Kereső toggle

Óriási hiba a baloldal és a Jobbik együttműködéséről beszélni

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A nyáron vereséget szenvedett a szocialisták második legfontosabb tisztségéért folytatott versenyben, ehhez képest mostanra ő a párt kormányfőjelöltje. A többi baloldali párt azonban egyelőre hallani sem akar az általa támasztott feltételekről. Botka László szerint a baloldalnak az idő mellett most már a Jobbikkal is meg kell küzdenie saját szavazóiért.

December végén az MSZP nyári tisztújító kongresszusa utáni féléves csendet törte meg, amikor egy interjúban arra szólította fel a baloldali pártokat, hogy hagyjanak fel eddigi politikájukkal, és félretéve a pozícióharcokat, valódi alternatívát kínálva álljanak a közvélemény elé. Mi váltotta ki ezt a meglehetősen szókimondó és határozott kiállást?

– Lehet, hogy kívülről így látszott, de közel sem volt váratlan és véletlenszerű ez a hangnemváltás. A december végi interjú tartalma lényegében a tisztújító kongresszuson elmondott programbeszédem volt. Ezt a beszédet októberben egyszer már elismételtem egy nagyszabású szegedi konferencián, amelyen a demokratikus pártok vezetői is jelen voltak. Ezenkívül az ősz folyamán más alkalmakkor is találkoztam a pártok vezetőivel, így ők tisztában vannak azzal, hogy mit képviselek, és hogy milyen politizálást képzelek el a választásokig. A mondandóm időzítésével talán némelyeket valóban meglephettem, de a tartalmával biztosan nem.

De ezzel a bizonyos programbeszéddel a tisztújító kongresszuson vereséget szenvedett Hiller Istvántól, ami után furcsának tűnik, hogy annak a pártnak lett a miniszterelnök-jelöltje, amelyik nem választotta újra választmányi elnökként. Miért futott neki még egyszer?

– Úgy éreztem, hogy ha a következő hónapokban továbbra is a korábbi forgatókönyv szerint cselekszünk, ha tovább folytatódik ez a „tartsunk előválasztást!” és a „ki kivel fog össze, ki kivel nem fog össze” című sztori, akkor még a 2014-es eredményt sem fogja elérni a demokratikus oldal. Ráadásul komoly kihívásnak és veszélynek látom azt, hogy a Jobbik erőteljesen rástartolt a kormányváltást akaró választópolgárokra. Egyértelmű volt az a helyzet is, hogy ha van olyan politikus a baloldalon, aki megfelelő támogatottsággal rendelkezik és irányt tud szabni ennek a politikai erőnek, akkor az jelenleg én vagyok. Természetesen ennek a személyes sorsomra gyakorolt következményeit is végig kellett gondolnom, de akik ismernek, azok tudják, hogy olyan alkat vagyok, aki soha nem menekültem el a kihívások elől. Politikai felelősségemnek éreztem markánsan véleményt alkotni, és felvállalni a miniszterelnök-jelöltséget. Ennek fényében kell értékelni az elmúlt hetekben történteket.

Három feltétel teljesüléséhez kötötte a jelöltség elfogadását: közös ellenzéki lista, a legesélyesebb egyéni jelöltek indítása párthovatartozástól függetlenül és megállapodás az új baloldali programról. Ezek ön szerint teljesíthetők?

– Egy dolgot szeretnék tisztázni. A sajtóban úgy jött le, hogy ezek az én személyes „feltételeim”. Ezek valójában nem az én személyes feltételeim, ez a felmérések és az időközi választások tapasztalatai alapján az egyetlen módja annak, hogy a demokratikus oldal sikerrel vegye fel a küzdelmet a Fidesszel szemben. Ez a három tényező a szükséges és minimális előfeltétele egy sikeres választási szereplésnek. Én nagyon bizakodó vagyok a tekintetben, hogy egy markáns új baloldali programmal és egy körültekintően összeállított egyéni jelölti listával a győzelem reményében vághatunk majd neki a választási kampánynak.

A közvélemény-kutatások alapján a választási győzelemhez még legalább egymillió szavazóra lesz szüksége a baloldalnak. Honnan kívánják ezt a választói tömeget megszerezni?

– A baloldali pártok jelenleg összesen körülbelül egymillió szavazóval rendelkeznek, tehát a választási győzelemhez valóban még egymillió szavazó hiányzik. Ugyanakkor a kutatások és a személyes tapasztalatok is azt mutatják, az emberek többsége kormányváltást akar. Ez az egymillió választópolgár, akit meg kell szólítanunk, létezik, adott. Egyrészt ott vannak a bizonytalanok között. Másrészt ott vannak a Jobbik szavazói között, akik nem elkötelezett szélsőjobboldaliak, akik le akarják váltani a Fideszt, de eddig nem a baloldalt választották, mert ott nem láttak választható alternatívát, csak civakodást és veszekedést. És bármilyen furcsa, a Fidesz szavazói között is több százezer olyan választó van, akiknek egyre több dolog nem tetszik a kormánypárt politikájában. Akik, ha most vasárnap lennének a választások, csak azért szavaznának a Fideszre, mert nem látnak más kormányképes alternatívát.

Ez az egymillió választópolgár tehát rendelkezésre áll, de az is nagyon világos, hogy ennek a választói tömegnek a megszólítására nagyon erős üzenet kell, olyan üzenet, amelyben nyilvánvalóvá tesszük, hogy kormányra kerülve nem a 2010 előtti politikát fogjuk folytatni. A választók meglehetősen kritikusak a 2010 előtti kormányzásunkkal; sokszor elmondtam már, Orbán Viktor 2010-ben nem tombolán nyerte a kétharmados parlamenti többséget.

Láthatóan nemcsak ön szeretné a baloldal mögé állítani a Jobbik-szavazók egy részét, hanem Vona Gábor is igyekszik meghódítani a Jobbik számára a baloldali szavazókat. Egy kormányváltást akaró választópolgár miért válassza önöket a Jobbik helyett?

– Kezdjük egy kicsit távolabbról; az elmúlt fél évben az általam egyébként becsült liberális értelmiségiek arra jutottak, hogy még az ördöggel is érdemes összefogni Orbán leváltása érdekében. Ezért bejárták a fél magyar sajtót, és kvázi megágyaztak egy baloldal–Jobbik választási együttműködésnek. Ezzel két alapvető baj van: az első, az ördöggel harcolni az ördög ellen olyan taktika, amihez jóérzésű demokrata nem adhatja a nevét. A második, hogy ezek az embe-rek a legjobb indulat mellett valósítják meg Vona vágyát: lebontani a baloldali-liberális szavazókban azt a még meglévő, helyes, morális gátat, ami távol tartja őket a Jobbiktól.  Csak nem képzeljük, hogy Vona Gábornak szüksége van a baloldali pártokra? Neki csak a szavazóink kellenek. És ha azt hallják, hogy XY-nak a Jobbik politikája már nem gond, sőt támogatható, akkor a választóinknak miért ne lenne az? Ez egy olyan óriási hiba, amit ha nem orvosolunk időben, beláthatatlan következményekkel járhat. Nekem az a célom, hogy a baloldal markáns, hiteles ellenzéki politikát folytasson, és az a feladatom, hogy újra kormányzóképessé tegyem.  Mert az ellenzéki választók ugyan az erőt látják a Jobbikban, de nem hiszik el Vona Gáborról, hogy képes lenne az országot vezetni.

Nem volt túl korai a miniszterelnök-jelöltség bejelentése? Mintha a leendő szövetségesek között sem aratott volna osztatlan sikert az időzítés.

– Nem, egy dolgot kell tudomásul venni. A mai magyar politikai és médiaviszonyok között néhány hónap alatt nem lehet sikeresen felépíteni, és a legkisebb falvakig eljuttatni egy új politikai alternatívát és politikai üzenetet. Gyakorlatilag szinte minden ehhez szükséges eszköz a kormánynál van, és meglehetősen gátlástalanul élnek is ezzel az erőfölénnyel. A 2014-es választások előtti hezitálást és bénázást még egyszer nem ismételhetjük meg. Az, hogy erre a bejelentésre most került sor, egy nagyon tudatos stratégia és döntés eredménye. Egy ilyen lépést az ember nem hoz meg hirtelen felindulásból és végiggondolatlanul.

Az elmúlt napok, hetek fejleményei alapján azt látom, a demokratikus oldalon álló választópolgárok, az átlagemberek reakciója abszolút támogató és pozitív, a kis pártoknak azonban sok mindent újra kell gondolniuk. Úgy látom, az elmúlt években mindenkinek megvolt a túlélési stratégiája, az én célom viszont a baloldal győzelmi esélyének és reményének megteremtése. Ez minden pártvezetés részéről újfajta megközelítést tesz szükségessé, és a célok újragondolásának igényét veti fel. Úgy nem lehet nekimenni egy választásnak, hogy az adott politikai erőn az látszik, hogy maga sem hisz abban, hogy azt meg lehet nyerni.

Az MSZP vezetésétől múlt szerdán két dologra kaptam felhatalmazást: egyrészt az elnökség támogatta a programomat, másrészt teljes körű felhatalmazást kaptam a leendő szövetségesekkel való tárgyalások, egyeztetések lefolytatására. Ezeket a tárgyalásokat nem a nyilvánosság előtt akarom lebonyolítani, a különböző reakciókra sem a nyilvánosság előtt kívánok válaszolni, minősíteni meg pláne nem akarom azokat. Ezek a reakciók természetesek; azt is természetesnek tartom, hogy az első reakciók a régi stratégiához kötődnek. Én azonban, mint már mondtam, új stratégiát hirdetek, ez a győzelem stratégiája. A következő hetekben mindenkivel le fogok ülni, de még egyszer mondom, ezt a nyilvánosság kizárásával szeretném megtenni.

A DK továbbra is előválasztást szorgalmaz, beleértve a miniszterelnök-jelölt személyét is. Szigetvári Viktor pedig kijelentette, hogy ön nem lesz az Együtt kormányfőjelöltje. Ha ez így marad, akkor is vállalja a miniszterelnök-jelöltséget?

– Most egy széles választói szövetség megteremtésén dolgozom, ezért kérem a választók türelmét. Én egy dolgot tudok biztosan: a választókat nem az érdekli, hogy ki, kivel, hogyan és miért vagy miért nem fog össze. Tarthatatlan, hogy még mindig arról vitatkoznak az ellenzéki pártok a valódi politizálás helyett, hogy mik legyenek az előválasztás technikai feltételei és szabályai. Egymásnak tökéletesen ellentmondó terveken csámcsog az ellenzék a nyilvánosság előtt. Ami csak azt üzeni a választóknak, hogy fogalma sincs senkinek az ország valódi bajairól, és egyáltalán nem érdekli őket, hogy a választók mit akarnak. Ez a helyzet csak a Fidesznek és a Jobbiknak jó. Magyarország kétharmada kormányváltást akar. Reményt, új politikai irányt és határozott cselekvést várnak, és azt szeretnék, hogy legyen végre érdemi kihívója Orbán Viktornak. Ehhez a demokratikus oldalnak egymillió új szavazót kell megnyernie. Ehhez az kell, hogy még az árnyéka se vetüljön ránk annak, hogy mi vissza akarjuk hozni a 2010 előtti éveket. Isten ments! Mert ne feledjük, azon évek miatt lett először kétharmada a Fidesznek, ott kezdődött minden. 

Egyszerűbben: lenne kizárólag az MSZP miniszterelnök-jelöltje is?

– Én le akarom váltani Orbán Viktort, ehhez keresem a szövetségeseket. A DK-ra visszatérve: a baloldali együttműködés egyik sarkalatos kérdése továbbra is a Gyurcsány Ferenchez fűződő viszony. Korábban ön azt nyilatkozta, az ő nevét is tartalmazó listával elképzelhetetlennek tartja a győzelmet, a DK azonban láthatóan ragaszkodik hozzá.

Ez az ellentmondás feloldható?

– Nekem nincs Gyurcsány-fóbiám, sokkal jobb véleményem van Gyurcsány Ferenc politikai teljesítményéről, mint egy átlag választópolgárnak. Amit mondtam, az nem a magánvéleményem, azt közvélemény-kutatásokra alapozva állítom. Amikor egy párt választást akar nyerni, akkor elsősorban annak a tömegnek szánja az üzeneteit, akiket meg akar nyerni. Nekünk, mint már mondtam, egymillió szavazóra van még szükségünk a győzelemhez; a nekik célzott üzenetben nagyon fontos kiemelnünk, hogy az új baloldali politika tartalmában, stílusában és személyi összetételét tekintve is új. Ha ezt nem tudjuk egyértelművé tenni, akkor nem fogjuk tudni behúzni a hiányzó egymillió szavazatot, ezt az elmúlt hat év ékesen bizonyítja. Az biztos, hogy ez minden érintettől újfajta megközelítést igényel.

Ön az új igazságosság és az új egyenlőség politikájaként jellemezte a programját. Mit jelent ez pontosan? 

– Az új baloldali program az ország jelenlegi helyzetéből indul ki. 2010 óta Orbán Viktor olyan rendszert épített ki, amely az ország lakosságának jelentős részét a leszakadás útjára taszította. A Fidesz politikája azt a célt szolgálja, hogy egy másfél-kétmilliós választói tömeget egyben tartva ciklusokon keresztül megőrizze hatalmát, miközben az ország nagy részének a sorsával nem törődik. Egyre inkább kasztrendszerűvé válik a társadalom, ahol a jólét csak a rendszer kegyeltjeinek adatik meg, a többieknek marad a szegénység, a kilátástalanság, a megalázottság és a szabadság korlátozása. Orbán Viktor nacionalista populizmusával tulajdonképpen egy új feudalizmust épít föl, egy olyan előjogokra épülő, tekintélyelvű társadalmat, amely csupán egy szűk körnek biztosít előnyöket. Felmérések mutatják, hogy az anyagi okok mellett ez az elviselhetetlen, fojtogató miliő is komoly szerepet játszik az elvándorlásban.  

A baloldalra hárul most az a feladat, hogy megállítsa a populizmus és a szélsőjobboldal terjedését, és olyan új jövőképet adjon Magyarországnak, amely egy igazságosabb és egyenlőbb társadalom megteremtését eredményezheti. Ugyanakkor nem elég az esélyegyenlőség fontosságát hirdetnünk, segítenünk kell az embereket abban, hogy az egyenlőség ne csak elv és lehetőség, hanem valóság legyen a hétköznapokban. Ezért a közelmúlt baloldali politikájának hibáiból tanulva most azt mondom, olyan aktívan beavatkozó államra van szükség, amely segíti az állampolgárokat céljaik elérésében. Akár úgy is, hogy többletforrásokat biztosít a felemelkedéshez, például az oktatás fejlesztésén keresztül. Az ország csak akkor lehet sikeres, ha a „csak a legrátermettebb éli túl” felfogás helyett az „egy csónakban evezünk” elv érvényesül. Mindez elképzelhetetlen egy végletesen kettéosztott társadalomban, ezért egy viszonylagos vagyoni egyenlőségre is törekednünk kell. Természetesen nem teljes vagyonegyenlőségről beszélek, hanem arról, hogy az értelmetlen stadionépítések helyett oktatásfejlesztésre és a szociális háló kiterjesztésére fordítsuk a költségvetési forrásokat. Például olyan biztosítási csomagokra, amelyek csökkentik a betegség vagy a munkahely elvesztése miatt adódó kockázatokat.

A baloldal mintha nem észlelné, hogy az Orbán-kormány nagyon sok kedvezményt biztosít a Magyarországon hagyományosan agyonadóztatott középrétegnek, különösen a családoknak. A CSOK, a családi adózás és az egykulcsos adórendszer kedvezményezettjeit nem lesz könnyű megnyerni. Az egyenlőség- elvű politizálással felemelni kívánt rétegek viszont nehezebben mozgósíthatók. Lehet ezzel a programmal választást nyerni?

– Egyrészt nem célunk, hogy az elmúlt években megszerzett jogokat, kedvezményeket visszavegyük a középrétegtől. Bár az egykulcsos adózást igazságtalannak és elhibázottnak tarjuk, de a magasabb adókulccsal nem az átlagjövedelmeket, hanem az extra jövedelműeket kívánjuk megadóztatni. Nagyon sokan azonban az alacsony jövedelmek miatt nem tudják érvényesíteni a kedvezőbb adózás előnyeit, miközben a családi pótlékot 2010 óta egyszer sem emelte a kormány.

Ám meggyőződésem szerint a puszta anyagi jólétért nem szabad feláldozni a szabadságjogokat. A skandináv országok példája azt mutatja, jólétet és szabadságot úgy is lehet biztosítani, hogy azok egymást erősítik. A következő baloldali kormánynak az igazságra épülő, sikeres és prosperáló Magyarországot kell felépítenie. Az orbáni tekintélyelvű állam alternatívájaként én az egyenlőség átfogó eszméjén alapuló baloldali állam eszményét kínálom a választóknak, a kormányváltásban érdekelt rétegeknek.

Orbán Viktor január 30-án Szegedre látogat, mit vár a miniszterelnökkel folytatott tárgyalásoktól?

– A miniszterelnök a Modern Városok Program keretében érkezik Szegedre, a látogatás témája a városban megvalósuló fejlesztések lesznek. Szegeden jelenleg is számos uniós forrásból megvalósuló projekt zajlik. A hétéves ciklus elején 34 milliárd forintos keretet kapott a város, a fejlesztések jó ütemben haladnak, az államigazgatással korrekt a kapcsolatunk. A 2014–2020 közötti időszakban három fejlesztési irányt támogat az Európai Unió, mindhárom érinti városunkat. Így a közlekedésfejlesztési program keretében megépül a déli közúti híd, a gazdaságélénkítési program keretében megvalósul a lézerközpont melletti 200 hektáros ipari park, a városrehabilitációs program pedig Szeged több városrészét is lakhatóbbá, komfortosabbá fogja tenni. A magyar kormánynak érdeke, hogy minél több uniós forrást tudjon lehívni, ehhez pedig szükség van olyan városokra, amelyek alkalmasak a projektek befogadására. Szeged is ezen városok közé tartozik.

Olvasson tovább: