hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Biztosítók háborúja

2008. 04. 16.
„A MÁV Biztosító komoly pénzügyi hiánnyal küzd, ami sok tízezer vétlen autóst is kellemetlen helyzetbe sodorhat.” „A MÁV Biztosító évek óta sikeres, ezért versenytársai lejárató akciót indítottak ellene, hogy megroggyanva olcsón felvásárolhassák.” A két állítás egyszerre nem lehet igaz.



Fotó: Somorjai László

Fél éve ülnek a pénzemen – felelte egy ügyfél a MÁV Biztosító irodája előtt
arra a kérdésünkre, hogy tud-e a társasággal kapcsolatos állítólagos
problémákról. Egy másik, valamivel bőbeszédűbb férfi azt mondta, egy hónapja
szeretne pénzéhez jutni, ám mindeddig sikertelenül: „Egy MÁV kötelező
biztosítással rendelkező illető összetörte a kocsimat, a hibát elismerte, és
adott betétlapot. Mivel új autóm van, csak márkaszervizbe vihettem javíttatni.
Felvették a kárt, de aztán közölték, hogy a biztosító állítja: a hibás sofőrnek
nincs érvényes biztosítása. Erre fel a vezető igazolta, hogy rendesen fizeti a
biztosítást, így már elvégezték a javítást. Arra azonban nem volt lehetőség,
hogy a számlát közvetlenül a MÁV-nak küldje a szerviz, ezért aztán nekem kellett
kifizetnem a háromszázezer forintot, majd benyújtottam az igényemet a
biztosítóhoz. Egy hónap telt el, de azóta sem értesítettek.”

Egy Toyota-tulajdonos autóját húsvétkor – tehát jóval a vita kirobbanása előtt –
törte össze egy MÁV-biztosítós ügyfél. A károsult szintén márkaszervizbe vitte
kocsiját, ahol a károkozó biztosítójának nevét meglátva azonnal közölték vele,
minimum három hónapot várnia kell. Vagy: javítassa meg az autót elő-Casco
biztosításra, akkor két hét alatt elkészül. A károsult élt a lehe-tőséggel,
csakhogy ehhez neki kellett befizetnie a kétszázezer forint önrészt. „A családi
nyaralásra tettük félre a pénzt, ezért nagyon mellbe vágott, amikor a
biztosítónál közölték: a MÁV-tól háromnegyed év múlva tudják behajtani, és
visszaadni a pénzemet.”

Körülbelül egy hónapja észleltük, hogy problémák vannak a MÁV Biztosítóval –
tájékoztatta a Heteket az egyik budapesti márkaszerviz kárrendezési vezetője.
Általános ügymenet, hogy a szerviz fut a pénze után – vagyis megjavítja az
autókat, majd utólag beszedi a pénzt az adott biztosítótól – ám a MÁV Biztosító
tartozása akkorára nőtt, hogy az ügyfeleik által összetört autókat csak akkor
adják vissza a tulajdonosnak, ha a biztosító kifizette a számlát. „A
végtelenségig nem tudjuk finanszírozni a javításokat” – mondta a kárrendezési
vezető, majd kérdésünkre annyit mondott: MÁV-os kintlévőségük tízmilliós
nagyságrendű. Ha ez igaz, akkor azok az autósok szenvedhetnek duplán kárt,
akiknek MÁV-biztosítással rendelkező vezető töri össze a kocsiját, hiszen vagy
hónapokig autó nélkül maradnak, vagy megelőlegezik a javítás egy részét, ez
esetben viszont hónapokig pénz nélkül maradnak.

„A 2000-ben alakult MÁV Általános Biztosító Egyesülettel (MÁV ÁBE) már 2005-ben
is voltak problémák, tavaly pedig kiderült: a 2006-os adatok alapján
tartalékhiánnyal küzd. A hiány egymilliárd forint” – mondta a Heteknek Binder
István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szóvivője. A MÁV
viszont éppen a 2005-ös évet tartja fordulópontnak: honlapjuk szerint akkor
értek el átütő eredményt a gépjármű-fele­lős­ségbiztosítások piacának
újrafelosztásában. Tény, hogy a MÁV a megszokottnál alacsonyabb áron kínálta
termékeit: egy középkategóriás, négyéves, fővárosi tulajdonosú autó éves „kötelezője”
akár húszezer forinttal kevesebb, mint más biztosítóknál. Binder szerint azonban
éppen ez vezetett a hiány kialakulásához: az olcsó „kötelező” miatt jelentősen
megnőtt az ügyfélkör, ám a bevétel nem fedezte a megnőtt ügyfélkör miatt megnőtt
káresemények árát.

Kiss Bálint, a MÁV ÁBE elnöke viszont azt állítja, lejárató akció folyik
ellenük, amit a nagy piaci szereplők kezdeményeztek, mivel a MÁV nem volt
hajlandó bekapcsolódni az úgynevezett „aktív kárrendezésbe”.

A kifejezés egy olyan megállapodásra utal, melyet a biztosítási piac három nagy
szereplője írt alá, és aminek következtében ezek a társaságok más biztosítók
ügyfeleinek a kárát is felvehetik, rendezhetik, majd később az ügyfél saját
biztosítójától behajthatják a számla összegét. Kiss elmondása szerint ez a
rendszer több ponton is jogszabályellenes, és sok kárt okozott a MÁV ÁBE-nek is.
Miután Kiss közölte az említett nagy piaci szereplőkkel, hogy a MÁV-ügyfelek
ilyen módon felvett kárát a MÁV nem rendezi, megindult ellene a lejárató akció.

Kiss a Heteknek azt mondta: a kampány célja a MÁV ÁBE meggyengítése, hogy azt
követően valamelyik nagy biztosító alacsony áron megvásárolhassa az egyébként
évek óta sikeres társaságot. A MÁV ÁBE elnöke cáfolta azt a felvetést is,
miszerint az „olcsó” áron kínált kötelező biztosítás miatt kerültek pénzügyi
problémába: egyrészt nem dolgoznak nyomott áron, hanem körülbelül a
hetedik-nyolcadik helyen állnak. Másrészt nincs pénzügyi problémájuk, hanem
rendelkeznek a PSZÁF által meghatározott „szükséges és elégséges” tartalékkal.


Arra a felvetésre, hogy miért kényszerülnek hosszú várakozásra olyan autósok,
akiknek MÁV-biztosított vezető törte össze az autóját, Kiss azt mondta:
amennyiben a károsult a MÁV Biztosítónál, vagy 220 partnerszervizük
valamelyikében jelentkezik, jogos kárigényét tizenöt napon belül rendezik.

A PSZF és MÁV ÁBE között kedd este lezajlott újabb egyeztetés után Binder István
PSZÁF-szóvivő a Heteknek azt mondta: úgy látja, kedvező irányú folyamat indult
el.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!