Kereső toggle

Vissza kell szerezni Budapest egykori rangját

Tarlós István Lázár Jánosról és a főváros–vidék ellentétről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Nem olyan helyen nevelkedtem, ahol a vitás ügyekben a nagymama szoknyájához futottunk. Lázár János jó ketrecharcos, de talán én se vagyok utolsó. Tizenhét éves koromig szinte minden nap verekedtem, soha nem hagytam magam” – nyilatkozta Tarlós István annak kapcsán, hogy miért nem hívja fel Orbán Viktort, hogy intse rendre a vele a nyilvánosság előtt zajos szócsatát vívó Lázár Jánost. A főpolgármester szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel zajló purparlé mögött a legalább 60 éves Budapest-vidék ellentét is meghúzódik. Finoman azt ajánlja Lázárnak, inkább hagyja abba, hogy időről időre kesztyűt dob elé.

Hosszabb ideje zajlik Lázár János és Ön között egy elég szokatlan, olykor személyeskedő szóváltás. A vita lényege, hogy Ön szerint a BKV kormányzati támogatás nélkül nem tud működni, míg a miniszter szerint olyan reformot kellene a fővárosnak a közlekedési cégnél bevezetni, hogy önállóan is fenntartható legyen a budapesti tömegközlekedés.

– A Lázár János és köztem időnként kitörő személyeskedésről annyit szeretnék megjegyezni, hogy nyilván van különbség az elfoglalt helyünk és az általunk képviselt érzelmi értékrend között. Éppen emiatt eredendően nem személyes vitának állítanám be a szóváltásunkat. Engem az országban közvetlenül a legnagyobb szavazatszámmal választottak meg immár nem először a főváros főpolgármesterének, míg korábban tizenhat évig Budapest egyik legnagyobb lélekszámú kerületét, Óbudát igazgathattam. Az a feladatom a választóim irányában, sőt, kötelességem, hogy a város érdekeit minden határon túl megpróbáljam képviselni. Kényes feladatot kell megoldanom, mert egyrészt a kormányhoz, mindenekelőtt a miniszterelnökhöz ab ovo lojális vagyok, mert alapjaiban azt az értékrendet képviseli, mint én. Mi több, a Fidesszel 1990 óta politikai szövetségben dolgozom, ezért ez is jelent kötelezettséget számomra. Egy politikai közösséghez tartozunk. Igaz, nem vagyok tagja a pártnak, mert nem mindenben értünk egyet, de a legfontosabb értékekben igen.

Ellenben létezik Magyarországon egy sajátos és szerintem sajnos nagyon negatív jelenség, amit a köznyelv főváros–vidék ellentétként ír le. Ez a Lázár János és az én nézőpontom közötti különbséget is meghatározza, hogy ő deklaráltan a vidéket képviseli, míg én ősbudapesti vagyok. Nem szerencsés ez a legalább 60 éves Budapest–vidék ellentét. Ha az érzelmeket nézem, fene tudja, kinek van igaza. Ha a pénzügyi matematikát, akkor biztos Budapestnek. Emellett nyilván vannak stílusbeli és generációs különbségek is. A miniszter úr, aki nem mellesleg a párt alelnöke is, megszokhatta, hogy a Fideszen belüli emberek nagy része talán tart tőle. (Az ő tárcája jelentős forrásokat oszt szét, a kormánypárti képviselőknek és polgármestereknek már csak ezért is ildomos jóban lenni vele, legalábbis sokan így érezhetik.) Ezzel szemben főpolgármesterként én nem vagyok vele függelmi viszonyban, ilyen félsz az én esetemben érthető módon nem áll fenn. Nincs köztünk protokolláris különbség.

A terveim szerint a jövőben ezt a vitát teljesen más alapokra szeretném helyezni. Ennek az az oka, hogy azt tapasztalom, hogy feltételezéseken alapuló, érdemi számításokkal alá nem támasztott, „bemondott” összegek alapján folytatnak velem vitákat. A gond az, hogy az alaphelyzet nincs tisztázva: a fővárosi tömegközlekedés biztosítása az államtól kapott kötelező feladatunk-e vagy csupán önös passziónk? Ha az utóbbi, akkor úri kegy hogy adnak-e nekünk állami támogatást a BKV működtetésére, vagy sem.

Pestiesen szólva, Lázár János ez esetben joggal mondhatja, hogy Tarlós István ne tartsa már a markát a kormánynál, ne kuncsorogjon évről évre?

– Akkor mondhatná Lázár János, ha nem kötelező feladata lenne a fővárosi önkormányzatnak a tömegközlekedés működtetése. De mivel ez nem fakultatív szórakozásunk, ezért az állami feladatfinanszírozást kellene rendbe tenni. Erről azonban alig esik szó, hanem helyette hangulatkeltés zajlik. Az egyébként köztudomású politikai körökben, hogy milyen bevételekből gazdálkodik a főváros. Egyszerű, mint az egyszeregy. Például a tömegközlekedés jegy- és bérletbevételei a BKV működési költségeinek egyharmadát fedezik csupán.

Hasonló nagyságú európai városok esetében is hasonló ez az arány?

– Igen. Sőt, mi az elmúlt négy évben belső reformokkal elértük, hogy 9 százalékkal az európai átlag felett teljesítünk, tehát meglehetősen hatékony és takarékos a BKV működése. Nyilván lehetne azt mondani, hogy alacsonyak a menetdíjak, emeljünk ezeken, de szerintem a magyar átlagkeresetekhez képest már nem szabad emelni a viteldíjakat. A rezsicsökkentés politikája mellett ellentmondásos is lenne ez a mentalitás. Külön bevétele a fővárosnak pusztán az ipar-űzési adó feléből folyik be. Ha egyedül kellene finanszíroznunk a tömegközlekedést, akkor ezt az összeget teljes egészében a BKV-ra kellene költenünk, de akkor semmi másra nem maradna pénzünk. Szabad források nélkül pedig semmi értelme sincs az önkormányzatiságnak. Pénzjegynyomdánk pedig nincs.

A hatályos törvények mit mondanak egyébként erről?

– Azt, hogy a tömegközlekedés működtetése az államtól kapott kötelező feladatunk.

Logikus, hogy akkor valamiféle kiszámítható, normatív támogatási modellt kell erre kidolgozni. Önök tettek erre érdemi kezdeményezést? Vagy Önnek is megfelelő, hogy minden évben „kilobbizza” a szükséges összeget, mert akkor úgy tűnik, hogy Tarlós István milyen „kemény”, még ezt is el tudja intézni még a Fidesz kormánnyal szemben is?

– Szó sincs színjátékról részünkről. Természetesen többször tettünk érdemi javaslatot egy ilyen modellre. Már 2011-ben letettünk az asztalra egy 150 oldalas szakértői anyagot, amire az akkori szakminisztérium nem is reagált. Egy sor parlamenti előterjesztés és javaslat is született már, de valahogy elhaltak ezek a kezdeményezések. Éppen ezért felháborító számomra, hogy vannak olyan magukat szakértőnek beállító személyek, akik légből kapott számokkal vezetik félre a döntéshozókat. Hallottam olyan „bennfentes” mondásokat, hogy a fővárosi önkormányzatnál van eldugva 20 milliárd forint tartalék, csak rá kell szorítani bennünket arra, hogy ehhez hozzányúljunk.

És Ön megkérdezte már ezeket a szakembereket és szakpolitikusokat, hogy ezt mivel támasztják alá? Esetleg átvilágították a főváros gazdálkodását?

– Semmilyen komoly tanulmányról sincs szó. Képzelje, azt mondták, hogy ez az érzésük! Szóval, érzésre nálunk van elfekvő 20 milliárd forint. Ez alapján kellene nekem velük vitatkozni. Műszaki emberként viszont erre képtelen vagyok. Komoly ember pénzügyekben nem érzésekre apellál, hanem egzakt számításokra. Pénzügyi helyettesem kimutatta, hogy szó sincs 20 milliárd tartalékról. Még kevesebbről sem.

A Népszabadság hétvégi cikkében azt írta, hogy Lázár János szerint a főváros 700 milliárdos költségvetésében el kell tudni érni tízszázalékos megtakarítást.

– Először is 330 milliárd a költségvetésünk.

Ezt még 2011-ben mondta, amikor nem volt önkormányzati reform, akkor nagyobb volt még az önkormányzatok büdzséje.

– Akkor is csak 500 milliárd volt.

De ha ide vesszük a kerületek költségvetését, akkor lehet ekkora összeg.

– Hibás megközelítés, hiszen a kerületeknek saját, önálló költségvetésük van, az nem adható lazán hozzá a fővárosi büdzséhez. A kerületeknek egyébként nem törvényi kötelezettségük a tömegközlekedés biztosítása. Másrészt Lázár János jogász ember, nyilván ért az alkotmányozáshoz és egyéb jogi trükkökhöz, míg én mérnök vagyok. Nem tudok ideológiák és kommunikációs technikák mentén vitatkozni. A számításokban és a konkrét adatokban hiszek. „Érzésre” nem lehet tíz százalékot megtakarítani. Ezért mondom, kár, hogy a vita nem racionális érvek mentén zajlott.

A valós helyzetet lábukon megálló logikák mentén lehet megoldani, nem azzal, hogy éppen mit sikerül elhitetni a közvéleménnyel.

Mit tud tenni egy ilyen helyzetben, hogy a vitát kibillentse az irracionális keretéből?

– Felkértem négy tekintélyes, fiatal fideszes polgármestert és a pénzügyi főpolgármester-helyettesemet, hogy készítsenek javaslatot a BKV hosszú távú finanszírozására, de úgy, hogy még az agglomeráció igényeit is vegyék figyelembe. Le kell szögeznem valamit: a miniszterelnök mindig látta a tényleges helyzetet, és hiába jósolgatták, hogy bedől a BKV, mindig közbelépett. Biztos vagyok abban, hogy most is születik szeptember végére érdemi megoldás.

Azt nyilatkozta Lázár János a Napi Gazdaságnak, miszerint – idézem –: „a kabinet mindig nyitott a viták tárgyalásos rendezésére. Ezt a vitát sem tekintem személyes konfliktusnak, bár értetlenül állok azelőtt, ahogy Tarlós István az elmúlt hetekben nekem támadt. Még akkor sem adok erre okot, ha azt gondolom, a fővárost nem elég jól üzemelteti.”

– Nem szeretném folytatni a nyilatkozatháborút, noha nem érzem úgy, hogy nem tudnám felvenni a kesztyűt, amit időnként elém dob. Tizenhat évig olyan városrészt vezettem, amely négyszer akkora volt, mint Hódmezővásárhely, ahol Lázár János polgármesterkedett. Óbudát 16 év után gyakorlatilag adósságmentesen adtam át, miközben Lázár városa meglehetősen eladósodott volt. Attól, hogy valaki egy minisztériumot vezet, nem kellene olyan vitába bonyolódnia, amelyhez nem rendelkezik kellő ismeretanyaggal. Vagdalkozni, dobálózni lehet. Én nem avatkozom bele alkotmányjogi, vagy közigazgatási kérdésekbe, illetve jogtechnikai stratégiákba, amelyekben Lázár János jogi végzettsége révén helyzeti előnyben van. Más területen azt tanácsolnám neki, hogy ő se tegye meg, ha nem akarja a saját komolyságát megkérdőjelezni. Hódmezővásárhely tömegközlekedését egy tucat busszal meg lehetett oldani, a BKV működési modelljének megértése azért ennél komplexebb ismeretanyagot feltételez. Nem kellene ebbe beleszólnia, mert a komoly emberek csak megmosolyogják. Rá kellene bízni azokra, akik legalább a dallamát sejtik a dolognak.

Azon nincs mit vitatkozni, hogy a BKV állami normatív támogatás nélkül mennyi úgynevezett strukturális hiánnyal küszködik. Nyilván nem a miniszterelnök feladata minden részszámítást ellenőrizni, mert ezer és egy baja és feladata van. Lázár Jánossal soha nem egy láda sörön, vagy egy csinos hölgyön veszünk össze, hanem hol azt mondja, hogy ő nem akar a BKV-ra pénzt adni, hol pedig azt, hogy az uniós fejlesztési listáról lehúzza Budapestet, engem pedig Brüsszelbe küldene lobbizni.

Végül is Ön a nemzetgazdasági tárcával tárgyalt. Miért?

– Mert nekik van ehhez közük. Az ő feladatuk a költségvetési kérdések kezelése, illetve a miniszterelnöké. Ehhez nem sok köze van Lázár Jánosnak, aki téved, mert nem abban egyeztünk meg Varga Mihály miniszter úrral, amit Lázár a nyilvánosság előtt mondott. Nem akarom kínos helyzetbe hozni, és tetemre hívni, mert méltányos vagyok a kormányhoz és a politikai közösségünkhöz. Azt pedig főpolgármesterként nem engedhetem, hogy az uniós fejlesztésekről lehúzzon minket vagy a BKV-t megrövidítse. Én udvariasan megköszöntem neki, amikor Budapest mégis megkapta egy kormányhatározatban a mintegy 350 milliárdos fejlesztési pénzt. Finoman szólva a miniszterelnöknek minimum annyi szerepe volt ebben, mint a kancelláriaminiszter úrnak. Azért mondtam ezt el, hogy ne tegyünk úgy, mintha az utóbbi egy személyben szerette volna meg annyira Budapestet, hogy 350 milliárd forinttal megajándékozta. Szerencsénkre eddig a miniszterelnök úr mindig elsimította a dolgokat, szerintem most is ez fog történni.

Azért rendre keményen, idézhető módon, olykor elég csípősen szól vissza Lázár Jánosnak.

– Igaza van, minden esetben visszaszólásról van szó. Nem én kezdeményezem ezeket a szóváltásokat. Azt pedig szeretem, hogy amit mondok, azt a kocsmákban is megértik. Szerintem az olvasatlanság, a műveletlenség és tájékozatlanság az az igazi bunkóság, nem az, ha valaki közérthetően nevén nevezi a dolgokat. Nem vélem úgy, hogy rossz eséllyel indulok egy szópárbajban, de higgye el, hogy nem ez számít. Ez a legegyszerűbb része a vitának. Nem ügyes idézetek tükrözik valakinek a város és a köz szolgálatában felmutatott teljesítményét. Ezek csak érzelmi kérdések.

Nyilván egy politikusnak is vannak érzelmei. Ön azt nyilatkozta korábban lapunknak, hogy ez lehet az utolsó politikai ciklusa. Nyilván gységes politikai életművet szeretne. Úgy is érezheti, hogy ezt mások akadályozzák, ami érzelmi hatást vált ki Önben, sőt, akár fel is dúlhatja.

– Kevés ebben a személyes motiváció. Nem a politikai életművemet féltem, ahogy ezt egy napilapban írták rólam. Lélekben 40 évesnek érzem magam. Megkockáztatom, némely 40 éves politikus szeretne olyan erőben lenni majd anno, mint most én 67 évesen. Majd kiderül, hogy ők közel 30 év múlva milyen szellemi és fizikai állapotban lesznek.

Mindenki azt gondolja, hogy mindenáron főpolgármester szerettem volna maradni. Elárulom, nem így volt. Sőt. Ha már viszont újra elvállaltam ezt a feladatot és tovább csinálom, akkor eredményt akarok elérni. Már az anyai dédanyám is Budán lakott. Egész egyszerűen fontos számomra a város, és igenis, vissza szeretném Budapest rangját szerezni. Szeretném, ha a döntéshozók is valamennyien becsülnék ezt a várost, az ország szívét. Ezekben a vitákban ez is benne van. Kényes helyzetben vagyok, mert ismétlem, igyekszem lojális lenni a kormányhoz, és elsősorban a miniszterelnökhöz. Nekem ráadásul nem is a BKV működése a legfontosabb. Összeomlani úgysem lehet engedni, hisz az nem nekem, hanem a kormánynak lenne a legnagyobb baj. A Fidesz számára egy ilyen botrány óriási politikai kárt okozna. Ha esetleg minimális járatritkításokat kell végrehajtani, az politikai szempontból kényes ugyan, de nem dől össze a világ. Két dolog izgat leginkább, és ezekből tapodtat se fogok engedni: a 3-as metró teljes felújítása, mert ez esetben középtávon szó szerint emberéletekről lehet szó, illetve az árvízvédelem megerősítése, a beruházás beindítása a Római-parton, Újpesten, valamint a Bem tér és környékén.

A Fidesz és a kormány is egy hierarchikus szervezet. Ön rendelkezik Orbán Viktor közvetlen telefonszámával, és nyilván felhívhatja, hogy szóljon rá a beosztottjára, Lázár Jánosra, hogy ne „szórakozzon” Önnel.

– Nem vagyok rá annyira büszke, de szerintem Lázár miniszter úr a legutóbbi összecsapásban nagyobbat kapott, mint én. A politikai közösségünknek ez tulajdonképpen nem jó, de ha Lázár Jánosnak erre szüksége van, én meg tudom magam védeni. Nagyjából tizenötször annyi ember választott meg, mint őt országgyűlési képviselőnek. Budapest érdekeit én védeni akarom, még vele szembeni vitáimban is. Nem olyan helyen nevelkedtem, ahol a vitás ügyekben a nagymama szoknyájához futottunk. Elhiszem, hogy Lázár János jó ketrecharcos, de talán én se vagyok utolsó ilyennek. Az igaz, hogy az elmúlt egy évben a vitáinkban a politikai közösségünk megszokott kereteit kölcsönösen túlléptük, de szerintem ez nem rajtam múlt. Csak megjegyezném, nem nekem van szükségem arra, hogy építkezzek 2018 utánra. Nem akarok az ilyen párbajokkal a miniszterelnök úrnak is nehézséget okozni, de ha engem gyerekkoromban kihívtak verekedni, akkor kiálltam. Tizenhét éves koromig szinte minden nap verekedtem, soha nem hagytam magam. Ilyen helyen nőttem fel. A miniszter úrnak a hírek szerint – egy kivétellel – a többi kormánytaggal szemben is van egy sajátos, krakéler stílusa.

Biztosan nem jó ezt Lázár Jánosnak tudomásul venni, de ebben a műfajban én sem vagyok rossz, ezért kellő tisztelettel azt javasolnám neki, hogy inkább abba kellene hagynia, hogy időről időre kesztyűt dob elém.

Ellenben Orbán Viktor miért engedi ezt a miniszterének? Nem azért, hogy majd ő megoldja ezt a helyzetet? Kicsit így tett korábban Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc is a Demszky-érában?

– Én nem tudom, hogy ez így van-e. Nem is akarom ezt a helyzetet tovább élezni. Egész egyszerűen jobb, ha Varga Mihállyal és Seszták Miklóssal, azaz illetékesekkel egyeztetek, illetve legszükségesebb esetben Orbán Viktorral. Ők értik Budapest fontosságát. Végső soron pedig az eredménytáblára kell nézni: a kormány átvállalta Budapest és a BKV adósságát, amit nem mi halmoztunk fel, majd egy kormányhatározat készült 350 milliárdnyi uniós fejlesztésről. A vitáim eredményre vezettek. Egyébként befejezhető ez a purparlé, hiszen egy politikai közösséghez tartozunk.

Olvasson tovább: