hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vincze és kölykei
Kinek a tolvaja a dögei polgármester?

2007. 10. 16.
Miközben a Fidesz és az MSZP azon vitatkozik, hogy kinek az embere a vesztegetésen ért dögei polgármester, egy feladatát jól teljesítő cég tönkrement az ügy kapcsán. Egy felvétel szerint a polgármester 20 millió forintos „visszaosztást” kért azért, hogy az önkormányzat kifizesse az iskola felújításáért még járó 75 millió forintot.

A Popovics-Szabó Kft. 2005-ben nyerte meg a dögei általános iskola
felújítására kiírt pályázatot. Hozzáláttak a munkához – bővítés, medence- és
sportpályaépítés –, az önkormányzat – amely 2004-ben a Regionális Operatív
Programban nyert 225 millió forint uniós támogatásból finanszírozta a beruházást
– részletekben, az elkészült munkával arányosan utalta a pénzt. Egészen 2006
tavaszáig, mikor is akadozni kezdett a kifizetés. Az építkezés ennek ellenére
folytatódott, 2006. szeptember elején át is adták az iskolát.

2006 nyarán azonban döntő lépésre szánta el magát az építőcég egyik tulajdonosa.
Szabó Árpád lépre csalta a község polgármesterét, Vincze Ferencet: egyik
beszélgetésükről titokban magnófelvételt készített. Ezt az anyagot játszotta le
2007. október elején a Hír TV. A felvétel tanúsága szerint a polgármester
közölte a vállalkozóval, hogy az önkormányzat csak abban az esetben fizeti ki az
iskola felújításáért még járó 75 millió forintot, ha a vállalkozó a korábbi
megállapodásuk szerint abból visszaoszt 20 milliót a polgármesternek, illetve
annak a „hat kölyöknek” (értsd: önkormányzati képviselőnek), akiket a
polgármester „etet”. A beszélgetésből kiderül továbbá, hogy az említett 20
millióból 8 milliót már visszaosztott a vállalkozó.

A felvétel nyilvánosságra kerülése után a Fidesz kijelentette: íme, itt a
bizonyíték arra, hogy a kormány maffiamódszerekkel lopja el az uniós
támogatásokat. Röviddel később azonban kiderült: Vincze Ferenc 2002-ben
függetlenként, ám a Fidesz támogatásával lett Döge polgármestere. „A Hír TV a
Fidesz emberét buktatta le” – írták enyhe kárörömmel a nem kormányellenes lapok
másnap, és úgy tűnt, rövid időre a Fidesz is zavarba jött: a párt honlapjáról
ugyanis rekordidő alatt eltávolították Vincze Ferencet, aki addig a Fidesz által
támogatott győztes politikusok dicsőségfalát erősítette. Később aztán
visszahelyezték Vincze képét, és ellentámadásba mentek át: kijelentették, Vincze
2002-ben valóban az ő támogatásukkal nyert, ám azóta „átállt a sötét oldalra”,
szocialista voltát leginkább az bizonyítja, hogy lopott.

Vincze Ferenc egy rádióműsorban nevetségesnek minősítette a Fidesz okfejtését –
tény, hogy a pályázat elbírálásakor, 2005-ben a Fidesz támogatásával szerzett
mandátumát töltötte –, a konkrét üggyel kapcsolatban pedig azt mondta: a
felvételen nem az ő hangja hallatszik.

Szabó Árpád, az ügy kulcsszereplője, a titkos felvétel készítője már nem tudja
elmondani a saját verzióját, ugyanis 2006. október 13-án elhunyt.

2006. november 21-én az önkormányzat átvette a létesítményt a kivitelezőtől.

A lapunk birtokába került, Vincze Ferenc által aláírt nyilatkozat utolsó
mondata: a kivitelező a végszámla benyújtására jogosult. Ez azt jelenti, hogy a
megrendelő elismerte a munka teljesítését.

A Hetek információi szerint Vincze tudott az őt kompromittáló hangfelvételről,
ám Szabó váratlan halálát követően úgy gondolta, a probléma elhárult. Erre utal
az is, hogy amikor Szabó halálát követően bizonyos személyek felszólították,
hogy fizesse ki a jogosan járó összeget, mert különben nyilvánosságra hozzák a
hangfelvételt, Vincze blöffnek minősítette a nyomásgyakorlást. A kazetta azonban
nem kallódott el – tudomásunk szerint több másolat is készült, az egyik a cég
ügyvédjénél volt letétben –, és 2007 nyarán eljutott az illetékes ügyészséghez
is.

Fehérvári János, a cég ügyvédje Szabó halálára hivatkozva nem kívánt válaszolni
kérdéseinkre, így arra sem, hogyan került a kazetta az ügyészségre, illetve,
hogy mi célja lehetett a cégnek a felvétellel, tekintettel arra, hogy abból az
is kiderül, hogy 8 millió forint kenőpénzt már átadtak a polgármesternek.

Popovics János, a cég társtulajdonosa a Heteknek azt mondta: semmit nem tudott
az ügyről, mivel ő nem az építkezéseket, hanem a gépészeti munkákat felügyelte.


Nagy Péter, a 2200 lakosú Döge független önkormányzati képviselője
megkeresésünkre elmondta: a testület idén márciusig nem tudott semmit a
beruházás körüli ügyekről, ugyanis a polgármester nem tájékoztatta őket, a
Popovics-Szabó Kft. pedig nem tett panaszt.

A felvételen hallható Vincze „hat kölykével” kapcsolatban Nagy kifejtette: mivel
az önkormányzati testület tíz tagjából a tavalyi választást követően hárman
szorultak ki, a „hat kölyök” közül három biztosan ma is a testületben ül. De az
is lehet, hogy mind a hat.

Hétfőn mintegy háromszázan vettek részt a dögei lakossági fórumon, ahol
lejátszották a hangfelvételt. A lakosság felháborodása óriási, egyöntetűen
Vincze lemondását követelik. Nagy Péter szerint ezerből ezer dögei lakos mondja
azt, hogy a felvételen a polgármester beszél.

A képviselő nem tudja, hogyan került a hangfelvétel az ügyészség birtokába,
Popovics szerint valamelyik képviselő juttatta célba a bűnjelet. A hivatalos
tájékoztatás szerint az ügyészség egy magánszemély feljelentése nyomán indított
nyomozást 2007. június végén.

Miközben a Fidesz és az MSZP arról vitatkozik, hogy a korrupt polgármester
melyikük embere, a Popovics-Szabó Kft. tönkrement. Hiába teljesítette vállalt
feladatát, mivel az önkormányzat nem egyenlítette ki a végszámlát, maga sem
tudta kifizetni alvállalkozóit. Az egyik alvállalkozó ugyan megpróbált
engedményezési eljárást kezdeményezni, ami azt jelenti, hogy a Popovics-Szabó
Kft. kiszáll a körbetartozásból, így az önkormányzat az alvállalkozó adósává
válik, ám ebbe az önkormányzat – Vincze – nem egyezett bele. Ezek után megindult
a felszámolás a Popovics-Szabó Kft. ellen, ami több tízmilliós veszteséget
jelent a cég számára.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!