Kereső toggle

Lesznek-e a jövőben férfiak?

Az Y és Z generációs fiúk identitási válságáról és a gerjedelemfüggőség okairól tartottak előadást a BME-n

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Kapcsoljátok ki a pornót, vessétek be az ágyatokat, sportoljatok, osszátok be jól az időtöket, ne nevezzétek k***knak a lányokat, és menjetek el szavazni!” - Ezzel a provokatív felszólítással zárta Philip Zimbardo, a Stanfordi Egyetem professzora nagy sikerű Nincs kapcsolat – Hová lettek a férfiak? (Man (Dis)connected)  című könyvét. Az Y és Z generációs férfiakat jellemző hanyatlás okairól és következményeiről tartott teltházas előadást a Jövőképp Fiatalok Magyarországért Egyesület a BME-n, ahol Tari Annamária klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus és Kozma Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta tartottak konstruktív kerekasztal-beszélgetést, és válaszoltak a nagy számban érkező nézői kérdésekre.

A világhírű szociálpszichológus szerint a magány, a számítógépes játékok és a pornó az elsődleges okai annak, hogy a tiné-dzser és huszonéves fiúk alulteljesítenek az iskolában, a munkahelyükön és a társadalomban. Ezen túl a jövő férfiai gátlásosak, lobbanékonyak, lelkiismeretlenek, menekülnek a felelősségvállalás elől, a lányok pedig szinte minden területen sikeresebbek náluk. A szórakoztatóipar ráadásul olyan tartalmakat és termékeket gyárt, amik az állandó változatosságra, izgalomra és szexuális gerjedelemre építve adják el magukat a szerinte digitálisan átprogramozott agyú fiúknak. Bár a meghívott előadók a szókimondó professzornál  (ha különböző mértékben is), egy fok­kal árnyaltabban látták a férfiak hanyat­lását, de a Zimbardo által kilőtt vészjelzést mindannyian reálisnak és indokoltnak tartják.

Instant élvezetek

„Ha az online térben türelmetlen vagyok, és azonnali reakciókat akarok, ez előbb-utóbb megjelenik majd az offline térben, és ott is mindent azonnal akarok majd” – fejtette ki Tari Annamária az azonnali igénykielégítés széles körben elterjedt korbetegségét. A valódi, mély érzelmekhez, azok kialakulásához, működtetéséhez vagy megváltoztatásához idő kell, amit nem tudunk helyettesíteni, maximum lerombolni a virtuális valóságban tapasztalt színes, azonnali és gyors élményimpulzusokkal. Ehhez kapcsolódó problémának látja a szepará­ciós szorongást, vagyis a magány elviselésére való képtelenséget. A Z generáció ugyanis soha nincs csöndben, soha nincs egyedül, valami mindig szól a fülében, és valakivel mindig épp kontaktot tart, ez pedig valójába arra mutat, hogy nem tudnak önmagukkal lenni, ami azt eredményezi majd, hogy „turistákká” válnak a saját életükben.

Kozma Dániel szerint a Zimbardo által felvetett problémák csupán egy átmeneti kornak a melléktermékei, és azért érezzük benne elveszettnek magunkat, mert még nincs rá kész  forgatókönyvünk: „A korábbi kereteket lebontottuk, mert úgy találtuk, hogy nem segítik az életünket. Nagyszüleink számára a kultúránk egy, azaz egy választható  main­-stream kapcsolati mintát adott, és ha ez valakinek nem fért bele a temperamentumába, stílusába, kapcsolati igényeibe, akkor az kívül maradt ezen, mehetett a lecsóba.” Ezzel a „retroszexualitásal” szemben szerinte pozitív irány az, hogy manapság már akár tizenöt kapcsolati minta is él párhuzamosan egymás mellett: „családok számtalan variációja, nagyon sok izgalmas kapcsolati forma van. Könnyebb a nekünk megfelelőt megtalálni” – igyekezett oldani a téma feszültségét Kozma.

Dr. Almási Kitti, aki munkája során párkapcsolati problémákkal és szorongásos betegségekkel találkozik nap mint nap, durva realitásokkal sokkolta a hallgatóságot: „A nők iszonyú megalázó helyzetbe kerülnek akár úgy, hogy rákeresnek a számítógép előzményeire, akár úgy, hogy véletlenül meglátják – és ez a fájdalmasabb kép – a gép előtt a párjukat épp aktivitás közben. Ez a kép aztán beég a fejükbe, kialakítva egy nagyon rossz kört.” Ez a szorongásos kör szerinte egy örvény, amiben mindenki kényszerűen a legrosszabbat hozza ki magából, egy olyan rossz körforgás, amiben a szorongásainkkal és nem a szeretetünkkel kapcsolódunk össze. Emiatt a kapcsolatokban is csak a saját szükségeink kielégítésére törekszünk, kiégetve egymást.

Hűség és újrakezdés

Kozma Dánielnek némileg ellentmondva kifejtette, hogy régen a monogámiában nemcsak a biztonság tudata volt megnyugtató, hanem az is, hogy egy kapcsolati vagy akár szexuális kudarc után az illető újra velem fogja megpróbálni. A pornó és a futó szexuális kalandok korában ez az újrakezdés lehetősége okozta nyugalom elveszett. Mivel ma már gyakorlatilag nincs monogámia, senki nem a párja első és utolsó partnere, így a korábbi viszonyok is benne élnek a kapcsolatban úgy, hogy folyamatosan ahhoz mérjük az élményeinket. Tudjuk, hogy a partnerük pillanatok alatt el fog fordulni valaki máshoz, mert mindig lesz ott valaki, aki sokkal nyitottabb, sokkal vonzóbb, vagy éppen azt hazudja, amit ő hallani akar. A pornó is egy ilyen gyors kapcsolati „fájdalomcsillapító”.

„A pornó és a futó szexuális kalandok által okozott lelki sérülések kiölik azt a szép, romantikus regényre való igényt, hogy megéljük a vágyakozásnak minden mélységét” – mondta Almási Kitti arra biztatva férfi hallgatóit, hogy valódi szerelmet és ne csupán kielégülést keressenek az életben.

Tari Annamária szerint a gyereket határozottan védeni kell az információs kor narcisztikus atmoszférájától, lehetőség szerint tizenkét-tizennégy éves kor alatt nem kell információtechnológiai eszközt adni a kezükbe, és bármennyire is fárasztóan hangzik, sok időt kell velük beszélgetni és mesélni, mert az auditív, és nem a vizuális inger fejleszti a kreativitást. Ez utóbbi, szerinte kulcskérdés, mert ha kreatív gyerek lesz, akkor bátor is lesz, ami pedig kulcs a férfiassághoz. „Az őszinteség nem rossz a 21. században sem, csak egyre bátrabbnak kell lenni hozzá” – emelte ki a bátor kommunikációra való nevelés fontosságát.

Leszokás a pornóról

A pornográfiával kapcsolatban mindhárman kiemelték, hogy bár az önkontroll kikerülhetetlen ahhoz, hogy „lejöjjünk a szerről”, de épp ennyire fontos, hogy a figyelmünket a leszokás során új, tartalmas és építő élményekkel kössük le. A krónikus kattogásra a tudatos gondolkodással kell reagálni, ami során egy külső szerepbe helyezkedve kérdezünk rá arra, hogy „vajon miért is gondolom én ezt?”, „van ennek értelme?”. Rá kell döbbenteni magunkat arra, hogy a valóság és a gondolataink nem feltétlenül fedik egymást.

Zárszóként Kozma Dániel újra felhívta a figyelmet az átmeneti kor ellentmondásaira, hogy a régi és az új kor elvárásai egyszerre jelennek meg a társadalomban, vagyis egyszerre legyél macsó férfi és szuper­-okos informatikus, egyszerre legyél szuper anya és a versenyszférában kimagaslót alkotó üzletasszony. Szerinte a megoldás, hogy a régi szerepeket fokozatosan eltemetjük, majd újakat találunk ki, amelyek illeszkednek az információs kor társadalmához.

Tari Annamária szerint nemcsak a férfiak, a nők se kapnak ma már mintát, így nincs képük arról, hogy is néz ki egy igazi család. Meg kell nézni, olyan régi, klasszikus sorozatokat, mint mondjuk a Farm, ahol élünk, és újra kell tanulnunk a férfi, valamint női szerepeket a családban. Az újrafelfedezés buktatói során pedig türelmesnek és megbocsátónak kell lennünk, mert ez teremti meg azt a bizalmi légkört, ami fölszabadítja a motivációt a változásra.

Dr. Almási Kitti zárásként a végtelen magányosságát emelte ki annak, aki magára zárja az ajtót a pornónézéssel, és folyamatosan önmagát elégíti ki. Kollégáihoz hasonlóan ő is kitért a nők felelősségére a férfiak helyreállításában: „Az első és legfontosabb lépés, hogy merjünk igazi nők lenni! Legyünk érzékenyek, és merjük azt mondani valamire, hogy lehet, hogy meg tudnám csinálni, de olyan jó, hogy te teszed meg helyettem. Szerintem ezzel lehet visszakapcsolni egy férfit.”

Olvasson tovább: