„Elementáris erejű” kérdések órája a T. Házban

Ahhoz képest, hogy semmit sem lehet arról tudni, hogy az új kormány mire készül 2014 és 2018 között, az Országgyűlés alakuló ülése két, az elkövetkező négy évben teljesen mellékszerepet betöltő politikus ifjúkoráról szólt. Igaz, az feltétlenül újdonság, hogy 24 évvel a rendszerváltás után már nem az a kurrens téma a parlamentben, hogy ki volt kommunista, pufajkás, vagy SZT-tiszt, hanem az, hogy ki volt szkinhed. Azt szedtük össze, hogy miként jutottunk el ideáig.

A Fidesz jól keverte a kártyákat, mivel az Országgyűlés alakuló ülése és az új kormány megalakulásának a procedúrája nem arról szól, hogy idéntől miben lesz ez más, mint amilyen 24 évig volt. Az alaptörvény értelmében ugyanis az új kormányfőnek már nem szükséges kormányprogramot letenni az asztalra. A Fidesz vezetésének arról sem kellett számot adnia, hogy miként történhetett meg, hogy négy év jobboldali – a propaganda szerint rendkívül sikeres – kormányzást követően a szélsőjobb tábora növekedett, támogatottságuk átlépte az egymilliós lélektani határt, miközben évtizedekig az volt a mondás a Fidesz köreiben, hogy a szélsőjobb az impotens baloldali kormányzás terméke. Még példa is volt erre, hiszen 1998-ban a MIÉP baloldali kormányzást követően jutott be a parlamentbe, majd négyévnyi Fidesz-kormányzás után Csurkáék viszont kiestek onnét.

A Jobbik valóban 2010-ben a nem túl sikeres balliberális kormányzás „termékeként” lett parlamenti tényező, de a visszaesésük elmaradt. Megerősödtek, sőt, a közelgő önkormányzati választásokon egy sor, többnyire észak-magyarországi város vezetését is megszerezhetik, köztük az ország negyedik legnagyobb megyeszékhelyét, Miskolcét. Ennek okát még kormánypárti politikusok is a munkanélküliségben, illetve egyes térségek rossz közbiztonságában látják, amelyek nem függetlenek a kormányzati teljesítménytől.

Ennek ellenére kedden a T. Ház alakuló ülése a jobbikos Sneider Tamásról – mozgalmi nevén Roy-ról – és a szocialista Molnár Zsoltról szólt, nevezetesen, hogy ők mennyire és milyen mértékben voltak szkinhedek.

(A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején így hívták a neonácikat). Sneidert a Jobbik jelölte az Országgyűlés alelnökének, míg Molnárt az MSZP a nemzetbiztonsági bizottság élére. Az alelnöki poszt majdnem formalitás, a nemzetbiztonsági kérdések egy jogállamban kiemelten fontosak, de politikai értelemben Magyarországon nem jelentősek. Kizárt, hogy széles néptömegek lennének kíváncsiak a titkosszolgálati bizottság ügyeire, még akkor sem, ha az újságírók kimagaslóan lényegi területnek tartják ezt. Magyarán, nem ettől a két poszttól függ a Jobbik, illetve az MSZP politikai jövője, sem az, hogy 2018-ban megbukik-e majd a Fidesz. 

Mindazonáltal sikerült egy napra „kulcstémává” tenni e két „politikusi titán” jelentéktelen és földszintes múltját. Egy fideszes forrásunk mindezt a botrányt nagyrészt a Jobbik felelősségének tartotta, hisz elmondása szerint négy éve még Balczó Zoltánt jelölte a Jobbik országgyűlési alelnöknek, akinek politikai nézeteivel ugyan lehet vitázni, de legalább nem lehetett rovott múltúnak nevezni, hisz mérsékelt radikálisnak számított, és számít most is. Vona Gábor megtehette volna, hogy újra egy ilyen, azaz semlegesebb karakterű személyt javasol, és a botrány elmaradt volna. Mindenesetre azért valami mozgástere volt a Fidesznek, hiszen azt sikerült elérniük, hogy a botránykirály és kurucinfo-fan Novák Elődöt, aki a Jobbik alelnöke, nem jelölte a pártja fontos parlamenti tisztségre, noha az egyik legbefolyásosabb politikus a frakcióban.          

Éppen ezért a dilemmát is az jelenti, hogy a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező Fidesz miért ment bele, hogy elfogadja a T. Ház presztízsét rongáló Sneider jelölését, ha azt el tudták érni, hogy Novák „senki legyen” hiszen mindössze egy népjóléti bizottsági alelnökség jutott neki. A baloldali politikusok válasza egyszerű erre, szerintük a Fidesz számít az önkormányzati választásokon a Jobbik híveinek átszavazására, hiszen a nagyvárosokban a Fidesz és a baloldal majdnem azonos támogatottsággal rendelkezik. A Jobbik hívei, ha nem idegenítik  el őket maguktól a kormánypártok, átbillenthetik a helyzetet a Fidesz javára. Így az ilyen lépesek, mint Sneider kínos jelölésének elfogadása – legalábbis az ellenzéki narratíva szerint – gesztusok a Fidesz számára aranytartalékot jelentő Jobbik vezetőinek és táborának. 

A parlamenti alkudozásra rálátó kormánypárti forrásunk azonban azt állította, hogy elvi okai voltak, hogy engedtek a Jobbik kérésének. A MSZP és az LMP ugyanis nem volt hajlandó elfogadni, hogy a parlament tisztségviselőire közös, négypárti ajánlást tegyenek. Kövér László (régi-új) házelnök azonban, amikor megrekedtek a tárgyalások, azt üzente a tárgyaló delegációknak, hogy amennyiben a 24 éves parlamenti hagyomány ellenére nem tudnak megegyezni, akkor magához vonja az alelnöki jelölés kérdését.  Ez esetben biztos, hogy ő Sneidert nem fogja jelölni, hisz a házelnök híres a Jobbik iránti ellenszenvéről, igaz, más ellenzékit sem jelöl, így például Hiller István szocialista politikust sem.     

A jobboldalon az volt a konszenzus, hogy a közös jelölés a parlament eddigi működésének pozitív hagyománya. Az elmúlt 24 évben egyszer sem kezdtek válogatni a másik jelöltjei között, noha – idézzük forrásunkat – „egy jobboldalinak milyen érzés lehetett elfogadni súlyos és minősített állampárti múlttal rendelkező MSZP-seket parlamenti tisztségviselőnek és bizottsági vezetőnek”. E logika mentén a jelölés a frakciók felelőssége, így Sneider Tamás „vállalhatatlansága” Vona Gábor vezetői alkalmasságáról állít ki bizonyítványt. A Jobbik elnöke vessen magára, hogy „égette” a pártját.          

Az LMP és MSZP végül Kövér ultimátuma után belement, hogy a Fidesszel és a Jobbikkal együtt közös ajánlást tegyenek a tisztségviselőkre, de nem tartották a szavukat. Papíron történt csak közös jelölés, de a két baloldali ellenzéki párt a plenáris ülésen már nem szavazta meg Sneidert, és meglepetésre így tett négy fideszes politikus is: Lázár János, Navracsics Tibor, Balog Zoltán és Kovács Zoltán is. Egy, a szavazáson igen gombot nyomó kormánypárti képviselő annyit mondott lapunknak, hogy erre politikustársainak könnyű más kontójára a jó fiút játszani. „Ha nem fogadjuk el a Jobbik jelölését, akkor egy olyan lépést teszünk, egy olyan precedenst teremtünk, ami nem tudni, hova vezet. Tudniillik 24 évig nem ment a válogatás a másik frakció személyi döntése után. Ha most így lett volna, akkor a jövőben minden személyi kérdésnél elindult volna a méricskélés. Innentől kezdve a Fidesznek miért kellett volna elfogadnia a szocialisták jelölését, hiszen az MSZP-frakció fiatalodott ugyan, de még mindig ők az állampárt szellemi örökösei, fura figurákkal a köreikben” – tette hozzá.

Mindenesetre a kormánypárti jobboldal gondoskodott arról, hogy ne csak – ahogy a baloldaliak skandálják – a Fidesz-Jobbik „paktumról”, Sneider Tamás „kanonizálásáról” szóljon az alakuló ülés, hanem vastagon az ellenzékről is. Kedden reggel ugyanis a kormánypárti Magyar Nemzet kihozta, hogy Molnár Zsolt 1992-ben ott volt a Kossuth téren azok között a szkinhedek között, akik kifütyülték Göncz Árpádot, megakadályozva ezzel, hogy megtartsa október 23-ai beszédét. Ráadásul a Hetek úgy tudja, hogy ez az információ már régóta a Fidesz tarsolyában volt. Még az MSZP-ben is hallottak arról, hogy Molnár Zsolt ellen „támadás” készül. Bárhogyan történt is, a lényeg, hogy hétfőn a Parlamentben e két politikus, Sneider és Molnár izzadt, nyilatkozott és magyarázkodott szakmányban. Sneider azt mondta, hogy ő tulajdonképpen nem volt szkinhed, mert nem volt Martens bakancsa, és – idézzük: –„egy néger kosárlabdacsapat sapkáját hordta”. Mindössze a nemzeti érzelmű zene fogta meg. (Ez utóbbiról bővebben lásd keretes írásunkat.) Molnár Zsolt viszont kategorikusan tagadta, hogy szkinhed lett volna, azt állította, hogy még ilyen barátja sem volt.

Az igaz, hogy a T. Ház tekintélye szempontjából nem mellékes, hogy az egyik alelnöke rovott múltú, a másik meg majdnem gyerekként ide-oda csapódott. Komoly morális vetülete is van a történetnek, az mindenképpen ügyes húzás, hogy a választási kampány közepén (nemsokára uniós, majd önkormányzati voksolás következik) a híradók toptémája az volt, hogy 22 évvel ezelőtt e két illusztris ellenzéki politikus mit csinált vagy mit nem. Tehát a centrális erőtér működik, a Fidesz „méltósággal kormányoz”, a két „kis szélsőség”, a baloldali és jobboldali kispárt, azaz a „zavaros ellenzékiek” pedig veszekszenek és magyarázkodnak.

Szkinhedmozgalmi nóták