Kereső toggle

Egy és más az írásról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kosztolányi Dezső egyik példaképem. Egy és más az írásról című cikke 1932 őszén jelent meg a Pesti Hírlapban. Ebben elmeséli, hogy fiatal íróként szerkesztőjétől kapott egy tízoldalas kéziratot. Ezt kellett elolvasnia és átfésülnie. Legjobban újat szeretett volna írni, de ezt főnöke nem engedte, ezért húzni kezdett:

„Az első mondat – emlékszem – ez volt: »A Nap puffadt aranykorongja haldokolva csorgatta kincses vérét az ájult vidékre.« Eltűnődtem, hogy mit tehetek e mondat érdekében? Mindenekelőtt kicseréltem a Nap hencegő nagybetűjét egy szerényebb kisbetűvel. De így is ízléstelen volt, megokolatlanul cifra, tolakodó. Rövidesen rájöttem, hogy itt a napnak semmi esetre sem szabad »haldokolni«, és vére semmi esetre sem lehet »kincses«. Kiirtottam ezt a két szót. Akkor bántani kezdett, hogy a napnak »puffadt aranykorongja« van, és hogy a vidék »ájult«. Ezeknek a szépségeknek sem kegyelmeztem meg. Most a szöveg ekképpen hangzott: »A nap vérét csorgatta a vidékre.« Egyszerre fölöslegesnek tetszett a vérző nap is, meg a vidék is. A sokat hánytorgatott mondatot ezzel helyettesítettem: »Alkonyodott«. Majd javításomat megint átjavítottam ilyenformán: »Esteledett«. Amint továbbolvastam az elbeszélést, láttam, a következőkből ez is kitetszik, tehát töröltem az egész első mondatot. Körülbelül hasonló változáson ment át mindegyik. Végül a tíz oldal egyre zsugorodott.”

Mikor nagy nehezen végigolvastam a 444-en Rényi Pál Dániel cikkét az ATV-ről, először én is új cikket szerettem volna írni. Ezt természetesen nem lehet, nem ott dolgozom, szerencsére. Húzni kezdtem én is, követve Kosztolányi módszerét. Kerestem a lényeget, amelynek a tények csak illusztrációi. Persze sok tény, inkább csak negyed-, huszad-, századrészben volt ténynek nevezhető vagy annyira sem. Végül ennyi maradt:

„Két hónappal később, most novemberben Németh Sándor már maga invitálta Semjént a Szent Pál Akadémiára, hogy tartson teológiai előadást a diákoknak. A lelkész azt üzente ezzel a híveinek: végig fogok menni a fideszes úton, mert ez a gyarapodás ösvénye, akármennyien morzsolódnak is le miatta.”

Rájöttem, hogy még ez is sok. Kihúztam az első mondatot. Rényi cikke a lényegre redukálva tehát kábé így nézne ki: „A lelkész és családja valamint egyéb társai végigmennek a fideszes úton, mert ebben van a pénz. Más nem érdekli őket.”

Tartalomnak ez azért elég sovány, nem? Nagy mutatvány földuzzasztani ezt az üzenetet egy hosszú cikké. Fölösleges is. Úgyhogy ezt a mondatot is kihúztam. Maradt a nagy semmi. A 444-nek is pont ennyit lett volna érdemes írni a témáról. Semmit. Ha már mindenképp üzenni szerettek volna valamit, akkor elég lett volna egy üzenetet küldeni a címzetteknek: pénzimádó, elvnélküli csürhe vagytok, vagy valami ilyesmit. De legjobb lett volna hallgatni.

Kosztolányi így zárja cikkét, így értékeli szerkesztői munkáját:

„Nem volt tökéletes, szürke volt és érdektelen, de mégsem volt botrányos. Tökéletes munkát csak úgy végezhettem volna, hogyha minden egyes sorát kihúzom, címével együtt. Bizonyos írásokat csak így lehet kijavítani. Ilyenkor legfeljebb az író nevét szabad meghagynod. Ezt esetleg ki is lehet nyomtatni, vastag betűkkel, a munka nélkül, jeléül annak, hogy az illető csak szereplésre tart számot. Olyan vágy ez, melyet nem teljesíteni udvariatlanság.”

Rényi írására ez pontosan illik. Még tanulnia kell egyet és mást az írásról.

Olvasson tovább: