Kereső toggle

Mi vezetett Trianonhoz?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Helyes-e öngyilkosnak lennünk, nehogy megöljenek?” – tette fel a drámai
kérdést a trianoni béketervezet kapcsán elmondott védőbeszédében gróf Apponyi
Albert, a magyar delegáció vezetője. Rétori teljesítményként sem utolsó
szónoklata azonban már enyhíteni sem tudta a hazánkat ért legnagyobb történelmi
szerencsétlenséget. 1920. június 4-én – vagyis nyolcvannyolc éve – írta alá
Magyarország az első világháborút lezáró békeszerződést a versailles-i Grand
Trianon kastélyban. Vajon mi vezetett a máig ható tragédiáig?



A trianoni szerződés helyszíne

„A békefeltételek úgy, amint önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani,
lényeges módosítások nélkül elfogadhatatlanok. Tisztán látom azokat a
veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak.
Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene a
béke elfogadása vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre
adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék” – hangoztatta 1920.
január 16-án, Pichon francia külügyminiszter szobájában az első világháború
győztes főhatalmainak magas rangú képviselői előtt gróf Apponyi Albert.

A magyar delegáció vezetője védőbeszédében kiemelte a győztes nagyhatalmak
ítéletének túlzott szigorúságát egy olyan nemzettel szemben, amely a háború
kitörésekor nem bírt teljes függetlenséggel. Megkérdőjelezte, hogy a döntéshozók
valóban a nemzetközi igazságosság és a nemzetiségi önrendelkezés nevében
cselekednek, hiszen az elszakítani tervezett területek népességének 35 százaléka
magyar, a létrejövő új államok pedig etnikailag nem lesznek egységesek. És bár
elismerte a győztesek jogait a vesztesekkel szemben, hangsúlyozta, hogy
amennyiben a szóban forgó tervet végrehajtják, „Európa jövője nagyon szomorú
lesz”.

A tudós gróf beszéde azonban már nem tudott változtatni Magyarország és az
antanthatalmak közötti békeszerződés tartalmán, amelyet – az Apponyi vezette
tárgyalódelegáció lemondása után – június 4-én írt alá a magyar kormány két
képviselője a versailles-i Grand Trianon kastélyban. Ennek értelmében az ország
területe – leszámítva Horvátországot – egyharmadára zsugorodott (282 ezer
négyzetkilométerről 93 ezer négyzetkilométerre), lakóinak száma 18,2 millióról
7,6 millióra csökkent, ráadásul az elszakított területeken élt mintegy 3,2
millió magyar. Felbecsülhetetlen károkat okozott továbbá, hogy a történelmi
Magyarország erdőinek, nemesfémbányáinak és más természeti kincseinek nagy része
szintén a határokon túlra került.

Vajon mi vezetett a trianoni tragédiához? „Alapvetően az évszázadok óta
Magyarországon élő nemzeti kisebbségek önrendelkezési törekvései, ezek nem kellő
körültekintéssel történt kezelése, valamint a nagyhatalmi politikai-gazdasági
érdekek eredője vezetett odáig, hogy példátlanul igazságtalan módon
megbüntessenek bennünket” – mondta a nyolcvannyolc évvel ezelőtt történtek
kapcsán lapunknak Jeszenszky Géza volt amerikai nagykövet, diplomáciatörténész.
Az 1910-es népszámlálás adatai szerint – az autonómiával bíró Horvátországot nem
számítva – Magyarországon csaknem 50 százalékos volt a kisebbségek aránya. A 19.
században a szerbek, románok, szlovákok köreiben is egyre népszerűbbé vált a
modern nemzeti eszme és a függetlenségre való törekvés. „Bár konkrét erőszakos
magyarosítás nem történt, sőt az 1867-es kiegyezés révén a kisebbségek helyzete
is javult, a területi autonómiával kapcsolatos igényeik nem találtak
meghallgatásra. El lehet talán azon gondolkozni, hogy amennyiben, mondjuk, a
szlovákok számára biztosítjuk az önrendelkezéshez való jogot, akkor néhány
évtizeddel később, Tiranon kapcsán a csehekhez húztak volna, vagy sem. Ha mégis
ezt teszik, bizonyosan egyértelműbb nemzeti elkülönülésre lett volna lehetőség”
– mutatott rá a szakértő.



George Clemenceau és Lloysd George a szerződés idején Párizsban, 1919-ben

Jeszenszky Géza szerint jóval kisebb lenne a magyar fél máig ható sérelme,
amennyiben a háború utáni rendezésben – mint ahogy Wilson amerikai elnök
hangsúlyozta – valóban a népek önrendelkezési joga lett volna a döntő. Ám ez nem
így történt. „Erőteljesen domináltak a nagyhatalmi érdekek.

A franciák alapállása az volt, hogy Németországgal szemben erősíteni kell minden
környező feltörekvő, megszülető államot. Ezért az etnikai szempontok mellett
érvényesültek szomszédaink egyéb igényei is. A Csallóközt például arra az érvre
alapozva csatolták el, miszerint Csehszlovákiának szüksége van nemcsak ipari,
hanem jó mezőgazdasági területekre is. Hasonlóképpen került román oldalra az
etnikailag egységes Székelyföld vagy a jelenlegi határ túloldalán lévő
stratégiai vasútvonalak” – sorolta a történész.

Hangsúlyozta azonban, hogy mindez alakulhatott volna rosszabbul is, hiszen a
szomszédok mohósága elképesztő volt: a románok Debrecen–Szeged vonalában
képzelték el a határt, a szlovákok az Északi-középhegység jelentős részét és a
Nyugat-Dunántúlt is maguknak szerették volna, a szerbek pedig Baranyát
áhították. 1918–19-ben az ország nagy részét meg is szállták, ami ellen a
pacifista és wilsonista Károlyi Mihály kormánya nem lépett fel fegyveres erővel.
Jeszenszky Géza szerint ez hiba volt, ugyanis kész helyzet alakult ki, ami
hivatkozási alapul szolgálhatott a területi igényekkel kapcsolatban.

Gergely Jenő történész professzor, az ELTE tanszékvezetője hangsúlyozta: a
trianoni határok már a Tanácsköztársaság idején eldőltek. „Ez nem tárgyalás
volt, hanem diktátum, amit vagy elfogadunk, vagy elutasítunk, de nyilvánvaló,
hogy utóbbi esetben azonnal háborús helyzetben és elszigeteltségben találtuk
volna magunkat” – fogalmazott. Az okok szerinte inkább külsők, mintsem belsők
voltak. Belső okként ő is az etnikai kérdést említette. A háború alatt még nem
volt teljesen egyértelmű, hogy győzelem esetén az antantnak milyen tervei
lennének az Osztrák–Magyar Monarchiával. Az emigrációba kényszerült nemzetiségi
vezetők azonban nem mulasztottak el hatékony kampányt kifejteni, hogy a
nagyhatalmak vezetőit a szétdarabolás irányába befolyásolják.



Gróf Apponyi Albert

A külső tényezők kapcsán a professzor hangsúlyozta, hogy nemcsak Németország
„fékezése”, hanem a bolsevizmus elleni védekezés is szerepelt a nagyhatalmi
szempontok között – úgy látták, hogy ebben jobb szolgálatot tesznek a
nacionalista nemzetállamok, mint egy Nagy-Magyarország.

Az 1918–20 közötti magyar kormányok felelősségét illetően Gergely Jenő úgy véli,
hogy akkor már nem számított, ki volt antantbarát vagy németbarát. Károlyi
Mihály pacifizmusa kapcsán hozzátette: a megszálló erők elleni fegyveres
ellenállást a háborúból kiábránduló társadalom hangulata sem tette lehetővé.
Ugyanakkor megemlítette, hogy a kommunisták sikeres északi hadjárata nélkül
vélhetően ma délebbre lenne a szlovák határ.

A professzor szerint Trianon utóhatásai közül az egyik leglényegesebb a
gazdasági következmény. „A történelmileg és földrajzilag is egységes
Magyarország feldarabolása után nem- csak mi gyengültünk meg, hanem az
utódállamok is, akik elveszítették a monarchia piacát, és egyedül nehezen tudták
érdekeiket érvényesíteni nyugaton. Ekkor kezdődött a térség nyugattól való
lemaradása” – fogalmazott Gergely Jenő.

Trianon utólagos értelmezésével kapcsolatban a professzor a tárgyilagosság
szükségességét hangsúlyozta. „A két világháború között azt mondták, hogy minden
baj forrása Trianon, a szocialista időkben pedig a népek barátságára való
hivatkozás tette tabuvá a témát. Élni kell a lehetőséggel, hogy ma árnyaltabban
értékelhetjük ezt a valóban nagy történelmi igazságtalanságot” – tette hozzá.


Trianon mai értelmezésével kapcsolatban Jeszenszky Géza hangsúlyozta: az
önsajnálat nem vezet sehova. A kérdésre, hogy vajon a „határtalan” Európai Unió
gyógyírt jelenthet-e a magyar sebekre, a történész azt válaszolta, hogy ez
elviekben lehetséges. „Amennyiben a szomszédaink érvényesítenék azokat a
kisebbségi jogokat, amelyeket elvben elfogadnak, akkor a határon túli magyarok
helyzete jelentősen javulna. Sajnos számos ezzel kapcsolatos probléma megoldását
az unió sem elég bátor felvállalni” – fogalmazott Jeszenszky Géza. Példaként
említette a szlovák közigazgatási rendszert, amelyben a 300 méter feletti
települések nagyobb állami támogatást kaphatnak. Ha a domborzati térképre
pillantunk, nehéz attól a gondolattól elvonatkoztatni, hogy ez etnikai
megkülönböztetés.

Olvasson tovább: