Kereső toggle

Füstbe ment ünnep

Vélemények az október 23-ai eseményekről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tamás Gáspár Miklós

Semmi különös nem történt, csak visszaállt a magyar történelem, amelyben
mindig is így ünnepeltek. Volt egy modernizáló, progresszív, városias, baloldali
tábor, amelyik az első, sőt a második világháború előtt nem vett részt ezeken az
ünnepeken. A szociáldemokrata párt soha nem ünnepelte meg a nemzeti ünnepeket,
nem használta a trikolórt, nem énekelte a Himnuszt. Március 15. középosztálybeli
diákünnep, augusztus 20. az arisztokrácia, a katonaság, az egyház ünnepe volt,
május elseje pedig a szocialistáké. ’56-ot pedig nem lehetett ünnepelni. Ezek a
csoportok egy évszázadon át soha nem álltak szóba egymással. Most megint így
van. A rossz politika, a sok felesleges konfliktus visszalökte az országot a
régi történelmi öntőformákba. Igaz, nem magunktól estünk ide vissza, ahol
vagyunk. 1989-ben március 15-én még együtt vonultunk kormánypártiak,
ellenzékiek. Kilencvenben már messze nem, olyannyira, hogy az akkor MDF-es
Szilvásy György vezette tévékuratórium letiltotta a több százezres
SZDSZ-tüntetést a képernyőről. Én voltam a szónok, jól emlékszem. Innentől
kezdve a politikai erők közötti szimbolikus történeti és tradicionális ellentét
annyira mély és súlyos lett, hogy itt tartunk, ahol tartunk. Ez nem
látszatkonfliktus és látszatgyűlölet, hanem valóságos. Ha a politikai viszonyok
kiegyensúlyozottabbak volnának, és a jobboldal nem volna ennyire agresszív,
akkor még néha ünnepelni is tudnánk. Mint ahogy egy-két évig tudtunk is. Volt
egy-két év, éppen az Orbán-kormány alatt, mikor hatalmon voltak, és nem voltak
még ennyire frusztráltak, hisztérikusak. Most viszont annak, hogy a jobboldal
március 15-éről, augusztus 20-áról, október 23-áról igyekszik teljesen kizárni a
baloldalt, előbb-utóbb az lesz a következménye, hogy a baloldal ezt el fogja
fogadni. Rendben, ha ezek az ünnepek a jobboldal ünnepei, akkor lesznek nekünk
is saját ünnepeink és saját zászlaink. És egy-két év múlva, vagy még hamarabb a
baloldal vörös zászlóval fog felvonulni. Ha október 23-án a jobboldal
Horthy-szobrot avat, akkor menjenek oda ők az árpádsávos zászlóval, mi megyünk
máshova vörös zászlóval.

Egyébként az elmúlt napokban úgy beszélt Orbán Viktor, mint az SZDSZ beszélt
’89-ben. Most olyan erősnek érzik magukat, hogy gesztusokat tesznek. Nem a
szocialistáknak, hanem a liberális értelmiségnek. Szabadság, egyenlőség,
testvériség, mondja Orbán Viktor. Ilyeneket nem mondott egy évtizede. Meg így a
Nyugat, úgy a Nyugat, mintha most kéne az orosz bolsevizmus ellen harcolni.
Tartalmilag persze ez nevetséges, de mégis gesztusértékű.

A kormány politikája meg közfelháborodást vált ki. Azért nem tudják kivinni a
baloldalt az utcára, mert a baloldal nem szereti saját kormánya politikáját.
Ezért olyan magányos ma Gyurcsány Ferenc. Ha azt hiszi, akárhova el tudja
vezetni a baloldal tömegeit, téved. Valameddig igen, az orruknál fogva, de a
végtelenségig nem. És ha Orbán Viktor nem lesz olyan fenyegető és ijesztő a
baloldaliak számára, akkor még kevesebben fogják Gyurcsányt követni.

Fónay Jenő

Míg vidéken rengetegen eljöttek az ünnepségekre, itt Budapesten a Széna téri
öszszejövetelen talán hatvan ember volt, és ez nagyon kevés a megszokotthoz
képest. Vidéken csendben és méltósággal ünnepelnek, de ami itt, fönn történik,
az tragédia. Nem tudom, hogy ezt mesterségesen csinálják vagy nem. Az operaházi
beszédekben számomra a legfelháborítóbb az a finom hangnem volt, amelyik
anynyira mellette van mindennek, hogy nem mond a világon semmit. A szónok
úriember akart lenni, aki szépen ki tudja fejezni magát. Az ember csak
hallgatja, hátha mond valamit, de nem mond a világon semmit, csak szólamokat.
Nekem ez nemcsak hogy nem tetszik, de nem is tudom megemészteni. Miért kellett
ehhez lezárni egy zsúfolt forgalmú utat és mellette még három-négy utcát? A
hatalomnak van oka a félelemre, mert nem igaz az, amit az ellenzék mond, hogy az
utcán csak felbérelt emberek vannak. Én látom, hogy vannak köztük bátor
gyerekek, akiket a kormány direkt hergel, hogy balhét csináljanak. Miért kell
annyi rendőr ahhoz, ha a miniszterelnök az Operában beszél? Mi történik akkor,
ha kiabálnak az opera előtt? Semmi. Attól még a miniszterelnök ugyanolyan
nyugodtan elmondhatta volna a beszédét, mint ahogy most elmondta. Ráadásul
odavisznek egy állítólagos ötvenhatost, és az is elmondja a maga ostoba
szövegét. Ezzel akarják igazolni magukat.

Heller Ágnes

Az őszödi beszéd óta sokan rákaptak a hőzöngésre, a zűrzavarra, a
randalírozásra, arra, hogy megrontsák és megzavarják az ünnepeket. Miközben
maguk a randalírozók meg jól érzik magukat, élvezik, amit csinálnak – ők így
ünnepelnek. A Szabadság téren szándékosan szegték meg a tilalmat, provokálni
akarták a rendőrséget. Miért? Hogy Morvai Krisztina a Corvin előtt megint azt
mondhassa, vérbe fojtották a forradalmat. Ezek a csoportok, a hőzöngők, a
huligánok és a független jogászok összejátszanak. Ennek az összjátéknak van
célja. A tavalyi október és az idei között az volt a különbség, hogy tavaly a
Fidesz is ezt csinálta, most viszont kimaradt.

Nem gondolnám, hogy ebben a másik oldal is hibás lenne. Március 15-én Demszky
kiállt a tömeg elé, és repültek a tojások, paradicsomok, kövek. Nem csodálom,
hogy az idén nem tették ki se a nemzeti zászlót, se önmagukat a nemzeti
ünnepünkön annak, hogy paradicsommal, sörösüveggel és tojással dobálják meg
őket. Szomorú, hogy nincs más, minthogy elzárják a tömeg elől a zászlófelvonást,
a díszelőadást. Persze, a miniszterelnök vállalhatja a nyilvánosságot
országjáráskor, kampánykor és hasonló helyzetekben, de igenis nem szabad
vállalnia, hogy a zászlóval együtt őt is fejen találják. És nem a nép dobálózik,
nem a lakosság, nem a választók, hanem pár száz, ismert személyek által
felhergelt zsidózók, szélsőjobbosok, huligánok, brutalitásra vágyó csőcselék.
Mert a normális polgári lakosság nagy része, főleg a fővárosban nem szereti a
randalírozást, ki se megy az utcára, inkább elmegy a városból, vidéki hotelekbe,
panziókba. A vidék ilyenkor nyugalmasabb.

Huszonöt évvel ezelőtt azt hittük, hogy soha nem lesz vége a kádárizmusnak,
legalábbis amíg élünk. Aztán, hála Istennek, vége lett. De hogy ötvenegy év
múlva itt tartunk, erre végképp nem gondoltunk. A rendőrség egy évvel ezelőtt
valóban nem volt hibátlan, most viszont kifogástalanul viselkedett.

Huszonöt évvel ezelőtt mindnyájan egyetértettünk abban, mire mondunk nemet,
igaz, nem értettünk egyet abban, hogy mire mondunk igent. Akkor megvolt a vágy
és hit bennünk, hogy össze lehet fogni, ha egyszer mindanynyian nemet mondunk
valamire. A mai ünnep keserves tapasztalata, hogy kihalt ez a szellem. Ma már
’56 szelleme mintha nem lenne jelen, mint ahogy március 15-e szelleme sem. De
azért nem vagyok pesszimista, a tavalyi őszhöz képest mintha enyhült volna a
helyzet. Ha nem állnak nagy pártok a randalírozók mögé, akkor lassan
normalizálódik az ország. Attól nem lesz valaki nagy politikus, csak kisebb,
hogy a másik pártot provokálja. A gond az, hogy ma Magyarországon túl sok a
politikus és kevés – nagyon kevés – az államférfi.

Paul Lendvai

Sajnos pesszimista vagyok a magyar helyzettel kapcsolatban. 1956 méltó
megünneplése helyett a helyzet kiélezése és elszámoltatás zajlik. A világsajtó
tudósításai – a svájci Neue Zürichertől a Süddeutsche Zeitungig és az osztrák
lapokig – ezt a képet mutatják Magyarországról. Az ország képe érezhetően
megrosszabbodott, és külön tragédia, hogy ’56 emlékezete ennek egyik áldozata
lett.

Mind a két oldalon megtalálható a radikalizmus. Az egyik rehabilitálni akarja
azokat, akik embereket végeztek ki, a másik pedig a barna és a nyilas diktatúrát
akarja. Ahelyett hogy tanultak volna, mind a két oldalon káros jelenségek
szaporodnak, ami a nyugati megfigyelőket és személy szerint engem is elszomorít.
A magyar politika felelősségétől függ, a kormánytól és az ellenzéktől, hogy
lesz-e talán valami kibontakozás ebből a szituációból. E pillanatban minden
’56-tal kapcsolatos vita és beszélgetés ennek a két szélsőségnek a csapdájába
került.

Kornis Mihály

Ami most zajlik, az nem ünnep, hanem egy tudatosan provokált puccskísérlet,
amit folyamatosan újból és újból megkísérelnek. Egyik félnek sem érdeke a
társadalmi béke. A Fidesz arra számít, hogy ha bebetonozza magát a hatalomba,
akkor felajánlja mindenkinek, hogy megbocsát, de azon az alapon, hogy elfogadja
az ultrajobboldal álláspontját. Az MSZP pedig azt mondja, amíg én élek, ne
vegyenek engem elő, inkább a halál. Semmifajta személyes felelősségvállalásra
nem hajlandók, mert akkor szembe kellene nézni nemcsak az ügynökmúlttal, azzal
is, hogy a ma ünnepelt milliárdosok karrierje hogyan alakult, miért pont ők
lettek azok, akik mint állami felső vezetők jól privatizálhattak. Valamit csak
kellett tennie érte? Ehhez nem kellett árulónak vagy gyilkosnak lenni, de jó
kádáristának igen.

Egy év alatt egy centit sem lépett előre az a vita és beszélgetéssorozat,
amelyet tavaly kezdeményeztem. Heves ellenállásba ütközött Gyurcsány Ferenc
kezdeményezése, hogy szembenézzenek a kádárizmussal. Egyes vélemények szerint,
amikor megpróbálta a párttal ezt elfogadtatni, azok, akik érezték a veszélyt,
kiszivárogtatták az őszödi beszédet, hogy villámgyorsan eltakarítsák az útból. A
kádárizmus – pontosabban annak következménye – tombol ma az utcán. Az az erkölcs
és az a szemlélet, amelyik nem tartja vagyonnak a közvagyont, nem tartja
értéknek az Operát, nem tart értéknek egy társadalmi ünnepet. Ők abban a
tudatban élnek, hogy minden a mutyizáson múlik meg azon, hogy kivel mit
beszéltünk meg, kinek miben vagyunk lekötelezettek.

Miközben a baloldal úgy tesz, mintha ünnepelné ’56-ot, a jobboldal is
radikálisan félreértelmezi az ünnepet. Ma nem az a legérdekesebb, hogy mi
történt ’56-ban – mert az erkölcsileg és történetileg is tiszta –, hanem azt
kellene vizsgálni, hogy mi történt utána az országgal, miért nem tudott hű lenni
azokhoz az eszményekhez, amelyek annyira egységbe forrasztották a forradalom
napjaiban. Erről alig indultak még kutatások. A kádárizmusról, ami meghatározza
a mai politikai megosztottságot, szinte semmit nem lehet tudni. Íróként, amit
lehet, megtettem, a többi a politikusok dolga, én azzal már nem foglalkozom.

Olvasson tovább: