Kereső toggle

Élet a kerítés szerbiai oldalán

A migrációs válság és a Vajdaság

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A magyar–szerb határon felállított kerítés megépítése óta komoly migrációs nyomás nehezedik a vajdasági településekre, bár most jóval kevesebb menekült érkezik, mint tavaly ilyenkor.

Annak ellenére, hogy a migrációs helyzet összehasonlíthatatlanul jobb a 2015-ös állapotokhoz képest, Szerbia északi tartományában, Vajdaságban továbbra is több ezer bevándorló várja sorsa jobbra fordulását.

A balkáni országok összefogásának, illetve a bolgár és a macedón határon megerősített határvédelemnek köszönhetően most kevesebben jönnek ugyan, mint tavaly nyáron, de miután a magyar kerítés „megfogja” az érkező csoportokat, a menedékkérők a tavalyinál sokkal hosszabb időt töltenek a határövezetben.

Az egyik legolvasottabb vajdasági lap, a Magyar Szó beszámolója szerint nemrégiben Aleksandar Vulin munkaügyi és szociálpolitikai miniszter meghívására a belgrádi amerikai és osztrák nagykövet tett látogatást a határövezetben, többek között a horgosi határátkelőnél felállított tranzitzónában és a szabadkai ideiglenes befogadó állomáson, ahol a miniszter arról beszélt, hogy Szerbia továbbra is mindent megtesz, hogy a területén áthaladó menekülteknek emberséges feltételeket teremtsen. Ugyanakkor megemlítette, hogy a horgosi határátkelőnél feltorlódott menekültek problémáját megoldaná, ha a magyar hatóságok ezentúl a macedón–szerb határon fekvő presevói befogadó központban kezelnék a menedékkérelmeket. Ha ez megtörténne, állítása szerint „fél órán belül” kiürülne a horgosi illegális sátortábor, s a menedékkérők Európa egyik legjobb táborába kerülhetnének vissza – fogalmazott Vulin.

A bevándorlók Presevóban tartása két okból is jól jönne a szerb kormányzatnak. Egyrészt így elkerülhető lenne, hogy a migránsok végigvonuljanak az országon. Másrészt a város albánok lakta területen fekszik, s a szerb központi kormányzat mindig is igyekezett a periférikus, kisebbségi területekre telepíteni a menekülttáborokat. A befogadó állomás délre telepítése mindenesetre valószínűleg nem oldaná meg a válságot, mivel a migránsokat eddig még sehol sem sikerült tartósan táborokban tartani, egyrészt a közöttük gyorsan kialakuló ellentétek, másrészt az európai jogi szabályozás miatt, ami szabad mozgásuk garantálását szorgalmazza (ezért nyitott a befogadó állomások többsége). És valószínűleg az embercsempészek is a mielőbbi továbbállásra ösztönöznék a „fizetőképes” bevándorlókat, akiknek célja nyilván nem Dél-Szerbia, ahogy nem is Magyarország. A miniszter szerint a szerb kormány által felvetett javaslatról folynak ugyan egyeztetések Belgrád és Budapest között, ezek azonban egyelőre nem vezettek eredményre (és várhatóan nem is fognak), így Szerbia egyelőre nem szabadult meg a migrációs nyomástól. Belgrád az országban tartózkodásuk idejére ingyenes egészségügyi ellátást, szállást és élelmet biztosít a menedékkérők számára.

Ugyanakkor a miniszter szerint a magyar–szerb határon lévő illegális sátortáborban tartózkodó személyeknek kivétel nélkül lehetőségük van arra, hogy valamely befogadó állomáson, Szabadkán, Belgrádban vagy Sidben kapjanak elhelyezést, ami úgy tűnik, nemcsak lehetőség, hanem egyre inkább elvárás is a szerb hatóságok részéről, amelyek a korábbi gyakorlattal ellentétben igyekeznek regisztrálni a bevándorlókat (a regisztráció egyben feltétele is annak, hogy a menedékkérők a tranzitzónában beadhassák kérelmüket). A táborok fenntartására jelentős összegek érkeznek külföldről, elsősorban a hivatalos nemzetközi segélyszervezeteken keresztül (a kisebb, gyakran csupán néhány főt számláló „nem hivatalos” segélyszervezetek munkáját nem veszik jó néven és nem is támogatják a szerb hatóságok).

A Szerbiában, illetve a szerb–magyar határövezetben tartózkodó menekültek számát nehéz pontosan meghatározni, mivel a bevándorlók folyamatosan mozgásban vannak. Ráadásul nem csupán nyomon követésük, hanem beazonosításuk sem egyszerű, ezért fordulhat elő, hogy egy ideérkező migráns többféle adattal is „bejelentkezik” (különösen a menedékkérelem elutasításakor vált ez gyakorlattá). Mivel sok esetben nincsenek hivatalos papírjaik, vagy egyszerűen nem mutatják be őket, hiteles regisztrációjuk komoly akadályokba ütközik. Születési dátumként nagyon sokan 1999. január elsejét adják meg, mivel ezzel az időponttal még kiskorúnak számítanak (miközben a hatóságoknak gyakran „meglett férfiakkal” van dolguk).

Aleksandar Vulin július legvégén 6-800 fős tömegről beszélt a röszkei, és 2-300 főről a kelebiai tranzitzónában, miközben az eredetileg 150 főre tervezett szabadkai befogadó állomáson mintegy ötszázan tartózkodtak. Nagyjából ebben az időben 6-700 fős illegális tábor

alakult ki Belgrád főpályaudvarán is, miközben sokan már úton voltak a magyar határ felé. Így összességében 3-4000 fős létszámról biztosan beszélhetünk. Tekintettel arra, hogy kevesen jutnak át a magyar határon, és az utánpótlás folyamatos, lapzártánkkor is minimum ilyen létszámmal kalkulálhatunk.

Így látják a polgármesterek

Ezt Laczkó Róbert, a magyarkanizsai Helyi Közösség elnöke (magyar szóhasználattal polgármestere) is megerősítette Vajdaságban tett látogatásunk alkalmával, aki a 13 környékbeli települést összefogó község (magyarországi fogalmaink szerint „járás”) menekültügyi csoportjának elnökeként naprakész információkkal rendelkezik a migrációs helyzetről. A településvezető elmondta, ha jóval kisebb intenzitással is, mint tavaly, de folyamatosan érkeznek a bevándorlók Dél-Szerbia felől, ahol komoly hagyományokkal és folyamatos utánpótlással rendelkezik az embercsempészet (megjegyezte, hogy a csempészek létszáma szinte már meghaladja a menekültekét). Mivel a magyar hatóságok a két tranzitzónába 15-15 embert engednek be naponta, egy ideig nem várható a kerítés mögött feltorlódó tömeg számottevő apadása.

Laczkó Róbert elmondta, igyekeznek elfogadható körülményeket biztosítani a bevándorlóknak, miközben a jelenlétükből fakadó feszültséget is kezelniük kell. Az állami, rendőri és önkormányzati szervek, valamint a külföldi és hazai segélyszervezetek és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága erőfeszítéseinek és együttműködésének köszönhetően egyelőre kirívó atrocitások nélkül tudják kezelni a menekültválságot. Arra a kérdésre, hogy ez milyen összeggel terhelte meg az elmúlt egy évben a térségi önkormányzatok költségvetését, pontos számot nem tudott mondani, de állítása szerint bizonyosan eurószázezrekről van szó. Tekintettel arra, hogy a 13 érintett település lakosságszáma mintegy 25 ezer főre tehető, az említett összeg nagyon komoly terhet jelent a térség számára. Mint mondta, a növekvő költségek biztosítása érdekében vissza kellett fogni a beruházásokat, és forrásokat kellett átcsoportosítani a közterek rendbetételére, a köztisztasági helyzet megőrzésére, a szociális és a mezőőri szolgálat fejlesztésére. De jelentős összeggel, gépjárművekkel és üzemanyaggal támogatják a rendőrséget is, amely komoly anyagi- és létszámgondokkal küzd (a helyi rendőri állomány személyi feltöltöttsége 45 százalékos).

A Horgos Helyi Közösség elnöke, Sors Róbert is megerősítette, hogy a határövezetben tartózkodó menekülttömeg szinte folyamatosan mozgásban van, s bár általában nem okoznak komolyabb felfordulást, állandó jelenlétük zavarja a helybélieket. Sokan közülük bejárnak a környékbeli településekre, elsősorban a határhoz legközelebbi, 6500 ember által lakott Horgosra. A település üzleteit látogatják elsősorban, de már a fordított irányú kereskedelem is beindult, ami annyit jelent, hogy a „vendégek” igyekeznek a kapott élelmiszercsomagokat értékesíteni a helyiek körében (akik gyakran vevők is az olcsón kínált portékára). A tízezer fős Magyarkanizsára pedig a vásárlás mellett bankolni járnak át elsősorban.

A települési elöljáró szerint előfordul, hogy Szabadkáig vagy Belgrádig is visszamennek a migránsok, hogy ott pénzt vegyenek fel, vagy hogy bevárjanak egy-egy nagyobb csoportot, akikhez csapódva ismételten megpróbálják átlépni a magyar határt.  

Jelenleg a helyieknek az okozza a legnagyobb bosszúságot, hogy a gyümölcsfákban és a veteményesekben komoly kárt tesznek a menekültek, néha nem csupán a termést, hanem magát a fát is letarolva.

A mezőőrök felveszik ugyan a károkat, de várhatóan idén is legfeljebb az okozott kár 60-70 százalékát téríti meg az állam a tulajdonosoknak.  Sokan a környékbeli – elhagyatott, vagy átmenetileg üresen álló – tanyákon töltik az éjszakát, nem kis meglepetést okozva a „betoppanó” tulajdonosoknak. És sajnos megjelentek már a bűnözés „mélyebb” ágazatai, a drogterjesztés és a prostitúció is.

A településvezetők egyöntetűen állították, hogy az általuk megfigyelt migráns csoportok korösszetétele változott a tavalyi évhez képest: csökkent a családosok és kisgyermekesek száma, s többségbe kerültek az egyedülálló, fiatal férfiak és fiúk, akik egyetlen hátizsákkal vágnak neki a nagyvilágnak. Mindezek ellenére Szerbiában jártunkkor azt tapasztaltuk, hogy a határon túli magyarok megértik és jó döntésnek tartják a kerítésépítést és a szigorúbb magyar határőrizeti intézkedéseket, ami álláspontjuk szerint hozzájárult ahhoz, hogy tavaly szeptember óta a Vajdaságban is érzékelhetően csökkent a migráció intenzitása.

Olvasson tovább: