Kereső toggle

Csak kirakat?

Ellenzéki programok az oktatáspolitikában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nemcsak a kormány, de az ellenzéki pártok oktatáspolitikai elképzeléseit is kritizálta a Heteknek Pukli István. De mit kezdenének pontosan a pártok a magyar oktatási rendszerrel? Pedagógus Szakszervezet (PSZ) fórumán hét ellenzéki párt szakértője ismertette pártja oktatáspolitikai programját. A DK, a Jobbik, az LMP, az MLP, az MSZP, a MOM és a Momentum képviseltette magát, míg a Fidesz és a KDNP nem. Ez annyiból érthető, hogy a kormánypártok most sem adtak ki választási programot, így oktatási programot sem, s megnyilatkozásaik alapján különösebb fordulatra nem lehet számítani, amennyiben ismét ők nyerik a választásokat.

A meglévő programokból kiderül, hogy az ellenzéki pártok többsége nagyrészt lebontaná a Fidesz–KDNP-kormány által felépített, centralizált és alulfinanszírozott struktúrát. Február elején a Tanítanék Mozgalommal együttműködve kilenc ellenzéki párt egy Oktatási Minimumban is lefektette közös oktatáspolitikai alapelveit. A PSZ-fórumon a pártok szakértői a legfőbb problémaként nevezték meg, hogy a jelenlegi, erősen uniformizált magyar oktatási rendszer nem csökkenti, hanem még inkább felerősíti a társadalmi különbségeket, mind inkább szűkítve az érettségihez és a diplomához jutás esélyeit. A baloldali pártok a megoldást a megfelelő anyagi és szakmai feltételekkel kialakított integráció és az egyházi elitoktatás megszüntetése irányában képzelik el.

Dúró Dóra, a Jobbik képviselője is drámainak nevezte a társadalmi mobilitás megszűnését. Viszont a Jobbik – a többi párttól eltérően – ennek megoldását a párhuzamos oktatásban, illetve a leghátrányosabb helyzetű gyermekek esetében bentlakásos intézmények kialakításával képzeli el. Eltér a Jobbik álláspontja abban is, hogy alapvetően meghagyná az iskolák állami fenntartását, és igény esetén szakmai kritériumok alapján mérlegelné az önkormányzati kézbe való visszaadásukat. Szintén csak a Jobbikra jellemző, hogy meghagyná a kötelező hit- és erkölcstanórákat és a mindennapos testnevelést is.

Minimumelvek

Egyéb vonatkozásokban sok szempontból hasonlók a pártprogramok, igaz, kidolgozottságukban meglehetősen eltérőek. A legkimunkáltabb, számításokon is alapuló tervezetnek a Momentum 45 oldalas programja tűnik, míg a pártok többsége néhány oldalas elvi nyilatkozatot tett le az asztalra.

A kilenc párt által közösen jegyzett Oktatási Minimum közel 30 oldalas ugyan, de igazából nem több elvi állásfoglalásnál. Fussunk át az ismert címszavakon: szükségesnek látják egy új köznevelési, felsőoktatási és szakképzési törvény kidolgozását széles körű egyeztetésekre alapozva; egy önálló oktatási minisztérium létrehozását; egy új NAT kidolgozását; a közoktatás hatszázalékos GDP-arányos, szektorsemleges finanszírozását. Fontosnak látják a központi irányítás helyett az önkormányzatiság elvének érvényesítését; a teljes intézményi autonómia biztosítását; a tantervi szabadságot; a szabad tankönyvválasztást; a minősítési rendszer átalakítását; az óraszámcsökkentést; a hittanórák fakultatívvá tételét; a mindennapos testnevelés eltörlését. Javasolják továbbá a 18 éves tankötelezettségi korhatár visszaállítását; az átjárható iskolarendszert; a szegregáció, s ezen belül az egyházi iskolák privilegizált helyzetének visszaszorítását; a szakképzésben a közismereti tárgyak arányának növelését, a kulcskompetenciák fejlesztését; az idegen nyelv és informatika oktatásának korszerűsítését.

Az Oktatási Minimum megfogalmazói a felsőoktatásra vonatkozóan kiemelik az egységes állami finanszírozás fontosságát, a kancelláriarendszer eltörlését és a teljes intézményi autonómia visszaállítását – ideértve a szakstruktúra és a hallgatói létszám meghatározását is –, valamint a röghöz kötés eltörlését. 

Különbségek

Ha a pártok kívánságlistájának különbségeit keressük, akkor az MSZP vonatkozásában megemlíthetjük a 9 évfolyamos általános iskola tervét (5 évfolyamos alsó tagozatot vezetnének be az alapkészségek elsajátítása céljából), az ingyenes első diplomát, valamint az iskolák körzetesítésének a felvetését is, de a részletek nem ismertek.

Az LMP az oktatás forrásainak bővítése mellett áll ki a legerőteljesebben: 5 éven belül a költségvetés 20 százalékát fordítaná oktatásra (a jelenlegi dupláját), a pedagógusok bérét megduplázná, heti kötelező óraszámukat pedig 20 órára csökkentené. Kérdésünkre a legsürgősebb feladatnak a pedagógusok és diákok terheinek azonnali csökkentését nevezték, a meglévő törvények módosításával.

„A demokratikus  ellenzéki pártok programjai között nincs döntő különbség. Ugyanakkor a Jobbikkal, amely nem írta alá az Oktatási Minimumot, komoly vitánk van az esélyegyenlőség és a roma diákok integrálása területén” – tájékoztatta lapunkat a DK illetékese. Hasonló állásponton volt a Momentum szakértője is, aki a PSZ fórumán azt is kiemelte, hogy drámai a helyzet az utánpótlás terén, elöregedik, kiürül a pedagógus szakma, a tanárképzés megújítása elodázhatatlan.

Az ellenzéki pártok (DK, MSZP, LMP, Momentum) hasonló állásponton vannak a tekintetben is, hogy az oktatási rendszer fő problémái, nevezetesen az ország lemaradása, illetve a társadalmi esélyegyenlőtlenség növekedése nem 2010-ben keletkeztek. „Már a ’70-es évektől mérhető ez a hatás, azonban az évek, évtizedek során egyre erősödött ez a folyamat, 2010 óta pedig csúcson van” – írta kérdésünkre az LMP. A DK arra emlékeztetett, hogy 2010 előtt minden kormány feladatának tekintette az oktatási rendszer kiterjesztését, az esélykülönbségek csökkentését, a modern, kompetencia alapú tanítási módszerek és tartalmak terjesztését. Mint írják, ezek a törekvések, ha lassan is, de minden kritikus területen hoztak eredményeket. A 2010 utáni oktatáspolitika visszafordította ezeket a folyamatokat, amit a romló oktatási adatok is tükröznek.

Kirakatpolitizálás?

„Azt gondolom, hogy a pártok oktatási programjait a kampány szemszögéből lehet csak értelmezni, mivel reális célkitűzéseket nem nagyon látni” – vélekedett érdeklődésünkre Pukli István (lásd képünkön), a Tanítanék Mozgalom egykori vezéralakja azzal kapcsolatban, hogy hosszú távon a legtöbb ellenzéki párt visszabontaná azt, amit a kormánypártok kialakítottak.

Pukli szerint sokkal óvatosabb vállalások lennének reálisak minden téren, így a decentralizáció esetében is. Emlékeztetett rá, hogy egy oktatási rendszer megváltoztatása nem egy kormányzati ciklus alatt, hanem minimum tíz év alatt  tud lezajlani. Rövidtávon tűzoltásra van szükség, középtávon a pedagógusképzés megújítására, s ha ez megvan, akkor kell az első kinevelt pedagógusgenerációkkal kísérleti iskolákat létrehozni. S amikor elég adat, tapasztalat áll a rendelkezésünkre, akkor lehet egy modellt nagyobb körben bevezetni. Hangsúlyozta: a tehetséges fiatalok pályára vonzása, a pedagógusképzés megújítása nélkül minden reformtörekvés kudarcra van ítélve. Emiatt is támogatja az oktatási költségek növelését, Pukli a GDP 10-12 százalékát  erre fordítaná.

„Ne feledjük azt sem, hogy a pedagógustársadalomban alapvető igény volt a változásra, így arra, hogy egyes iskolák állami fenntartásba kerüljenek, a NAT-ot bizonyos értelemben szigorítsák, a pedagógusok társadalmi megbecsültsége változzon. Igény volt az életpályamodell kialakítására, sőt a tankötelezettségi korhatár megváltoztatására is, és sorolhatnám. Más kérdés, hogy a nem kizárólag rossz ötletek megvalósítását gazdasági szempontok és egyéb érdekek, téves országvezetői elképzelések abszolút tévútra vitték” – emlékeztetett Pukli István, aki szerint a rendszer meglévő elemeit mindenekelőtt szakmai alapon kellene újragondolni.

Pukli, aki elmondása szerint a politikai szcénából s így az általa alapított pártból is kilépett, nem lát esélyt arra, hogy rövid időn belül szélesebb társadalmi konszenzus szülessen oktatásügyben, és az ellenzéki erők esetleges győzelme esetén sem derűlátó. „Amíg a társadalom nem jut el odáig, hogy az elmúlt 28 évet le kell zárni, és egészen más alapokról indulva egy új korszakot nyitni, addig nem lesz érdemi változás” – fogalmazott a történelemtanár.

A mérésekre, adatokra támaszkodó, tényalapú politizálást hiányolja leginkább Vajda Zsuzsanna pszichológus a pártok programjából és magából az oktatáspolitikából is. „A rendszerváltás óta leépült az oktatáskutatás Magyarországon, s ebben minden kormánynak része volt. Szakmailag nehéz értékelni ezeket a programokat, mert az általánosságok szintjén mozognak, nem tudni, konkrétan mit tennének egy-egy kérdésben. Ez csupán kirakatpolitizálás” – mondta lapunknak az egyetemi tanár. 

„A pártok úgy kommunikálnak, mintha lenne egyedül üdvözítő megoldás a centralizáció kérdésére vagy a többi problémára. Mintha a demokrácia az lenne, hogy az önkormányzatok irányítják az iskolákat – holott ezek mind szakmai kérdések, amik mellett és ellen is lehet érvelni. A lényeg a részletekben van” – jegyezte meg Vajda. Megerősítette: az egy külön probléma, hogy a különböző intézkedések nem lettek szakmailag átgondolva, azokat kutatások, hatástanulmányok nélkül valósította meg a kormány – s ha ez a jövőben is így marad, akkor aligha fog javulni a helyzet.

Hozzátette: ha lennének mérések, könnyen kiderülne, hogy a lemorzsolódás nem a tankötelezettségi korhatárral, sokkal inkább a nyomorral függ össze. A szegregáció pedig nem ideológiai kérdés, hanem az oktatásügy legtöbb  kérdéséhez hasonlóan árnyalt megközelítést kíván. A témához tartozik a ’90-es évek óta tartó korai szelekció problémája is, azaz a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban folyó elitképzés. „Ezeket kellene először megszüntetni, és egy egységesen magas színvonalú alapfokú képzést biztosítani mindenkinek. De ez konkrétan egyik programban sem szerepel, mivel ez politikai kérdés: az elit támogatását egyik párt sem akarja elveszíteni” – tette hozzá Vajda Zsuzsanna.

Olvasson tovább: