Kereső toggle

Jog és erkölcs - Szabad-e egy bírónak értékekről beszélni?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Alaposan benézte a Siófoki Városi Bíróságnak a kereki Horthy-szobor leöntésével kapcsolatos döntését az ügyben nyilatkozó jogász szakértők és a felháborodottan tollat ragadó publicisták nagy része. Az ítélet indoklásából kiderül ugyanis, hogy a bíró sem politikai véleményt nem fogalmazott meg, sem pedig a peresített cselekményt nem keverte össze annak történeti motivációjával az értékeléskor.

Mivel tettének a társadalomra való veszélyessége csekély mértékű volt, a bíróság megrovásban részesítette Dániel Péter ügyvédet, és csupán a kár és a felmerült 121600 forintos bűnügyi költség megfizetésére kötelezte. Kiemelte ugyanakkor, hogy ha valaki más tulajdonában okoz kárt, az már meghaladja a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jog tartalmát, és az ügyvéd az ésszerűség határát túllépve választotta meg tilatakozásának módját. Ha a tett maga nem is, a szoborállítás elleni tiltakozás azonban a bíróság szerint „erkölcsileg pozitív tartalmú, társadalmilag hasznos figyelemfelhívás” volt, ugyanis a Horthy rehabilitálására irányuló törekvések – fogalmaz Kovacsics István bírósági elnök – „ellentétesek a kárpótlási törvények szellemiségével, aláássák a múlt bűneivel kapcsolatos társadalmi közmegegyezést”.

Miről is van szó? Arról, hogy a rendszerváltás utáni kárpótlási törvények elismerik az 1939–44 között született zsidótörvényekből következő jogsértéseket (faji alapú diszkrimináció és gyilkosságok). Ebben az időszakban Horthy Miklós volt az ország legfőbb közjogi méltósága, ő látta el kihirdetési záradékkal és aláírásával e törvényeket is, anélkül hogy élt volna a halasztó jellegű vétójogával, ami lehetővé tette volna számára a törvényeknek a képviselőházhoz való visszaküldését. Ergo a jog által is deklaráltan kimondható Horthy Miklós és mindazok történelmi felelőssége, akik szerepet vállaltak a vészkorszak jogfosztáshoz vezető törvényeinek meghozatalában, alkalmazásában és végrehajtásában. Ez a körülmény pedig a siófoki bíróság szerint szükségképpen ki kell hogy hasson a mai magyar jogalkalmazásra is.

Tudjuk be figyelmetlenségnek vagy jogi tájékozatlanságnak, hogy az ítélet nyomán napvilágot látott – elsősorban jobboldali, szélsőjobboldali – sajtóvisszhangok és vélemények két dologban marasztalták el az igazságszolgáltatás képviselőjét: a rongálás pozitívnak minősítésében és politikai véleménynyilvánításban. Kovacsics István egyikben sem vétkes. Hiába állítják ezt a váratlanul egy plattformra kerülő Szávay István és Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselők, Rétvári Bence államtitkár, Bayer Zsolt publicista és Kónya István, a Kúria elnökhelyettese. Ez utóbbi személy kijelentését – aki szerint Ságvári Endre nem volt jogos védelmi helyzetben, amikor az őt letartóztatni próbáló csendőrökkel szemben fegyvert fogott; illetve aki a felülvizsgálati eljárásban felmentette Budaházy Györgyöt az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete bűntettében jogerősen kimondott ítélet alól – nézzük meg közelebbről is!

„Az erőszak és a jog kizárja egymást, ezért nem fogadható el, ha egy bíró erkölcsileg pozitívnak minősíti a Horthy-szobrot festékkel leöntő ügyvéd cselekedetét – nyilatkozott Kónya István az ítélet nyilvánosságra kerülése után a Kossuth Rádió Krónika című műsorának, anélkül hogy ismerte volna az ítélet írásbeli indoklását. Majd hozzátette: – A Kúria, illetőleg jogelődje, a Legfelsőbb Bíróság mindig is ügyelt rá, hogy a tényállásra koncentráljon, és a cselekmények erkölcsi, történeti motivációjával, annak értékelésével nem foglalkozott.”

Erre mondja Hack Péter büntetőjogász, hogy folyamatban lévő ügyben még a Kúria elnöke vagy elnökhelyettese sem foglalhat állást. Az ELTE-ÁJK docense szerint Kónya István törvénysértő nyilatkozata azért terelte rossz vágányra az ügyet, mert ha a másodfokú bíróság súlyosbítja a vádlott büntetését, nehéz lesz szabadulni attól a gondolattól, hogy a bíró a felsőbbség elvárásának akart megfelelni. Fleck Zoltán jogszociológus pedig azt állítja, hogy nem a Siófokon eljáró bírót kellene fegyelmi eljárással fenyegetni – ahogyan ezt a Kaposvári Törvényszék elnöke és Busch Béla, az ELTE-ÁJK büntetőjogi tanszékének vezetője teszi –, hanem Kónyát, aki ha nem lenne bírósági vezető, már rég a szőnyeg szélén állna.

Ami pedig a peresített cselekmények motivációinak bírók általi értékelését illeti, a jogszociológus csak arra tud gondolni, hogy a Kúria elnökhelyettese gondolat nélküli paragrafusautomatákat lát a bírókban. Egy büntetőügyben ugyanis a bírónak a jogalkotó által előírt kötelessége értékelni az elkövető motivációit, még akkor is, ha ezek történeti természetűek. Ha nem tenné, akkor az ítélet tekintetében nem lenne különbség, mondjuk egy részeg ember öntudatlan szoborrongálása és Dániel Péter ügye között. Fleck úgy látja, hogy húsz éve megörökölt félreértés a bírói karon belül az az elvárás, hogy a bíró ne mondjon véleményt történelmi eseményekről, jogállami értékekről. „Ha a jogállamot megvédeni politikai vélemény, akkor az Alkotmánybíróság folyamatosan politizál” – teszi hozzá, kiemelve, hogy az ítéletre reagáló felháborodott vélemények transzformálták politikai tartalmúvá Kovacsics bíró tisztán jogi érvelését. Hack Péter szintén azt mondja, hogy mivel egy Horthy-szobor felállítása politikai vélemény kifejezése, egy bíró nem tud úgy ítéletet hozni, hogy valamilyen módon ne foglalna állást politikai kérdésben is. Párhuzamként a 2006-os zavargásokat említi, ahol a spontán demonstrációkat kiváltó felháborodást jogosnak ítélhették volna a bíróságok, és csak a rongálásban és a sérülések okozásában megnyilvánuló aggressziót szankcionálták mint jogellenes cselekményt.

Dániel Péter is úgy vélekedett lapunk megkeresésére, hogy a vidéki zsidóság halálba küldésének és kifosztásának, illetve a Don-kanyarban megvalósult katasztrófának a felelőseiről jogi értékítéletet mondani nem politikai megnyilatkozás, hanem morális kérdés, amit egy bírónak kötelessége vizsgálni, különösen annak fényében, hogy Horthy Miklós személye a mai napig megosztja a társadalmat. A Kormányzó szerepének tisztázása és számonkérése Dániel szerint egy Sztálinnal kötött politikai alku révén maradt el, és a magyar köztársaság a mai napig adósa a vészkorszak áldozatainak a történelmi igazságok kimondásával és azok jogszabályba rögzítésével.

„Azért tartom történelmi jelentőségűnek ezt az ítéletet, mert a független magyar bíróság egyik elnöke mondta ki azokat az igazságokat, amelyeket eddig még hivatalosan senki sem fogalmazott meg hazánkban” – tette hozzá az ügyvéd, aki megfellebbezte az elsőfokú döntést, mondván: továbbra is úgy gondolja, hogy nem a szobor leöntése, hanem a Horthy-kultusz felélesztése jelent komoly veszélyt a társadalomra.

Dehogy

Az Amerikai Zsidó Bizottság, a B’nai B’rith zsidó szervezet és az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának Felsőfokú Holokausztkutató Központja levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, kifogásolva a magyarországi Horthy-emlékműveket. A levélre Martonyi János válaszolt. A külügyminiszter kiemelte, hogy az egykori kormányzó megítéléséről ma sincs konszenzus hazánkban, mindazonáltal a kormánynak nem áll szándékában Horthy Miklós rehabilitálása. Hozzátette ugyanakkor, hogy minden olyan állítás, amely szerint a kormány elnézi a szélsőjobboldali pártok akcióit, hamis, sőt rosszindulatú.

Olvasson tovább: