Kereső toggle

Gyurcsány és az istenadta nép

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Na végre, Gyurcsány is az emberek közé merészkedik – gondoltuk, amikor
megérkezett a Falu hete című miniszterelnöki országjáró turné meghívója.



Fotók: MTI

„Le a diktátorral, éljen a demokrácia!” – kiabálja egy férfi, s közben az
egybegyűlteket filmezi.

A bejárat előtt bigband játszik, a teremben kétszázan, az utcán harmincan
várakozunk. A miniszterelnök érkezik hamarosan, a Falu Hete nevű program első
állomására, Tápiógyörgyére.

„Rántsunk össze egy fogadóbizottságot!” A píáros hölgy éppen idejében
intézkedik, mert befut a miniszterelnöki mikrobusz.

„Egy órája várok magára” – furakszik előre egy idős néni, Gyurcsány ránéz, majd
kivágja magát: „Mondtam, hogy csak háromra jövök, angyalom” – s a fotósok
örömére ad két puszit idős rajongójának.

Talán a spanyol nyaralás nyomait őrzi még a napbarnított arc. Mármint
Gyurcsányé, aki most az előtérben kóstol kolbászt, csalamádét, s közben
mindenkihez van egy-két szava. A pálinkát sem illik visszautasítani. A
stampedlire jutó vakuvillanások száma Guinness-rekord-gyanús, mellesleg azt is
megtudjuk, a miniszterelnök szereti a pálinkát.

A vidékfejlesztési irodában vagyunk, a meghívottak vidékfejlesztési szakemberek,
pályázatírók, helyi vezetők. Plusz sajtó.

Gyurcsány szól. Fontos a pénz, de a pénznél is fontosabb egy helyi közösség – a
polgármester és munkatársai, a plébános, a kocsmáros –, amely nem nyugszik bele
a kudarcba. Mert a miniszterelnök úgy tapasztalta, vannak települések, ahol
előremennek a dolgok, és vannak olyanok, ahol nem. Tápiógyörgye, ez a 3816
lakossal, 1281 lakással, 31 kilométer aszfaltozott úttal és 640
gépjármű-tulajdonossal rendelkező falu az előbbi halmazt erősíti: tavaly például
elnyerte a legvilágosabb település büszke címet. (Itt egy kissé
elbizonytalanodik a tudósító: mivel mérik a világosságot? Később aztán kiderül:
nem a világos, hanem a virágos kategóriában nyertek. Így már világos.)

Szükséges pályázni – ismét a miniszterelnököt halljuk –, de ez már a folyamat
vége. Az eleje arról szól, hogy vannak-e víziók, tudják-e a helyiek, hogy mit
akarnak tenni a településükért.

Később úgy tűnik, mégiscsak a pénz a fontosabb, Gyurcsány legalábbis azt mondja,
a legnagyobb kérdés, hogy miből éljünk, hogy vannak-e munkahelyek.

A vidékfejlesztés kifejezés utótagjáról megtudhatjuk, hogy az nem növelést
jelent, hanem változást. Nem világos, kiről gondolja a miniszterelnök, hogy nem
érti, mindenesetre példákat sorol, hogyaszongya régen jött a jegesember, ma meg
már nem jön, mert mindenkinek van hűtőszekrénye. Arról nem is beszélve, hogy
régen táviratot küldtünk, ma viszont SMS-t vagy e-mailt. Szóval, ilyen a
változás. (Ilyen is.)

Nem sokkal később kiderül, a pénz nem fontos, hanem a legfontosabb, ugyanis
történelmi lehetőség előtt állunk: „elképesztő mennyiségű” pénzt „találhatnak”
azok, akik jól pályáznak. (Szolgálati közlemény: A napokban került fel a netre a
Kéne együttes legújabb videoklipje Free Cuslág! címmel.)

Gyurcsány ma este nem akar politizálni.

De!

Azt azért elmondaná: nagy baj, hogy egyesek már előre el akarják venni az
emberek kedvét, hogy a legocsmányabb gyanú árnya vetüljön az egészre. Mármint az
uniós források lehívására, elköltésére. Persze mindent meg kell tenni – és meg
is tesznek – azért, hogy minden ellenőrizhető legyen, hiszen ez a pénz „nem a
miénk”, hanem az embereké.

„Mára százöt vidékfejlesztési közösség alakult meg a Leader program nyomán.
Miközben idefelé jöttünk, újságírók hívtak, említettem nekik a Leader programot.
Fogalmuk sem volt róla, mi az” – mondja a miniszterelnök, mi pedig nem tehetünk
mást, mint hogy lesütött szemmel, piruló arccal idemásolunk néhány mondatot a
Leader programból. (Miniszterelnök úr! Az egész szakma nevében elnézését kérjük
tájékozatlanságunk miatt! Többé nem fordul elő!)



A LEADER, az Európai Unió vidékfejlesztési programja a kilencvenes években
indult azzal a céllal, hogy egy-egy térség kihasználatlan adottságainak
feltárásával a civil szervezetek, vállalkozók és önkormányzatok összefogásával
létrejövő helyi közösségek az általuk kidolgozott fejlesztési terv
megvalósításával segítsék elő az adott térség fejlődését. Az akciótervekkel
pályázó, nyertes közösségek az EU-tól lehívható pénzek felhasználásáról helyben,
maguk dönthetnek a legjobb belátásuk szerint. Magyarországon 2005-ben indult el
a program.



Nem a visszavágás motivál, de meg kell említeni: a miniszterelnök sem teljesen
felkészült: papír nélkül nem tudja elmondani, hogy Tápiógyörgye ötven pályázatot
írt, ebből huszonnégyet nyert meg, összesen százmillió forint értékben. A
százmillióból negyvenkettőt fordítottak a faluháza felújítására, ami bár nem
teremt munkahelyet, viszont lélekemelő.

Fél óra elteltével egy államtitkár kap szót, aztán meglepetésre kiküldik a sajtó
munkatársait a teremből. Sebaj, hatig legalább kényelmesen átérünk
Rákóczifalvára, a turné következő állomására. Gondoltuk mi. Mert Szolnoktól
olyan dugó van, hogy tizennyolccal bírunk haladni. Csak nem a tüntetők hada? –
suhan át agyunkon, ám hamarosan kiderül, tévedtünk. Illetve nem egészen: a dugót
baleset okozta, tüntetők viszont jelentős számban várakoznak a közösségi házzal
szemben, a Mária-szobor előtt. Táblákat is hoztak: „Gyurcsány, meddig szívjátok
még az ország vérét?” És hasonlók.

A tévéstábok is megérkeztek, a harminc-negyven tüntetőt filmezik, némelyik
méltatlankodik, „majd minket mutatnak a tévében, mint a majmokat, mi?” „Na, azok
vagyunk, hadd mutogassanak”, nyugtatja egy másik. Helyi emberek, nem
szélsőjobbosok.

Gyurcsány testőrparancsnoka nem csak erős, de ravasz is: a bejárat elől a
járdára terelteti a sajtó munkatársait, az úttestről felszedeti a bójákat.
Mindenki, a tüntetők is azt hiszik, a konvojnak készít helyet, amely így éppen
előttük fog leparkolni. Hát nem. Hiába kerepelnek, fújják sípjaikat
szenvedélyesen, a páncélozott Volkswagen elsuhan előttük, és egy mellékutcába
röpíti a híres vendéget. Gyurcsány mentesül a falu népével történő spontán
találkozástól.

Kíváncsi lennék, vajon ugyanazt a szöveget mondja-e, mint délután. Sose tudjuk
meg. Ugyanis két perccel a tanácskozóterembe történő bevonulás után közlik: a
sajtó számára véget ért a rendezvény. Lehet menni elfele.

(A hetvenes évek jutnak eszembe, amikor Bruttyó elvtárs ellátogatott a lapaji
Vörös Csillag MGTSZ-be az új hizlalda átadására, a Híradó pedig vágóképeket
készíthetett az eseményről.)

De már csak ne autózzunk fölöslegesen kétszázötven kilométert! Ha nem
hallgathatjuk a miniszterelnököt, hallgassuk meg a tüntetőket:

– Tudja, hogy lehet megélni 68 ezer forint nyugdíjból, miután 42 évet dolgoztam?
Na ezért vagyok itt, mert nem tetszik.

Ki szervezte önöket ide?

– Senki, magamtól jöttem.

Milyen érdekes, hogy mindenkinél van síp.

– Otthon nem merek fütyülni, az aszszony nem engedi, ezért jöttem el.

Attila, egy másik tüntető azt mondja, hogy a barátja miatt van itt, akit a
tavalyi tüntetésen úgy megvertek, hogy azóta sem épült fel:

– Magyarország miniszterelnökét eldugják az emberek elől.

Hol?

– Például itt. Csak a tizenegy órás hírekben sikerült bemondani, hogy a
miniszterelnök úr Tápiógyörgyére, majd Rákóczifalvára látogat. Orbán Viktor
hányszor nem tudott elmenni vidékre, mert félt, hogy megdobálják tojással?

Soha nem volt ilyen.

– Köszönöm, hogy ön mondta ki. Köszönöm!

De most nehogy azt mondja, hogy azért, mert ő a baloldal számára annyira
szimpatikus volt!

– Nem azt mondom, hogy annyira szimpatikus volt, de ennyire ellenszenves nem
volt.



Gyurcsány vidéken alszik, mi hazamegyünk, hogy aztán másnap fél tizenegyre az
újabb állomásra, Hortobágyra érkezzünk, mert hogy a Miniszterelnöki Hivatal
meghívója szerint ekkor kezdődik a program. Még jó, hogy indulás előtt felhívjuk
a sajtóst, ugyanis kiderül: a miniszterelnök már túl van a reggeli lovagláson, a
pálinkázáson, a lótenyésztőkkel folytatott megbeszélésen. A jelzett időpontban
csak sajtótájékoztató lesz, és persze lehetőség fotók, vágóképek készítésére.
Na, ehhez már öregnek érzem magam.

A titok-miniszterelnök

Gyurcsány Ferenc legutóbb az országgyűlési választásokon járt Hajdú-szováton,
de akkor is csak lassított az autó. Nem állt meg, nem tartott beszédet, nem
tudott foglalkozni a helyiekkel. Ők is csak a Híradóban értesültek akkor az
eseményről. Az országjáró miniszterelnök most talán fordít a helyzeten. Talán,
mondják a helyiek.

A megjelölt helyszínen semmi érdeklődés nem látszik. A járdán ballagva két
rendőrön kívül mást sem látni.

A meghívóval érkező vendégek időben felsorakoznak a sok újságíróval együtt, de a
helyiek valahogy nem érkeznek meg. Igaz, ha bemerészkednének a volt
téeszudvarra, a szervezők és a biztosító stáb elküldené őket. Esélye nincs a
bejutásra a helyi parasztembernek.

Talán a bejáratnál elcsíphet egy jó szót, egy biztatást, egy ígéretet a helyi
szavazópolgár, álljunk tehát sorfalat – gondoltam én. De mivel a szovátiak
nincsenek itt, és egyedül állok az utcán, ezért erre sincs esély.

A hajdúszováti Veres néni temetése mindenesetre nagyobb visszhangot kapott a
helyiek körében, mint a kormányfő falujárása.

De végre megérkezik a vendég, az üres utcát hirtelen tizenhat személygépkocsi,
kisbusz és terepjáró lepi el.

A meghívóban mezőgazdasági szakembereknek és állattenyésztőknek beígért
találkozó furcsasága, hogy a falubeli mezőgazdászok sem kaptak mind meghívót, a
szomszédos Derecske hatalmas mezőgazdasági központja sem. Pedig ők meghatározóak
az egész térségben.

Közjáték:

Ételhordó leány: – Nem tudta itt senki sem, hogy jönni fog Gyurcsány.

Szomszéd néni: – Na, ha meghoztad az ételest, adok egy kanalat, aztán adjál a
miniszterelnöknek is egy falatot.

Ételhordó leány: – Dehogy adok!

Szomszéd néni: – Hagyjad már, lányom, az is csak egy ember, nem mindegy, hogy ki
van ott? A másik, az az Orbán sem tudott semmit megoldani. Olyan ez, mint a
téesznél az elnök, amikor megszedik magukat, utána odábbállnak.

Szücs Gergely, Hajdúszovát

Olvasson tovább: