Kereső toggle

Kisebbségbe kerültek a magyarok a Kárpát-medencében

Már nem tizenötmillió

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

10,4 millióan vallják magukat magyarnak a hajdani Magyar Királyság területén, azaz a Kárpát-medencében. A csökkenő tendencia fő oka a válaszadási hajlandóság növekvő hiánya, ami számos okra vezethető vissza.

Több mint egymillióval csökkent a magukat magyarnak vallók száma a 2001-es és 2011-es népszámlálások között, így hazánkban ma 8,3 millióan vállalják fel magyarságukat. A határon túliakkal együtt összesen 10,4 millió ember mondja magát magyar származásúnak a Kárpát-medencében. Legnagyobb számban még mindig Romániában (1,2 millió), Szlovákiában (458 ezer), Szerbiában (251 ezer) és Ukrajnában (141 ezer) él magyar kisebbség.

Lélekben „15 millió magyar” miniszterelnökének nevezte magát a kilencvenes évek elején Antall József, jóllehet a magyarság lélekszáma feltehetően már akkor kevesebb volt. A Magyarok Világszövetségének ezredfordulós becsült adatai szerint például 1,86 millió magyar él Észak-Amerikában, 250 ezer Nyugat-Európában, 200-200 ezer Izraelben és Dél-Amerikában.

„Az európai összmagyarság valódi létszámára az uniós szinten harmonizált, 2011-es népszámlálási adatok sem fognak választ adni egyértelműen, mert a migráns vagy kétlaki népességek esetében mindenhol jelentős az alulszámlálás. A meglévő adatokat sem lesz könnyű összeolvasni, Magyarországon például – a szomszédos országokkal ellentétben – két nemzetiséget is meg lehetett jelölni. Sokhelyütt pedig, így például Franciaországban vagy Ausztriában nem is volt nemzetiségi kérdés a népszámlálás során” – mondta el kérdésünkre Kapitány Balázs demográfus.

Az elmúlt évtizedben a környező országok közül egyedül Ausztriában, Burgenlandban nőtt a magyar nemzetiségűek száma, a KSH-NKI becslése szerint 10 ezerre, míg többi szomszédunknál jobbára 10-15 százalékos csökkenések voltak tapasztalhatók, míg Ukrajnában és Szlovéniában nem volt népszámlálás. Magyarországon a 2011-ben összeírtak 84 százaléka mondta magát magyarnak, ami közel 9 százalékos csökkenést, 1,1 milliós mínuszt jelent 2001-hez képest. Ebben közrejátszik az elvándorlás vagy a demográfiai ok is, de a fő indokot a kutatók a magyar állampolgárok válaszmegtagadásában látják: számuk ugyanis félmillióról másfél millióra nőtt.

A nemzetiségüket elhallgatók aránya Európa-szerte növekszik, aminek oka rendkívül különböző, már csak azért is, mert sehol nem kötelezően megválaszolandó a kérdés. Egyrészt az önkitöltés lehetőségével mindig megugrik az ideológiasemleges nem válaszolók száma, így Magyarországon, Szlovákiában vagy Csehországban is, ahol már 23 százalék nem válaszolt a nemzetiségi vagy vallási kérdésekre.  Másrészt növekszik az emberek adatvédelmi félelme, Szlovákiában például volt egy nagy adatvédelmi botrány a legutóbbi népszámlálás közepette, mert a magyar származású ombudsman kiadott egy közleményt, hogy a kérdőíven szereplő vonalkóddal teljesen beazonosíthatók a válaszadók, ezért azt vágják le róla. Magyarországon is vannak rejtőzködő kisebbségek: a mai politikai légkörben nehéz lehet a roma vagy zsidó származást felvállalni, a svábok meg tradicionálisan titkolóznak, hiszen a második világháború után a népszámlálási névjegyzékek alapján telepítették ki őket. „Ha kötelező lett volna a válaszadás, az 1,5 millió nem nyilatkozó többsége magyarnak vallotta volna magát, s ha ehhez hozzávesszük például a százezres nagyságrendekre becsült kivándorlást, akkor elmondhatjuk, hogy a konkrét adatoknál lényegesen több lehet a magyar kötődésű ember” – jegyzi meg a demográfus.

Óriási különbségek vannak a magyarság népsűrűségében a határon túli területeken és egyes országokon belül is, és ez bizonyos mértékig összefügg a korábbi, Trianon előtti eloszlással. A tömbterületeknek nagyobb esélyük van a fennmaradásra. Például a szlovákiai magyarok mindig is jellegzetesen az ország déli sávjában, a magyar határ mentén koncentrálódtak, meglehetősen homogén lakosságot alkotva. Ez Kapitány Balázs szerint máig jellemző, bár kissé felhígult formában, hiszen növekszik a nem nyilatkozók, a romák, illetve bizonyos területeken (például Pozsony környékén) a szlovákok száma, de a magyarok 90 százaléka – mintegy 400 ezer fő – máig a felvidéki zónában lakik, bár csökken a 90 százalékos többsége.

Más a helyzet Erdélyben, ahol nem figyelhető meg, hogy hígulna a székely tömb, hanem éppenséggel sűrűsödik. Romániában mindig jellemző volt a nemzeti identitás felvállalása, és elenyésző a válaszmegtagadók száma. Székelyföld, amely Hargita, Kovászna, valamint Maros megye egy részét öleli fel, egy klasszikus 800 ezres magyar tömböt alkot. Ezen belül egyes megyékben nőtt a magyarok aránya, aminek fő oka, hogy a román népesség az elvándorlási hullám miatt gyorsabban csökken, mint a magyar. Erdély több részén vannak kisebb méretű magyar szigetek, szórványok, ahol különböző mértékű a magyar közösség felhígulása, illetve – Arad, Hunyad, Szeben vagy Temes megyében – a felszámolódása, főként a vegyes házasságoknak köszönhetően.  A 200 ezer fős romániai magyarság-mínuszból mintegy 100 ezer fő vándorlási veszteség, 70 ezer természetes fogyás, 30 ezer fő veszteséget pedig a vegyes házasságból születő, immár román utódok adnak. A klasszikus asszimiláció, ami az egy generáción belüli nemzetiségváltást jelenti, soha nem jellemezte az erdélyieket, annál inkább például a szlovákokat. A 62 ezres szlovákiai magyarveszteségben benne van egy asszimilációs rész, valamint a válaszelhallgatás is.

Összességében megállapítható, hogy a tíz évvel ezelőtti népszámlálások eredményeihez viszonyítva a Kárpát-medence lakosságszáma csökkent (25 millió 700 ezer főre), és a csökkenés nagysága meghaladta az 1 millió 100 ezret. A régióban kivétel nélkül csökkent a jelentősebb államalkotó nemzetek összeírt létszáma. Fontos tendencia az is, hogy az ezredfordulót követő évtizedben a magukat magyar nemzetiségűként megjelölők csökkenésének üteme felgyorsult, a korábbi bő 1 milliós csökkenést mintegy 1 millió 400 ezres követte, aminek fő okát szintén a nem nyilatkozók számának növekedésében látják a kutatók.

Olvasson tovább: