Kereső toggle

Fenyvesi bácsitól a katolikus szakértői körig

Sarló és kereszt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A baloldali pártok, így például az MSZP és az LMP elsősorban azért támadják a Hoffmann Rózsa által végrehajtott oktatási átalakításokat, mert azok szerintük rontják az esélyegyenlőséget, a felsőoktatási reformmal együtt pedig befagyasztják a társadalmi mobilizációt, lezárják a felemelkedés lehetőségét a szegények gyermekei előtt – mindeközben elképesztő egzisztenciális bizonytalanságban és politikai kiszolgáltatottságban tartva a pedagógusokat.

Nagyon óvatosan ugyan, de ezeket a kritikákat fogalmazzák meg a Fideszen belüli józanabb oktatáspolitikusok is az új oktatási szisztéma központosító törekvéseivel szemben. Őket persze az is aggasztja, hogy az évek óta fizetésemelés nélkül gályázó pedagógusok támogatásának elvesztésével akár a Fidesz 2014-es újraválasztása is veszélybe kerülhet.

 „Lehet egy oktatáspolitikát benyomásokra alapozni. Lehet, de kockázatos” – fogalmazott Pokorni Zoltán, az oktatási bizottság fideszes elnöke vezérszónoklatában a keddi parlamenti vitanapon. Nem tudni, hogy ezt a kritikát konkrétan Orbán Viktornak szánta-e, vagy csak Hoffmann Rózsának próbált odaszúrni, de az biztos, hogy a jelenlegi felfordulásnak egyik fontos tényezője a kormányfőnek oktatással kapcsolatos benyomásai. Vagy, miként egy fideszes képviselő magyarázta nekünk, a miniszterelnök úgynevezett „népi bölcsességei”.

A jelenlegi kormányzás logikájának megértéséhez érdemes ismerni Orbán Viktor karakterét és politikai gondolkozásmódját. A miniszterelnök szűkebb környezetében (ritkán a nyilvánosság előtt is) rendszeresen beszél arról, hogy ő népies, plebejus politikát kíván folytatni, nem a fővárosi értelmiségnek kíván „játszani”. Szűkebb körben több esetben mondta már, hogy ő a felcsúti szomszédjával, Fenyvesi bácsival minden fontos dolgot megvitat, és ha a szomszéd érti, hogy mit akar, akkor azt érdemes végigvinni. Minden más viszont entellektüel fecsegés.  

Általában minden területtel kapcsolatban Orbán Viktor rendelkezik öt-tíz leegyszerűsített „népi bölcsességgel”, hogy miként kell vagy kellene működnie valaminek. Talán egyetlen miniszterelnök személyes világképe sem határozta meg annyira a kormányzást, mint az övé. Így például legendásan rossz a véleménye az úgynevezett „felesleges diplomákról”, a „köldöknéző bölcsészekről”, helyettük szerinte (és e véleményét sokan osztják) sokkal több szakmunkásra lenne szükség. Másik fixa ideája, hogy centralizált állami oktatással lehet a szegényebb néprétegeket felemelni a lecsúszásból. Ehhez hozzátartozik, hogy Orbán Viktor édesanyja kiváló kistelepülési tanítónő volt, így a kormányfő otthonról hoz egy olyan népnevelői impulzust, ami a leszakadó társadalmi csoportokat igyekszik erős központosítással felemelni. E gondolkozásban az iskolák államosítása és a központosított minőségbiztosítás (ami a régi tanfelügyelői rendszer felélesztése) célja a magyar oktatás legrosszabbul teljesítő részének minőségjavulása. Sőt, Orbán Viktor az, aki saját benyomásaira, illetve a gyermekeinek példájára alapozva hangsúlyozza, hogy nem angolt kellene első nyelvként oktatni, mert azt úgymond maguktól is megtanulják a gyerekek, hanem egy másik nyelvet. Hisz ez esetben a magyar fiatalok rögtön két nyelvet ismernének, a (maguktól megtanult) angolt és egy (kötelező) németet vagy franciát.

Fideszes oktatáspolitikusokkal beszélve egyértelműnek tűnik, hogy éppen azért lett Hoffmann Rózsa az oktatás első számú ura, mert ő ezeket a miniszterelnöki „benyomásokat” elfogadja. Pokorni Zoltán – ahogy ismerői és közvetlen munkatársai jellemezték – „összetettebb és cizelláltabb” oktatáspolitikai vízióval rendelkezik. Szakértőkre és kutatásokra hivatkozva sok esetben vitatja Hoffmann koncepcióinak alapállításait és így burkoltan a miniszterelnök „népies” gondolkozásának helyességét. Sőt, Pokorni személyesen, belső körökben és kihelyezett frakcióüléseken állítólag igyekezett a miniszterelnököt lebeszélni például az iskolák teljes államosításáról. A keddi vitában pedig azt magyarázta – talán indirekt módon éppen Orbán Viktornak szánva –, hogy: „Nem szakmunkásokra, hanem diplomásokra van szüksége az országnak. Mert ők könnyebben találnak munkát, és többet is keresnek.” A szakmunkáskereslet pedig megoldható lenne az inaktív tömegek betanításával.

Pokorni és más fideszes oktatáspolitikusok szerint is ugyan a magyar oktatási rendszer nemzetközi összehasonlításban (például PISA-felmérések) valóban rosszul teljesít, de közben európai szinten értékelhető (általános és) középiskolák működnek országszerte. A különbség oka a kistelepülési kisiskolák „vergődése” és a rosszul működő szakiskolai rendszer. Ha mindent egy fenntartó alá „ömlesztünk”, akkor lehet, hogy a jól teljesítő intézmények látják a kárát, míg az alsóbb szinteken a minőségemelkedés is elmaradhat.

Nem véletlenül fogalmazott úgy Pokorni Zoltán a parlamenti vitanapon, hogy: „Hajlok rá, hogy nem lett volna szükség ilyen drasztikus lépésre, elegendő lett volna csak a kisebb települések fenntartását átvenni az államnak.”

Hiller István volt szocialista miniszter pedig ezt mondta: „Önök úgy akarnak a közoktatásban államosítani, hogy a jobban teljesítőktől elvesznek, és úgy gondolják, hogy ettől a korábban gyengébben teljesítők magasabb színvonalon fognak tudni tevékenykedni, dolgozni, oktatni és nevelni.”

Hoffmann Rózsa válasza erre az volt, hogy az ellenzéki szófordulatokkal ellentétben nem államosításról van szó, hanem csak nagyobb állami szerepvállalásról. 2008-ban, az előző kormány alatt jelentősen romlott az iskolák helyzete, 33 milliárdot vontak ki a szektorból. A tanulók közti különbségek nőttek, hiányzott az állami felelősségvállalás és a külső ellenőrzés.

Hoffmann államtitkár szerepe többek között azért is érdekes, mert ő nemcsak Orbán Viktornak oktatásról alkotott koncepcióját hajlandó kritika nélkül végrehajtani, hanem mindezt megfejeli azzal, hogy a történelmi egyházak, különösen a katolikus egyház oktatási filozófiáját adagolja a mixtúrához. Egy olyan új, erkölcsös és nemzeti középosztály létrehozása is megjelenik Hoffmann koncepciójában, amely közelít a két világháború közötti úri Magyarország víziójához. Nem véletlenül nevezték el az állami fenntartásba vett iskolákat irányító szakmai megaszervezetet Klebesberg Kunóról, a Horthy-korszak nagyhatású kultuszminiszteréről. 

Mivel a Pokorni és Hoffmann közötti szakmai vita elmérgesedett (az államtitkár etikai vizsgálatot kezdeményezett Pokorni ellen, amit a Fidesz-frakció végül ejtett), az államtitkár a tradicionális fideszes, „pokornista” oktatási szakértők helyett többnyire katolikus értelmiségieket vont be a programalkotásba. (Az államtitkár egyébként a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Tanárképző Intézetének intézetvezető docense.) Az eredmény az, hogy a 2012 szeptemberében hatályba lépett új köznevelési törvény három fontos elemében – a tantervi szabályozásban, a fenntartói struktúrában és az ellenőrzés területén – radikálisan átalakította a közoktatási rendszert, amely a hetvenes évek szocialista központosított oktatásához hasonlít, azzal a „felhanggal”, hogy erős benne a Horthy-korszakra jellemző „nemzeti-keresztény” ideológiai elem.

A Hoffmann Rózsa – többségében katolikus szakértőkből álló – tanácsadói köre által alkotott nemzeti alaptanterv nagyon szigorú központi tantervi szabályozást valósít meg, amelyben az eltérés lehetőségét minimálisra szabták. (A nemzetközi mércével is sikeres gimnáziumok titka eddig éppen az volt, hogy eltértek az átlagos alaptantervektől.) Az „államosításnak” köszönhetően az államtitkárság elképesztő mértékű centralizációt hajt végre a fenntartói és irányítói struktúrában. Az új rendszerben az igazgatók az állam hivatalnokai lesznek, ráadásul őket a kormányhivatalok révén politikai vezetés választja ki (a kormányhivatal vezetői fideszes politikusok). Ráadásul a kinevezést az oktatásért felelős miniszter szentesíti, azaz közvetlenül pártpolitikustól nyerik a „legitimációt”. A helyi közösségnek, az önkormányzatnak nincs sok köze az iskola vezetéséhez, bár az állami iskolákat felügyelő intézményi tanácsokba papokat, lelkészeket delegál az új köznevelési törvény.  Harmadik fontos elem, hogy visszahozták a hetvenes évekre jellemző szigorú szakfelügyelői rendszert, melyben az igazgatóktól kezdve a tanárokig az állam rendszeresen minősít és ellenőriz mindenkit.

Nem mellesleg centralizációról, ellenőrzésekről, állami tantervről a választási, majd a kormányprogramban egy szót se szóltak. Igaz, az „önfenntartó felsőoktatásról” sem. A kormányprogramnak egyetlen tényszerű pontja van a közoktatásról, az, hogy a mindennapos testnevelést be fogják vezetni. Ezt a szükséges feltételek biztosítása nélkül megtették.

A keddi parlamenti vitanapon az ellenzéki felszólalók leginkább azért támadták ezt a modellt, mert ebben a rendszerben a szülő – mint kvázi „megrendelő” – érdeke nem nagyon jelenik meg.  Hiller István volt szocialista oktatási miniszter pedig a politikai kontroll miatt nemes egyszerűséggel úgy fogalmazott, hogy Hoffmann intézkedései tanulmányul szolgáltak volna George Orwellnek, az 1984 szerzőjének.  Pokorni óvatosan bírált, annyit azért megjegyzett: a nehéz időszakokban célszerű megnézni, hogy jó-e az irány. „Az oktatáspolitika terén sokáig lehet hibákat elkövetni, de mikor az új nemzedék felnőtt, az elkövetett hibákon, bajokon segíteni nem lehet” – fogalmazott a politikus.

Érdekes, hogy a parlamenti vitában nem került elő, hogy a kereszténydemokrata Hoffmann Rózsa irányítása alatt a történelmi egyházak társadalmi szerepvállalásának állami eszközökkel való mesterséges megerősítése zajlik. Pedig Hoffmann regnálása alatt ötven százalékkal növekedett az egyházi szektor részesedése a közoktatásból. Idén 140 önkormányzati iskola került egyházi kézbe. A katolikusok és a reformátusok különösen az elitet érintő gimnáziumi oktatás „megszerzésére” tették a hangsúlyt, ezen a területen a 20 százalékot meghaladja az egyházi részesedés. 

Bár nincsenek kutatások az egyházi fenntartású közoktatási intézmények politikai „hozadékáról”, de egy, a felsőoktatást vizsgáló tanulmány szerint az egyházi intézményekben az átlagnál nagyobb (lesz) a diákoknak a jobboldali pártok iránti szimpátiája. (Az Aktív Fiatalok Magyarországon kutatása szerint a Fidesz és a Jobbik népszerűsége az egyházi felsőoktatási intézményekben durván felülreprezentált az állami iskolákhoz képest – szerk.)      

Mindehhez jön az is, hogy jövő szeptembertől kötelező lesz az erkölcstan oktatása minden évfolyamon, amit több helyütt praktikusan plébánosok és lelkészek fognak (a választható hitoktatás alternatívájaként) ellátni, mert az etikatanári képzés létszáma messze elmaradt a kötelezővé tett feladat nagyságához képest.

Olvasson tovább: