyen, egyébként valóban szép és szerintem Budapesthez méltó kulturális emléket fel kell újítani, akkor ez nem egy olyan cél, amit el kell lehetetleníteni, hanem olyan, amit érdemes támogatni. A kormány minden értékes műemléket törekszik felújítani. Ráadásul egy olyan helyszínről van szó, ami a budapesti családok egyik kedvelt kirándulóhelye. Az pedig, hogy Törökországgal vagy bármely más országgal normális politikai kapcsolat alakult ki, kifejezetten a magyar érdeket szolgálja.

Olvasson tovább: