Kereső toggle

Félreértések rémjátéka

Helyreállítható-e az Országgyűlés „izgalma”?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A minimális jóindulat hiányának tudják be a Fideszben, hogy Kövér László egy pontatlan megfogalmazására az ellenzéki oldalon azonnal a házelnököt és a miniszterelnököt Hitlerrel és Goebbels-szel közösen ábrázoló montázzsal reagáltak. Az Országgyűlés elnöke egy interjúban arra tett kísérletet, hogy a parlament politikai szerepét részlegesen újrafogalmazza. A Parlament társadalmi megítélése egyébként trendszerűen romlik, ezért az elemzők szerint erre amúgy volna is szüksége. Igaz, többek szerint a tekintélyromlásról a Fidesz is nagyban tehet.

Jól példázza egy évekkel ezelőtt megtörtént eset, hogy miért tűnhetnek az országgyűlési képviselők sok esetben „agyatlan, biometrikus szavazógépeknek”. A képviselők döntése értelmében 2008. február 1-jén lépett életbe az a szabály, hogy a vendéglátóiparban naponta kötelező standolni, ami azt jelentette, hogy az üzleteknek naponta centiliter mennyiségben le kellett mérniük az általuk készletezett és forgalmazott, zárjeggyel ellátott alkoholtermékeket. A rendelkezés felháborodást okozott, mert ez a gyakorlatban a vendéglátósokra órákig tartó többletmunkát rótt. A felzúdulás hatására azok a képviselők, akik ezt megszavazták, egy újabb szavazással március 1-jei hatállyal el is törölték ezt a szabályt.
A gyakorlat ugyanis az, hogy egy sor részletkérdésben a kormány benyújt egy-egy szabálymódosítást a parlament elé, de azokról a képviselőknek nem sok fogalma van. A frakciófegyelem azonban rákényszeríti a képviselőket arra, hogy ilyen kérdésekben döntsenek.
Hasonló ügyek miatt az elmúlt évtizedekben trendszerűvé vált, hogy vezető értelmiségiek, professzorok és tudósok „elmenekültek” a parlamentből, noha 1990-ben még az volt az általános, hogy a magyar tudományos, művészeti és irodalmi élet krémje is helyet foglalt a T. Házban. A parlamenti munka kapcsán ekkor az volt a filozófia, hogy a civil életben szakmai megbecsülést és rangot elért személyiségek a hivatásuk mellett bejárnak szavazni az Országgyűlésbe az ország ügyeiben. A bérezést is ehhez alakították, a kezdetekben mellékállásnak tekinthető, alacsony összegű honoráriumban részesültek a képviselők. Idővel ez változott, uralkodó nézetté vált, hogy professzionálissá kell válniuk a politikusoknak, ezért az országgyűlési képviselők bérezése is megemelkedett. Ennek ellenére ma már kevés olyan személyiség található a Parlamentben, mint a ’90-es években.         
A Medián és az Eurobarométer közvélemény-kutatások szerint a parlament társadalmi tekintélye folyamatosan csökken.  A választási éveket megelőző kampány időszakában ugyan növekszik a bizalom a parlament iránt, de utána visszaesik és tovább amortizálódik. A politikai intézmények körében a parlament a legnépszerűtlenebbek között van, csak a kormány és a pártok iránt érzett bizalom alacsonyabb általában.
Kövér László véleményét érdemes ebben a kontextusban vizsgálni.
A házelnök az InfoRádiónak azt nyilatkozta, hogy – idézzük: „azt tartanám normálisnak, függetlenül attól, hogy milyen kormányok lesznek, hogyha a parlament csak a legalapvetőbb szabályok, garanciális szabályok megalkotására tartana igényt, és adna egy felhatalmazást négy éven keresztül a kormánynak (…) a rendeleti kormányzás rossz íze nélkül. Nem rendeleti kormányzás igazándiból. A törvényhozásnak a célja, hogy alapvető életviszonyokat szabályozzon. Most az a kérdés, amit el kell majd döntenünk, hogy mi számít alapvetőnek, az alapvető szó alatt mit értünk. Én ma úgy látom, hogy úgy a törvényhozási tárgykörök kijelölése tekintetében – egyes törvények részletessége tekintetében – a magyar törvényhozás túllép az optimálison, az egészségesen.
Kövér emellett azt magyarázta, hogy „érdemes lenne elszánni magunkat annak érdekében, hogy a parlament nagyobb mozgásteret hagyjon a kormánynak, és ne mindent törvényben akarjon szabályozni, hanem fordítsa az energiáit a végrehajtó hatalom ellenőrzésére. Tehát inkább számoltassa be a kormányt gyakrabban, legyen ebben szigorúbb, hogy azzal a felhatalmazással, amit kapott, azzal hogyan és miképpen élt” – hangoztatta a házelnök.
Az ellenzéki reakciók kőkemények voltak. Török Zsolt, az MSZP szóvivője Facebook oldalán kiposztolt egy olyan montázst, melyen Hitler és Goebbels mellett Orbán és Kövér fényképe volt látható, azzal a felirattal: Amivel mind a négyen egyetértenek: a rendeleti kormányzás hatékonyabb! (A montázs nyilván arra utal, hogy 1933-ban  Németországban az úgynevezett felhatalmazási törvény elfogadásával a Reichstag biankó csekket adott Hitler kormányának a törvényektől, sőt, az alkotmánytól való eltérésre – szerk.)  
Mesterházy Attila és Bajnai Gordon közös nyilatkozatot adtak ki, miszerint a demokráciákban a kormány a parlamentnek felelős, de megdöbbentőnek nevezték, hogy éppen az Országgyűlés elnöke kívánja a kormány jogkörét bővíteni a parlament rovására. Szerintük: elfogadhatatlan a törvényhozás elnökétől és egyenesen fenyegető annak a kormányzópártnak a vezető politikusától, amely párt „az elmúlt három évben már bizonyította: nem riad vissza a hatalom központosításától, a demokratikus fékek és ellensúlyok felszámolásától és a magyar alkotmányosság felfüggesztésétől sem” A két ellenzéki vezető azt követelte, hogy mondjon le Kövér a házelnöki posztjáról.
Gulyás Gergely, a Fidesz jogi szakpolitikusa közleményében azzal vádolta az ellenzéket, hogy kiforgatják a házelnök szavait. A politikus kizárta a „rossz ízű” értelemben vett rendeleti kormányzást. Szerinte a házelnök a nyilatkozatában félreérthetetlenül az ellenzéki jogok kiszélesítése, valamint a kormány hatékonyabb parlamenti ellenőrzése mellett foglalt állást.
Úgy tudjuk, hogy a Fideszben nincs napirenden a jogalkotási törvény, sem a parlament jelenlegi működésének megváltoztatása, ezért Kövér szavait elsősorban egy távolabbi időszakban meghozott változtatási tervként érdemes értelmezni.
Kövér nyilatkozata az elemzői szférát is megmozgatta. Az az Eötvös Károly Intézet (EKINT) állásfoglalásában Kövér László Stadinger Istvánnal, az Országgyűlés utolsó pártállami elnökével állította párhuzamba, aki 1989-ben azzal indokolta lemondását, hogy az Országgyűlés munkája számára követhetetlenül felgyorsult. A Majtényi László vezette EKINT elemzése kiemelte: „Kövér úgy véli, hogy az Országgyűlésnek, amelyben a vizsgálóbizottságok működése mára amúgy is lehetetlenné vált, és amelyben interpelláció ürügyén kormánypárti képviselők lelkesen hízelegnek, a jövőben főként a kormányt ellenőrző tevékenységet kellene folytatnia.  Az a Kövér László szól így, aki bírságaival, tiltó döntéseivel, Parlamenti Őrségével személy szerint is az egyik fő akadályozója az Országgyűlés ellenőrző funkciójának”.
Ha Kövér ötlete megvalósulna, újraélhetnénk az olyan időket, mint az 1963-as év, amikor az Országgyűlés képviselői a jól elvégzett kemény munka örömével azután tértek haza a karácsonyi családi asztalhoz, hogy a költségvetési volt az egyetlen törvény, amely felett vitatkoztak(?) és szavaztak – fogalmaz az állásfoglalás.  „Vegyük magunkat kicsit komolyan! A közügyek megvitatásának intézményes kerete a parlament. Ha valóra válik a házelnök javaslata, az ország sorsát érintő legfontosabb döntéseket titkos kamarillákban hozzák majd meg. Mi marad akkor a képviseletből és a népszuverenitásból?” – kérdik az EKINT elemzői.  
Böcskei Balázs, az Intézet a Demokratikus Alternatíváért igazgatója szerint Kövérnek a „rendeleti kormányzásra” vonatkozó javaslatát sokan úgy tekintik, hogy ez a magyar demokrácia záróakkordja: vagyis a miniszterelnök teljhatalmat gyakorolhatna. A házelnök ezzel a kijelentésével ismét bebizonyította, hogy bár közjogi szempontból  „méreten aluli”, de valóban fontos problémára világított rá: az utóbbi  időben valóban kritikus méretűre duzzadt a törvények száma és már-már a  jogbiztonságot veszélyezteti a kialakult törvényhozási gyakorlat. A házelnök kijelentése tehát a kormány metsző kritikáját adta.
Bár Kövér László keresetlenül megfogalmazott gondolata még akceptálható is, hiszen közjogilag nem tartható, hogy a parlament unalmas „törvénygyárrá” vált és kis túlzással mindent törvényi szinten  szabályoznak. Mindezekből következhetett a házelnöki gondolat: nem  célszerű túlterhelni, elnehezíteni a törvényi szintet. De vajon ki kezdte el ezt a gyakorlatot?  A válasz egyértelmű: a Fidesz. Már most több törvény született ebben a ciklusban, mint az előző ciklusok bármelyikében.
Böcskei szerint a túlterhelt jogalkotásnak a „mintapéldája” maga az Alaptörvény. Világos volt a Fidesz–KDNP célkitűzése: egyszerű, az 1989-es Alkotmánynál rövidebb törvényszöveget akartak. Ehhez képest az Alaptörvény terebélyes, bonyolult, az Átmeneti rendelkezések teljes beemelésével teljesen szövevényes jogi monstrum lett.

Olvasson tovább: