Kereső toggle

Dráma az egészségügyben

A szakadék szélén?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A Fekete Hétvégék akció rövidesen zárul. Példátlan összefogás, támogatás, ami a Nővérek mozgalmát kíséri! Nincs olyan magyarországi egészségügyi intézmény, ahonnan nem küldtek csatlakozó, támogató üzenetet a dolgozók, és csatlakoztak betegek, hozzátartozók, ismerősök és ismeretlenek!” – olvasható a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) Facebook-oldalán. Az ápolónők által indított mozgalom célja az egészségügyi dolgozók és a betegek helyzetének javítása, következő akciójuk a május 12-ei, egész ágazatot megmozdító tüntetés lesz.

„Elkötelezettek vagyunk egy hálapénzmentes, átlátható, korrekt munkafeltételeket biztosító egészségügyi ellátórendszer kialakítása mellett. Nem akarunk elmenni, mert ránk itt van szükség, és nekünk is szükségünk van erre az országra!” – Kiss Lászlónak, a FESZ elnökének szavait ezen a ponton óriási taps, helyeslés, szirénabúgás kísérte azon a hétvégi normafai demonstráción, ahol mintegy 300 egészségügyi szakdolgozó tiltakozott a megalázóan alacsony bérek és a rossz munkakörülmények miatt. A deklaráltan pártpolitika-mentes eseményen a Magyar Rezidens Szövetség elnöke, Dénes Tamás kifejtette: sokan lebeszélték a részvételről, de ez közös ügy, amiben csak összefogással juthatnak előre.
Az amúgy jó kedélyű, feketébe öltözött ápolók menete ezután – a feltartóztatott gépkocsik, köztük Lexusok és Mercedesek szimpátiadudálása és a járókelők „Veletek vagyunk!” kiáltásai közepette – a köztársasági elnök rezidenciája elé vonult, ahol Sándor Mária, a mozgalom életre hívója felolvasta Áder János levelét. A köztársasági elnök az egészségügyi dolgozók bérezésével, béren kívüli juttatásaival kapcsolatos levélre azt válaszolta, a kérdés nem tartozik a hatáskörébe. Sándor Mária ismét arra kérte Ádert, hogy segítsen az egészségügyi dolgozókon és a beteg embereken azzal, hogy legalább kiáll mellettük. A tiltakozók abban maradtak, hogy a május 12-i tüntetésig fekete kitűzőt viselnek, és addig folytatják a harcot, amíg tárgyalóasztalhoz nem ül velük a szakállamtitkár.

Közelgő összeomlás?

„Lassan harminc éve dolgozom szülésznőként, és két éve jöttem el az állami egészségügyből, 98 ezer forintos havi nettóval, ami még a Medgyessy-kormány 50 százalékos emelésének volt köszönhető. Most a magánszférában dolgozom, ahol a főnököm utasításba adta nekünk a tüntetésen való részvételt, akárcsak számos állami intézmény vezetője is” – mesélte a Heteknek az egyik tüntető, aki felháborítónak tartja, hogy az egészségügyi dolgozók alacsony bérezésébe mindig be volt kalkulálva a hálapénz, mint a pincérek borravalója, sőt, most havi 100 ezer forintig legalizálnák is azt. Szerinte ez megalázó minden szereplő számára, és az egészségügy összeomlását sietteti. Elmondása szerint a férje tartja el a családot, de nem ez az általános, mert az egészségügyi dolgozók – a rengeteg túlóra, éjszakai műszak, másod- és harmadállás révén összehordott 120-130 ezer forintjukkal – sokkal inkább az elváltak klubját gyarapítják.
A szombati szabadság-hegyi „egészségügyi séta” része volt az április 18. óta tartó Fekete Hétvégék nevű országos tiltakozásnak, melynek során szakdolgozók tömegei öltöztek hétvégeken feketébe vagy tűztek ki fekete szalagot, hogy felhívják a figyelmet a hazai egészségügy gyászos helyzetére. Az akciót, amely az ápolónők tiltakozásaként indult, Sándor Mária, a Péterfy Sándor Utcai Kórház csecsemőosztályának nővére indította el, aki fekete ruhában dolgozva tiltakozott az alulfizetettség, az elmaradt túlórabérek, a túlfeszített munka és az elégtelen körülmények miatt. Sándor Mária felettesei felszólítására sem hagyta abba a tiltakozást, majd beadta felmondását. Pár nappal később visszavonta azt, és a kórház visszavette őt. Nagy médiafigyelemmel kísért kálváriája gyakorlatilag az egész egészségügyet mozgósította határon innen, sőt külföldön is.
Sándor Mária kérdésünkre elmondta: az egészségügy tarthatatlan helyzete kormányzati ciklusok sorozata óta tart. Tiltakozása komoly tortúrával járt, de nem bánja. „Sok kollégám nem mer nyíltan demonstrálni. Megkérdeztem tőlük: miért féltek? Ti pótolhatatlanok vagytok. Azért kértem a visszavételemet a munkahelyemre, mert kétségbeestek a kolléganőim, köztük a 61 éves munkatársam is, hogy mi lesz az osztállyal. Mi 220 órát dolgozunk havonta, ha én most eljövök, az a 220 óra az ottmaradókra szakad” – érzékeltette helyzetük drámaiságát Sándor Mária, aki 20 éve dolgozik nővérként, és elborzadva tért ki az általános eszközhiányra – műtéti varrócérna, gumikesztyű, injekciós tű, gyógyszer, kötszer stb. hiányára – is. Elmondta: a bérrendezés a pályán lévők megtartásának, továbbá az utánpótlás biztosításának is feltétele, de ehhez iskolák is kellenének, mert a nővérképzésnek mára alig maradtak intézményei. Önmagában tehát édeskevés, hogy a kormány idén korlátlan keretszámot biztosított az ápolóképzésre.

Megmozdultak

Úgy tűnik, a nővérmozgalom az egész ágazatot felbolydította. Nemrég Velkey György, a Kórházszövetség elnöke a Kórház című szaklapnak úgy nyilatkozott: a fővárosban és a nagy- városokban a viszonylag jobb orvosellátottság mellett már nagyon nehéz ápolót találni, míg a kisebb vidéki kórházakban a kevesebb munkalehetőség miatt ápoló még inkább van, de orvosok nehezebben vállalják a végvári küzdelmet. „Jobb épületekre, modernebb műszerekre, a gyógyszerek, kötszerek és orvosi-ápolási eszközök árát fedező pénzre és megbecsült munkatársakra van szükség” – üzente közleményében a Magyar Kórházszövetség. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara is közleményben fejezte ki szolidaritását „az egészségügyi szakdolgozók megalázóan alacsony jövedelme és rendkívül  nehéz munkakörülményei miatt”.

Ennyien hiányoznak

„Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ adatai szerint évente 1000 orvos és 5-600 ápoló hagyja el az országot, de ebben nincs benne a pályaelhagyók tömege. Ma 54-56 ezer ápoló dolgozik a közegészségügyben, és becslések szerint 25-26 ezer szakdolgozó hiányzik a rendszerből. Az ápolóhiány az orvoshiánynál is nagyobb gond, miközben ebben a hivatásban óriási az egymásrautaltság” – fejtette ki lapunknak Kiss László kórházi szakápoló, a FESZ elnöke, amely kezdettől csatlakozott a nővérmozgalomhoz.
Az ápolóhiány Európa-szerte probléma, az internet tele van álláshirdetésekkel, külföldön a hazai, minimálbér-közeli fizetések öt- vagy akár tízszeresét is megadják. A magyar ápolók és orvosok átlagéletkora magas, utánpótlásuk nincs, és iszonyú a leterheltségük, mivel hiányzó kollégáik munkáját is ők látják el. Kiss szerint nem lehet tovább húzni a forráskivonásokkal sújtott ágazat rendbetételét, az alapszolgáltatások és bérek tisztázását. A FESZ legalább 100 százalékos általános béremelést tartana szükségesnek, fokozatosan megvalósítva 2016-ig, és akkor a munkakörülményekről nem is beszéltek.

Miből lesz rá pénz?

A Magyar Kórházszövetség hétvégi konferenciáján Zombor Gábor szakállamtitkár az újabb minisztériumi javaslatcsomag kapcsán azt ígérte, hogy július 1-jétől várhatóan feloldják az alapbérek befagyasztását, továbbá egyeztetések kezdődnek a bérfeszültségek oldására is, jövőre pedig a nővérek bérezésére is kiegészítést ad a kormány – csak még nem látni, miből.

Kórházak összeomlás előtt

„A betegellátás az egész világon egyre nagyobb anyagi ráfordítást igényel. Magyarországon a forráskivonások miatt folyamatosan romlik az egészségügyi ellátás helyzete. Az orvosok és szakdolgozók elvándorlása megállíthatatlannak tűnik, ezt a paraszolvencia legalizálása nem tudja megállítani” – írta lapunknak az egyik vidéki kórház belgyógyász főorvosa.
Szerinte a kaotikus viszonyokat jellemzi, hogy az ellátásért vagy a várólista kikerüléséért előre elfogadott vagy elkért pénz elvileg még mindig bűncselekmény – de tényleg csak elvileg. Elterjedőben van ugyanis országszerte, hogy bizonyos – a betegek számára eddig ingyenes – ellátásokért a kórházak pénzt kérnek. Például vastagbéltükrözés altatásban történő elvégzéséért egyes intézmények 10-15 ezer forintot kérnek. A várólista kikerülésére is van lehetőség. CT- vagy MR-vizsgálat állami finanszírozással két-három hónap várakozással járhat, de 1-2 héten belül elvégzik, ha a vizsgálat díját a páciens kifizeti. Ilyenkor, ha az orvos kér pénzt, az bűncselekmény, ha a kórház, az nem.
A krónikus létszámhiány miatt a kivizsgálás várakozási ideje egyre hosszabb. Bizonyos szakrendeléseken csak egyetlen orvos dolgozik. Ha megbetegszik, a betegellátás hetekig szünetelhet, s azok a betegek, akik nem tudnak várni, átmehetnek a magánszférába, így hiába fizették évtizedeken át a társadalombiztosítási hozzájárulást – állapítja meg a belgyógyász.
A kórházak adósságállománya egyre nő. A ki nem fizetett gyógyszerforgalmazók kénytelenek leállítani a kórházak gyógyszerellátását, így arról a betegeknek kell gondoskodniuk. A főorvos szerint olyan extrém gyakorlat alakult ki a krónikusbeteg-ellátó osztályokon, hogy a beteget, ha elfogyott a gyógyszere, papíron hazaadják. Zárójelentését elviszik a háziorvosnak, aki három hónapra ismét felírja a gyógyszereket, új beutalót ad ki. A hozzátartozó a gyógyszereket és a beutalót beviszi a kórházban fekvő betegnek, akit papíron ismét felvesznek az osztályra.
A műszerállomány javítására sincs pénz. A javítást végző cégek önvédelem-ből nem adják ki a megjavított berendezéseket, amíg a költségeket a kórház ki nem fizeti. Előfordulhat, hogy a kórház utolsó működő berendezése is elromlik, és tartalék berendezés hiányában le kell állítaniuk az ellátást. Az állam most 60 milliárd forint összegig hajlandó átvállalni a kórházak adósságát, de az adósság újratermelődik addig, amíg a finanszírozás nem fedezi a költségeket.
Az egyre kevesebb kórházi orvosra nagyobb ügyeleti teher, például havi 5 nap „önkéntes” ügyelet is hárul. A túlfeszített személyzet és a gyakran órákat váró beteg is ingerült, a műhibák száma is szaporodhat. A jogosan megítélt kárpótlási összegeket a kórházak nem tudják kifizetni, igyekeznek azt áthárítani az érintett orvosra, aki életében nem tud annyi pénzt félretenni, amennyibe a kártérítés kerül.
A megoldás a főorvos szerint is nyilvánvaló. Meg kell végre határozni azokat a legalapvetőbb ellátásokat, melyek államilag garantáltan továbbra is ingyenesek maradnak, és ezekhez megfelelő forrásokat kell biztosítani. „Mind a diagnosztikus, mind a terápiás arzenál egyre fejlettebb, egyúttal egyre drágább. A leggazdagabb államok sem engedhetik meg maguknak, hogy minden beteget a legmagasabb színvonalon lássanak el. Az emberek gyógyulásuk érdekében rákényszerülnek arra, hogy a rájuk rótt állami terheken túl anyagi áldozatot hozzanak” – emlékeztet a szakember.

Olvasson tovább: