Kereső toggle

„Legyen béke, szabadság és egyetértés”

Hack Péter írása az alkotmánytervezetről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Himnusz első sorával kezdődik, és az 1848-as forradalom tizenkét pontjának második mondatával - „Legyen béke, szabadság és egyetértés" - záródik az a törvényszöveg, amelyet a kormánypártok képviselői március 14-én nyújtottak be az országgyűlésnek. A 31 oldal terjedelmű szöveg plenáris vitája nyolc nappal a benyújtás után már meg is kezdődött, az előterjesztők feltűnő érdektelensége mellett és az ellenzék nagyobb részének távollétében.

Jelenleg úgy néz ki, hogy néhány héten belül kizárólag a kormánypárti képviselők szavazatával fogadja el az új alaptörvényt a törvényhozás. Ezzel Magyarország történelmet fog írni. Amint azt egy kutatás megállapítja: „a régióban sehol nem fordult még elő, hogy egyetlen pártszövetség más pártok »igen« szavazata vagy népszavazás nélkül fogadjon el egy új alaptörvényt". (A kutatás Magyarországon kívül 19 régióbeli posztkommunista ország alkotmányozását vizsgálta.) Ettől még lehetne jó az új szöveg, de sajnos nem az. A benyújtott szöveg egy újabb elszalasztott lehetőség, az új alkotmány gyengébb lábakon fog állni, mint a köztársaság jelenlegi alaptörvénye.

Tekintettel arra, hogy a kormánypártok választási programjukban semmit sem szóltak az alkotmányozásról, értékelésünk szempontja nem lehet az, hogy megnézzük, mennyiben teljesítik saját szavazóiknak tett ígéreteiket. Ez azért is fontos kérdés, mert még a választóknak kiküldött kérdőívben sem tettek fel olyan lényeges kérdéseket, mint például az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése, az adatvédelmi biztos intézményének megszüntetése, a vármegye elnevezés visszaállítása, a bírósági rendszer átalakítása stb. Így arra sem lehet válaszolni, hogy ha a most tervezett változásokat a választási programjában is feltünteti a Fidesz, akkor meg lett volna-e az az 53 százalékos választói támogatás, amely - az aránytalan választási rendszer következtében - a mandátumokban kétharmados többséget eredményezett a kormánypártoknak.

A szöveget tehát nem tudjuk a választási ígéretekhez mérni, ezért csak azt tehetjük, hogy a jelenleg még hatályos Alkotmánnyal vetjük egybe a bevezetendő rendelkezéseket. Az alaptörvénynek alapvetően három társadalmi funkciója van: 1. biztosítsa a polgárok alapvető jogait és szabadságát, nyújtson védelmet az egyénnek az állam vagy akár a többség elnyomásával szemben; 2. alakítsa ki az államszervezet működését oly módon, hogy kiépíti a hatalmi fékek és ellensúlyok rendszerét, ezáltal alkotmányos korlátot állítva a diktatúra elé; 3. teremtse meg azt a lehető legszélesebb demokratikus értékközösséget (vagy „demokratikus minimumot"), amely az ország lakosait mint a polgárok közösségét összeköti.

Kérdés, hogy ezeket az elvárásokat hogyan teljesíti a nem teljesen érthető okokból Alkotmány helyett Alaptörvénynek nevezett szöveg.

A szöveg a Nemzeti Hitvallás és az Alapvetés című fejezetet követően Szabadság és felelősség címmel sorolja fel az alapvető jogokat. A felsorolás lényegében - némi eltéréssel - az Európai Unió Alapjogi Chartájának másolata. A tervezetben szereplő lista elemeinek döntő többsége nem kifogásolható, bár az a megfogalmazás, amely egyfelől biztosítja a tulajdonjogot, másfelől kimondja, hogy „a tulajdon felelősséggel jár", rendkívül tágra nyitja a tulajdont korlátozó állami akarat szabadságát a beavatkozásra.

És itt érünk el egy lényeges ponthoz: az alkotmányos jogok érvényesülésénél nem az a fő kérdés, hogy mennyire szépen vannak megfogalmazva az alapvető jogok, hanem az, hogy ezeknek a jogoknak a tényleges védelme biztosított-e, vagy más szavakkal, vannak-e valóságos garanciák az emberi jogok védelmére. A nemzetközi gyakorlatban nem ritka, hogy durva diktatúrák álomszép alkotmányokkal rendelkeznek, csakhogy az alkotmányos szabadságot semmilyen intézmény nem garantálja.

Ebből a szempontból a most vitatott tervezet visszalépést jelent a korábbi alkotmányos védelemhez képest, hiszen például - a korábbi ígéretek ellenére - továbbra is korlátozza az Alkotmánybíróságot abban, hogy minden törvény alkotmányos kontrollját ellássa, és az eredeti szöveg szerint gyengíti az emberi jogokon őrködő országgyűlési biztosok intézményeit, csökkenti a kisebbségek jogvédelmét, és megnyitja az utat egy olyan új szabályozás előtt, amely a bíróságok függetlenségének korlátozását jelentheti.

Az 1989-es magyar alkotmány megalkotásánál az 1949-es német Alaptörvényt vették mintául. A német lakosság többsége által „demokratikus választáson" is támogatott hitleri birodalom tapasztalataiból tanulva a német alkotmány a kormányzati hatalom olyan korlátait építette ki, amely az egyén számára biztosítékokat teremt a kormány vagy akár a többség önkényével szemben is. Ez a rendszer a demokráciák klasszikus modelljét követte, a kormányzati hatalommal szemben - az éppen aktuális többség akaratának nem kiszolgáltatott - fékeket és ellensúlyokat hozott létre.

A kormányzati hatalmat 1989 óta korlátozó legfontosabb intézmény az Alkotmánybíróság. 1990 januári létrehozása óta először volt a magyar történelemben olyan intézmény, amely a törvényalkotó többség akarata elé is korlátokat állított. Ennek az intézménynek történelmi szerepe volt a jogállam kialakulásában és abban, hogy az alkotmány nem csupán egy díszes könyv a polcokon, hanem kikényszeríthető jogokat tartalmazó valódi jogszabály. A jogászi szakma általános felzúdulása követte azt a lépést, amikor egy, a kormány számára kedvezőtlen alkotmánybírósági ítélet után a jelenlegi kormánytöbbség úgy módosította az Alkotmányt, hogy számos esetben korlátozta az Alkotmánybíróságot a törvények felülvizsgálatában. A jelenlegi tervezet nemcsak megtartja ezt a korlátozást, hanem új elemként előírja, hogy az Alkotmánybíróság elnökét az Országgyűlés kétharmados többséggel választja, ráadásul hivatali ideje végéig. (Szemben a jelenlegi helyzettel, amikor az elnököt saját tagjai közül a bíróság választja meg három évre.) Ez a lépés a kétharmados többség politikai befolyását növeli meg az Alkotmánybíróság fölött, ráadásul úgy, hogy a rendelkezést megszavazók még nem tudhatják, hogy az így megválasztott elnöknek milyen jogosítványai lesznek.

A hatalmat ellenőrző és korlátozó intézmény az Állami Számvevőszék, amelynek élére tavaly választottak meg tizenkét évre egy volt Fidesz-képviselőt, mint ahogyan legfőbb ügyésznek is kilenc évre a szintén a Fidesz bizalmát élvező, korábban már a hivatalt betöltő jogászt. A kormányzati hatalom erős korlátja a független bíróságok rendszere. Itt a tervezet több változtatást is végrehajt. Kiveszi az Alkotmány szövegéből a bírói függetlenség garantálására hivatott önkormányzati testületet, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot. Ezzel ugyan nem szünteti meg a testületet, de megteremti a lehetőséget a megszüntetésre. A Legfelsőbb Bíróságot átnevezi Kúriának, egyúttal az elnökét a jelenlegi 6 év helyett 9 évre rendeli megválasztani. Egyes kormánypárti képviselők ugyanazt állítják, hogy ez nem jelenti a jelenlegi elnök leváltását, de nem teljesen világos, hogy a 2009 júniusában hat évre megválasztott legfelsőbb bírósági elnök hogyan és mennyi ideig marad kúriai elnök?

A tervezet a jelenlegi négy országgyűlési biztos intézménye helyett egy biztost képzel két helyettessel, ami a javaslat kritikusai szerint csökkenti a jogvédelem hatékonyságát, leginkább az adatvédelem területén.

A hatalmat korlátozó fontos intézmény a Költségvetési Tanács, amelynek három tagja lesz: a tanács elnöke, a Nemzeti Bank elnöke és a számvevőszék elnöke. Ennek a három tagú testületnek egyetértési joga lesz a költségvetéshez, más szóval megvétózhatja a költségvetést. (Ez akkor lenne jó rendelkezés, ha garantálható lenne a három tag szakmai integritása és politikai függetlensége, illetve egyértelműen meghatározná az alkotmány, hogy milyen feltételekkel teheti ezt meg. Ebből a két követelményből, úgy tűnik, egy sem teljesül.) Ráadásul a tervezet szerint, ha az országgyűlés - például a Költségvetési Tanács vétója miatt - nem tudja március 31-ig elfogadni az új költségvetést, akkor a köztársasági elnök feloszlathatja az országgyűlést.

Amennyiben ezeket a szabályokat együtt nézzük, azt mondhatjuk, hogy a kormányt ellenőrizni és kontrollálni hivatott intézmények vezetőit a jelenlegi kétharmados többség szabadon választhatja meg, eddigi tapasztalatok alapjában lényegében hozzá közelálló személyeket pozícióba helyezve. Így a jelenlegi kormány hatékony ellenőrzése és korlátozása kérdéses. Ezzel szemben, ha például 2014-ben, vagy 2018-ban változna a kormány, az új kormány gyakorlatilag képtelen lenne a vele ellenséges „független" szervezetek miatt kormányozni, és akár egy évvel a választások után már meg is lehetne buktatni (például úgy, hogy a Költségvetési Tanács megvétózza a költségvetést március 31-ig megakadályozva elfogadását, az elnök pedig feloszlatja a parlamentet.)

Az Alkotmány elfogadottságának nem a jogtechnikai színvonal vagy a nyelvi esztétikum a záloga, hanem az, hogy a társadalom elsöprő többsége támogatja-e azokat az alapértékeket, amelyeken az Alkotmány nyugszik. A jelenlegi tervezet gyakorlatilag a kormánypártok ideológiai alapjain hozza létre az új alaptörvényt, úgy, hogy ezen pártok értékrendjétől eltérő értékekre nem sok figyelmet fordít. A „hitvallásnak" nevezett első rész például kimondja, hogy a Szent Korona „megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát". Tehát nem az inkább elfogadható „szimbolizálja" kifejezést, hanem a szöveg egészének teológiai felhangjai fényében különösen erőteljes „megtestesít" kifejezést használja. Ráadásul az alaptörvény a saját rendelkezéseinek értelmezésénél előírja, hogy azt a „Nemzeti Hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni". Teszi ezt anélkül, hogy bármilyen formában utalna arra, hogy mit is ért a „történeti alkotmány vívmányai" alatt.

Ahelyett, hogy az alkotmány azt rögzítené, ami az ország különböző meggyőződésű, különböző értékrendet követő polgárait egyesíti, azokat a pontokat rögzíti, amik fontos társadalmi csoportokat elválasztanak egymástól. Ezzel pedig nem éppen „a béke, a szabadság és az egyetértés" útját egyengeti.

Olvasson tovább: