Kereső toggle

Örömtelen megélhetés

A magyarok harmada él a létminimum alatt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tavaly az egy főre jutó létminimum összege 90 650 Ft volt, a létminimum alatt élők aránya pedig 30 százalékra csökkent. A magyar társadalom további 23 százaléka él a létminimum közvetlen közelében – őket egy váratlan kiadás bármikor a létminimumhatár alá sodorhatja.

A létminimum egy főre eső összege érdemben nem változott az elmúlt években: tavaly 90 650 Ft volt, kétezer forinttal több, mint 2016-ban. Az alig 2 százalékos növekedés nagyjából az élelmiszerárak inflációjának megfelelő emelkedés – mondta el érdeklődésünkre Kiss Ambrus szociológus, a Policy Agenda vezető elemzője. Az intézet 2015 óta végzi a létminimum-adatok számítását, mióta a KSH felfüggesztette az adatközlést, mondván: a létminimum fogalma túlzó a hazai szegénység megítélése szempontjából.

A létminimum értéke egy „örömtelen”, egyik hónapról a másikra élő, tartalék nélküli, alapvető megélhetési minimumra vonatkozik. Ennél nem sokkal lejjebb kezdődik a nélkülözés fogalma. A létminimum értékét a mindenkori alapszükségletek – mindenek előtt egy élelmiszer-normatíva – alapján árazzák be, a különböző összetételű háztartások szerint súlyozva. A tipikus, két aktív korú személyből és két gyermekből álló háztartás létminimuma tavaly 262 305 Ft volt.

A kiadások szerkezete nem módosult: a háztartások átlagosan jövedelmük 31 százalékát költik élelmiszerre, 22 százalékát lakásfenntartásra, 10 százalékát közlekedésre, 5 százalékát egészségügyre és higiéniára, 7 százalékát telefonálásra, 6 százalékát kultúrára, oktatásra, 3 százalékát ruházkodásra.  

A létminimum helyzete változatlan

Az utóbbi években a létminimum értéke lényegében nem változott, ugyanakkor a létminimum alatt élők aránya jelentősen csökkent. Míg a rendszerváltás idején a lakosság 10 százaléka élt a létminimum alatti jövedelemből, 2015-ben már a 41 százaléka, 2016-ban a 36, tavaly pedig a 30 százaléka – a legutóbbi aránnyal sikerült visszatérnünk a gazdasági válság előtti, „békebeli” szintre. Kiss Ambrus szerint ez a béremelések – elsősorban a minimálbér- és a garantált bérminimum-emelések – hatásának köszönhető, miáltal azok a személyek, akik a minimálbér környékén kerestek, átsorolódtak a létminimum felett élők táborába.

Ezt tükrözi a létminimum alatt élők arányának településtípusok szerint való alakulása is. Míg Budapesten 2016–2017 között 18-ról 15 százalékra csökkent a létminimum alatt élők aránya, addig a falvakban 49-ről 40 százalékra esett vissza az arányuk. „Nem annyira a teljes lakosság életszínvonala emelkedett, hanem inkább a kistelepüléseken élőké, ahol a legnagyobb arányban találhatók olyan munkavállalók, akik az alacsony kereseti kategóriába tartoznak” – emelte ki Kiss Ambrus.

Tavaly a háztartások 25 százaléka élt a létminimum alatt, míg tavalyelőtt a 29 százaléka. A családtípusokat tekintve a legveszélyeztetettebbek a 18 év alatti gyermeket nevelő családok: 2016-ban a gyermekes családok 51 százaléka élt a létminimum alatt – jóllehet az össznépességen belüli arányuk csak 20 százalék –, miközben a nyugdíjas háztartások 13 százaléka, a gyermektelen családoknak pedig a 23 százaléka tartozott ebbe a kategóriába.

A bérek emelkedése főként a gyermeket nem nevelő, alacsony keresetű háztartásokat érintette, a gyermekeseket kisebb arányban, mivel az alacsony bérűek jövedelmében meghatározóak a szociális transzferek (családi pótlék, gyes, gyet stb.), melyek a gyereknevelés költségeit hivatottak kompenzálni, de régóta nem emelkednek. „Ha a létminimum alatt élő háztartások arányát az inaktívakra, azaz 10 százalékra szeretnénk korlátozni, akkor a bérek további emelése mellett a szociális transzferek értékének növelésére is szükség lenne” – fogalmazott a szociológus. Hozzátette: az egyszülős és a közmunkás családok helyzete tekinthető a legnehezebbnek: elsöprő többségük (2016-ban 81 és 99 százalékuk) a létminimum alatt él.

Kiss Ambrus szerint a lakosság 23 százalékára tehető azoknak az aránya, akik közvetlenül a létminimum felett élnek, azaz egy nagyobb krach esetén bármikor lecsúszhatnak a létminimum alá. Ők azok, akik a létminimum (egy főre 90 650 Ft, kétgyerekes párra 262 300 Ft) fölött és az úgynevezett társadalmi minimum (egy főre 117 720 Ft, illetve kétgyerekes párokra 341 400 Ft) alatt élnek, azaz egy nagyobb kiadás őket is padlóra teszi. A társadalmi minimum azt az alsó jövedelemhatárt mutatja, amelynél az alapvető szükségletek kielégítésén kívül – racionális gazdálkodás esetén – szerény kiegészítő fogyasztás is lehetővé válik, illetve némi átcsoportosítással váratlan helyzetek – például betegség, mosógépjavítás – is kezelhetők.

Kiss Ambrus kiemelte, hogy a fenti adatok a dolgozói szegénységet tükrözik: a háztartások 25 százaléka él a létminimum alatt, s ennek 60 százaléka egy vagy több keresővel rendelkező család. „A jövőben a létminimum alatt élők arányának további csökkenésére számítunk. Különösen, hogy 2018-ban megvalósulni látszik a szakszervezetek régi követelése, azaz a minimálbér – az infláció függvényében – elérheti a létminimum összegét. Ez viszont csak részben javít az alacsony keresetű gyermekes családok helyzetén, akik a létminimum alatt élők körében, ha csökkenő mértékben is, de továbbra is felülreprezentáltak lesznek” – hívta fel a figyelmet a szociológus.

Olvasson tovább: