hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bábakálvária
Politikai üggyé dagadt az otthonszülés botránya

2010. 10. 15.
A kettős mérce és a szülészeti lobbi összezárása az oka annak, hogy az ügy idáig juthatott – állítja egybehangzóan dr. Ábrahám László műhibaperekkel foglalkozó ügyvéd arra reagálva, hogy Geréb Ágnest, az otthonszülés legismertebb hazai támogatóját múlt hét kedden őrizetbe vette a rendőrség. Az otthonszülés nem tilos hazánkban, ugyanakkor Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyi Államtitkára hangsúlyozza, hogy a terület szabályozatlansága miatt jelenleg nagyon komoly felelőssége van annak, aki ilyenre vállalkozik, vagy ehhez nyújt segítséget.

Több mint ötszázan demonstráltak a hét elején Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász mellett, akit azért tartóztatott le a rendőrség, mert egy olyan, váratlan helyzetben beindult szülésnél segédkezett, melynek során a kiérkező mentősöknek újjá kellett éleszteni a kisbabát. Az otthonszülés legismertebb hazai támogatójának ügyvédje, Fazekas Tamás elmondta, hogy az anya nem megbeszélés alapján érkezett a XII. kerületi Alma utcai születésházba, hanem hirtelen, rohamszerűen megindult nála a szülés, ami az egészségügyi törvény szerint sürgős szükséghelyzetnek minősül, ezért kötelességük volt ellátásban részesíteni.
A szimpátiatüntetés egy héten belül már a második olyan megmozdulás, amely a bába Fővárosi Bíróságon zajló perének folytatása és az otthonszülés rendezetlensége elleni véleménynyilvánítás. A keddi tüntetésen Ékes Ilona fideszes politikus azt mondta a parlament előtt gyülekezőknek, hogy nagy tisztelettel adózik Geréb Ágnes munkája előtt, akit meg is látogatott a Gyorskocsi utcai fogdában. „A független magyar bíróság munkájába nem szólhatok bele, de a véleményemet elmondom” – tette hozzá a politikus, és sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy „ma olyan embereket hurcolnak meg, akik az élet mellett állnak ki”. Ékes Ilona szerint joga van az anyának visszautasítani azokat a vizsgálatokat, amelyek veszélyeztetik a magzat épségét, egészségét, majd hozzátette: nagyon szeretné, ha anya- és bababarát társadalom lehetne Magyarországon, ezért feltétlenül és rövidesen rendezik az otthonszülés jogi környezetét. Ezt erősítette meg a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Egészségügyért Felelős Államtitkárságának lapunkhoz eljuttatott közleménye, amely kiemeli, hogy a terület szabályozatlansága miatt jelenleg is dolgoznak az otthonszülés szakmai minimumfeltételeinek kialakításán és jogszabályba foglalásán.
Nemrég a kapcsolódó kelet-európai szemléletről értekezve a The Economist brit lap azt állapította meg, hogy az otthonszüléstől való félelem a nyugati országokban már igencsak idejétmúlt, nem úgy a volt kommunista blokk országaiban, ahol a szülést nem természetes folyamatként, hanem orvosi problémaként kezelik, és ahol az abortusz mindennapos esemény. A lap szerint – amely valósággal áradozott Geréb doktornő eredményeiről – a kívülállók, akik megzavarják a szülészeti kartelleket, kollektív, és olykor önös érdekű szembenállással találkoznak. A szülész-nőgyógyász doktornőt a nyolcvanas években 17 éves kórházi gyakorlat után függesztették fel, mert apákat is beengedett a szülésekhez. A meghurcolt magyar szakember körül zajló botrány valószínűleg részét képezi a magyarországi változásoknak – jelzi a The Economist.
Az egész kórházi ellátást megrengetheti, ha kidolgozzák az otthonszülés szakmai protokollját az átláthatóság és felelősségvállalás jegyében – hangsúlyozta lapunknak dr. Ábrahám László, műhibaperekkel foglalkozó ügyvéd. – Az EU-ban teljesen bevett dolog, hogy az egészséges mederben folyó szülésekhez nincs szükség orvosra, valószínű, hogy ennek a szemléletnek a kórházakba való beáramlásától tartanak sokan, nem pedig az évi 200-250 otthonszüléstől. Idén négy kórházi szülés közben elhunyt édesanyával, illetve 17 kórházban károsodott újszülöttel kapcsolatos ügyön dolgozom. Ezekkel kapcsolatban fel sem merül, hogy az eljáró orvosnak egyáltalán a neve napvilágra kerülhessen, ehhez képest Geréb Ágnest rabláncon vezetgetik. Az Egészségügyi Minisztérium részéről Horváth Ágnes minisztersége idején felkérték a Geréb és kollégái által működtetett Napvilág Születésház munkatársait, hogy a mindenképp otthonszülést választó nőket ne hagyják magukra, csakhogy amíg törvényileg nem rendezett a helyzet, büntethetők az otthonszülésnél segédkező szakemberek. Már az is érdekes, hogy miért került előzetes letartóztatásba, hiszen ha nem segített volna a beindult szülésnél, akkor azért büntették volna meg. Mint a nyuszikás viccben: ha van rajta sapka, akkor azért vágják kupán, ha nincs, akkor azért – hangsúlyozza az ügyvéd.
Békés Bence, a Szülők a Szabad Szülésért szervezet szóvivője elmondta lapunknak: azt szeretnék elérni, hogy az otthonszülés jogszabályi feltételeit ne kórházi orvosok dolgozzák ki, hanem olyan szakemberek, akik az intézményen kívüli szülések kísérésében is nagy tapasztalatot szereztek, mert így talán elkerülhető lenne az, ami eddig mindig történt, vagyis hogy a kórházi szülés körüli feltételeket próbálták kivetíteni az otthonszülésre. Ahogyan azt az Orvosok a Szabad és Biztonságos Szülésért szervezet nyilatkozata is hangsúlyozza, szerencsésebb lenne, ha nem ellenségekként, hanem együttműködő partnerként segítenék egymást a kórházi és az otthonszülés körüli szakemberek, hiszen az anyukák és a gyermekek biztonságát is ez szolgálná a leginkább. Magyarországon az otthonszülések tíz százaléka fejeződik be kórházban, és ennek csak töredéke sürgős eset. Ez teljesen egybevág a külföldi eredményekkel, ennek ellenére nálunk minden egyes ilyen esetnek hírértéke van, míg ha egy kórházi szülés fejeződik be akár császármetszéssel, annak nincs különösebb visszhangja. Aggályos ugyanakkor, hogy azok a nők, akik ma otthon megkezdett szülés közben mennek kórházba, a tapasztalatok szerint meglehetősen diszkriminatív fogadtatásban részesülhetnek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!