Kereső toggle

Sírhantművek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Több százezres temetési költségek, számlaadás hiánya, gyorsan porrá hulló kínai sírkövek, Mecsekben elhagyott urnák, boncmester rokonnal együttmŐköd temetkezési vállalkozók - annyi a visszaélés a temetkezési iparban, hogy mára a területen tevékenyked vállalkozók és a maffiózók szinte egyenértékŐvé váltak a köztudatban. A szakma érdekképviselete a jelenlegi kormánynál is kísérletet tesz arra, hogy törvénymódosítással tegyen rendet. Legfontosabb javaslatuk a tb által finanszírozott szociális temetés bevezetése.

„Tele van az ország kínai sírkövekkel. 2015-ig elegendő mennyiség van belőlük az országban, miközben kamionszámra érkeznek az újabb és újabb szállítmányok. Nagy részük silány minőségű, igen hamar tönkremennek, méghozzá helyrehozhatatlanul, így pár évenként lehet cserélni őket” – mondta el lapunknak Puskás Béla, az Országos Temetkezési és Ipartestület (OTEI) alelnöke. Az olcsó kínai termékek egyre inkább kiszorítják a piacról a hagyományos műkő változatokat, válságba sodorva ezzel a szakmát, miután nálunk a sírkövek készítése és felállítása nincs szakmai képesítéshez kötve. „Igaz, a megfelelő szabályozás sem sokat ér, ha nincs, aki azt betartassa” – teszi hozzá az alelnök.
Mint a vállalkozói szférában általában, úgy a temetkezési szakmában is jellemző, hogy a tisztességesen működő szolgáltatók behozhatatlan versenyhátrányban vannak illegálisan működő társaikkal szemben, mégpedig a hatósági ellenőrzések teljes hiánya miatt. Az OTEI kezdeményezésére ősszel egy sokrétű jogszabály-módosító javaslat kerül a parlament elé kormánypárti egyéni indítvány formájában, melynek célja a temetkezési iparág átláthatatlan viszonyainak rendezése. „Ha törvényesen zajlana Magyarországon a temetkezés, akkor 40 százalékkal lehetne csökkenteni annak költségeit” – állítja az alelnök, aki szerint ma egy átlagos temetés költsége 300 ezer forint körül mozog.
„A pénzügyi és törvényességi problémák mellett további lényeges kérdés az urnakiadás és egyéb kegyeleti tevékenységek szigorúbb szabályozása. Itt nemcsak a temetői viráglopásokra és újraértékesítésekre kell gondolni, hanem a hazavitt urnák megugrott számára is. Ebből a szempontból is előrelépést jelentene harmadik lényeges javaslatunk, a nyugdíjjárulék-fizetők szociális temetésének tb-finanszírozása, mert akkor az emberek nem vinnék haza az urnákat” – bizakodik Puskás Béla. 
Elképzelésük szerint – a legtöbb európai ország mintájára – nálunk is az állam biztosítaná a nyugdíjjárulék-fizetőknek nemcsak a nyugdíját, hanem a mintegy 100 ezer forintba kerülő szociális temetését is. Már csak azért is, mert a KSH adatai szerint a megboldogultak 40 százaléka a nyugdíjkorhatár előtt állt, és egynegyedük volt járulékfizető. Ezzel gyakorlatilag megoldódna a temetkezés egész problémája – teszi hozzá Puskás Béla. Számításaik szerint ez 13 milliárd forintos kiadást jelent a tb-kasszának, aminek a fedezetét bőségesen kiteszik az elhunytak által befizetett járulékok – hangsúlyozza az alelnök.
„Kiszámoltuk, hogy egy 300 ezer forintos temetésből 150 ezer forint megy el temetőüzemeltetési díjra, járulékokra és adóra. Márpedig a temetőüzemeltetés költségei a fenntartót kellene hogy terheljék, ezen a téren a legnagyobb törvénysértők maguk az önkormányzatok. Nyilván nincs pénzük, és amit csak lehet, ráterhelnek a lakosságra” – mondja Puskás Béla, ellenpéldaként hozva fel Németországot, ahol temetkezési szolgáltató eleve nem üzemeltethet temetőt.
Rendkívüli költségnövelő tényező még a szállítás, ami az összár 8 százalékát jelenti. Ennek oka, hogy a halottszállító autó személyautónak számít, regisztrációs adója 1 millió forint körül van, áfa-visszaigénylés nincs, így a szállítás költségeit is a lakosság fizeti. A pénzügyi problémákkal szorosan összefügg a kegyeleti kérdés, a szabadon hazavihető urnák problémája. „Ilyen szabályozatlanság sehol nem jellemző, mint nálunk” – panaszkodik a szakember. A temetkezési szolgáltatások széles skálájában a „hamvasztás és urnakiadás” számít a legalacsonyabb tételnek. A válság kirobbanása, 2008 óta rohamosan nő, ma évi 1000-re tehető a reklámszatyorban hazavitt urnák száma, amiknek a további sorsáról keveset tudni. Az urnák egy részét a hozzátartozók kidobják a szemétbe, másik részüket a temetőben vagy máshol elássák mindennemű nyilvántartás nélkül, míg van, aki otthonában tárolja a maradványokat, esetleg szétszórja azokat valahol. Ha így megy tovább, a tömeges pénztelenség miatt a temetkezési szolgáltatások lényegében a hamvasztási tevékenységre fognak leegyszerűsödni, s eltűnik a hagyományos értelemben vett temetés, halottbúcsúztatás. Puskás Béla szerint ebben a modern, materialista világban így csak még inkább lelki beteggé válik a magyar társadalom, hiszen a szeretteik halála miatti traumát fel kellene dolgozniuk. Ezt szolgálják a különféle közösségi szokások ősidők óta: együtt megadni a végtisztességet, megsiratni, elbúcsúztatni, elföldelni az elhunytat, ez mindig is a gyász feldolgozásának fontos része volt. A romák például a mai napig áldoznak erre. Általában egy év kell ahhoz, hogy a gyászból teljesen kigyógyuljon valaki, miután annak rendje és módja szerint, Puskás Béla szavaival élve, az arra rendelt helyen, a temetőben hagyta a holttestet. Ám aki mindennap nézegeti hozzátartozója hamvait a kredencen, lelki beteg marad egy életre – figyelmeztet a szakember.
„Eleve átalakulnak a temetkezési szokások, a koporsókészítők ideje leáldozóban van, a modern létforma és a pénzszűke egyaránt a hamvasztásos temetést erősíti, s egyre kevesebben kérnek búcsúztató szertartást. Mi olyan megoldásban gondolkodunk, hogy legyen ezentúl úgynevezett urnakiadási díj, ami megegyezik a hamvak legolcsóbb szórásának a díjával. A szóróparcella igénybevétele nem kerülne többe, mint maga az urnakiadás, így mindenki ezt választaná, aki nem érzelmi okokból ragaszkodik az urnához” – állítja Puskás Béla.

Olvasson tovább: