hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Némethné távozik
Egy nyugdíjazás, és ami mögötte van

2016. 07. 07.
Orbán vs. Simicska, Lázár vs. Rogán, kormány vs. Spéder: Németh Lászlóné munkásságá­nak és nyugdíjazásának tör­té­netéből a hatalmi eliten belül egyre szaporodó törésvona­lak egymáshoz való viszonyát is megérthetjük.

Két államtitkárától is megválik Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, jelentette be maga Lázár a múlt heti kormány­infón. L. Simon László kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár munkájával nem elégedett a miniszter, ezért L. Simon „befejezi tevékenységét”. Németh Lászlóné nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár pedig nyugdíjba vonul. A két változás közül L. Simon menesztése vert nagyobb hullámokat, pedig Némethné nyugdíjazása sokkal izgalmasabb háttértörténetekhez vezet. (L. Simon távozásáról az eltelt egy hét alatt sem érkezett érdemi indok, de sokan emlékeznek földvásárlásaira, „rákellenes” barackmag bizniszére, amit Lázár már korábban is szóvá tett.)

Németh Lászlóné fontos személy: annak idején Simicska Lajos embere­ként lett nemzeti fejlesztési miniszter 2011 decemberében, a rábízott tárca évente mintegy 600 milliárd forinttal gazdálkodott. Azt, hogy a Simicska–Nyerges Zsolt páros bizalmasaként vehette át a tárcát, az a tény is alátámasztani látszott, hogy tanácsadóul Nyerges Zsolt testvérét, az állatorvos Nyerges Attilát vette maga mellé a fejlesztési minisztériumba.

Azonban – amint arról a Hetek az elsők között beszámolt – 2014 nyarára jelentősen megromlott a korábbi baráti viszony Orbán Viktor és Simicska Lajos között. Ennek számos jele és következménye vált nyilvánvalóvá, többek között az, hogy a harmadik Orbán-kormányból, illetve számos fontos állami pozícióból kitették Simicska embe­reit. Így Némethné helyét a minisztérium élén Seszták Miklós vette át. Némethné azonban állást kapott a Lázár János vezette Miniszterelnökségen: az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankot érintő kormányzati döntésekért, a Magyar Posta felügyeletéért és a takarékszövetkezetek integrációjáért felelős államtitkárrá nevezték ki. Ez pedig vagy arra utalt, hogy Orbán Viktor bizalma nem ingott meg Némethnében, vagy azzal hogy államtitkárként megtartotta, éket próbált verni Némethné és Simicska közé.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!