hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A passzivitás készítette ki a kétharmadot
Az otthon maradt jobbosok is a Fidesz ellen szavaztak

2015. 03. 05.
Óriási meglepetést okozott a baloldalon, hogy a hétvégén az immár több választás óta jobboldali fellegvárnak tartott  Veszprémben milyen nagy arányban győzték le a Fideszt. Az optimistábbak előzetesen azt vélték, hogy már az is nagy siker lenne, ha nagyon szorossá válna a meccs. Tavaly áprilisban ugyanis még húsz százalékkal kaptak ki, miközben a hétvégén tíz százalékot vertek a kormánypárti jelöltre.

Bár Kész Zoltán angoltanár független jelöltként indult, de elfogadta a baloldali pártok támogatását. A szocialisták részéről a kampányt Tóth József XIII. kerületi polgármester fia, a pártban csak „Kistotyának” hívott Tóth Péter segítette, aki fizetés nélküli szabadságot vett ki, hogy irányítsa a választási hadjáratot. MSZP-s körökből azt hallottuk, hogy az volt az alapkoncepciójuk, hogy olyan kampányt folytassanak, amely a jobboldali szavazókat nem hergeli fel, az MSZP szavazótáborát ellenben tűzbe hozza. Tavaly ugyanis Navracsics Tibor nagyon elverte a baloldalt, 22 ezer szavazatot kapott, miközben a baloldal jelöltje csak 13 ezret, de még az októberi önkormányzati választásokon is nagy előnnyel nyert a Fidesz.
Az országos és a helyi közvélemény-kutatásokból az derült ki, hogy a Fidesz-tábor a korrupciógyanús botrányok, a külpolitikai kanyarok és a kormányzati anomáliák miatt apatikus lett. Az elemzések szerint országosan pár hónap alatt egymillió ember fordult el a Fidesztől, de 80-90 százalékuk nem választott magának új pártot. Emiatt az MSZP-s kampányemberek úgy számoltak, hogy az óriási eredmény lenne, ha Navracsics 22 ezer szavazójából a kiábrándultság miatt most csak 45 százalék – 10-11 ezer ember – menne el voksolni, miközben döntetlen közeli helyzet alakulna ki: a baloldal áprilisi 13 ezer szavazójának 75-80 százalékát, ugyancsak 10-11 ezer embert tudnának mozgósítani. Így azt várták, ha nagyon szorosan is, de lehet, hogy győznek. Hétvégén azonban kiderült, hogy a Fidesz-tábor fele otthon maradt, így a kormánypárt jelöltje, Némedi Lajos alpolgármester 11 ezer vokssal alulmaradt Kész Zoltánnal szemben, aki az áprilisi baloldali tábor száz százalékát hozta, sőt még pár száz plusz szavazatot is kapott. Majdnem 14 ezer voksával pedig 10 százalékot vert a fél éve még 20 százalékkal „menő” Fideszre.  
A szocialisták kisebb csodának és nagyon sok munkának, kitelepülésnek és „callcenteres” kampány-telefonhívásnak tudják be a győzelmet, de forrásaink realisták maradtak, hisz állításuk szerint a körzetben még most is megmaradt a jobboldali fölény, hisz a Fidesznek és a Jobbiknak együtt jelentős fölénye van még most is a baloldallal szemben. A kampány során igyekeztek megőrizni Kész Zoltán független karakterét, ezért arra törekedtek, hogy se az MSZP, se a DK „súlya” ne nehezedjen rá a jelöltre. Egyebek mellett ezért volt visszafogott az országos politikusok jelenléte, így például Tóbiás József MSZP-elnök mellett Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke sem jelent meg hangsúlyosan a kampányban.    
Miközben a baloldalon bizonytalanok voltak az esélyeiket tekintve, és „álmaikban” inkább nagyon szoros eredményre számítottak, addig a kormánypártok abban bíztak, hogy akkora volt tavaly az előnyük, hogy simán nyernek Veszprémben. Tartottak a saját táboruk apátiájától, de majdnem kétszer akkora volt tavaly a bázisuk nagysága, mint a baloldalé. Vezető kormánypárti politikusoktól sokáig nem sok esélyt láttak arra, hogy veszítsenek. Kész Zoltánt sem tartották erős jelöltnek, és úgy vélték, hogy az egymással rivalizáló baloldali pártok is gyenge szervezeti állapotban vannak ahhoz, hogy jelentős segítséget adjanak a független jelöltnek. Bizakodásuknak az is alapot adott, hogy volt egy renitens helyi balos politikus is, aki „ráindult” Készre.  (Kerekítve is alig 3 százalékot kapott csupán.)     
Több jelből úgy tűnik számunkra, hogy az utolsó héten derülhetett ki a Fidesz vezérkara számára, hogy veszélyben vannak, mert a választások előtti napokban stílust váltottak, és nagyon kemény negatív kampányt kezdtek Kész Zoltán ellen. Úgy tudjuk, hogy az országos vezetés elégedetlen volt a helyi fideszesekkel, mert azok szerintük nem indítottak kellően éles, kritikus kampányt a független jelölttel szemben. Mint megtudtuk, a Fideszben elsősorban nem azért tartják fontosnak a negatív kampányt, hogy a baloldal jelöltjének becsületét a saját, baloldali közegében megingassák, hanem azért, hogy a jobboldali bázist „felhergeljék”, hogy milyen „rossz embert” kell elzárni a hatalomtól. A Fidesz számára az lett volna kedvező, ha Kész Zoltánt úgy állítják be, mint aki veszélyt jelentett a női tanítványaira, illetve az Amerika-barát, gyanús libertárius politikai nézetei miatt ő valójában egy független bőrbe bújt, „országrontó” Gyurcsány Ferenc. Az országos értékelés szerint a veszprémi Fidesz ellébecolta a negatív kampányt.
Egy szocialista politikustól ellenben azt hallottuk, hogy a helyi fideszesek tudomására hozták, hogy ha eldurvul a kampány, akkor, mivel ismerik annyira a kormánypárti jelölt múltját, ők is előállnak meglepő információkkal. Végül nem a helyi Fidesz, hanem a fővárosból importált kampánycsapat próbálta az utolsó napokban Kész Zoltánnal kapcsolatban negatívnak szánt információkkal felingerelni a passzív jobboldali tábort. Utólag már lehet tudni, hogy nem sikerült. Nem hatott a demagógia. Miként a Kubatov Gábor pártigazgató által irányított, az utolsó perces mozgósításért felelős „csodacsapat” sem váltotta be a reményeket. Ők a választás napján, jogilag már törvényessé tett, kissé trükkös személyes technikákkal igyekeztek motiválni a Fidesz táborát, hogy fáradjanak el az urnákhoz.  
A baloldali politikusok szerint a Fidesz olyan negatív spirálba került, mint annak idején ők: 2006 nagy, eufórikus győzelmét követően a kormányzati és politikai hibák miatt az MSZP és az SZDSZ szavazótábora kezdetben csak passzív lett, otthon maradt az időközi voksolásokon, majd idővel egy részük más pártokhoz igazolt.
 A Fidesz vezérkara hétfőn rendkívüli ülésen elemezte a vereséget, de úgy tudjuk, hogy egyre többen irányváltást szorgalmaznak a Fideszen belül. Sőt, hallottunk olyan véleményt, hogy az elmúlt hónapokban kompromittálódott, irritáló karakterű politikusok háttérbe vonulását is többen szükségszerűnek tartanák. Kormánypárti forrásaink a legnagyobb dilemmának azt tartották, hogy erre a korrekcióra képes-e a pártvezetés, vagy az MSZP 2006 és 2010 között bejárt „útjára” lépnek. Igaz, még mindig optimisták, szerintük azért nem jutnak a szocialisták sorsára, mert Orbán Viktor korszakos zseni, és nem mellesleg jobb a Fidesz szürkeállománya, mint annak idején az MSZP-é volt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!