hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2009. 03. 07.
Könnygáz nélkül„Az a direkt politikai támogatás, amely az elmúlt években többé-kevésbé mindig jelen volt a Fidesz részéről a szélsőséges szervezetek esetében, ebben az évben úgy tűnik, hogy eléggé visszafogott” – fejtette ki Szilvásy György titokminiszter, miért is lesz idén békés a március 15-ei ünnep.

Szekeres kiszállt
Nem indul az MSZP elnöki posztjáért Szekeres Imre honvédelmi miniszter a párt tisztújító kongresszusán. Fontos, hogy a szocialista párt és a kormány „minél nagyobb egységet mutasson fel” – indokolta döntését a politikus.

Nyitás Nyugatra

Megújult és bővült az APEH idegen nyelvű honlapja, most már az angol mellett német és francia nyelven is elérhetőek az információk, szolgáltatások, közöttük az adóhatóság „feketelistái” is.

A híd messze van

Életveszélyessé vált, ezért bizonytalan időre teljes szélességében lezárták a vásárosnaményi Tisza-hidat. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban szerda délután észlelték, hogy megrepedt a 41-es főút Tisza-hídjának egyik fő tartóeleme.

Van-e 100 ezer?

Az SZDSZ Budapesten a júniusi európai parlamenti választáson 15 százalékos támogatottságra, százezer szavazatra számít, szemben a 2004-es 90 ezer szavazattal, 13 százalékkal – jelentette ki Boruzs András, a párt budapesti elnöke.

Hiba a feladónál

A kormány 13 kiemelt projekt korábban megítélt uniós támogatását vonta vissza, mintegy 30 milliárd forint értékben. Végleg törölték a projektek közül például a budai Vár felújítását. Az ok: a projektgazdák nem tudták elindítani a tervezett beruházásokat, vagy az eredetileg vállaltnál jóval magasabb áron valósították volna meg azt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!