2013 év elején mintegy 350 ezer olyan kivándorolt magyar élt a világban, akik 1989 után, és legalább egy évvel korábban hagyták el Magyarországot. Ebből 70 ezren az unión kívül élnek, főként az Egyesült Államokban – derül ki abból az összesített kimutatásból, amelyet a KSH végzett el a nemzetközi SEEMIG program keretében, amely a délkelet-európai országok migrációs adatait kívánja egységesíteni. A kutatók, köztük Melegh Attila projektvezető hangsúlyozta: a bevándorlás és a kivándorlás jelensége sokkal szerteágazóbb és nagyobb volumenű, mint amit – egyre kifinomultabb módszerekkel bár, de – mérni lehet belőle. Elég csak Ausztriára gondolni, ahol a letelepedési engedéllyel bíró honfitársaink száma jóval kevesebb, mint a munkavállalási engedéllyel rendelkezők száma. A tagországok úgynevezett tükörstatisztikái is hiányosak, és csak a hivatalos munkavállalókat rögzítik, hazánkban pedig a kivándorlási szándékot nem szokás bejelenteni.
Összességében elmondható, hogy a kivándorlás folyamatosan emelkedő tendenciát mutat, ami különösen a 20–40 év közötti, érettségizett és szakképzett fiatal felnőtteket érinti nálunk. A külföldön élő magyarok közel kétharmada 40 év alatti, egyharmada diplomás, szemben a hazai 18 százalékos értelmiségi aránnyal. „A képzett, diplomás fiatalok nagyarányú külföldre áramlása meglehetősen magyar specialitás, hiszen a velünk azonos gazdasági súlycsoportba tartozó Románia, Bulgária és Szerbia kivándorlói között az alulképzett rétegek a dominánsabbak” – mondta el lapunk kérdésére Blaskó Zsuzsa, a Népességtudományi Kutatóintézet (NKI) tudományos főmunkatársa.
A szakember arra is kitért, miszerint a képzettebbek jellemzően kevésbé küldenek haza pénzt, aminek egyik lehetséges oka, hogy inkább karriercélból mennek ki, és ha van saját családjuk, akkor az is velük tart, illetve itthoni felmenőik nincsenek rájuk szorulva. Más a helyzet az Ausztriába vagy Németországba irányuló magyar munkavállalóknál, akiknek a száma 2010 után ugrott meg, az ottani munkaerőpiacok megnyílásával. Köztük messze felülreprezentáltak a szakmunkások (39 százalék) és a férfiak (66 százalék), akik sokkal több pénzt utalnak haza, náluk vélhetően a megélhetési kényszer dominál. Ezt támasztja alá, hogy a migránsok egynegyede, a 2009 óta kint élőknek viszont már az egyharmada küld haza rendszeresen pénzt, háromnegyedük szakmunkás vagy nyolc általánost végzett, és jellemzően negyvenes, de főleg ötvenes éveikben járó, házas férfi.
Úgy tűnik, a fő célországok – Németország, Ausztria, Nagy-Britannia, Hollandia – eltérő népességet vonzanak Magyarországról. Angliába mennek a legfiatalabbak, akik inkább diplomások (36 százalék) vagy érettségizettek (43 százalék), többnyire egyedülállók, átlagéletkoruk 33 év, a férfi–nő arány kiegyensúlyozott. Németország és Ausztria pedig mondhatni lefölözi a hazai, jórészt családos férfi szakmunkásokat.
Migránsnak azt tekintik, aki legalább egy év óta életvitelszerűen külföldön él. A 2013 eleji pillanatkép szerint a magyar migránsok jellemzően iskolázottabbak az átlagnál, átlagéletkoruk 39 év, körükben alig több a férfi (52 százalék), mint a nő, és főként a vidéki nagyvárosokból, illetve Közép-Magyarországról mentek ki. Fő céljuk a munkavállalás: 84 százalékuk dolgozik, 3 százalékuk tanul kint. A túlnyomó többség intenzív kapcsolatokat ápol az otthoniakkal, és rendszeresen jár haza, különösen Ausztriából. A kint élők egytizede határozott hazatérési szándékkal rendelkezik, negyede biztosan nem jön haza, 37 százaléka bizonytalan. Minél tovább él valaki külföldön, és minél messzebb a hazájától, annál kevésbé akar visszajönni: ilyenek az USA-ban, a Nagy-Britanniában és részben a Németországban élők.
A visszaköltözés nemcsak az agyelszívás miatt, hanem demográfiai szempontból is lényeges kérdés. Bár követéses vizsgálatok nincsenek, de 2013. elején az NKI készített egy felmérést a hazai 18–40 évesek körében, akiknek több mint a 8 százaléka akkor már külföldön élt, 12 százalékuknak a kivándorlása pedig biztosra vehető volt egy-két éven belül. Ez könnyen azt jelenti, hogy a korosztály egyötöde már nincs az országban.
Jellemzően gyenge a magyarok információadási hajlandósága, még az itthon élő családtagok részéről is. Blaskó Zsuzsa szerint a félelmeket a migrációval kapcsolatos vegyes hazai érzelmek, egyes politikai megnyilvánulások, sőt rémhírek – százezer forintos bírsághoz kötött bejelentési kötelezettség – is fölerősítik. Ennek fő oka, hogy nálunk még viszonylag új jelenségről van szó. Bár nagyon is emelkedő a trend nálunk is, hazánk még elmarad a régió fő kibocsátó országainak (Bulgária, Románia, Szerbia) átlagértékeitől. Melegh Attila hangsúlyozta, hogy a migráció nem köthető kormányciklusokhoz, hanem tágabb, nemzetközi és történelmi kontextusban értelmezhető jelenség. Főként a gazdasági jólét alakulásával és az egyenlőtlenségek növekedésével hozható összefüggésbe, összekapcsolódva a tradicionálisan partner Németország óriási munkaerő-szükségletével.
2014. 10. 17. (XVIII/42)
