Kereső toggle

Élni és visszaélni

Interjú Halmai Gábor alkotmányjogász egyetemi tanárral jogról, felelősségről, gárdáról és népszavazásról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ha Németországban valaki úgy lendíti a karját, hogy közben két ujját
behajlítja, ami nem azonos az eredeti náci köszöntéssel, akkor is eljárás alá
vonják. Ezzel szemben Magyarországon nem látok ilyen eljárásokat – mondja a
Magyar Gárda kapcsán reflektorfénybe került szélsőséges csoportok jogi
megítélésével kapcsolatban Halmai Gábor alkotmányjogász, egyetemi tanár, az
Országos Választási Bizottság elnökhelyettese, aki a múlt héten nyílt levélben
szólította fel Sólyom László köztársasági elnököt a neonáci jelenségekkel
kapcsolatos megszólalásra.



Fotó: Somorjai László

Kapott választ az elnök úrtól?

– Nem, de szerintem egyelőre nem is kaphattam, mert szerdán postáztam a
levelet.

Sólyom László köztársasági elnökként sokkal aktívabb, mint az elődei,
hozzájuk képest gyakran szólal meg. A Magyar Gárda ügyében viszont hallgat. Ön
szerint miért?

– Talán attól fél, hogy belekeveredik egy olyan politikai játszmába, ahol az
egyik oldalhoz óhatatlanul közelebb kell állnia. A hozzá intézett levelem
azonban éppen arról szól, hogy nem politikai állásfoglalást várnék tőle, hanem
azt, hogy azoknak az embereknek a védelmében szólaljon meg, akik valóban
fenyegetve érezhetik magukat. A köztársasági elnök erkölcsi mércék megsértése
esetén már többször megszólalt. Az alkotmányban rögzített feladatai között nem
szerepel erkölcsi mércék betartatása, de ha ezt teszi, akkor – azt gondolom –
minden olyan alkalommal tennie kell, amikor hasonló súlyú erkölcsi problémák
merülnek fel.

Az erkölcsi megfontolás mellett azt is írja, hogy a Magyar Gárda esetében az
állami erőszak-monopólium kikezdése is fennáll. Jogilag hogyan fogható ez meg,
hiszen – azon túl, hogy a vak is látja, hogy miről szól a történet – eddig nem
történt erőszak.

– A vezetőik azt állítják, hogy a gárda valamiféle nemzetőrségnek lesz az
előfutára. Az viszont nyilvánvalóan az állami erőszak-monopóliummal összefüggő
tevékenységet fog folytatni, hiszen egy nemzetőrségnek éppen az a feladata.
Ezzel egybecseng, hogy a gárdisták – még ha egyébként legális formában is, de –
fegyverhasználatot tanulnak. Miért tanulnak? Nyilván, hogy előbb-utóbb
használják a fegyvert.

Nem állítom, hogy a szervezetet már a bejegyzéskor be kellett volna tiltani,
mert nem ismerem az alapszabályát. Lehet, hogy akkor kell majd, amikor valóban
erőszakot alkalmaznak, amikor először történik valami megengedhetetlen.

Erőszak egyébként, ha nem is fegyveres, már történt: Bitó László író a
Népszabadságban számolt be arról, hogyan próbált a várbeli gárdaavatáson a maga
antifasiszta táblájával egyszerűen csak jelen lenni – bármiféle zavarás és
erőszak nélkül. A rendezvény szervezői, akik nyilvánvalóan nem állami
erőszakszervezet alkalmazottai, erőszakkal tetették le a tábláját, majd
erőszakkal távolították el őt magát. Pedig erre egyetlen szervezet jogosult
Magyarországon: a rendőrség.

Egyértelmű tehát, hogy a gárda magában hordja az állami erőszak-monopólium
kikezdésének a lehetőségét, a köztársasági elnöknek pedig fel kell hívnia erre
mindazok figyelmét, akik rendelkeznek megfelelő hatáskörrel.

A hatóságok rendelkeznek megfelelő jogosítvánnyal a szélsőjobboldali
mozgalmakkal szembeni fellépéshez?

– Megvannak ezek a jogosítványok, csak nem mindig élnek velük. Ha valaki
gyűlöletre uszít – márpedig lehet találni ennek a szervezetnek a
nyilatkozataiban gyűlöletre uszítást –, akkor eljárást kell indítani.

Hadd mondjak egy saját példát: egy nemzetközi szerveren megjelent egy kétperces
videó, ahol magyar állampolgárok, köztük én is, zsidó személyiségként vannak
aposztrofálva, és a szöveg lényege az, hogy utálunk benneteket, mert zsidók
vagytok. A videó készítői köztörvényes bűncselekmények sorát követték el
„művükkel”, ami ellen minden további nélkül fel lehetne lépni.

Akkor is, ha sem Ön, sem a többi érintett nem tesz feljelentést?

– Az ügyészségnek az a dolga, hogy az úgynevezett közvádas
bűncselekményekben anélkül is eljárjon, hogy az emberek feljelentéseket tesznek.
Ugyanez vonatkozik a gárdaavatásra is: az ügyészség nem hivatkozhat arra, hogy
nincs tudomása arról, hogy a Szent György téren felavattak 56 embert különböző
önkényuralmi jelképekre nagyon emlékeztető relikviák környezetében. Mindenki
tudta hónapokkal ezelőtt, hogy mi lesz augusztus 25-én. Ne szorítsuk rá az
embereket a feljelentésre!

Magyarországon tiltott az önkényuralmi jelképek használata, de például a
Nemzeti Őrsereg ezt úgy játssza ki, hogy nem nyilaskeresztet, hanem egy arra
egyértelműen utaló, szerintük ősmagyar rovásírás-motívumot hordanak.

– Ha Németországban valaki úgy lendíti a karját, hogy közben két ujját
behajlítja, ami nem azonos az eredeti náci köszöntéssel, akkor is eljárás alá
vonják. Ha a horogkereszt egyik szárát kicsit másfelé fordítják, attól az még
horogkereszt lehet egy eljárásban. Jogállami feltételeknek megfelelő
garanciákkal körbebástyázva el kell dönteni, hogy az illetőnek valóban az volt-e
a szándéka, hogy horogkeresztet ábrázoljon. Magyarországon nem látok ilyen
eljárásokat, pedig ez köztörvényes bűncselekmény. Nem tudom, ilyen ügyekben mire
vár az ügyészség.

Mivel magyarázható, hogy ti-zenhét évvel a rendszerváltás után ilyen és ehhez
hasonló alapkérdésekről folyik vita: mihez van joga a rendőrségnek, a
tüntetőknek, a köztársasági elnöknek, mit lehet, és mit nem lehet népszavazással
eldönteni?

– Az egyik ok a hiányos szabályrendszer. A köztársasági elnök hatáskörét
néhány tőmondatban megfogalmazott alkotmányos rendelkezés szabályozza: például a
köztársasági elnök nevezi ki az államtitkárokat, tábornokokat, vagy
kitüntetéseket ad át. De mi van akkor, ha nem akarja kinevezni azt a tábornokot,
ha nem akar kitüntetést adni annak, akit az előterjesztő megjelölt? Erre nézve
nincs semmilyen törvényi kádencia.

A népszavazással kapcsolatos bizonytalanságok és hatásköri viták is strukturális
problémára utalnak. Az Országos Választási Bizottság az utóbbi időben mást se
tesz, mint olyan indítványokat küld az Alkotmánybíróságnak, ami arra utal, hogy
ez is, az is hiányzik a törvényből, nem tudunk mit tenni. Mert a törvény nem
szabályozza – mondjuk – Kálmán László problémáját: van-e jelentősége annak, hogy
egy népszavazási indítvány előbb érkezik, mint a hasonló tartalmú, de ellentétes
másik, vagy nincs? A törvény szerint nincs jelentősége a beérkezési sorrendnek,
egyetlen szabály sem szól erről. Én egyébként azt gondolom, ezt világosan
szabályozni kellene.

Vagy itt egy másik probléma: a Fidesz által kezdeményezett népszavazások kapcsán
folyamatosan felhívtuk a figyelmet arra, hogy ha hitelesítik a vizitdíj vagy a
tandíj eltörléséről szóló kérdéseket, és a nép úgy dönt, hogy töröljék el őket,
meddig köti ez a mindenkori kormány és parlament kezét? Mondjuk, tíz évig nem
élhet újabb kezdeményezéssel ebben a tekintetben, vagy már a népszavazás után
következő napon újra javasolhatja bevezetését? Erre nézve sincs szabály. Ám
ennél is fontosabb talán, hogy a népszavazást sosem használták – egy nagyon
kivételes esetet, az 1989. novemberi, négy igenes referendumot leszámítva –
olyan eszközként, ahogyan most a Fidesz bevallottan használja: Orbán Viktor
2006. október 23-án nyíltan megmondta, hogy a népszavazással a kormány
megdöntését akarják elérni.

Ez baj?

– Politikai értelemben nem baj, belefér. Egy pártnak az a dolga, hogy elérje
a kitűzött politikai céljait. Ha nem tudja a parlamentben elérni, és a
népszavazás intézménye rendelkezésre áll, akkor ezt kihasználhatja. Hozzáteszem,
sok országban ez nem áll rendelkezésre: Németországban nincs népszavazás, az
Egyesült Államokban azért nincs – legalábbis szövetségi szinten –, mert nem
akarják, hogy a hagyományos törvényhozási mechanizmus gyakorlatilag
megkettőződjék, és a népi törvényhozás felülírhassa a parlamenti törvényhozást,
sőt, hogy ezt fel lehessen arra használni, hogy a ciklusra megválasztott
kormányt eltávolítsák. A Fidesz ezt szeretné, de a parlamentarizmusnak éppen az
a lényege, hogy a kormány négy évig hivatalban marad, hacsak az alkotmányos
intézményekkel, sikeres bizalmatlansági indítvánnyal nem kényszerítik a
távozásra. Az ilyen népszavazással tehát az a probléma, hogy alkotmányosan
borzasztóan erodálja a rendszert. Azt, amely kimondja, hogy parlamentáris
demokráciában az alapvető döntéseket a négyévente megválasztott parlament hozza,
és a népszavazás ehhez képest kivételes, korrekciós eszköz. A parlamentáris
demokráciának ezt a közvetlen demokráciával szembeni elsődlegességét 1993-ban
teljesen világosan megfogalmazta az Alkotmánybíróság.

Lehet, hogy a vizitdíj, a kórházi ápolási díj valóban rosszat tesz az országnak,
de ennek a kormánynak ez a politikája. Azt nem lehet mondani, hogy ti rossz
kormány vagytok, ezért leváltunk, mert a népszavazás intézménye nem a
kormányváltást szolgálja.

A Fidesz politikusai azt mondják, azért kényszerülnek erre a megoldásra, mert
nem erről volt szó a kormány- és választási programban, ráadásul az őszödi
beszédben a miniszterelnök be is ismerte, hogy a győzelem érdekében átverték az
embereket. Ellenzéki fejjel gondolkodva logikus, hogy akár népszavazás útján is,
de meg akarják buktatni a „hazug” kormányt.

– Ha szabad cinikusnak lennem, itt a politikai és az alkotmányos kérdéseket
szigorúan szét kell választani egymástól. Nem lehet azt mondani, hogy az, ami
politikailag elfogadhatatlan, az egyszersmind alkotmányjogilag is így
értékelendő. Nincs olyan szabály, ami azt mondja, hogy ki lehet írni
népszavazást a kormány programjáról, feltéve, hogy a kormány hazudott a
választásokat megelőzően. A szabály úgy szól, hogy a kormány programjáról nem
lehet népszavazást tartani. Akkor sem, ha ez a kormányprogram úgy született,
hogy előzőleg a kormányfő pártja nem mondott igazat. Olyan sincs a magyar
alkotmányos rendszerben, miszerint általában nem lehet a költségvetés
kérdéseiről népszavazást tartani, kivéve, ha a kormány olyan tételeket tesz
bele, amit a választási ígéretek során elhallgatott. Ha elhallgatta, ez
politikai kérdés, politikailag kell megítélni. Lehet, hogy ez politikailag
hatalmas bűn, de alkotmányjogilag nem tudom kezelni ezt a kérdést. Választási
csalás nem történt, ilyet senki nem állított. Akkor pedig marad az a szabály,
mely szerint költségvetési kérdésről nem lehet népszavazást tartani. Én nagyon
veszélyesnek tartom, ha a politikát és az alkotmányos szempontokat
összekapcsolják.

Az előbb példálózott Kálmán László kérdéseivel. Mi következik abból, ha mind
az ő, mind a Fidesz kérdéseiről lesz népszavazás, és mindegyik eredményes és
érvényes lesz?

– Nem kizárt, hogy a nép egyrészt megszavazza, hogy gyógyszert csak a
patikából vásárolhassunk, másrészt azt is, hogy a benzinkútnál is. A törvényhozó
majd eldönti, melyiket szabályozza. Szabályozhatja bármelyiket, vagy csak az
egyiket, de megteheti, hogy nem tesz semmit. Ez tipikus törvényhozói
bizonytalanság.

Ha nem lehet tudni, hogy egy népszavazásra feltett kérdés és az azt megerősítő
népszavazás után milyen döntést kell hoznia az Országgyűlésnek, mert ilyet és
olyat is hozhat, azt a kérdést nem szabad hitelesíteni.

Mi azonban azért nem tehettük meg, hogy nem hitelesítjük a kérdéseket, mert ez a
probléma nem egy kérdés kapcsán merült fel – hiszen külön-külön mindkét kérdés
rendben van –, hanem két kérdést együtt olvasva. És se az OVB-nek, se az
Alkotmánybíróságnak nincs joga a kérdéseket összefüggéseiben vizsgálni. Ha a
gyógyszertárak liberalizálásának kérdését vizsgálom, akkor nem vehetem
figyelembe, hogy egy másik kérdés az ellenkezőjét javasolja, és fordítva.

És ugyanez a probléma merült fel a Fidesz kérdéseinek összefüggései kapcsán:
sokan úgy érveltek – szerintem megalapozottan –, hogy a Fidesz hét kérdése
együtt nagyon erőteljesen támadja az egész kormányprogramot és a költségvetést.
Lehet, hogy egy-egy kérdés ebben nem játszik nagy szerepet, mert a kórházi
ápolási díj nem rengeti meg a költségvetést, de a hét kérdés együtt már jelentős
hatással bír. Ha tehát a hét kérdést együtt bírálhatta volna el az OVB vagy az
AB – amire nincs lehetősége –, akkor azt lehetett volna mondani, hogy a
kérdéscsomag veszélyezteti a kormányzás stabilitását, a kormányprogram
megvalósítását, a költségvetés végrehajtását, ezért nem bocsátható
népszavazásra.

Ez a helyzet nagyon jól rámutat az AB azon érvelésének tarthatatlanságára, mely
szerint a kormányprogram egészéről nem lehet népszavazást tartani, de egy-egy
eleméről igen. Kérdezem, ha a kormányprogram ötven elemből áll, akkor az ötven
népszavazási kérdést, amit külön-külön kell elbírálni, föl lehet tenni?
Jóváhagyja mindkét testület, és szét van verve a kormányprogram?

Az ilyen jogi problémák nyilván azért most merülnek fel, mert most adódott
egy többféleképpen értelmezhető helyzet. De a jogalkotóknak a munkájuk során is
végig kellett volna gondolniuk, hogy egyértelmű szabályt hoztak-e vagy sem.

– Kétségtelen. Sőt, hozzá kell tennem, vannak olyan szabályok, amik a
korábbi törvényben benne voltak, csak 1997-ben kerültek ki az új szabályozásból.
Például, hogy ugyanabban a kérdésben meghatározott időn belül nem lehet újra
népszavazást tartani. Ma ez nem tilos. A kettős állampolgárságról szóló
népszavazási kérdést újra be lehetett adni, hitelesítettük is, pedig a \'89-es
szabályban még tilos volt. Megjegyzem, teljesen ésszerűen. Hogy miért került ki
egy jó szabály \'97-ben, azt nem tudni.

Olvasson tovább: