hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az ellenzék és a kerítés
Körkérdést tettünk fel az ellenzéki pártoknak

2017. 09. 21.
A Fidesz szerint „Orbán vagy a kerítés lebontása” a jövő évi választás igazi tétje. A hét legjelentősebb ellenzéki párt lapunk­nak küldött válaszaiból kiderül, mennyiben reális a fenti állítás: kik bontanák le a kerítést, kik értenek egyet a kötelező betelepítési kvótával?

A Fidesz szerint a jövő évi választáson két lehetőség közül választhatunk: Orbán Viktor marad a miniszterelnök, és vele együtt marad a déli határt védő kerítés is, vagy Orbán megy, a kerítést pedig lebontják. „Orbán vagy a kerítés lebontása” a jövő évi parlamenti választás igazi tétje – állította Hidvéghi Balázs, a Fidesz szóvivője két héttel ezelőtt, és ha komolyan vesszük szavait, másra nem következtethetünk belőlük, minthogy az ellenzéki pártok lebontanák a kerítést, szabad utat engedve a migránsoknak. Orbán Viktor mindezt azzal is megfejelte, hogy az ellenzék nem ura a saját cselekedeteinek, valójában Soros György kottájából játszanak. Ez pedig többek között a kötelező betelepítési kvóták elfogadását jelenti – legalábbis a kormány kommunikációja szerint. Soros legutóbbi erre vonatkozó esszéjében éppen a kötelező betelepítés ellen érvelt, de ez most mellékes, összeállításunkban az érintetteket, a legerősebb hazai ellenzéki pártokat kérdeztük meg. Hét pártnak – MSZP, Jobbik, DK, LMP, Momentum, Párbeszéd, Együtt – küldtük el ugyanazt a négy kérdést:     

1. Mi a párt hivatalos álláspontja a déli határkerítésről?

2. Kormányra kerülve mit tennének a kerítéssel?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!