Kereső toggle

Pénzszóró kórházak, felelőtlen igazgatók?

Interjú Sinkó Eszter egészségügyi közgazdásszal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Anarchikus állapotokkal, felelőtlen és botrányos gazdálkodással vádolja az egészségügyi intézmények vezetőit az Állami Számvevőszék, melynek elnöke szerint az sem biztos, hogy több pénz kell az ágazatba. A megszólított Kórházszövetség szerint azonban az is csoda, hogy ilyen kevés pénzből még működik a rendszer.

A Kórházszövetség visszautasította az Állami Számvevőszék vádjait a felelőtlen kórházi gazdálkodásról, és arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben az Európai Unió átlagában a tagállamok a GDP-jük 7,2 százalékát költik a saját egészségügyi rendszerükre, Magyarországon csupán a GDP 5,2 százalékát fordítja a kormány az ágazatra. Ez, ha jól számolom, a tavalyi 38 ezer milliárd forint GDP alapján közel 2000 milliárd forint éves szinten. 

– A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) honlapján a természetbeni ellátásra fordított összegnél 1670 milliárd forint szerepel az idei esztendőben, durván ennyi pénz jut a 9,8 millió állampolgár egészségügyi ellátására közforrásokból összesen.

Ehhez képest az a 100 milliárd, amennyivel 2019-ben emelik az egészségügynek juttatott pénzt az ideihez képest, elég szerénynek tűnik.

– Ráadásul ennek a 100 milliárdnak a nagyobb része béremelésre, illetve az Egészséges Budapest Programra és az elkezdett beruházások folytatására megy, így a tényleges napi működést ez nem könnyíti meg. 2016–2017 és az idei év után, amikor tényleg érezhető volt a forrásbővülés, a 2019-es szűk esztendő lesz az egészségügyben.

Az egészségügy mely területein van a legnagyobb baj?  

– Nem érdemes ilyen megközelítést alkalmazni, mert minden mindennel összefügg. Kezdjük a mentőszolgálattal. A szolgálat teljesítménye nagyon sokat romlott az utóbbi időben, ennek objektív mérője a kiérkezés ideje. 2010 és 2014 között – amikor a mentésirányítási rendszer korszerűsítése zajlott – a 15 percen belüli kiérkezési időt az esetek 78 százalékában tudta tartani a szolgálat. A cél az volt, hogy a fejlesztéssel érjék el a 85 százalékot. Ehhez képest ma nem éri el a 70 százalékot, tehát 100 riasztás közül legalább 30 esetben nem teljesül a 15 perces kiérkezés. Kevés pénz jut a szolgálatra, nem véletlen, hogy már Budapesten is állnak üresen mentőautók, mert nincs elég sofőr, mint ahogy mentőtiszt és mentőápoló sem.

A létszámhiány a háziorvosi rendszerben is egyre nagyobb probléma, jelenleg 331 praxis betöltetlen már hosszabb ideje. 

– A háziorvosi rendszerben nem romlott olyan mértékben a helyzet, mivel a kormány a fiatal orvosok háziorvosi rendszerbe érkeztetésének támogatására több tízmilliárdot költött el – letelepedési támogatás címén –, ezért valamit javult is a helyzet, de félő, hogy a javulás csak átmeneti, mert még mindig nagyon sok a betöltetlen praxis, és ez a szám nőni is fog, mert egyre több háziorvos megy nyugdíjba.

Mekkora támogatást nyújt a kormány egy-egy praxisra számítva?  

– Ha tartósan betöltetlen egy körzet, akár 20 millió forintot is ad egy-egy praxis betöltéséért fiatal orvosoknak. Ám ez azért nem bizonyulhat elég ösztönzőnek, mert a rendszer – nevezzük inkább háziorvoslásnak – összes körülményét csak a pénz nem írhatja felül. Ahhoz, hogy csökkenjen az elvándorlás mértéke és jöjjenek újak, ki kellene terjeszteni a háziorvosok jogosítványait, mert ma ezek meglehetősen szűkre szabottak, és ezt jogosan találják méltatlannak a háziorvosok. A szakmai felkészültségük is indokolná, hogy a mostaninál komolyabb feladatokat is elláthassanak. A háziorvoslásban 20-30 milliárdnyi többletforrással már látványos eredményeket lehetne elérni a kompetenciák bővítésével, többletszolgáltatásokkal, újabb szakemberek bevonásával, így például gyógytornászok megjelenésével a betegek szűkebb környezetében.  

Nézzük a járóbeteg szakellátást!

– A járóbeteg szakrendelések egyik fő problémája a finanszírozási rendszer: a járóbeteg szakrendelők gyakran abban érdekeltek, hogy egy-egy beteget minél többször visszarendeljenek, és nem abban, hogy minél több beteget lássanak el véglegesen.

Itt álljunk meg egy pillanatra! Hogyhogy abban érdekeltek, hogy minél többször rendeljék vissza ugyanazt a beteget?    

– Ezt a finanszírozási technikát „fee for service” technikának nevezik, ami azt jelenti, hogy minden egyes beavatkozás önálló díjtétellel terhelt, tehát az egészségbiztosító minden vizsgálat, beavatkozás után külön fizet a szakrendelőnek: ha ötször jön vissza a beteg, ötször fizet a biztosító. És egy visszarendelt beteg esetében már nem kell a nulla pontról indítani a kivizsgálást, hiszen az orvos az első találkozáskor számos dolgot megtudott a páciensről, az újabb megjelenéskor elég új receptet felírni, vagy változtatni a gyógyszeradagon. A lényeg, hogy nincsenek olyan ösztönzők a rendszerben, amelyek abba az irányba terelnék a járóbeteg szakellátásban dolgozó orvosokat, hogy a lehető legrövidebb idő alatt, a legkevesebb visszarendeléssel lássák el a beteget. A jelenlegi feltételek közepette már a finanszírozási technika felülírásával is jóval többet ki lehetne hozni a járóbeteg szakrendelők működéséből.

A kórházakról nagyon vegyes a közvéleményben kialakult kép, nyilván mindenki a saját élményei alapján alkot véleményt. Talán az az általános, hogy a lerobbant épületek, szegényes infrastruktúra mellett, vagy ellenére, az orvosok, nővérek és ápolók lelkiismeretesen dolgoznak, ők tartják életben a rendszert. 

– A kórházi területen a leglátványosabb problémák a sürgősségi ellátásban keletkeznek; gyakran hallunk-látunk olyan híreket, hogy félnapokat várakoznak betegek a sürgősségi osztályokon, mire ténylegesen ellátják őket.

A probléma megértéséhez menjünk vissza a háziorvosokig. Ők gyakran küldik el járóbeteg szakrendelésre a betegeket kivizsgálásra. Ám a szakrendelőkben is kevés az orvos, ráadásul a teljesítményvolumen-korlát miatt csak véges számú szolgáltatást nyújthatnak, mert ha elérik a havi keret határát, az a feletti ellátásokért már nem fizet a biztosító. Így a beteg legfeljebb a következő hónapra, vagy még későbbre kap időpontot, tehát nőnek a várólisták.

A folyamat gyorsítása érdekében a háziorvos elküldheti a beteget egy magánintézménybe, vagy ha arra a páciensnek nincs pénze, azt tanácsolja, hogy menjen el valamelyik kórház sürgősségi osztályára, mert az ottani protokollrendszer alapján nem küldhetnek el vizsgálat nélkül – elvileg – senkit. Lehet, hogy a beteg a sürgősségi osztályon várakozik 10 órát, de legalább megkapja azokat a vizsgálatokat, amikre a járóbeteg szakrendelőben csak 3 hónap múlva kerülne sor. Ezért vannak tele a sürgősségi osztályok, és ezért hallani különféle botrányokról. Ezen a területen relatíve szigorúak a protokollok, és ennek a következménye, hogy rengeteg felesleges – sokszor nem sürgősségi esetben is annak minősülő – vizsgálatot végeznek el.

A teljesítményvolumen-korlát a kórházakra is vonatkozik?  

– Igen, a szakrendelőkre és a kórházakra is vonatkozik, a sürgősségi ellátásra azonban nem: ott annyi beavatkozást végeznek el, amennyire szükség van, éppen ezért a sürgősségi osztályok „bedugulnak”. Ráadásul a sürgősségi osztályok ügyeletein nem mindig a szükséges végzettséggel rendelkező szakorvos van beosztva, ezért aztán a biztos diagnózis érdekében több vizsgálatot is elrendelnek, emiatt még tovább fokozódik a rendszer túlterheltsége. Az ott dolgozó sürgősségi szakorvosok száma is véges, szóval ez a terület is sok sebből vérzik.

Beszéljünk a létszámhiányról: hol és milyen szakemberek hiányoznak a leginkább?

– A kórházak esetében a fővárosban a nővérhiány, vidéken inkább az orvoshiány jellemző.

Egy hivatalos és az egész országra kiterjedő nyilvántartás szerint Magyarországon 63 000 orvos van. A valóságban hogy áll a helyzet?

– Ez egy nagyon félrevezető szám, ugyanis ebben az úgynevezett alapnyilvántartás szerinti adatban minden orvos szerepel, aki valaha végzett, és mindaddig szerepelni is fog, amíg a nyilvántartó hivatal nem értesül az érintett haláláról. Ráadásul azok is benne vannak, akik már nem orvosként dolgoznak, vagy nyugdíjba vonultak, külföldre mentek dolgozni. A valóságban nagyjából 6200-6300 háziorvos van, a járóbeteg szakellátásban és a kórházakban pedig 18-19 ezer fő, összesen tehát durván 25-26 ezer orvos dolgozik jelenleg Magyarországon a betegellátásban.

A kormány azzal érvel, hogy a közelmúltban 3000 új orvos lépett be a rendszerbe.

– Ez egy csalóka szám: az utóbbi néhány évben a főállású orvosok bruttó bére 207 ezer Ft-tal növekedett, aminek az lett az egyik következménye, hogy sok olyan orvos, aki korábban szerződéssel dolgozott valamelyik kórháznál, átment az állományba, és ő is főállású lett. Ezáltal a statisztikában valóban nőtt az orvosok száma, a valóságban azonban nem történt érdemi javulás.

Ön szerint hány orvosra lenne szükség?

– Ezt nagyon nehéz megmondani, de az biztos, hogy a jelenlegi szétaprózott szolgáltatói rendszerben, a jelenlegi munkamegosztásban, a jelenlegi szervezettséggel a mostani orvosszám alacsony. Fontos megjegyezni, hogy most is lehetne hatékonyabb a működés, mert például sok olyan feladat van, amit az orvosok nyugodtan átadhatnának nővéreknek, szakdolgozóknak, ám sokan azt mondják, miért tanultam én hat évig, ha páréves végzettséggel rendelkező nővér is elvégezheti a munkámat. Mondok egy példát: méhnyakrákszűrést – kenetvételt – ma már védőnők is elvégezhetnek, de ezért 6-8 évig kellett küzdeni, miközben Nyugat-Európában döntően nem orvosok végzik ezt a tevékenységet. Sőt, tovább menve, vannak országok, ahol nővérek által irányított praxisok működnek. Nálunk a háziorvosok erről a lehetőségről hallani sem akarnak, noha egyre nő a betöltetlen praxisok száma. Pedig egy jól képzett, sok éve a háziorvos mellett működő nővér el tudná látni az ottani teendők 80 százalékát.

Térjünk át a beszélgetésünk apropójául szolgáló állami számvevőszéki jelentésre: sokak szerint ez arról szól, hogy az ÁSZ megállapította, de legalábbis azt sugallja, hogy a kormány megfelelő forrást biztosít az egészségügy számára, ám a korrupt, vagy nem elég képzett kórházigazgatók rosszul gazdálkodnak a pénzzel. És ezzel tulajdonképpen a kórházakban is bevezetendő kancellári rendszernek ágyaznak meg, így akarják megalapozni a megfelelő közhangulatot. Ön mit gondol?

– Az biztos, hogy a pénzügyminisztérium régóta úgy gondolja, hogy a kórházigazgatók jelentős része nem áll a helyzet magaslatán. Sok esetben indokolatlanul magas áron vásárolnak bizonyos szolgáltatásokat, és ez a pazarlás indokolatlan forráskivonást eredményez. Ezekben a felvetésekben bizonyosan van igazság, hiszen nagyon kevés az olyan intézmény, ahol tökéletes lenne a gazdálkodás. Ám ezeket a kórházigazgatókat a mostani kormányzat által összeállított szempontrendszer alapján választották és nevezték ki. A másik fontos tényező, hogy hat évvel ezelőtt államosították a rendszert, s az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) felügyeli az intézmények jelentős részét, azaz felelős azért, ami az intézményekben történik. Az ÁSZ álláspontja valójában az eddig elvégzett kormányzati munkát bírálja ilyenképpen.

Egy közbevetés: az egészségügyi intézmények hány százalékát működteti és felügyeli az állam?

– Az egyetemek ugyan állami tulajdonban vannak, de nem állnak közvetlen állami irányítás alatt, mint ahogyan a magánintézmények, az egyházak által működtetett intézmények sem, továbbá vannak önkormányzatok által működtetett szakrendelők, illetve a háziorvosi rendszer sincs közvetlen állami ernyő alatt. De erre azt mondom, még szerencse, hogy így van, mert látható, hogy az ÁEEK a jelenlegi feladattömeggel sem képes megbirkózni. Ha jól tudom, 104 intézmény tartozik a közvetlen irányításuk alá. Sajnálatos, hogy mind a mai napig nem dolgozták ki azt a szempontrendszert, amely alapján egységesen lehetne értékelni például a kórházak és menedzsmentjük teljesítményét.

Visszatérve az ÁSZ jelentésre: mekkora kár keletkezik a kórházigazgatók felelőtlen gazdálkodása miatt?

– A kórházigazgatók sokszor azért trükköznek a szolgáltatásokkal, mert az a pénzmennyiség, amellyel gazdálkodhatnak, nem elég a tényleges működtetésre. Nem méltányos rajtuk elverni a port, miközben ők a költségvetéstől függenek, a mozgásterük pedig elhanyagolhatóan kicsi. Újra deklarálni szükséges: a rendszer súlyosan alulfinanszírozott, és ez méltánytalan helyzetbe hozza mind a betegeket, mind pedig az egészségügyi személyzetet. Ráadásul rosszul szervezett az egész ellátórendszer, és hibás ösztönzőkkel operál, ahogyan erre korábban utaltam már.

Az úgynevezett orvosbárók mekkora befolyással bírnak? Ez a réteg képes szabotálni az egészségügy reformját, az átláthatóságot?

– Nyilván van mindig egy réteg, amely képes a saját hasznára fordítani kapcsolati tőkéjét, de összességében ez csak egy apró színfolt a teljes képben. A rendszer nem emiatt rossz.

Ha a hírek igazak, hamarosan jönnek a kórházak élére is a kancellárok. Ők miben tudnak majd változást hozni, illetve mennyi pénz megtakarítására lehetnek képesek?

– Nem tudom, hogy mi lesz a kormányzat végső döntése ebben a kérdésben, de a frissen kinevezett egészségügyi kormányzat több megnyilatkozásában nem lépett fel támogatólag e kérdésben. Szerintem igazuk van.

Mégis, mekkora az az összeg, amit túlárazások miatt eddig feleslegesen költöttek a kórházak?

– Túlárazott beszerzésekben maga az ÁEEK is élen jár. De a kérdésre válaszolva, a kórházak körében jobb munkával összességében maximum néhány tízmilliárd spórolható meg szerintem. Ez sem kevés pénz, de az évi 1600-1700 milliárdhoz képest elenyésző. Ráadásul a beszerzések részben azért drágultak meg, mert központosították azokat.

Induljunk ki abból, hogy valamiképpen tényleg sikerül megspórolni évente 40-50 milliárdot. Mi változik ezzel érdemben? Mi lesz így az egészségüggyel a ciklus végére, 12 évnyi Fidesz-kormányzás után?

– A jelenlegi minisztériumi vezetésben számos kórházigazgató dolgozik, remélem, képesek lesznek elmagyarázni és megértetni a kormány többi tagjával, melyek a rendszer legfőbb gyengeségei. Meglátjuk.

Az egészségügy főbb területei

Alapellátás: ide tartozik a háziorvosi rendszer, a védőnői hálózat, a fogorvosi alapellátás és az otthoni szakápolás.
Szakellátás: ide tartoznak a szakrendelők (járóbeteg szakellátás), illetve a kórházak (fekvőbeteg szakellátás). 
Mentőszolgálat
Sürgősségi ellátás: nem önálló alrendszer, sürgősségi ellátás működik az alapellátásban és működik a szakellátásban is.

Egészségügyi adatok

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint míg az ezredfordulón az egészségügyben dolgozók száma 144 ezer fő volt, addig 2014-re a létszám 120 ezer alá csökkent.
Az egy betegre fordított pénz Magyarországon 600 euró, míg az Európai Unió többi országában átlagosan 2000 euró évente.
Magyarországon a születéskor várható élettartam 2015-ben 75,9 év volt, ugyanekkor az európai uniós átlag elérte a 80,6 évet.
2014-ben az EU 28 tagállamának rangsorában a magyar férfiak a huszonnegyedik, a nők a huszonhatodik helyen álltak a születéskor várható élettartam alapján.
2014-ben Magyarországon több mint 32 ezer haláleset, az összes halálozás 26 százaléka elkerülhető lett volna jobb egészségügyi ellátórendszerrel és hatékony népegészségüggyel.

Olvasson tovább: