Kereső toggle

Miből lesz nyugdíja a ma aktív magyaroknak?

Nyugtalandíj

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A jövőben visszatérhetünk a társadalombiztosítás születése előtti múltba, amikor az öregek  eltartásának terhe éppen úgy a családjaikra hárult, mint a gyermeknevelés.

A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer alig száz-éves működési modellje nagyon egyszerű elvekre épül. Az éppen dolgozó korosztályok befizetik a nyugdíjjárulékot, hogy abból az állam kifizethesse a szüleik nemzedékét megillető nyugdíjakat. Teszik ezt annak reményében, hogy mire ők is megöregszenek, addigra a munkába álló gyermekeik majd ugyanúgy megteremtik az akkor már nekik járó nyugdíjak fedezetét. A rendszer jól működik, ha sokan fizetnek hosszú ideig járulékot, és kevés idős embernek kell rövid ideig nyugdíjat folyósítani. Ez volt a helyzet a társadalombiztosítás hajnalán.

Azóta azonban a népesedési folyamatok megfordultak: öregszik a társadalom mindenütt Európában. Az öregedést több egymást erősítő tényező okozza.

Először is folyamatosan nő a születéskor várható élettartam, az 1900-as átlagosan 46 évről a férfiak esetében eddig 71, a nők esetében 78 évre.

Eközben csökken a megszületett gyermekek száma (a termékenységi arányszám – a szülésre alkalmas életkorban lévő hölgyek létszámára vetített élve született gyermekek száma –1,37 körül ingadozik, miközben tudjuk, hogy csak a népesség létszámának szinten tartásához is 2,1-es termékenységi ráta kellene).

E két tényező törvényszerű következményeként folyamatosan nő az idősek arányszáma a népességben (a 65 évesnél idősebbek jelenleg 17,5%-os aránya 2040-re 25%-ra, 2060-ra 30%-ra nő), miközben egy sokszor figyelembe nem vett hatalmas erejű folyamat is zajlik a háttérben – a nemzedéki áramlás (cohort flow). Ez utóbbi az egyes korosztályok létszámának a népesség kormegoszlására gyakorolt hatását mutatja.

***

Jelenleg a magyar társadalom második legnagyobb létszámú nemzedéke, a Ratkó-korszakban, vagyis az 1952–1957 között született 883 ezer ember nyugdíjba vonulása zajlik (egészen 2022-ig elhúzva a lépcsőzetes nyugdíjkorhatár-emelkedés miatt). Ez a hatalmas korosztály az idősödésével természetesen növeli a magyar lakosságot kora szerint pontosan két részre választó medián életkort, ami jelenleg 41 év (csak összehasonlításként: Nigériában ez 16 év). A Ratkó-korosztály nyugdíjazását követően a magyar lakosság egymilliós létszámú nemzedéke, az 1973–1978 között született úgynevezett gyes-generáció következik majd, akik 2040 környékén kezdik meg (ha marad a 65 éves korhatár) a nyugdíjba menetelüket. Az ő idősödésükkel a medián életkor Magyarországon elérheti az 50 évet is, hiszen a náluk fiatalabb korosztályok létszáma meg sem közelíti a Ratkó- és a gyes-generációkét.

A helyzetet a magyarok tartós külföldi munkavégzése és kivándorlása kiszámíthatatlan mértékben tovább ronthatja, hiszen fiatalok és középkorúak mennek el (eddig a becslések szerint félmillióan, de a folyamat megállíthatatlannak látszik), az öregek viszont itthon maradnak. Az Európai Unió centrumországainak erős demográfiai szivattyúja már ma is legalább egyhavi nyugdíj fedezetét vonja el.

A várható élettartam örvendetes növekedésével tehát egyre több a nyugdíjas, akik egyre hosszabb ideig számítanának a nyugdíjukra, miközben egyre kevesebb gyermek születik, így egyre kevesebb lehet csak a jövőbeni járulékfizető. Ennek eredményeként drámaian csökken majd a járulékbevétel, amit sokkal többfelé kell szétosztani. Mi lesz ennek az elkerülhetetlen következménye? A nyugdíjak értékének zuhanása.

***

Ha az aktív generáció befizetései nem fedezik a nyugdíjas nemzedékek részére törvényben megígért és általuk a korábbi járulékfizetéssel megszolgált nyugdíjakat, akkor az állam többféleképpen reagálhat. Módosíthatja a nyugdíjba vonulás feltételeit (például megemelheti a nyugdíjkorhatárt). Az adóbevételekből pótolhatja a járulékbevételből hiányzó összeget. Vagy egyszerűen csökkenti a nyugdíjakat (módosíthatja a nyugdíjszámítás képletét, elinflálhatja a meglévő nyugdíjak vásárlóértékét). Esetleg a rendszer csődjét hallgatólagosan beismerve visszaterhelheti a családokra az idősek eltartásának terhét.

Magyarországon mindegyik módszerre láttunk már példát. A nyugdíjkorhatár jelenleg is fokozatosan nő, amíg el nem éri az 1957-ben született korosztálytól kezdve a 65 évet – és nincs arra semmilyen garancia, hogy ez nem nőhet tovább akár 72 évre is a gyes-generáció tekintetében.

A nyugdíjszámítás képlete is rendszeresen módosul (gondoljunk csak a járulékplafon eltörlésére), s emellett – a nők kedvezményes nyugdíja kivételével – megszűnt minden korhatár előtti nyugdíjlehetőség, s megszűnt a rokkantsági nyugdíj is.

Az Alaptörvénybe pedig – biztos, ami biztos – bekerült, hogy a rászoruló idős szülőkről a nagykorú gyermekeik kötelesek gondoskodni. A jövőben visszatérhetünk a társadalombiztosítás születése előtti múltba, amikor az öregek eltartásának terhe éppen úgy a családjaikra hárult, mint a gyermeknevelés.

Márpedig az előrebecslések szerint az elméleti helyettesítési ráta – az első nyugdíj aránya az utolsó nettó keresethez – a mai 80 százalékról 2040-re 30 százalékra zuhan. Elkerülhetetlenül, ha változatlan marad a folyó finanszírozás paradigmája. Ezek az előreszámítások ráadásul nem is kalkulálnak a magyarok tömeges külföldi munkavégzésének járulékbevétel-csökkentő hatásaival.

Egyáltalán elkerülhető-e a gyorsan öregedő társadalmakban fizetendő „állami” nyugdíjak vásárlóértékének drámai zuhanása? S ha nem, akkor egyébként tehetünk-e ellene?

Ha a tömeges bevándorlás lehetőségét a politika kizárja, akkor csak egyetlen módon védekezhetünk hatékonyan: az öngondoskodás révén. Voltaképpen a magyar állam is beismeri ezt, és a nyugdíj-előtakarékosságot adójóváírással támogatja. Mindannyiunk számára nagy könnyebbséget okozna, ha a középkorú generációk tagjai – gyermekeik eltartása és szüleik támogatása mellett – haladéktalanul hozzákezdenének a saját privátnyugdíjuk megalapozásához. Különben a gyermekeik nyakába sokkal nagyobb terhet akasztanak, mint amit nekik kell cipelniük.
(A szerző nyugdíjszakértő jogász)

Olvasson tovább: