Kereső toggle

Ötletbörze egyházügyben

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az egyház-finanszírozás legmodernebb csatornájának részbeni átalakítását
célozza a kormány az egyszázalékos szja-felajánlások egyházakat érintő
szabályainak módosításával. Törekvését meglehetős zűrzavar övezi, és félő, hogy
tovább mélyülnek a finanszírozási rendszerben lévő ellentmondások.

A jelenlegi egyház-finanszírozási rendszer tíz-éves múltra tekint vissza.
Megalkotásának az volt a célja, hogy megalapozza a vallás szabad gyakorlásának,
az egyházak szabad működésének anyagi feltételeit. Mindezt azért, hogy egy
hosszabb átmenet után megszűnjön az egyházak függősége az állami
költségvetéstől, illetve a mögöttes politikai alkuktól, és az egyházi
tevékenység döntően a társadalom, a hívek anyagi szerepvállalására alapozódjon.
A sok kompromisszum eredményeként azonban a rendszerbe mind a függetlenedés,
önfenntartás irányába, mind pedig a további vaskos állami szerepvállalás
irányába mutató elemek is bekerültek. Nagy kérdés, hogy a kormány miért éppen
egy előremutató finanszírozási megoldás szűkítésére koncentrál, az olyan
visszahúzó „találmányok” helyett, mint például az egykor államosított egyházi
ingatlanok kapcsán évente kifizetésre kerülő sokmilliárdos örökjáradék; vagy a
vidéki lelkészek állami fizetéskiegészítése.

Tény, hogy a kormány mozgásterét beszűkítik a Vatikánnal, továbbá a
tradicionális egyházakkal kötött kétoldalú megállapodások azon rendelkezései,
amelyek a megkötésükkor hatályos törvényi állapot érinthetetlenségét
garantálják. A felek között aktuálisan dúló értelmezési viták arról szólnak,
hogy sérül-e ez a garancia vagy sem, amikor a kormány az adófizetők által
felajánlott egyszázalékos szja hányadhoz adott állami kiegészítés mértékét
tervezi karcsúsítani.

Talán még ennél is aggályosabb az az elképzelés, amely az állami kiegészítés
egyházak közötti felosztásának módját érinti. Eddig ugyanis az állampolgári
rendelkezések darabszámának arányában zajlott a felosztás, a tervek alapján
viszont a jövőben az egyházakhoz irányított összeg nagyságának arányában
történhetne. Ez egy olyan elemet vinne a finanszírozási rendszerbe, amely
ezentúl az egyházak társadalmi támogatottsága helyett támogatóik vagyoni
helyzetét mérné. A még formálódó ötlet nemcsak a társadalmi igazságosság
követelményével megy szembe, hanem azzal az alkotmányos elvvel is, hogy a
személyek között nem tehető különbség vagyoni helyzetük alapján. A vagyonosabb
adózók „szavazatának” felértékelődése miatt vannak, akik a kevesebb, de jobb
módú támogatóval bíró felekezetek lobbitevékenységét is a folyamatok hátterében
sejtik. Ha a felosztás módja megváltozna, az hosszú távon az egész
finanszírozási rendszerre károsan hatna, és nem utolsósorban értelmetlenné tenné
azt a párhuzamos kormányzati elképzelést is, amely szerint az egyházi kiegészítő
támogatások elosztásánál lehetővé válna a nullaforintos adó megállapításához
kapcsolódó rendelkező nyilatkozatok számbavétele is.

Olvasson tovább: