hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Siker vagy kudarc az egyórás sztrájk?
Polgári engedetlenség az iskolákban

2016. 03. 31.
Országszerte több mint 200 iskolában vettek részt a Tanítanék Mozgalom által szerdára meghirdetett polgári engedetlenségi „lyukasórán”. Még Sólyom László volt államfő is demonstrált az egyik XII. kerületi iskola előtt, akadt viszont olyan gimnázium is, ahol bezárták a diákokat a tanterembe. Ha a kormány nem fogadja el a CKP tárgyalási feltételeit, és továbbra is csak a Köznevelési Kerekasztalnál hajlandó egyeztetni, a mozgalom folytatja engedetlenségi akcióit.

Mivel a kormány nem teljesítette követeléseiket, a sztrájkjog gyakorlását pedig törvényileg ellehetetlenítette, múlt csütörtökön a Tanítanék Mozgalom képviselői megerősítették felhívásukat a március 30-ai egyórás munkabeszüntetésre. Ennek hatására szerda reggel 8 és 9 óra között ország­szerte több mint 200 intézményből csatlakoztak pedagógusok, diákok a polgári engedetlenségi akcióhoz, azaz iskolájuk előtt demonstráltak a köznevelési rendszer állapota miatt: kertészkedtek, élőláncot alkottak, a fotóikkal tele lett a Facebook. Szakértők szerint a pedagógusoknak joguk van a véleménynyilvánításhoz, azonban arányos mértékben fele­­lősségre vonhatók a jogsértő utcai akciók miatt. Palkovics László oktatásügyi államtitkár és helyettese, Sipos Imre megerősítették: bár helytelenítik az akciót, nem lesznek retorziók – legalábbis hivatalosan és rögtön nem, tették hozzá általunk megkérdezett aktivisták.

Ercse Krisztina, a mozgalom egyik szóvivője kérdésünkre elmondta: tudnak tankerületi vagy önkormányzati vezetők előzetes megfélemlítő fellépéseiről. Ilyen volt a főváros VIII. kerületében Sántha Péterné alpolgármester szerda reggeli körútja is az iskolák előtt, ahol felszólította a tüntetőket, hogy a tanárok tartsák fel a kezüket, amit azok nem tettek meg. „Ezek pártpolitikai gáncsoskodások, különösen, hogy az önkormányzatoknak már nincs sok közük az iskolákhoz” – reagált a szóvivő.

Ercse szerint várakozásukat felülmúlva sok embert sikerült mozgósítaniuk, és rengetegen fejezték ki a munkahelyükön maradva a szolidaritásukat, köztük egyetemi polgárok és ápolónők is. A Facebookra kitett egyik fotón Sólyom László volt államfő is a XII. kerületi Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskola előtt demonstrál, korábban pedig részt vett a március 15-ei megatüntetésen is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!