Kereső toggle

Igazi demokrácia nem épülhet hazug alapokra

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nyílt levélben kérte neve eltávolítását a Holokauszt Emlékközpont Téka és Információs Központjáról Randolph L. Braham professzor, világhírű holokausztkutató, valamint jelezte, hogy tiltakozásképp a Schmitt Pál államfőtől átvett Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét is visszaküldi.

Amióta nyílt levélben megírta, hogy visszaadja a magyar állam kitüntetését, és nem engedélyezi nevének használatát a Páva utcai intézményben, volt-e olyan mértékadó magyar kormányzati szereplő, aki megkövette önt vagy próbálta erről lebeszélni? Tántoríthatatlan az ön elhatározása?

– Nem, egyetlen kormányzati tényező sem keresett meg, amióta a nyílt levelem megjelent. A döntésem tántoríthatatlan, de nemcsak azért, mert a holokauszt történelmi tényeinek védelme iránt elkötelezett vagyok, hanem mert az a meggyőződésem, hogy az igazi demokrácia nem épülhet hazug alapokra.

Azt írta a nyílt levelében, hogy aggasztónak tartja a magyar folyamatokat, jelesül a történelemhamisítási kísérleteket. Úgy tűnik számomra, hogy több közelmúltbeli esemény is felháborította. Melyek ezek, és miért?

– A kommunista éra alatt a holokauszt és általában a zsidókérdés a történelem orwelli fekete szakadékába került. A rendszer bukása után rendkívüli mértékben megnövekedett az érdeklődés a zsidóság háború alatti tragikus sorsa iránt, amit ismeretterjesztő és tudományos publikációk hosszú sora, továbbá sok azt követően állított emlékmű és megnyitott múzeum is bizonyít. Szintén a rendszerváltás kezdeti időszakában történtek meg az első lépések avégett, hogy eltereljék a figyelmet a magyarok szerepvállalásáról zsidó hitű polgártársaik megsemmisítésében. A jelzést Antall József, a demokratikus Magyarország első miniszterelnöke adta. Az ő javaslata az volt, hogy a holokauszttal kapcsolatban a hangsúlyt az „igazak” háború alatti tevékenységére kell helyezni, azokra a személyekre, akik zsidókat mentettek.

Bár valóban méltányolnunk kell ezeknek a keresztényeknek a hősiességét, de ennek a témának a túlhangsúlyozása közvetett módon a holokauszttagadók kezére játszhat. A magyarok új generációiban ugyanis az a benyomás jöhet létre, hogy a vészkorszak valóságát sokkal inkább a viszonylag kisszámú zsidómentő tevékenysége jellemzi, s nem pedig a több százezer zsidó tömeges meggyilkolásának valós története. Antall ötletét hamarosan egy lépéssel tovább vitték, és különféle „hazafias” csoportok és egyének kezdték előbb minimalizálni és becsmérelni a holokausztot, majd hamarosan nyíltan is tagadni azt.  Ezen csoportok „tudósai” a történelem „kifehérítése” végett a kommunista időszak bűncselekményeire irányították a figyelmet. A holokausztot relativizáló igyekezetükben Auschwitzot a Gulággal, a nácizmust pedig a kommunizmussal azonosították. Ezek a „tudósok” a legtöbb érvüket német kollégáiktól kölcsönözték, akik pár évvel korábban már részesei voltak egy történészvitának. 

Richard von Weizsäcker, a Német Szövetségi Köztársaság akkori elnöke volt az, aki fellépésével véget vetett a történelemhamisítási kampánynak. A német államfő 1988. október 12-én kijelentette, hogy „Auschwitzot németek építették, Németország nevében, és ez örökre része marad a német történelemnek”.

Csupán remélhetjük, hogy egy szép napon a magyar államfő vagy kormányfő veszi majd a bátorságot, és ugyanilyen nyíltan és őszintén szembenéz a történelemmel. Azonban az elmúlt néhány év eseményei miatt borúlátó vagyok. A múlttal ellentétben, amikor a „nacionalista-revizionista történészek” a saját szakállukra dolgoztak, most úgy látom, hogy jelenlegi kollégáikat az új Alaptörvény preambulumában megfogalmazottak bátorítják „történelem-kifehérítő” kampányokra.

Mi a véleménye Szakály Sándor történész azon állításáról, amelyben a Kamenyec-Podolszkijban történteket idegenrendészeti eljárásként írta le? Szakály Sándor önre hivatkozva azt mondja, hogy a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság megfogalmazott egy olyan igényt, hogy minden kétes állampolgárságú egyént ki kell utasítani Kárpátaljára, és át kell tenni a kelet-galíciai német hatóságokhoz. Hangsúlyozta: ez a lépés nem volt emberséges, a tragédia következménye pedig az volt, hogy 11-18 ezer Magyarországon élő, alapvetően hontalan vagy állampolgárságát bizonyítani nem tudó embert „áttettek” Galíciába, ahol ukrán és német milicisták, illetve csapatok meggyilkolták őket.

– Már kifejeztem a csalódottságomat Szakály Sándor professzor magyarázata miatt azzal a tragédiával kapcsolatban, ami 1941-ben körülbelül 18 ezer zsidót érintett. Több könyvemben bemutattam azt a gyilkos zsidóellenes hadjáratot és azt is, ami néhány hónappal később Újvidéken és környékén történt, mint „a holokauszt prelúdiumát”. Szilárd meggyőződésem, hogy ez a helyes megnevezése.

Névjegy

Randolph Louis Braham holokausztkutató, politológus, történész, a City University of New York (CUNY) professor emeritusa. Hatvannál több könyvet írt, illetve szerkesztett; legismertebb munkája a témában alapműnek számító A népirtás politikája: a holocaust Magyarországon. Braham észak-erdélyi zsidó családban született, tizenöt közeli rokona közül tizenhármat pusztítottak el a holokauszt idején. 1943 októberében behívták munkaszolgálatra, 1944-ben a szovjet frontra került. Decemberben néhány társával együtt megszökött, és egy magyar tanyán rejtőzött. 1945 januárjában rövid időre szovjet fogságba került, ahonnan egy szovjet zsidó tiszt a zsidó foglyokat elengedte. 1948 januárjában külföldi egyetemi hallgatóként érkezett az Egyesült Államokba, és ott folytatta tanulmányait. 1949-ben doktorált a City University of New York City College-ben, 1952-ben szintén New Yorkban PhD-fokozatot szerzett. 1956-tól nyugdíjba vonulásáig, 1992-ig a CUNY-n összehasonlító politikatudományt tanított. Tudományos tevékenységének középpontjában a közép-európai, elsősorban a magyarországi holokauszt kutatása áll.

Olvasson tovább: