Kereső toggle

Hack Péter: A jövő a tét

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A kormánynak az év utolsó heteiben sikerült felrázni, és eddig nem látott egységbe tömöríteni az egyetemistákat, a középiskolásokat, a felsőoktatási oktatók szakszervezeteit és a Rektori Tanácsot. A zord időjárás, a kormányzati politikusok és a kormányhű média minden erőfeszítése ellenére diákok ezrei demonstrálnak az utcákon és a tantermekben, és olyan spontán és őszinte mozgalmat indítottak, amire az igazat megvallva senki sem számított.

A fiatalok látványosan megszégyenítik a rendszerváltásban kifulladt és reménytvesztett idősebb generációt, bátran, világosan és szellemesen szembesítik az ország vezetőit a kormányzati döntések teljes abszurditásával. A kormány felsőoktatás ügyében hozott döntései súlyos kockázatokat jelentenek a jövőre nézve. Ezen az úton oda jutunk, hogy a nyelveket beszélő tehetséges ifjúság nagy része tíz éven belül elhagyja az országot, ezzel felgyorsítva a demográfiai katasztrófát, ami felé az alacsony születésszám miatt amúgy is sodródunk.

Fontos leszögezni: az egyetlen esély ahhoz, hogy a következő évtizedekben Magyarország ne a fejlett európai gazdaság összeszerelő üzeme legyen, az oktatás. Magyarország természeti erőforrásokban szegény, számukra nem járhatók az olajra és gázra épülő fejlődési utak, számunka a minta a magas hozzáadott értéket létrehozó, a tudományba és az oktatásba rendkívüli befektetéseket végrehajtó országok példája. Ehhez képest a kormányzat a felsőoktatás forrásait a 2010-es 183 milliárdos szintről 2013-ra 120 milliárdra csökkentette. Vagyis egyharmadával nyeste meg a felsőoktatásra fordított közösségi befektetést. Holott éppen az ellenkező irányú változásokra lett volna szükség. Még akkor is, ha mindeki látja, hogy a felsőoktatás jelenlegi renszere radikális átalakításra szorul.

Emberkísérletek

A kormányzat már 2011-ben tett néhány olyan lépést, amit nem lehet másnak nevezni, mint felelőtlen emberkísérletek megindításának. Már a 2011-es költségvetésben elkezdtek pénzt kivonni a felsőoktatásból. Majd jött egy brutális lépés: egyik évről a másikra drámaian lecsökkentették a jogász- és közgazdászképzés állami finanszírozását. Ezt a döntést a mai napig nem indokolták meg elfogadható módon. A sajtóban az a teljesen valótlan állítás terjedt, hogy jogászból és közgazdászból túl sok van. Ez egyszerűen nem igaz, jogász és közgazdász diplomával még ma is sokkal könnyebb állást találni, mint bármely más diplomával, ráadásul a jövedelmi kilátásaik is jobbak, mint más szakmákban. A valódi indok éppen ebben a tényben rejlik, ezek olyan képzések, amikre érdemes pénzt áldozni, ezekre a képzésekre akkor is lesz fizetőképes kereslet, ha a családoknak éves szinten jelentős összegeket kell tandíjra áldozniuk.

A változásokat hetekkel a felvételi időpont előtt jelentették be, mit sem törődve azzal, hogy több ezer fiatal már évek óta rendkívüli erőfeszítéseket tett, hogy elérje azt a magas ponthatárt, ami ezekhez a szakokhoz szükséges volt. A kormányzat újabb terve, miszerint ezeken a szakokon csak fizetős képzésre lesz lehetőség, tehetséges és jól teljesítő fiatalok ezreit fosztja meg életük eddigi nagy álmától. Hiába érnek el kimagasló eredményt, a kormányzat kizárólag a társadalom jómódú része számára tartja fenn a jogászi és a közgazdászi pályát.

A kormányzati ámokfutás az év végén újabb lendületet vett. Miközben a hivatalos kommunikáció a felsőoktatás (valóban kívánatos) átfogó reformjáról beszélt, az egyik héten az jelent meg, hogy 2013-től 38 ezer hallgató vehet részt államilag támogatott képzésben, majd néhány napon keresztül a kormányszóvivő és az oktatási államtitkár vehemensen védte az újabb számot, ami 10 ezer körüli hallgató képzését tette volna lehetővé államilag finanszírozott formában. (Fontos megjegyezni, hogy néhány éve még 80 ezer hallgató képzését biztosította az állam.) A csökkenésből eredő problémákra a válasz a korábbi évben látványosan megbukott részképzés és a diákhitel támogatása volt. Majd jött egy váratlan fordulat, amelyben a miniszterelnök szombaton a keretszámok eltörlését jelentette be, és azt, hogy mindenki, aki eléri a szükséges pontszámot, ingyen tanulhat.

A következő hét elején hirtelen újra felbukkantak a már eltörölt keretszámok, és először 40 ezer, majd 55 ezer államilag finanszírozott nemkeretszám keretszámról nyilatkozott a kormány. Igaz, hogy mindezt egy héttel annak a költségvetésnek az elfogadása után tették, amely még mintegy 10 ezer államilag finanszírozott helyről szólt. Azt, hogy hogyan fogja az állam 55 ezer hallgató képzését finanszírozni 10 ezer főre szánt keretből, ma még nem tudhatjuk. Azt azonban jól látjuk, hogy a középiskolások és az egyetemisták nem hiszik el, hogy ez a naponkénti rögtönzés akár egy centivel is előrébb vinné a felsőoktatás reformját. Joggal támad mindenkiben kétely, hogy ítélőképességének birtokában van-e az a döntéshozó, aki egyik héten még arról győzködte a hallgatóságot, hogy a részleges finanszírozás milyen remek megoldás, majd egy hét múlva teljesen eltörli ezt a rendszert, amiről egyébként már egy éve mindenki tudja, hogy működésképtelen.

Nem csoda, hogy a fiatalok elsősorban kiszámíthatóságot, átfogó és megfontolt reformokat akarnak, az érintettekkel való egyeztetés keretében. „Semmit rólunk, nélkülünk” skandálták többször, alapjaiban rengetve meg a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezett kormányzás ideológiai legitimációját.

Fordulat

Nagyon rosszul kalkuláltak azok, akik úgy hitték, hogy az előző évek döntéseihez hasonlóan a fiatalok torkán ezt is le lehet nyomni. Tévedtek, akik úgy gondolták, hogy a mai ifjúság a bulik, a Facebook és az internet bűvöletében nem lesz olyan bátor, mint negyedszázada a Fidesz alapítói voltak. Tévedtek azok, akik azt hitték, hogy négy évvel a tandíj ellen megszervezett népszavazás után elég lesz azt mondani, hogy amit most tandíjként kell fizetni, az nem is tandíj, és a hallgatók máris örömmel állnak sorba a kedvezményes diákhitelekért.

Azok is tévedtek, akik elhitték, hogy a fiatalok csak a radikális politkára nyitottak. A fiatalok fellépése nem csak a Fidesznek kellemetlen meglepetés, a tüntető diákok „nácik haza” skandálással kergették el Budapesten a rendezvényükön felbukkanó jobbikos politikusokat, és a tüntetések második hetében a szegedi fiatalokhoz Jobbik-zászlóval csatlakozni akaró helyi szélsőségeseket is „takarodjatok” rigmus fogadta.

Fordulatot jelent az is, hogy a tüntetők követelései árnyaltabbak, mint 2008-ban a tandíjellenes megmozdulások voltak. Egyre több olyan megnyilatkozást hallani a diákok részéről, amely elismeri, hogy az ország gazdasági teherbíró képessége korlátot szab a lehetőségeknek. Világos, hogy nincs ingyenes felsőoktatás, a kérdés az, hogy a felsőfokú tanulmányok költségét hogyan osszák el az oktatásban résztvevők, vagyis a hallgatók és az egész társadalom, vagyis az adófizetők között. A követelések ezen a területen is ésszerűek, legyen ingyenes a képzés a kiemelkedően teljesítők és a szociálisan rászorulók számára.

A hallgatók jól érzékelik, hogy az oktatásban nem lehet cél a kialakulófélben lévő rendi kiváltságok bebetonozása. Az oktatás jelenti az egyetlen intézményes esélyt a társadalmi felemelkedésre, és ha ezen a területen akadályokat építünk a szegények, a perifériára szorultak elé, akkor leszakadásukat a következő generációk számára is visszafordíthatatlanná tesszük.

Röghöz kötés

A hallgatók azt is jól látják, hogy az értelmiség elvándorlásának problémáját nem lehet úgy megoldani, hogy államilag finanszírozott képzést csak az kaphat, aki vállalja, hogy nem fog külföldre menni. A kommunisták ezt a problémát a vasfüggöny létrehozásával akarták megoldani, most a hallgatói szerződésekből akarnak vasfüggönyt építeni. Tegyük most félre azt a nyilvánvaló problémát, hogy a már létező és a kormány számára sarokpontnak számító röghöz kötés egy totálisan működésképtelen konstrukció. A hallgatókkal ugyan aláiratnak egy szerződést, de ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni?

Létrehoznak egy Diplomásfigyelő Hivatalt, amely a végzés után húsz évig követi a diplomásokat? Mi lesz azzal a fiatal mérnökkel, aki a végzés után elhelyezkedik a Mercedes kecskeméti vagy az Audi győri vagy az Opel szentgotthárdi gyárában (hogy csak a kormányzat által sikersztorinak beállított cégeket említsem), majd néhány év múlva felajánlják neki, hogy a gyár németországi telephelyén folytassa a munkát? Mi lesz azzal az diplomással, aki Magyarországon fél éve nem tud elhelyezkedni, majd kap egy külföldi lehetőséget? Kötelezni fogjuk őket, hogy itthon legyenek munkanélküliek ahelyett, hogy külföldön éljenek? Mi lesz azokkal, akik valamelyik nemzetközi szervezetnél vagy az EU valamely intézményénél akarnak elhelyezkedni? Csak akkor tehetik, ha visszafizetik képzésük költségeit? Vagy ezeket a külföldi állásokat csak a jómódúak gyerekeinek tartanák fenn?

A magyar döntéshozók immár sokadszor érzékeltetik, hogy gondolkodásuk nem euro-konform. Az Európai Unió megalapításának egyik vezérgondolata a munkaerő szabad áramlásának lehetővé tétele. A kormányzat szerint ezzel a célkitűzéssel nem ellentétes a diplomások röghöz kötése? Nem kelt gyanút a politikusokban, hogy ilyen rendszert a környékünkön az EU-n kívüli Fehéroroszországban alkalmaznak?

Igaza van mindazoknak, akik szerint a fiatalok elvándorlását egyetlen eszközzel lehet megakadályozni, azzal, hogy olyan viszonyok jöjjenek létre itthon, amiért megéri itthon maradni. A mai kormánypártok a 2010-es választások előtt azzal szerezték meg a választók többségének szavazatát, hogy azt állították, ezt akarják és meg is tudják valósítani. Azt is ígérték, hogy a döntéseiket az érintettekkel egyeztetve hozzák meg, ám amit ma tesznek, mindannak a látványos ellentéte, amit ígértek.

A felsőoktatás kétségtelenül reformra szorul, és az is igaz, hogy a mai állapotáért nem a jelenlegi kormányt terheli a felelősség. Aki ismeri a problémákat, tudja, hogy mi az oka annak, hogy a magyar egyetemek nem tartoznak Európa legjobb egyetemei közé. Az okokat a hallgatók és az oktatók is tudják, és közülük sokan partnerek lennének a változásban.

De azt is tudják, hogy az unortodox megoldásokról szóló handabandázás nem fogja javítani a versenyképességet. Nem kellene ezen a területen sem azon erőlködni, hogy feltaláljuk a meleg vizet. Léteznek jól működő intézmények az USA-ban, Kanadában és több európai országban. A magyar egyetemisták egyre nagyobb hányada folytat tanulmányokat az ERASMUS program keretében külföldön, és jól látják, hogy mi az, ami ott sokkal jobban működik, mint itthon. Jól látják, hogy Magyarországon a felsőoktatás sok pontján is a kliensrendszer, a versenytől, a teljesítménytől rettegő, és ehhez ideológiát is gyártó feudális viszonyok fojtják meg a lehetőségeket. Ezen állapotok felszámolásában a kormánynak lennének szövetségesei.

Türelem, alázat, tanulni tudás az első lépés, utána jön a bátorság és a versenyben megméretni akarás, ehhez kell még a küzdeni tudás. Ezekből az erényekből ma a fiatalok mutatnak példát. Talán az ünnepek alatti pihenés a döntéshozókat is rádöbbenti, hogy az ország jövője előttünk, és nem a múltunkban van.

Olvasson tovább: