Kiegyezés, fegyverletétel, taktikai visszavonulás, időhúzás – ízlés szerint értelmezhető Orbán Viktor brüsszeli körútja, amely során pár óra leforgása alatt három uniós vezetővel is találkozott.
Másfél éve, 2010 júniusában több ponton nem jutott dűlőre egymással a kormány és az IMF-EU-duó, ezért ez utóbbiak delegációja idő előtt hazautazott. Az egyik vitatéma a költségvetés hiánya volt, az IMF-EU-páros ragaszkodott a 3,8 százalékos hiányhoz, de kevésnek és szakszerűtlennek tartották a kormány reformintézkedéseit, elhibázottnak, szociálisan érzéketlennek az egykulcsos adót, a gazdaság működésére nézve túlzónak, növekedést csökkentő hatásúnak értékelték a különadókat. Ez időben a Fidesz vezető politikusai belső körben még 7 százalékos hiányról beszéltek (Matolcsy György olykor ma is erről beszél), de az IMF távozása után a kormány kőbe véste a 3,8 százalékos hiánycélt. Igaz, hamarosan a 3000 milliárd forintnyi magánnyugdíjvagyon államosításába kezdett.
A legfrissebb adatok szerint e húzás nélkül még tavaly is 6 százalék felett lett volna a hiány, a gazdasági növekedés is drámaian visszaesett, az egykulcsos adó miatt pedig 400 milliárd forint bevételkiesés érte a költségvetést. Bár ez az összeg a középosztálynál maradt, de nem növekedést generáló fogyasztás lett belőle, amit Matolcsy György várt, hanem a gyenge forint miatt a megnövekedett törlesztőrészletekre mehetett el.
Orbán Viktor 2010-ben az IMF-től való elválást a magyar szabadságharc részének minősítette. Még egy év múlva is Matolcsy úgy fogalmazott: „Magyarország pénzügyi függetlenségi, gazdasági szabadságharcot folytat, amelynek első lépése az IMF kipaterolása volt..." Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Magyar Közgazdasági Társaság közgazdász-vándorgyűlésen tavaly szeptemberben azt nyilatkozta, hogy Magyarország nem tervez újabb megállapodást az IMF-fel. Egy hónap múlva, november 14-én Szijjártó Péter még harcosan azt magyarázta: nincs arra szükség, hogy a kormány készenléti hitelmegállapodást kössön a Nemzetközi Valutaalappal. „Nem ez a gazdaságpolitika van most, mi a pénzpiacokról finanszírozzuk magunkat" - fogalmazott a miniszterelnök szóvivője. Három nap múlva, november 17-én, a „rémálom" forintárfolyam hatására a Nemzetgazdasági Minisztérium kiadott egy közleményt: „Az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében megkezdjük a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről."
A pénzpiacok azóta is azt találgatják, hogy török típusú, időhúzó akcióról volt-e szó (Isztambul 2009-től másfél éven át lebegtette azt a lehetőséget, hogy egy újabb hitelkeretet kérnek az IMF-től), vagy a kormány belátta, hogy gazdaságpolitikai fordulatot kell végrehajtania.
A bankszférából úgy értesültünk, hogy a miniszterelnök egy hozzá közelálló bankvezetőnek az utóbbi hetekben arról beszélt: belátta, hogy kell megállapodás, kiegyezés lesz, most már csak a taktikus levonulás zajlik. Egy, a kormányzati gazdaságpolitikára rálátással rendelkező kormányzati forrásunk pedig arról beszélt, hogy az idő is sürgeti a kormányt, mert lehet, hogy elfogy az IMF pénze is. Ebből arra következtetnek, hogy az IMF feltőkésítéséről is zajlik a vita - lehet, hogy a görög, spanyol, portugál válság kezeléséhez jelentős forrásokat kell az IMF-nek biztosítania. Mindenesetre látványos, hogy Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a korábbiaknál kommunikált összegnél kétszer akkora, 17-20 milliárd eurós hitelkeretről beszélt a minap. Ez alapján drámaian rossz nemzetközi környezetre számíthat a kormány, ha ekkora, a Gyurcsány-kormány hiteléhez hasonló méretű hitelkeretre hajt. Különösen annak fényében, hogy csakis „biztonsági hálónak" szánják a hitelt, egy eurót sem szándékoznak ebből elkölteni.
Egy másik forrásunk viszont azt állította, hogy naponta változik az, hogy a kormány - különösen a kormányfő - miben is kíván engedni az IMF-nek, illetve az EU-nak. A „hajlandóságra" leginkább az euró-forint-árfolyam gyakorol jelentős hatást, ami - mivel a héten erősödött a forint - azt jelenti, hogy a kormányzati politikusok nagyobb mozgásteret gondolnak a magyar gazdaságpolitika számára.
Mindenesetre az IMF-hitel tétjét az is emelte, hogy az Európai Bizottság a kormány politikáját is érintő változtatásokat vár el az Orbán-kabinettől. Kedden éppen ezért járt a magyar miniszterelnök Barroso bizottsági elnöknél, ahol a vitatott témákat ugyan átbeszélték, de maradtak nyitott kérdések. „Az MNB-t és a PSZÁF-ot biztosan nem vonják össze, és egyéb pontokban is engedtünk - mondta el Brüsszelben a magyar kormányfő. Két ügyben - a jegybankelnök fizetésének és esküjének kérdésében azonban nem született megegyezés, itt - Orbán szavaival élve - „további egyeztetések szükségesek".
A londoni elemzők - nem alaptalanul - úgy értékelték a helyzetet, hogy a labda továbbra is a magyar térfélen pattog. Magyarra fordítva: nem a világosi fegyverletétel ismétlődött meg Brüsszelben, nem történt kapituláció. A helyzetet jól illusztrálja, amit az Európai Parlament szocialista elnöke az Orbán Viktorral való találkozás után nyilatkozott, miszerint arra kérte a magyar kormányfőt, hogy ne csak hazáján kívül tegye magáévá az európai retorikát. „Orbán úr egy okos ember, de az európaiak sem ostobák" - fogalmazott Martin Schulz.
Igen a szuperállamra
Herman Van Rompuy-jel, az Európai Tanács elnökével folytatott megbeszélésén Orbán megvitatta az európai fiskális és stabilitási paktum helyzetét. A tagállamok költségvetési politikájának szorosabb összehangolását célzó kormányközi megállapodást várhatóan a magyar parlament is támogathatja majd. Ez azért fontos kérdés, mert Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök tervei szerint március 1-jén írhatják alá az errôl szóló új kormányközi szerződést. Amikor ez először szóba került, tavaly december 9-én, az angol ellenállás mellett Orbán nemje miatt bukott el a megállapodás.
A tervek szerint az uniós tagállamok megállapodnak abban, hogy létrehoznak egy gigantikus, 700 milliárd eurós alapot, melyből a bajba jutott országokon segítenek, így védve az eurózónát a széteséstől. Az alapot egy szuperjogokkal felruházott, szakértőkből és nem választott képviselőkből álló grémium kezelné. Cserébe a tagországoknak szigorú költségvetési szabályokat kell követniük, akár úgy, hogy Brüsszelből belenyúlnak egy ország költségvetésébe.
