Kereső toggle

Ungár Péter: „Megvan a magam felelőssége”

Az LMP elnökségi tagja a Heteknek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Belharcok, személyeskedés, dulakodás – erről szólnak a hírek az LMP-vel kapcsolatban. Ungár Péter elnökségi tagot a párt belügyeiről, a választási eredményről, az MSZP-ről és a Jobbikról is kérdeztük.

Szitkozódás, dulakodás – mozgalmas az élet az LMP-ben a választás óta.

– Ez egy eufemizmus.

Van egy határozott törésvonal a pártban, mondjuk elvi vagy stratégiai kérdések mentén, vagy mindenki küzd mindenkivel?

– Sokan elvárják, hogy a pártok demokratikusan működjenek. Na már most ha egy párt demokratikusan működik, az ilyen. Mielőtt megkérdezik: ebbe természetesen nem értem bele a fizikai erőszakot. De a párton belüli politikai küzdelemnek, adott esetben az egymásnak való beszólogatásnak pont a választások utáni tisztújítás előtt van itt az ideje.

És ha megtörténik a tisztújítás, akkor ennek vége?

– Akkor mindenkinek be kell állni a sorba.

Azért olyan dolgok is történtek önöknél az elmúlt hetekben, amik túlmentek a más pártokban szokásos belső küzdelmeken. Az ön által említett Sallai–Hadházy-affér mellett ilyen volt az LMP-alapító Schiffer András távozása. Ennek mi volt az oka?

– András ennek a pártnak az alapítója, ezt a pártot nagyrészt ő hozta létre, személyesen is nagyon sok mindent köszönhetek neki, nagyon sok mindent tanultam tőle. Nagyon sok vitám volt, meg van vele a mai napig is, de tisztelem őt, és  lehet, hogy ez neki nem esik jól, de azt gondolom, hogy attól még, hogy kilépett, mindig ennek a pártnak az alapítója marad, az LMP ebből a szempontból mindig hozzá fog kapcsolódni.

Schiffer 2016 óta tartó távolodása önöktől, majd mostani kilépése a párt függetlenségének kérdésével van összefüggésben?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az összefogás témakörnek nincs ebben  szerepe, de a folyamat úgy indult, hogy Andrásnak két évvel ezelőtt volt egy személyes döntése, hogy nem akar napi szinten pártpolitikával foglalkozni. Bár nem redukálható ez a kérdés kettőnk személyére, tagadhatatlan, hogy mondjuk kettőnk között volt egy ideológiai különbség is.

Mit ért ideológiai különbség alatt?

– Neki van egy sok szempontból radikális baloldali gondolata, amit én nem osztok. Én nála sokkal kevésbé vagyok baloldali, mást gondolok egy sor külpolitikai kérdésről, mint ő. Más az Izraelhez vagy éppen a NATO-hoz fűződő viszonyunk. András erősen globalizációkritikus, én pedig azt gondolom, hogy egy magyar országgyűlési képviselőnek nem a világ gondjait kell megoldania, hanem Magyarország problémáit. Például ez egy ideológiai különbség.

Tanulságosak az ideológiai különbségek, de ha Schiffert az LMP függetlenségpárti pólusaként, Hadházy Ákost pedig a baloldali együttműködést támogató pólus figurájaként írjuk le, ön hova helyezné el magát a kettejük közötti tengelyen?

– Szerintem ez bizonyos szempontból túlbeszélt kérdés, nem is annyira fontos dolog. Ha az együttműködésnek van értelme, ráadásul az LMP is pozitívan tud belőle kijönni, én támogatom. Ha az együttműködés hozzájárul ahhoz, hogy olyan parlamenti képviselők, mint például Csárdi Antal, bekerüljenek az országgyűlésbe, akik amúgy nem kerültek volna be, akkor támogatom. Ám azt sem eddig, sem ezután nem támogatom, hogy az LMP egyoldalúan feláldozza magát a szocialisták túlélésének oltárán. A kérdésre válaszolva: az említett tengely közepén vagyok.

Az elmúlt napokban arról beszélt, hogy stratégiai együttműködést is elképzelhetőnek tart az LMP és a Jobbik között. Ez mit jelent pontosan?

– Ennek van egy előfeltétele. A Jobbik ugye most egy döntés előtt áll az ügyben, hogy folytatja-e Vona Gábor néppárti politikáját, vagy újra radikalizálódik. A tisztújító kongresszusuk alapján nem vagyok benne biztos, hogy ez a kérdés lezárult. De ha a Jobbik folytatja a távolodást saját, radikális múltjától, a stratégiai együttműködés nemcsak lehetséges, de szükséges is lehet.

Miért?

– Rá kell nézni az áprilisi eredményekre és kiderül. A Magyar Szocialista Párt engem például háromnegyed éven keresztül azzal zaklatott, hogy az LMP a kormányváltást veszélyezteti, ha Nyíregyházán nem lép vissza Csabai Lászlóné javára a jelöltünk. Végül mi kaptunk 3 százalékot, Csabainét pedig megverték 12 százalékkal. A helyzet az, hogy a baloldali pártok alig-alig léteznek vidéken, így ma országos ellenzéki politizálás nem képzelhető el a Jobbik nélkül. Érdemes megnézni, hogy hány választókerületben lett második a Jobbik és hányban az MSZP vagy a DK. Ebből a realitásból egyértelműen az jön, hogy a Jobbikkal kell együttműködni, természetesen akkor, ha erre a Jobbik hajlandó. Ám ha a Jobbik továbbra is azt csinálja, hogy soha, senkivel és semmikor, akkor egy idő után ennek lesz következménye.

Ez világos, de mit jelent az, hogy stratégiai együttműködés?

– Közös cselekvést fontos ügyekben. A Jobbik olyan szempontból van hozzánk hasonló helyzetben, hogy más-más okból, de ez az a két párt, amelyik sem a Sangertini-jelentést, sem Németh Szilárd Magyarország-képét nem hajlandó a magáénak tekinteni. Számunkra Brüsszel nem a Kánaán és nem a pokol, és a Jobbik számára sem. Ennek az álláspontnak a képviseletében van értelme együttműködnünk.

Orbán Viktor főként azért nyerte meg a választást, mert azt tudta a kampányban megmutatni, hogy a Fidesz van a nép pártján, az ellenzék meg a globális elit pártján. Ebbe nem szabad újra belecsúsznunk.

Ezért mondom azt, hogy a Sargentini-jelentéssel az ellenzéknek nem hogy egyetértenie nem szabad, ki se szabad mondania a nevét, mert ez egyszerűen egy olyan vita, amit nem lehet megnyerni, hiszen azonnal előáll az a helyzet, hogy itt van ez a külföldi nő Hollandiából, aki megmondja nekünk, hogy miért vagyunk diktatúra, és akkor egyből tudnak a fideszesek a nemzetvédő szerepében tetszelegni.

A választási eredménnyel elégedett?

– Alapvetően nem vagyok elégedett a kétharmad miatt, szerintem ez egy közös veresége az egész ellenzéki oldalnak, ebben mindannyian benne vagyunk, mindenkinek megvan ebben a felelőssége, nekem is megvan ebben a felelősségem.

Mi az ön felelőssége?

– A kampány végén részben az én hibám volt, hogy belecsúsztunk ebbe a nyilvánosság előtt zajló visszalépős bohóckodásba. Az eredeti kérdésre visszatérve: nyilván nem vagyok elégedett, hiszen a választás eredménye mégiscsak kétharmados Fidesz-győzelem lett. Abból a szempontból sem vagyok megelégedve, hogy szerintem az LMP érhetett volna el jobb eredményt. Elégedettségre legfeljebb az ad okot, hogy nem lett igaza azoknak, akik Schiffer András visszavonulásakor temették az LMP-t, hiszen nemcsak bekerültünk az új Országgyűlésbe, de szavazatszámban a legjobb eredményt értük el.

Ron Werber hirtelen tűnt fel az LMP mellett és még viharosabban távozott. Miért jött és miért ment?

– Arra, hogy miért távozott ilyen hirtelen, a mai napig nem kaptam érdemi magyarázatot. Sok konfliktusunk volt.

Ezek tartalmi, stílusbeli vagy személyes jellegűek voltak?

– Mindháromra volt példa.

De milyen példa? Stratégiai viták voltak vagy Werber nem köszönt a kollégáknak?

– Nem ilyen jellegű problémák voltak. Az elmenetele számomra is sok szempontból megmagyarázhatatlan.

És a jövetele? Mit keresett ő az LMP-nél, amely annak idején részben pont a Werbert is alkalmazó MSZP-vel szemben jött létre?

– Az LMP tavaly ősszel meghozott egy stratégiai döntést, ami szerintem egy helyes döntés volt, és amelybe az ő jövetele belefért.

Ez a stratégiai döntés alapvetően arról szólt, hogy a LMP átvegye az MSZP helyét és a baloldal vezető erejévé váljon?

– Ezt a döntést érdemes történelmi kontextusban szemlélni. Ez az időszak a Botka László bukása utáni néhány hét. Ne felejtsük el, hogy Botka kísérlete, hogy minden ellenzéki szereplőt az MSZP alá kényszerítsen, egy évet elvett az ellenzéktől, miközben ehhez nem volt sem külső, sem belső támogatottsága. A Botka bukása utáni szocialista vezetés kénytelen volt belátni, hogy több eredményt tud elérni a többi ellenzéki pártnál, ha gesztusokat tesz feléjük, mintha Orbán-bérencnek bélyegzi azokat, akik nem vetik alá magukat a szocialistáknak. Botka bukása mélyütés volt az MSZP-nek, mi pedig azt láttuk, hogy keletkezett egy olyan tér, amit egy nemzeti baloldali politikával be lehet tölteni.

Csak aztán nem sikerült betölteni, ha jól értem.

– Mondjuk így: történelmileg másképp alakult.

Miért?

– Sokan gondolják azt, hogy az MSZP Karácsony Gergely leigazolásával állította meg szavazói LMP-hez áramlását. Én nem őt emelném ki. Ami számunkra egy nem várt fejlemény volt, az a decemberi, az MSZP számára teljesen előnytelen DK-s megállapodás volt, amivel olyan körzeteket adtak át a DK-nak a szocialisták, ahol végül a DK-s jelöltek elvéreztek. A DK valós teljesítményéhez képest messze túlnyerte magát ezzel a megállapodással, és elérte, hogy végül frakciója lett az új Országgyűlésben.

Jó, de ennek mi köze az LMP stratégiájához?

– A két párt néhány hónapra újra egy blokkot képezett, így azt a vákuumot, ami Botka után maradt, sikerült többé-kevésbé betölteniük.

Említette, hogy az LMP jobb eredményt ért el, mint bármikor korábban, de a nagy vagy akár közepes párttá válás most sem sikerült, nem törtek ki a 10 százalék alatti zónából. Ezen hogy lehet változtatni?

– A mostani választás során kaptunk plusz szavazatokat, elsősorban a dunántúli megyei jogú városokban. De azt látni kell, hogy az ellenzéki pártstruktúra a jelenlegi formájában nem alkalmas politikai sikerekre. Az LMP ebben a helyzetben képes lehet a Fidesszel elégedetlen szavazók felszívására, akik nem kötődnek a régi, MSZP körüli pártokhoz. Ehhez egy olyan, a kormánnyal szembeni kritikus ellenzékiségre van szükség, ami nem a budapesti, liberális értelmiség által elvárt kritikai ellenzékiséget jelenti.

Ez a budapesti liberális értelmiség a ’90-es évektől a közelmúltig nyomás alatt tudta tartani a baloldali pártokat. Mennyire tudtak utóbbiak kiszabadulni ebből?

– Nem igazán tudtunk kiszabadulni, de ez nem az értelmiség hibája, hanem a miénk. Az én generációm politikával foglalkozó részében nagy divat bírálni a nálunk idősebb baloldali értelmiségieket, de ez bizonyos szempontból önfelmentés. Ha nem tetszik, amit ezek az emberek mondanak, akkor nem kell rájuk figyelni, vagy nem kell úgy politizálni, ahogy nekik tetszik. De azt nem lehet csinálni, hogy alapvetően nekik vagy a nekik kedves orgánumoknak próbálunk tetszeni, de mindig sápítozunk, ha mondanak valamit. A legutóbbi példa: Horváth Csaba annyit mondott, hogy a határkerítés működött és az MSZP megvizsgálja, hogy mit fog dönteni a hetedik Alkotmánymódosítás kapcsán – egyébként ezt mondjuk mi is. Erre jött a zsigeri értelmiségi reakció, hogy Horváth Csaba kollaboráns, ami nem meglepő. Az viszont már igen, hogy rajtam kívül senki nem állt ki az ellenzéki politikusok közül megvédeni Horváth Csabát, pedig jó lenne ilyenkor szolidárisnak lenni egymással.

Milyen stratégiával bővítené az LMP szavazótáborát?

– Közhely, de ettől még igaz, hogy az emberek mindennapi problémáival muszáj foglalkozni. Mi ezt egy időben csináltuk, de aztán abbahagytuk, ami részben a mi hibánk volt, részben külső tényezők eredménye.

Ezt mikor csinálta az LMP és miért hagyta abba?

– Sokáig minden szereplésemet kihasználtam arra, hogy mondjuk az ápolási díjról beszéljek, akkor is, ha arról kérdeztek, hogy ki lesz a jelöltünk Szabolcs kettőben. Magyarországon nagyon sok ember van, aki idős, beteg rokonát ápolja, amiért megalázóan alacsony összeget, harminc-negyvenezer forintot kap. Teljesen jogos a választói elvárás, hogy ha már beül az ellenzéki politikus a tévébe, akkor erről beszéljen és ne taktikázgatásról. Sajnos – erről már beszéltem, hogy részben a mi hibánkból, részben a többi ellenzéki párt és a nyilvánosság logikájából adódóan – ezeknek a kérdéseknek a helyét a kampányban átvették a koordinációval kapcsolatos eszmefuttatások.

Most újra van miről beszélni, pláne, hogy a Fidesz demográfiai kampánya elindulhat egy olyan irányba, ami nagyon ellentétes azzal, ahogy a magyar emberek gondolkoznak, vagy ahogy akarják, hogy őket kormányozzák.

Azért a kormány nagyon is valódi problémát feszeget, amikor a demográfiai kérdésekről beszél. A ma aktív generációnak például nem nagyon látni, miből lesz nyugdíja, ha nem születik több gyermek.

– Persze, fontos arról beszélni, hogy hogyan lehet az élveszületések számát növelni. Ezzel kapcsolatban szerintem tiszteletre méltó és bátor volt Böjte Csaba kiállása, aki felhívta rá a figyelmet, hogy a gyermekvállalás felelősségét nem lehet kizárólag a nőkre tolni, hiszen a gyermekvállaláshoz alapvetően – a biológia alapján – két különböző nemű ember kell. A férfiak felelősségéről nem beszél például a kormányzat. Ez az egyik, hogy a felelősség kétoldalú.

Ráadásul rengeteg nő van, aki önhibáján kívül egyedül marad egy vagy több gyerekkel, és akit lényegesen kevésbé karol fel a mai családtámogatási rendszer, mint a kétszülős családokat. Ne legyen félreértés: legitim a népesedéspolitikáról beszélni, és jó dolog a monogám házasságon alapuló család, de nagyon sok embernek nem ez a realitás. Nem lehet hagyni, hogy a gyereküket egyedül nevelő emberek a károsultjai legyenek ennek a családpolitikának.

Hadházy Ákos nem indul az LMP társelnökségéért, nem ment el a parlamenti eskütételre, de a mandátumát átveszi és általában is eléggé különös dolgokat mond, például az LMP-ről.

– Ákossal kapcsolatban muszáj megjegyezni, hogy vele és családjával egészen kivételesen durván bánt a kampányban a Fidesz-propaganda, és a párton belül is érték méltatlan támadások. Ez értelemszerűen megvisel egy embert. Ezzel együtt nem értek egyet azzal, hogy minden sarokban Fidesz-ügynököket keressünk, hiszen ez a narratíva leegyszerűsítő magyarázatot ad az ellenzék nem éppen rózsás állapotára. Hiba lenne, ha beérnénk ezzel a magyarázattal. Ezzel együtt Ákost alapvetően jó politikusnak tartom, akivel van egy érdekes és jó személyes viszonyunk, és azt gondolom, ahogy múlnak a hónapok, előbb-utóbb be fog állni, hogy ő milyen szerepet tölt be a frakcióban.

Olvasson tovább: