Kereső toggle

Homoszexuális mesekönyvvel hódítana a meleglobbi

A gyerekeket is akarják

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A hercegek és a kincs címmel magyarul is megjelent egy homoszexualitást népszerűsítő tündérmese, amely két herceg házasságkötésével végződik. A szerző egyetemi professzor, aki azt állítja, hogy meleg és nem meleg szülők egyaránt örültek a könyvének, amely segít elmagyarázni a gyerekeknek a melegházasságot. A tapasztalat viszont világszerte az, hogy épp a szülők radikális ellenállásán buknak meg a mesekönyvekbe, sőt tankönyvekbe csempészett homoszexuális tartalmak.

A vélhetően amerikai kiadó a beszédes nevű Handsome Prince Publishing (Jóképű Herceg Kiadó), melynek nem lehet a nyomára bukkanni, csak a Twitteren, illetve a Facebookon keresztül érhető el egy emailcímen. Számos hasonló művet, például melegekről szóló romantikus regényeket publikál angolul. Úgy tűnik, a kiadó missziónak tekinti a klasszikus tündérmesék mintájára illusztrált mesekönyv népszerűsítését, hiszen „A hercegek és a kincset” az elmúlt fél évben több nyelvre is lefordították, de kizárólag online rendelhető meg külföldről, bolti forgalomba nem került.

A mese története és nyelvezete elég banális és didaktikus, a fordítás sehol nem jelenthetett nagy kihívást, egyértelműen az üzenete a lényeg. Röviden arról szól, hogy Elenát, a hercegnőt elrabolja egy boszorkányszerű öreg nő, és két herceg, egy vitéz meg egy könyvmoly, elindulnak őt kiszabadítani. Eközben rájönnek, hogy egymást szeretik, és ez a „földkerekség legnagyobb kincse”, nem pedig a hercegnő keze és a fele királyság. A történet folyamán kiderül, hogy minden főszereplő homoszexuális, maga a hercegnő is leszbikus, apja, Rufus király pedig a legtoleránsabb uralkodó. A sztori templomi esküvővel zárul, a két herceget egy pap adja össze, háttérben az elérzékenyült családtagokkal.

A könyv szerzője, Jeffrey A. Miles menedzs-mentet és szervezetelméletet oktató egyetemi professzor, aki bevallása szerint maga is meleg. A Hír24 e-mail interjút készített vele, amiben Miles többek között kifejti, hogy gyerekkorában mennyire hiányolta az ilyen meséket, mert „már nagyon kicsi korában rájött arra, hogy ő sosem fog egy hercegnőt sem feleségül venni”. A meseírás úgy jött, hogy felnőttként a vidámparkban üldögélve nem látott meleg hercegeket és leszbikus hercegnőket kéz a kézben táncolni és énekelni, csak vegyes párokat. Olyan világra vágyik, amiben az ő meséje „kivétel nélkül mindenkinek tetszeni fog”. Szerinte könyve „végtelenül pozitív és támogató” fogadtatásra talált: mind meleg, mind heteroszexuális szülők „imádták” a könyvét, mert az segít nekik abban, hogyan beszéljenek a kicsiknek a melegházasságról. „Sok szülő azt mesélte, hogy a gyerekei nem tettek különbséget a mesém és más tündérmesék közt. (…) Mindig nagyon elcsodálkozom, amikor ráébredek, hogy ezt a gyerekek mennyire könnyen megértik, egyes felnőttek pedig mennyire nem” – áradozik a szerző, aki professzori tekintéllyel – pozícióját nem győzi hangsúlyozni –, mégis konkrétumok nélkül állít általánosságokat felnőttekről és gyerekekről.

„Az interjú is kicsit leegyszerűsített tündérmesének tűnik, hogy a szerző szerint megjelenik egy könyv, és majd minden jó lesz. Arra viszont jól ráérzett, hogy az elfogadás a szülők elfogadásától függ” – mondja Víg Sára pszichológus. Hozzáteszi: a gyerekek a kutatások szerint a nemi identitással kapcsolatos képzeteikben (is) nagyon konzervatívak, tehát a fejükben akkor van rend, ha a nemeket megfelelő ideáltípusokhoz kötik, így az ő felfogásukban frizuradivattól függetlenül a kislányok hosszú hajúak, és szoknyát hordanak – tehát a nőiesség alapszimbólumai állandóak –, míg a férfiak magasak, erősek, szakállasak, rövid hajúak, és nadrágot viselnek. A gyerekek identitása kialakulatlan, ezért számukra nagyon fontos, hogy jól definiálható határok között mozogjanak. Kérdés, hogy egy ilyen könyv mennyire borítja fel a határokat, és kell-e a gyerekeknek négy-ötévesen ilyen dolgokon gondolkodniuk – teszi fel a kérdést a szakember.

„Az önmagában egy jó törekvés, hogy lássa a gyerek már egészen kicsi korban, hogy van másság. Például van már a Down-szindrómáról is egy jópofa mesekönyv, amelyben egy kislánynak születik ilyen kistestvére, vagy van mesekönyv az örökbefogadásról is. Ma már nagyon sokféle családmodellel találkoznak a kisgyerekek, ha bemegy az ember egy óvodás csoportba, akkor a többségnél nem a klasszikus felállás van (apa, anya, gyerekek), hanem a szülők elváltak, külön élnek, új apuka, új anyuka, féltestvérek vannak, viszont az egynemű szülők még rejtettek. Ha minden így megy tovább, a klasszikus felállás lesz az, amit magyarázni kell. Az viszont, hogy ezzel a mesekönyvvel mit lehet elérni, merőben kétséges: az eleve nagyon toleráns vagy érintett családokban valószínűleg elvi fenntartások nem lesznek vele szemben, de a homoszexualitást ellenző szülőkre egy ilyen könyv aligha fog hatni” – vélekedik a pszichológus.

Tény, hogy az ilyen mesekönyvek felbukkanásakor a legkeményebb ellenállás a szülőknél robban ki. Homoszexuális mesekönyvből amúgy nem sok van, Miles könyvén kívül eddig kettőt adtak ki a kétezres években: az egyik meleg pingvinekről szól, a másiknak pedig King and King a címe. Utóbbi egy trónörökös királyfiról szól, aki egy fiatalemberbe szeret bele, és össze is házasodik vele. A mese záróképe az esküvői csók, nagy piros szívvel eltakarva. A könyvet először 2000-ben adták ki Hollandiában, Németországban 2009-ben jelent meg, és akkora botrányt kavart, hogy a Der Spiegel is hosszan foglalkozott a témával.

A King and King, vagy legalábbis egyes részletei kisiskolások tankönyveiben is megjelentek több országban, így Angliában és Németországban is, ahol mind a tanárokat, mind a szülőket egyaránt sokkolta a váratlan témafelvetés.

A könyv állítólag egy nagyszabású projektbe illeszkedő pilot (kísérleti) program, melyet államilag finanszírozott szervezetek indítottak abból a célból, hogy a négy-tizenegy éves korosztállyal elfogadtassák az egynemű szülőpárra épülő családmodellt. A szülők és az egyházak protestáltak, az egyik német szülői szervezet elnöke leszögezte: nem érdekli, hogy két felnőtt ember kölcsönös beleegyezéssel hogyan éli az életét, de a kisgyerekekkel ezt a modellt nem kötelességünk megismertetni.

Az Egyesült Királyságban több mint huszonöt évvel ezelőtt már volt egy ilyen tankönyvi kísérlet, de azt a konzervatív miniszterelnök, Margaret Thatcher állítólag egy kézlegyintéssel leállította. Azóta sokat változott a helyzet, 2005 óta az azonos neműek házasodhatnak is, de az iskolai tananyagba a szülők rendkívüli ellenállása miatt a téma nem került be, bár úgy hírlik, lehet, hogy nemsokára erre is sor kerül.

Az USA-ban még rázósabb volt a helyzet: a King and King 2003-ban jelent meg, és később komoly kultúrharc bontakozott ki ebből homoszexuális jogvédők vezényletével. Emlékezetes volt egy bírósági ügy is, melynek előzményeként az egyik iskolában egy tanár a hétéves tanulóinak felolvasta a mesét, a szülők megkérdezése nélkül. Két konzervatívabb szülő beperelte az iskolát, hogy megsértették vallási jogaikat, mivel a törvény szerint az iskoláknak tájékoztatniuk kell a szülőket a szexuális oktatás mibenlétéről. A bostoni szövetségi bíróság végül az iskolának adott igazat, amely azt állította, hogy a könyv nem a szexről, hanem a családmodellekről szól, nekik meg kötelességük a realitásokat tanítani a gyerekeknek.

Lengyelország keményen ellenáll, ott törvényi szinten is igyekeztek „kitiltani a homoszexuális propagandát” az iskolákból. Magyarország szintén a „homofóbnak” bélyegzett, egyben családpárti államok kategóriájába tartozik. Nálunk ilyen mesekönyv nem nagyon fogyna, a tankönyvekbe pedig egész biztosan nem kerül be egyhamar: az államosított tankönyvkiadóknál lapunk tudomása szerint a szerzők és az illusztrátorok felé egyformán irányelvként volt kiadva, hogy még a matematikakönyvek szöveges példáiban és ábráiban is a hagyományos nagycsaládmodell szerepeljen.

Olvasson tovább: