Kereső toggle

Megígért megvilágosodás

Újabb fejezet az ügynökakták ügyében

Interjú Rétvári Bencével, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárával

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Új irányt szabna a pártállami ügynökmúltat feltáró folyamatnak az igazságügyi tárca. Terveik szerint a megfigyelt személyek megkaphatnák a róluk készült besúgói jelentéseket, és maguk dönthetnének a dokumentumok további sorsáról. A történészek szerint az ötlet azért aggályos, mert a levéltárban még másolat sem maradna, ezáltal csorbulna a múlt kutathatósága. Az államtitkár viszont optimista.

Miért oszlatták fel a pártállami múlt feltárásán munkálkodó Kenedi-bizottságot?
–ŰA Kenedi-bizottság megszűnése csupán egy mellékszála annak, amit két kormányrendeletben elindítottunk: a fő szál, hogy mi egy másfajta megközelítést szeretnénk bevezetni. A legfontosabb, hogy a pártállami időkben megfigyelt személyek legyenek az ügy urai, ők dönthessenek arról, hogy a róluk keletkezett iratok közül melyik és milyen mértékben legyen nyilvános, melyik ne, hiszen a jelentések az ő magánéletükről szólnak. Jelenleg az a helyzet, hogy ezek a teljesen személyes iratok hozzáférhetőek idegenek számára is, például kutatási célból. A személyek méltósága és információs önrendelkezési joga magasabb rendű, mint a történészek kutatási lehetősége.
Egy interjúban arról beszélt, hogy a pártállami múlt tisztázásában a „különböző bizottságok” sem hoztak áttörést az elmúlt húsz évben. De ebben nem a bizottságok voltak a hunyók, hanem a mindenkori hatalom.
–ŰIgen, ez kiderült Kenediék jelentéséből is: igazából őket sosem segítette semmilyen állami szerv. A bizottságot a Bajnai-kormány hozta létre, majd magára is hagyta. Másrészt, bár igaz, hogy a Kenedi-bizottság tagjai évtizedek óta küzdenek az iratnyilvánosságért, azt is el kell mondani, hogy az ő kiválasztásuknak nem voltak objektív kritériumai. A miniszterelnök vagy a környezete saját belátása szerint választott ilyen bizottságot.
Visszatérve a megfigyeltekre: az önök tervei szerint az érintettek kikérhetnék és hazavihetnék a róluk készült ügynöki jelentéseket. Ez azt jelenti, hogy az eredeti dokumentumot kapnák meg, és a levéltárban másolat sem maradna?
–ŰIgen.
Ennek mi az oka?
–ŰMivel a besúgói jelentések törvénytelenül jöttek létre – sem demokratikus jogszabályról, sem az érintett beleegyezéséről nem volt szó –, véleményünk szerint a megfigyelt személynek van erkölcsi alapja dönteni, hogy ki kaphatja meg, és ki nem, mert az irat róla szól. Döntse el, hogy nyilvánosságra akarja-e hozni, vagy elteszi a fiókba, és senkinek nem mutatja meg. Egyébként becsléseim szerint az érintetteknek csak a 15 százaléka viszi majd haza az aktáját, a többi vagy nem is tud róla, vagy nem keresi, vagy nem akar tudni róla. A hazavitt akták is kutathatóak maradnak – amennyiben maga az érintett engedélyt ad rá a kutatónak. De nem az állam, és nem valamilyen bizottság joga lesz erről dönteni.
Mi lehet az oka, hogy történészek sora, Schmidt Mária, Ungváry Krisztián, Varga László, Kenedi János mind azt mondják, hogy ez egy elhibázott ötlet? Az rendben van, hogy az érintettek megkapják a dokumentumokat, de ha ezután csak náluk lesz meg, akár a kukában is végezheti az irat, és így az adott kor nem lesz kutatható, hiszen egy sor fontos dokumentum megszűnik létezni.
–ŰAz érintettek csak a róluk készült jelentéseket vihetik haza. Az ügynökökről készült jelentések és a szolgálatok többi dokumentumai, vagyis a III/III. működése kutatható marad. Egyébként a törvény megalkotására egy évet szántunk, éppen a történészszakmával való egyeztetés miatt. Nem szokásunk ilyen hosszú határidőket adni magunknak egy törvény előkészítésére.
Értsük úgy, hogy ennek üzenete van?
–ŰIgen, a történészek felé is, mert érzékeljük, hogy ez a változtatás sebészi pontosságot igényel. Vettük az adást: velük hosszan kell majd konzultálni, és nem szabad olyan szabályozást alkotni, ami a kutatási lehetőségüket teljes mértékben megszűntetné. Persze valamekkora csorbát fog szenvedni.
Elképzelhetőnek tartja, hogy ha az állampolgár hozzájut az eredeti irathoz, esetleg eszébe jut, hogy megzsarolja az őt besúgó személyt a nyilvánosságra hozatallal?
–ŰEz benne van a pakliban.
Egy korábbi interjúban viszont éppen arról beszélt, hogy véget kell vetni a szelektív kiszivárogtatásnak. De ez az új helyzetben is folytatódhat, annyi változással, hogy most magánemberek kezdenek szivárogtatni.
–ŰEz más helyzet, mert az érintett szembesíteni tudja a besúgóját, hogy te megfigyeltél engem, és húsz éven keresztül eltitkoltad.
Másrészt az a gyakorlat sem tartható, hogy akár másfél évig kell valakinek várnia, míg saját iratait megkapja. Ezenkívül pedig sok újságíró is panaszkodott, hogy bizonyos kutatók rendszerint új dokumentumokkal tudtak előállni, míg ha ő valakire rákérdezett a levéltárban, csak már közismert dokumentumokat kapott, új információt nem. Ez is a jelenlegi működés bizonyos egyenetlenségeire utal, amin változtatni kell.
Lényeges kérdés, hogy az új rendszerben milyen iratokat tarthat vissza az állam?
–ŰEzt nem az állam, hanem jogszabályok határozzák meg most is. Ha ezen módosítunk, az csak a nyilvánosság bővítésének érdekében fog történni. Ezért fontos, hogy a mágnesszalagokon tárolt akták is bekerüljenek a levéltárba, és kibővítsék a meglévő dokumentumokat. Szűkíteni semmiképpen nem akarunk.
Beszéljünk a történelmi egyházakról! Az őket érintő ügynökvádakat azzal tudták elhárítani, hogy kijelentették: papjaik nem közszereplők, így esetleges besúgó múltjuk nem hozható nyilvánosságra. Ezen a képmutató helyzeten kívánnak változtatni?
–ŰAz ügynökmúlt – morális okból – nyilvánvalóan az egyházak számára a legkínosabb, hiszen ők erkölcsről, egyenességről beszélnek. Az evangélikusok csináltak házon belüli tabula rasát, és szerintem sem feltétlenül a kívülről kezdeményezett megoldás a leg-ízlésesebb: az egyházaknak maguknak kellene feltárniuk a múltjukat. Ezt nem jogi, hanem erkölcsi kérdésnek érzem.
Volt rá húsz évük, mégsem tették meg.
–ŰVolt, aki megtette, volt, aki nem.
A többség nem. Miért következne ebből, hogy most majd megteszik?
–ŰHúsz évvel a rendszerváltás után talán könnyebb. Az érintettek jó része pedig már nem is él.
Mit gondol, mennyi idő múlva lesz lényegesen nagyobb nyilvánosság vagy világosság ezen a területen?
–Ű2011 végén fogadja el a parlament a jogszabályt, a megvilágosodás akkortól folyamatos lesz.

Olvasson tovább: