Kereső toggle

„Úgy éreztem magam, mint egy hóhér”

Drámai történetek, elbocsátások és remények

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A közvélemény-kutatások szerint a munkavállalóknak csaknem a fele tart attól, hogy elveszíti állását, és nem tud ismét elhelyezkedni. Félelmüket sajnos az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése is igazolja, amely drámaian növekvő munkanélküliséget jósol az előttünk álló időszakra. Hazánkban eddig közel 20 ezren kerültek utcára a gazdasági válság miatt.

Lapunk információi szerint több munkáltató is azért 2009-re tolta át a kényszerű elbocsátásokat, hogy alkalmazottainak legyen még egy utolsó jó karácsonya. Az új év első két hetében aztán tömeges leépítéseket jelentettek be a cégek.
„Pécsett háromféle ember van: aki már dolgozott az Elcoteqnél, aki most dolgozik ott, és aki majd ezután fog” – tartja egy helyi mondás. Ennek ellenére a munkaerőpiac úgynevezett fekete hétvégéjén 1150 fizetéssel lett könnyebb Baranya megye legnagyobb cége. A tavalyi számítások szerint a megye teljes munkaviszonyban dolgozó lakosai közül százból nyolc valóban a finnországi elektronikai gyártó és szolgáltató cég magyar leányvállalatánál állt alkalmazásban. Mivel az állammal kötött szerződésben a társaság 2013-ig meghatározott létszám foglalkoztatását vállalta, főként a kölcsönzött munkaerő területén volt kénytelen takarékoskodni.
Az elbocsátottak közül sokan különböző internetes fórumokon öntik ki panaszaikat volt munkahelyükről: a durva bánásmód mellett leginkább a búcsú körülményeit nehezményezik. A  kölcsönzött munkavállalók esetében ugyanis gyakorlattá vált, hogy a dolgozó semmiféle tájékoztatást nem kap, csupán reggel a kapuban veszi észre, hogy a belépőkártyáját letiltották, és nem tud bemenni (volt) munkahelyére. A cégvezetés azzal indokolja a barátságtalan eljárást, hogy előfordult már tettlegesség is a munkaviszony megszüntetésének közlésekor.

Tízből nyolcan félnek

A keleti régió három megyéjében – Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – összesen 32 munkáltató jelentette be mintegy 2800 dolgozó elbocsátását. A munkalehetőségekről annyit, hogy a beregi térségben mostanra mindössze három olyan cég maradt, mely 100-200 főt foglalkoztat. A nyíregyházi Berwin ruhagyár, a Michelin gumigyár, az Electrolux és a Lego egyelőre a kivárásra játszik. A falvakból a hazai nagyvárosok helyett külföldön szerencsét próbálókat Nyugat-Európában érte utol a válság. Többségük már haza is tért, mivel a német, olasz, spanyol, angol leépítéseknél elsőként a „vendégmunkásoktól” köszöntek el.
A GKI szerint az elbocsátások az év során folyamatosak lesznek, vagyis a január első felében tapasztaltakat öttel kell beszoroznunk. Az Európai Bizottság időközi válságjelentése sem optimistább. A megszorító intézkedések, a hitelköltségek megugrása, a növekvő bizonytalanság és az exportpiacok szűkülése miatt szerintük is drámai mértékben nő majd a munkanélküliség. Az állástalanok aránya az idén 8,8 százalékra duzzadhat, és jövőre meghaladja a 9 százalékot.
Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter nemrég helybenhagyta azt a vélekedést, mely szerint a munkanélküliek száma idén 150 ezer fővel is megnövekedhet. Az Állami Foglalkoztatási Szakszolgálat (ÁFSZ) országos adatai szerint a nyilvántartott munkanélküliek száma jelenleg 477 ezer, az üres álláshelyeké pedig közel 33 ezer. Tegyük hozzá: a legális foglalkoztatással kapcsolatos adatok a valóságnak csak egy részét fedik. A szaktárca előrejelzései szerint a megőrizhető munkahelyek száma a válságintézkedések hatására 20-25 ezer, a létrehozható újaké pedig 2400 körül alakul.
Nem csoda, ha a munkavállalók csaknem fele tart attól, hogy elveszíti állását, és nem tud ismét elhelyezkedni. A Tárki legutóbbi felméréséből kiderül, hogy leginkább a férfiak, az ötvenes éveikben járók és a képzettek aggódnak. Nem aggódnak viszont a budapestiek és az alföldi lakosok. A Szonda Ipsos tavaly év végi kutatása arról számol be, hogy ha a kirúgástól nem is annyian, a fizetések, nyugdíjak vásárlóerejének csökkenésétől, valamint ezzel összefüggésben a mindennapi kiadások visszafogásától a magyar lakosság nyolctizede retteg. Závecz Tibor véleménykutatási igazgató nyilatkozata szerint az átlagpolgár elhúzódó, legalább másfél évig tartó pénzügyi-gazdasági válságra számít. A válaszadók alapvetően a kiadások csökkentését és a családi beruházások elhalasztását tervezik, s nem számolnak azzal, hogy hiteleket kellene felvenniük életfeltéte-leik megteremtéséhez.

Sorstársak

A legtöbb munkavállalót a Közép-Dunántúli régióban, ezen belül Komárom-Esztergom megyében bocsáthatják el. Itt van mindjárt az esztergomi Suzuki gyár, ahonnan több mint 1200 embert küldtek el eddig. Egyikük, a 24 éves P. István üzemi balesettel volt betegállományban, amikor megkapta a felmondólevelét. Egy szót sem szólhat azonban, mert egyúttal próbaidejét is töltötte a gyárnál. Azokat viszont sajnálja, akiknek három órával műszakváltás előtt mondták meg, hogy holnap már nem kell jönni. A Suzuki is először a kölcsönzött munkaerőt tette utcára, majd a próbaidősöket, s csak utána az egy évnél nem régebbi munkaviszonnyal rendelkezőket. Egy tizenegy órában, két műszakban egy gépsor mellett dolgozó munkás így havi 125 ezer forinttól esik el. Aki hajlandó volt felmondással megszüntetni az együttműködést, az három havi bérét kapta meg egy összegben.
A megyei foglalkoztatási helyzet drasztikus romlásának másik „felelőse” a Nokia. A skandináv mobilcég keresletcsökkenése és leépítései következtében a 16 ezer embert foglalkoztató komáromi ipari park 13 cégének is elbocsátásokba kellett fognia. A Foxconn-nál még januárban 1095 ember kapja meg a felmondását, és a vásárlói igény jelentős visszaesésére hivatkozva szünteti be a  mobiltelefonok alkatrészeinek gyártását komáromi gyárában a Perlos. A logisztikai cégként tovább üzemelő vállalat 500 teljes idejű munkahely megszűnésével számol.
V. Ilona – 29 éves – férjét nem rúgták ki, őt igen. „Nekem elfelejtettek szólni, úgyhogy előző nap még lenyomtam az éjszakás műszakot. Másnap hozta a postás a felmondólevelet” – meséli a Perlos egykori folyamatellenőre, aki 100 ezer nettót tudott hazavinni havonta. Sorstársaival abban bíznak, hogy újraindul a termelés, mivel szerették a céget. Ha mégsem, akkor a környéken csak a Tescóba mehetnének pénztárosnak vagy éjszakai árufeltöltőnek.
„A komáromi Perlos elkötelezett az elbocsátandó munkatársaknak a kialakult helyzethez való alkalmazkodása és új foglalkoztatottságuk támogatása iránt” – olvasható a társaság hivatalos kommünikéjében, és Szabó Illés humánerőforrás igazgató el is magyarázza, mit értenek alatta. Olyan lelkisegély-szolgálattal egybekötött állásbörzével bocsátják útjukra alkalmazottaikat, ahol az arra igényt tartóknak egyházi vagy szakszolgálati közreműködéssel segítenek feldolgozni a váratlan munkanélküliség traumáját. A szokatlan és egyben úttörő ötletet a finn anyavállalat korábbi gyakorlata adta, ahol – Nyugat-Európa számos országához hasonlóan – a munkakultúra része az úgynevezett „társas támasz” biztosítása.
Hasonlóan gondolkodik a munkaadók felelősségéről az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) is. „Az elbocsátás után is segíteni kell az embereket abban, hogy újra munkát találjanak, és az erre vonatkozó programokat előre kell kitalálni, és nem utólag” – mondta el a Heteknek Borsik János elnök, aki szerint nagy igény volna rá, hogy az adófizetők pénzéből a munkahelyek megtartására áldozott kormányzati milliárdoknak ne csak a bemeneti oldalát lássuk, hanem a kézzelfogható megvalósulást is. 
„Úgy éreztem magam, mint egy hóhér” – mondta el a Heteknek Nagy Ferenc, a dévaványai Ecuna Kft. tulajdonosa, aki egy hónapig nem tudott aludni, amikor dolgozóinak elbocsátásáról kellett döntenie. Az autóelektronikával foglalkozó cég 17 éves múltra tekint vissza, évről évre, fokozatosan fejlődött családi vállalkozásból 150 fős vállalattá. Aztán hirtelen a gazdasági válság hatásai miatt csökkenni kezdtek a megrendelések. A létszámot mára 70 főre kellett leszállítani, melynél olyan szempontok segítették a tulajdonost, mint a szociális helyzet, a munkavégzés eredményessége vagy a cégnél eltöltött idő. Az elbocsátottak azzal az ígérettel távoztak, hogy amint a gazdasági helyzet változik, a cég azonnal igényt tart a munkájukra. Nagy Ferenc úgy véli, erre komoly esély van, hiszen a nagy konkurensek sorra dobják be a törülközőt, és romjaikon olyan kis vállalkozások, mint az övé, talán sikeresen túlélhetik a válságot.

Állami mankó

A kormány Békés megyében is beindította a megye felzárkóztatását szolgáló programot a tudásalapú társadalom létrehozása jegyében. A sok száz milliós projekt értelmét az adja, hogy a munkanélküliségtől leginkább szenvedő régióban minimum hétszáz olyan betöltetlen állás van, amihez nincs szakképzett munkaerő. A felnőtt állástalanok nagy része azonban már nem akar tanulni, pedig a külföldi cégek olyan fizetéseket adnának a szakértelemért, ami még a fővárosban is szép summának számít. Sokuk szerint Békés megyében nem az a válság, ha nincs munka – mert az eddig sem volt –, hanem akkor lesz „nagy baj”, ha a kormány hozzányúl a szociális hálóhoz.
„Mindent összevetve az átlagosnál 16-20 ezer fővel lehet több azoknak a munkanélkülieknek a száma, akik tavaly október óta vesztették el az állásukat. Ez semmiképpen sem akkora növekedés, amely a sokat emlegetett mély krízist igazolná” – mondta el érdeklődésünkre Tukacs István, a válságövezetek kezelésével megbízott kormánybiztos, aki ezen túlmenően nem volt hajlandó becslésekbe bocsátkozni a munkanélküliség várható alakulását illetően.
Mint elmondta, a kormányzat mintegy 100 milliárd forintot szán a válság munkaerőpiaci hatásainak kezelésére, amiből 51 milliárd forint uniós pályázat formájában érhető el. A meghirdetésre kerülő pályázati programok a válságkezelés két alappillérét, elsősorban a munkahelyek megőrzését, továbbá a munkahelyteremtést szolgálják. „A munkahelymegőrző programok főként a hazai, ezen belül is a kis- és középvállalkozások megmentésében lehetnek hatékonyak, tekintve, hogy a multinacionális cégeket jellegüknél fogva nem különösebben érdeklik a helyi szociális szempontok” – teszi hozzá Tukacs István, utalva a különböző nagy hazai munkáltatókkal folytatott megbeszélések vegyes tapasztalataira.
Január 23-ától indul az első, vissza nem térítendő, munkahelymegőrzést támogató 6 milliárd forintos OFA-program, erre olyan hazai vállalatok pályázhatnak, melyek október óta hivatalosan is jelezték létszámleépítési szándékaikat. A támogatások fejében vállalniuk kell, hogy a pályázat időtartama alatt nem bocsátanak el senkit, akár csökkentett munkaidőben is foglalkoztatják alkalmazottaikat – ez általában is előfeltétele mindennemű bértámogatásnak vagy járulékkedvezménynek.
Simon Gábor, a Szociális és  Munkaügyi Minisztérium államtitkára úgy véli, az elbocsátások megfékezésére adható egyik válasz a négynapos munkahét, hiszen számos hazai és külföldi vállalkozás igyekszik így megőrizni a munkahelyeket. Simon szerint a minisztériumon belül már megkezdődött a szabályozás szakmai kidolgozása, és a gazdasági tárcával is egyeztetnek a válság miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások támogatásáról. Tukacs István pedig már egyenesen normatív típusú szabályok alkotásáról beszél az ügyben.
„Aki négynapos munkahétről beszél, az arról tesz tanúságot, hogy a munka világával kapcsolatos információk nem teljes egészében állnak rendelkezésére. Az államigazgatás nem tudja megoldani a munkaerőpiaci gondokat” – mondja Borsik János. Az ASZSZ elnöke szerint semmi szükség adminisztratív kormányzati beavatkozásra a munkáltatók és a munkavállalók megegyezésén múló kérdésben.
(Közreműködött: Kenessei Katalin és Hajdú Sándor)

 

A tétlenség megöli a férfit

Az állami tulajdon 1990-es évek elején lezajlott tömeges és gyors privatizációja a volt szocialista országokban munkanélküliséghez vezetett, és halálozási hullámot indított el a férfiak körében – állapítják meg brit kutatók a The Lancet című orvosi folyóiratban közölt tanulmányukban. 1991 és 1994 között a férfiak halálozási aránya Oroszországban, Kazahsztánban, Lettországban, Litvániában és Észtországban – mely országokban gyors ütemű, tömeges privatizáció zajlott – 42 százalékkal emelkedett, miközben a munkanélküliség 305 százalékkal lett nagyobb.
A kutatók úgy vélik, hogy a munkanélkülivé vált férfiak megnövekedett alkoholfogyasztása adja az egyik magyarázatot a halálozási arány növekedésére. A nagyarányú privatizáció ellenére is ellen tudtak állni a negatív hatásoknak azok az országok, ahol a támogató hálózat az egyházaknak, szakszervezeteknek és a civil szférának köszönhetően erős volt. Azokban az országokban, ahol a népesség legalább 45 százaléka egy vagy több társadalmi szervezet tagja volt, a privatizáció nem növelte a halálozási arányt.

Argentin modell

A költségvetés teljes átszabására, többek között a szociális kiadások drasztikus csökkentésére van szükség ahhoz, hogy Magyarország gazdaságának legyen esélye kitörni a válságból. Heim Péter, az Aegon Alapkezelő vezérigazgatója az ATV Reggeli Jam című műsorában hangsúlyozta: óriási probléma, hogy a magyar gazdaság növekedési potenciálja mindössze két százalék, így lehetetlen kezelni a 70 százalékos adósságterhet. Ráadásul aránytalanul nagy teher nehezedik a bérből és fizetésből élőkre, aki viszont nem dolgozik, az relatíve egyre jobban jár: 1,2 millióan teremtik elő a személyi jövedelemadó 82 százalékát, miközben 3 millióan részesülnek nyugdíjszerű ellátásban.
A vezérigazgató szerint ezer- milliárd forinttal kellene csökkenteni az adó- és járulékbevételeket – ez ugyanis gazdaságélénkítő hatású –, és 1300 milliárd forinttal a kiadásokat. Ha a jelenlegi helyzet nem változik, akkor hamarosan 300 forintos euróval kell számolnunk. Sőt, 2011–12-re, amikor az IMF-hitelek visszafizetése esedékes, az ország be is dőlhet, hasonlóan például Argentínához, ahol az 1997–98-as IMF-csomag után az ország 2001-ben jutott csődbe.

Olvasson tovább: