Ahhoz képest, hogy a szervezők délután ötre hirdették meg a Gyurcsány
pokolra jut című népszínmű előadását, délután ötkor még csak néhányan
lézengünk a Kossuth téren. Annyira kevesen, hogy kényelmesen végigszámolhatok
mindenkit: az összlétszám harmincöt fő. Amennyiben azonban kivonom a mosolygós
arcú japán turistacsoport tagjait – akik szemmel láthatóan nem a kormány
megdöntése végett érkeztek nyitott tetejű buszukkal –, dermesztő eredményre
jutunk: 2007. szeptember 29-én tizenhat magyar embert érdekel a népi ősbemutató.
Ráadásul ennek közel fele maga a társulat. Pedig a helyszín elsőrangú – a
Parlament épületénél szebb díszletet nehéz volna elképzelni –, az időjárás
kegyes, és a színészek sem ma kezdték a szakmát. Mondjuk, inkább tegnap.
A premier csúszik kissé, a „Még azt mondják, fasiszta vagyok” című jól ismert
dallam alatt fáklyás zsonglőrök múlatják az időt, s talán várják a közönséget.
Az azonban nem akar megérkezni.
Pedig a meghívó alapján a szervezőkre sem gyanakodhat senki, hiszen a Nemzeti
Bizottság 2006 tavaly többszörösen is bizonyította a tömegrendezvények terén
szerzett jártasságát, elég csak az MTV-székház felgyújtására és a Kossuth tér
használhatatlanná tételére gondolnunk. Ez a szombat azonban valahogy nem az ő
napjuk. Úgy látszik, a forradalom gyermekeinek egyéb elfoglaltsága akadt, annak
ellenére, hogy Takács úr, az egyik tavalyi főszervező most is jelen van, tehát a
vezetés hiánya nem lehet valós indok.
De nézzük az előadást, ugyanis időközben elkezdődött: a vádlottak padján ülő
Gyurcsányt – a színész arcát a miniszterelnököt ábrázoló vicces maszk fedi – két
huszár tartja pórázon. Mellette védőügyvédje, tőle balra egy apró pulpituson a
bíró, őtőle balra pedig az ügyész foglal helyet. A művészek papírból olvassák
szövegüket, ami némiképp rontja a kitűnő jelmezek és az ötletes maszkmesteri
munka – Gyurcsány – hatását. De sebaj, még nyilván az előadássorozat kezdetén
járunk.
Most éppen Gyurcsány beszél: „Mennyit ér az a korona, mondják meg, és megveszem
ám kilóra, jó lesz nekem hálósipkának, majd fölrakom fejemre.”
Ügyész: „Ez maga a nemzetgyalázás, tisztelt bíróság, aki a Szent Koronát
gyalázza, svájcisapkának nevezi, az meggyalázza a múltat, országunkat. Aki
múzeumi tárgynak tekinti a koronát, az méltatlan, hogy Magyarország első embere
legyen, méltatlan országunk vezetésére! Magyarnak lenni nem állampolgárság és
nyelv kérdése. A nemzettudat kérdése az első számú kérdése a mai tárgyalásnak!
(Kiabál) Magyarországnak magyar-e a miniszterelnöke? (Üvölt)
Magyarországot magyarok vezetik-e?”
Meg kell mondanom, dramaturgiai szempontból hibának érzem, hogy a darabban
Gyurcsány ügyvédje is Gyurcsányt támadja. Persze lehet, hogy ez
a fajta egyszerűsítés a népszínmű egyik attribútuma. A huszárok viszont
fegyelmezetten, rezzenéstelen arccal őrzik a miniszterelnököt, miközben mintegy
tizenöt perc alatt, eljutunk a népítéletig.
Bíró: „Gyurcsány Ferenc elkövette a nemzetgyalázás bűnét?
A nép, vagyis a nézők: „Igen, mi az, hogy!?”
Bíró: „Elkövette a nemzetárulást, az idegengyűlöletet, a rasszizmust?
A nép: „Igen!”
Bíró: „A választási csalás vétségét? Sikkasztást, hűtlen kezelést? Kiárusítja az
országot?”
A nép – mind a tizenhatan – persze minden kérdésre igent kiált, s láthatóan
élvezi az interaktivitást.
Bíró: „A fegyveres erőszakra felbujtás bűnét?”
A nép: „Igen!”
Bíró: „Alkalmas az ország kormányzására?
A nép: „Nem!”
Summa summárum, Gyurcsány bűnösnek találtatik minden vádpontban – egy néző
szerint még okirat-hamisításban is –, úgyhogy bűnhődnie kell.
Az egyik alternatíva a teljes vagyonelkobzás, a közügyektől való örökös
eltiltás, valamint az életfogytig tartó olaszliszkai tartózkodás, az „élet
sűrűjének megismerése céljából”. Az alig palástolt rasszista felhanggal
kapcsolatban újabb hibának érzem azonban, hogy a bírót alakító színész maga is
roma. Persze a castingolás sem egyszerű szakma, ezt könnyen beláthatjuk.
Visszatérve a végkifejlethez, végül a fentinél is szigorúbb – a népszínmű címét
beteljesítő – ítélet születik: ismét feltűnik a korábbról már ismert fáklyás
zsonglőr, és ezúttal szájából tüzet okádva szemlélteti az elítéltre váró pokol
hangulatát. Gyurcsány menekülne, ám a huszárok jól végzik dolgukat.
Hát, nagyjából ennyi. Illetve a legvégén – már előadáson kívül – megtudhatjuk,
hogy a gyenge érdeklődés oka az lehetett, hogy egy másik forradalmi csoport
ugyanebben az időben Orbán Viktor házához vonult valamiféle petíció átadásának
céljából.
Az már csak a másnapi újságból derül ki, hogy ők sem jártak túl sok
szerencsével, ugyanis a volt miniszterelnök vidéki útja miatt nemzetmentő
dokumentumaikat a bébiszitter vette át.
2007. 10. 04. (XI/40)
