Kereső toggle

Trianon minden rossz gyűjtőneve

mondja Ablonczy Balázs, a Trianon 100 kutatócsoport vezetője

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A magyar kormány titkos propaganda-főosztálya, amely aknamunkát folytat a román állam ellen, és támogatja a magyar szeparatista törekvéseket – nemrégiben így állították be a magyarországi Trianon 100 nevű kutatócsoportot a romániai sajtóban, mégpedig egy kolozsvári történészprofesszor vádaskodásai nyomán. A csoport a Magyar Tudományos Akadémia fiatal kutatók számára kiírt Lendület-pályázatán nyert harmincmillió forintot a békeszerződéssel kapcsolatos ismeretek bővítésére. A munka vezetőjével, Ablonczy Balázs történésszel beszélgettünk.

– Kíváncsi voltam, hogy néz ki egy propaganda-főosztály…

– Nézzen körbe, hárman dolgozunk ebben az irodában, de csak két szék van, és a bútorközbeszerzés is várat magára. Ha valaki azt gondolja, hogy veszélyt jelentünk a román állam egységére, akkor annál nagyon komoly gondok vannak, szerintem.

– Azt tudtuk, hogy a magyarok még nem tették túl magukat Trianonon, de hogy eszerint a románok sem, az furcsa. Főleg, hogy nemcsak politikusok álltak bele a vádaskodásba, hanem komoly tudósok is. Volt bármi előzménye ennek a kirohanásnak?

– Annyiban meglepődtem, hogy nem volt apropója. Nem mondtunk semmi csúnyát, nem jelent meg olyan, ami sértette volna a román nemzeti érzelmeket. Szerintem a történteket a román belpolitika felől közelítve lehet megérteni: több pénzt lehet szerezni bizonyos kutatásokra, ha elkezdik mutogatni, hogy a magyarok előrébb járnak. Bár a történteknek nem tulajdonítok nagy jelentőséget, azt megértettük, hogy ügyelnünk kell a kommunikációra, és bizonyos gyanúknak elébe kell mennünk.

Édesapám színházkritikus volt, 1985 és 1990 között ki volt tiltva Romániából. A gyerekkorom úgy telt, hogy csak keresztnéven mutatkozhattunk be a telefonba, vigyázni kellett, hogy mit mondunk, nehogy a kinti magyaroknak baja legyen belőle – harminc évvel később ugyanabba a folyóba lépünk bele. Ez szomorú.

– Milyen területekre fókuszál a kutatócsoport? Lehet még újat mondani Trianonról?

– Abban bízunk, hogy lehet. A kutatásunk első része a diplomáciai okmányok lefordítása, és szerkesztett kiadása – valószínűleg a közvélemény számára ez a legkevésbé érdekes. Ezen a téren az elmúlt három évtizedben is kemény munkát folytattak a történészek, mi erre is építünk. A francia diplomáciai dokumentumok megjelentek már magyarul, nagyon sokat tudunk az angol békeelőkészítésről is, de vannak olasz, amerikai, sőt japán dokumentumok is.

– Japán?

– Némiképp „ezoterikusnak” tűnik, de Japán – nagyhatalomként – jelen volt a békekonferencián, képviselői benne voltak az összes Magyarország sorsát meghatározó jóvátételi és határkijelölő bizottságban – viszont arról gyakorlatilag semmit nem tudunk, hogy mit gondoltak rólunk. Mint ahogy a román, a csehszlovák vagy a jugoszláv iratok is tartogathatnak újdonságokat.

A projekt második része az összeomlás és a magyar társadalom viszonyát vizsgálja. Itt szeretnénk egy picit túllépni a megszokott történeti elbeszéléseken, ugyanis az eddigi kutatásaim során feltűnt, hogy van számos olyan tényező, amely döntően meghatározta a korszak Magyarországát, mégsem kaptak elegendő figyelmet. Ilyen például a hadsereg kérdése. Tényleg szükséges volt-e a leszerelés, illetve mi lett volna, ha ez nem történik meg? Érdekes tényező a közellátás is, a szén például döntő momentum az egész kérdésben, hiszen fegyverként tudták használni.

A diplomáciai levelezésekben számtalanszor találkoztam azzal, hogy ezt vagy azt a szénszállítmányt engedjék át a demarkációs vonalon, mert akkor más ügyben nyomást tudunk gyakorolni a magyar kormányra. De az országon belül is nagy volt a szén jelentősége: a debreceni önkormányzat a ’20-as évek elején azzal zsarolta a kormányt, illetve az illetékes kormánybiztost, hogy ha nem adnak elég szenet, akkor nem tudják fűteni a városi téglagyárat, így nem tudnak házakat építeni, pedig a menekültek már most is tüntetnek az utcán, és feltörik az üresen maradt lakásokat.

A közellátás szerepére utal Teleki Pál egyik levele is, amelyet 1920 áprilisában írt haza Párizsból, amikor már kinevezték külügyminiszternek, de még kint volt a békedelegációval. Ebben úgy fogalmaz: „És talán mégis alá fog kelleni a kormánynak ezt írni, mert éhen vész Pest, és az oláhok a Tiszáig bejönnek újra. Én ugyan ezen áldozatokat is meghoznám, de a legtöbben nem.” De ugyanígy fontos téma a közegészségügy vagy a menekültkérdés is.

A harmadik pillérben a határok megszilárdulását vizsgáljuk: mit veszítettünk, hogyan változott meg a határmenti települések gazdasága, hogyan vette át például a csempészet a korábbi legális kereskedelem helyét. De érdekes kérdés, hogy miként alakult át az emberek fejében a mentális térkép, házasodnak-e például továbbra is a szomszéd faluból, ha a határ közéjük esett.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: