Kereső toggle

Magyarország 2018–2030

Orbán Viktor politikáját befolyásoló külső tényezők

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Orbán Viktor miniszterelnöki eskütételét követő beszédében az elkövetkező ciklusra, sőt egészen a 2030-ig tartó időszakra vonatkozóan határozott meg célokat. Olyan célokat, amelyek messze túlmutatnak az ország napi politikai ügyein. A miniszterelnök egy nagy képet vázolt fel, amellyel jól körülhatárolta, hol a helye hazánknak a nemzetközi rendszerben – mind politikai, mind pedig szellemi síkon.

Bizonyára vannak, akik értetlenkednek, s tán olyanok is, akik rosszallják, hogy Orbán Viktor évtizedes távlatokban gondolkodik. Ahhoz, hogy ennek jelentőségét és szükségességét megértsük, fontos szem előtt tartanunk a jövőbe tekintés okát: aki nem fejlődik, az előbb vagy utóbb lemarad. Ez a rendkívül egyszerű, üzleti életből származó megállapítás tökéletesen igaz a politikai vezetésre is. Egy ország menedzselése, irányítása nem maradhat meg a napi ügyek ellátásának szintjén, a kormány és a kormányfő nem tevékenykedhet négy éven át „ügyvezető” jelleggel. Ha ezt tenné, a fenti törvényszerűség értelmében az ország lemaradna és kimaradna. Lemaradna és kimaradna azokból a folyamatokból, nem profitálna azokból a trendekből, amelyek most a nemzetközi politikát mozgásba hozták és elindították benne a változást. Minden, az országa jövőjéről felelősen gondolkodó vezetőnek rendelkeznie kell egy ilyen stratégiai vízióval a következő évtizedeket illetően. Nincs ez másképp Európa más országaiban sem. Elmúltak azok az évek, amikor kényelmesen lehet egyik napról a másikra politizálni. Most minden komoly európai vezető tekintetét a jövő kihívásaira veti. Aki most nem bír saját, világos és határozott elképzeléssel, annak sorsa a sodródás, adott esetben pedig a teljes perifériára kerülés lehet.

Külső kényszerek

Egy hosszú távú terv megfogalmazásához mindenekelőtt a lehetőségekkel és a külső tényezőkkel kell tisztában lenni. A lehetőségeket és kereteket a miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjújában így foglalta össze: „Kevés ország van Európában, ha van egyáltalán, amely ezer év óta saját állami keretek között, tiszteletreméltó teljesítményt elérve tudta volna szervezni az életét. Mi, magyarok ilyenek vagyunk, tehát legyünk büszkék mindarra, amit elértünk. De attól is óvok, hogy átessünk a ló másik oldalára, tehát azért jó, ha tudjuk, hogy hol a helyünk, mert ebből lehet kiindulni, ha az ember reális politikát akar csinálni. Ha nem, akkor pofára vagy arcra esik, vagy pórul jár, ahogy tetszik.”

Az európai, sőt a nemzetközi politika is egyre kevésbé a hagyományos, eddig megszokott keretek között folyik. Éppen ezért egyre nehezebb, s egyre fontosabb is meghatározni, hogy hol van a helyünk a világban. Újfajta trendek, új megközelítések jelennek meg. Amennyiben a kormányzat és a miniszterelnök politikáját, mozgásterét  meghatározó külső tényezőket szeretnénk azonosítani, akkor nekünk is túl kell lépnünk a hagyományos kereteken. Az elkövetkező időszakot ugyanis nagyívű viták és a klasszikus megközelítésekkel nem értelmezhető politikai mozgások és változások fogják jellemezni.

Szinte már közhelyszerű, de a migrációról és annak kezeléséről szóló vita kimenetele alapjaiban határozza majd meg a következő évtizedek Európáját. Mostanra jutott csak el oda az európai politika, hogy érdemi tárgyalás induljon a helyzetről. Eddig a migrációról szóló gondolkodást kétféle megközelítés jellemezte: egyik oldalról egy realista, gyakorlatias álláspont, amelyet Magyarország és a közép-európai országok képviseltek. A másik oldalról pedig egy idealista és utópisztikus gondolkodás, amely a hétköznapi következményekkel mit sem törődve általános „igazságokat” kívánt megfogalmazni a bevándorlás szükségességéről és – kizárólag – pozitív hatásairól. Mára egyre több ország és politikus képviseli a realista megközelítést: vagy azért, mert a választók leváltották azokat a politikusokat, akik nem a valóság talaján álltak, s helyettük realistán gondolkodókat választottak (ezt látjuk most Olaszországban), vagy azért, mert a korábban idealista politikusok is belátták a valóságtól való elszakadás politikai, gazdasági és biztonsági kockázatát (erre remek példa a változóban lévő német migrációs politika). Az elmúlt időszakból láthattuk: a magyar miniszterelnök a valóság talaján álló migrációs politika zászlóvivőjeként európai, sőt világszinten is tényezővé vált. A vita alakulásával összhangban Magyarország pozíciói is egyre erősödtek. Nem véletlenül, hiszen több felmérés szerint is az első számú kihívás Európa számára a migráció.

Európa most épül

Szintén európai léptékű kérdés az Európai Unió jövőjéről szóló vita. Ez a diskurzus a migrációból nőtt ki és nő ki egyre inkább. A bevándorlás ugyanis kézzelfoghatóvá és egészen hétköznapivá tette azt a feszültséget, ami a globalizmus és lokalizmus képviselői között áll fenn. A nézetkülönbség már évtizedek óta jelen van és feszültséggel telíti az EU jövőjéről való gondolkodást. Európai szinten a törésvonal a nemzetállamok Európájának képviselői és a birodalmi Európai Egyesült Államok zászlóvivői között húzódik. Ez minden bizonnyal az egyik meghatározó eleme lesz a 2019-es EP-választási küzdelemnek, illetve a következő Európai Bizottság vezetői kiválasztásának is. Ezekben a vitákban Magyarország szintén központi szerepet játszik, hiszen a lokalizmus egyik meghatározó európai képviselőjévé vált. Érdemes ugyanakkor figyelni arra is, hogy ebben a küzdelemben egy világpolitikai színtér is kibontakozni látszik: az utóbbi időben erősödtek a lokalizmust képviselő politikusok. Orbán Viktort jellemzően Donald Trump amerikai elnökkel és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel szokták egy lapon említeni, ami azt mutatja: az egyre inkább kibontakozóban lévő vitában való aktív szerepvállalás és kiállás megsokszorozza az ország nemzetközi szerepét és mozgásterét. Itt ugyanakkor ismerni kell a mértéket, amit az ország lehetőségei és képességei jelentenek.

Egységben az erő

Magyarország szempontjából a közeljövő egyik legnagyobb kihívását éppen a fenti nagy konfliktusokból is táplálkozó EU-s költségvetési vita jelenti. Bár ezt alapvetően nem tekinthetjük újfajta kihívásnak, hiszen az unió költségvetése minden hét évben újratárgyalásra kerül, itt is fellelhetünk egy egészen újszerű rendezőelvet. A költségvetés jelenlegi tervezete ugyanis azt üzeni, hogy nem kizárólag a gazdasági szempontok és az EU versenyképessége a költségvetés előkészítésének rendezőelve. A föderatív Európa támogatói ugyanis a migrációról és az EU jövőjéről szóló ideológiai vitákban eszközként kívánják felhasználni a költségvetést, hátrányos helyzetbe hozva a lokalizmust képviselő tagországokat. Ennél a pontnál érdemes áttérni hazánk szűkebb környezetének alakulására.

A fenti nagy vitákban való kiállás megmutatta: Közép-Európa országai igen hasonlóan gondolkodnak a migrációról, Európa jövőjéről, és egy oldalon állnak a globalizmus és lokalizmus erői közötti konfliktusban. Ez az egység azonban nagyon sok területen fejlesztésre, kiteljesítésre szorul még. A következő évek nagy feladata egyértelműen ez lesz, hiszen hasonló gondolkodás nem elegendő, a kapcsolatokat minden téren erősíteni kell. Ebben a szituációban az újdonság az, hogy immáron egyre inkább Közép-Európáról érdemes beszélni, hiszen az alakuló egység egyre inkább túlnő az egyébként roppant fontos alapját képező Visegrádi Együttműködésen is. A jövő nagy feladata tehát a V4 egységének megőrzése és erősítése, s a közös gondolkodás kiterjesztése a teljes régióra. 

Az új kormánynak és a miniszterelnöknek mindezen kihívásokban úgy kell helytállnia, hogy közben a kormányzás napi feladatait is megfelelően végzi. A kormány komoly felhatalmazással és társadalmi támogatottsággal bír, a bizalmat azonban meg is kell szolgálni. Orbán Viktor e kettős kihívásnak való megfelelést a következőképp fogalmazta meg: „…a napi munkát üzemszerűen a maga tempójában és rutinjával el is fogjuk végezni, de ennél azért jóval többre vágyunk. Igazi nagy fába, sőt fákba akarjuk vágni a fejszénket. Tudjuk azt is, hogy bizonyos nézőpontból egy veréb lehet jobb, mint egy túzok, de mi most igazi nagyvadakra akarunk menni.” Igazi kihívásokat jelentő nagy fákból és vadakból, pedig mint látjuk, van elég.

A szerző nemzetközi kapcsolatok elemző, a Századvég Alapítvány vezető kutatója

Olvasson tovább: