Kereső toggle

Futószalagon a börtönbe

Interjú Kende Péter íróval

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A Kádár-korszak terhes örökségét hordozó magyar igazságszolgáltatásba be
vannak kódolva a súlyos hibák” – állítja Kende Péter. Védtelen igazság (Röpirat
bírókról, ítéletekről) című új könyvében hetvenöt esetet dolgozott fel, illetve
tíz tanulmányt írt ártatlanul elítélt emberekről, téves bírósági döntésekről és
a magyar igazságszolgáltatásban tapasztalható „butaságról”.



Fotó: Somorjai L.

Milyen tanulságai vannak a könyvében leírt történeteknek?

– Az igazságszolgáltatási műhibák be vannak kódolva a rendszerbe. Ennek
legfőbb oka a rendőrséget, az ügyészséget és a bíróságokat általában jellemző
alacsony szakmai színvonal, intellektuális silányság, vagy mondhatnám: butaság.


Ez meglehetősen súlyos állítás…

– Hogy csak a büntetőügyeknél maradjunk: a gyilkosságért ártatlanul elítélt
Pusoma Dénes, Burka Ferenc és fia vagy a pedofília vádjával meghurcolt Bogdány
József esete – többek között – bizonyítják ezeket az állításokat.

Az újszentmargitai Burkáék – akiket egy helybeli férfi megölésével vádoltak –
csaknem hat évet voltak előzetes letartóztatásban. Ártatlanul. Végigolvasva az
ügyiratokat, számomra megdöbbentő, hogy kicsit is gondolkodni képes emberek
hogyan adhatják a nevüket ilyen ítéletekhez. Azt például, hogy nem került elő a
gumicsizma, amelynek a nyomát a helyszínen megtalálták, vagy hogy nincsenek meg
a véres ruhák, a hatóságok a „jellegzetesen cigány elkövetési móddal”
magyarázták. A nyomkövető kutya sem jelzett a családnál, miközben három másik
portára beszaladt. Ezt úgy magyarázták a rendőrök és az ügyészek, hogy Burka
olyan hidegvérrel követte el a gyilkosságot, hogy még csak meg sem izzadt
közben.

Nem lehet, hogy pusztán a cigányellenesség számlájára írhatók az ilyen ügyek?

– A történetek vegyesek. Nem az ártatlanság, hanem éppen a „bűnösség
vélelme” érvényesült számos olyan esetben is, amikor nem cigány származású volt
a vádlott. A bírók mentalitásában sajnos széles körben jellemző az a felfogás,
hogy az ügyészek – akik mégiscsak az ő tanult kollégáik – nem emelhetnek
véletlenül vádat valaki ellen: ha egy szerencsétlen a bíróság elé kerül, annak
oka van. A helyzetet súlyosbítja a munkaminimalizálás rejtett motívuma. A
legtöbb bíró szerint sokkal könnyebb és biztonságosabb a vádlottat az ügyészségi
álláspont alapján elítélni, mint az esetleges ártatlansággal kapcsolatos
intellektuális feladványokkal bíbelődni. Az egész rendszer olyan, mint egy
futószalag. Ha valaki rákerül, nehezen tud szabadulni – függetlenül attól, hogy
bűnös-e vagy sem. Lehet a pali teljesen ártatlan, a futószalagon itt egy kicsit
rászerelnek, ott egy kicsit megszorítanak, amott egy kicsit beljebb húznak, és
kész a munkadarab, mehet egyenesen a börtönbe. Így járt a móri vérengzés miatt
elítélt Kaiser és Hajdú is.

Van erre a szisztémára racionális magyarázat?

– A legfőbb magyarázat a magyar igazságszolgáltatás rengeteg belső
megoldatlansága, gyönge színvonala. Jelentős tényező persze annak öröksége is: a
koncepciós perek, a megtorlások, a rettenetes törvénytelenségek. A jelenlegi
bírói vezetők, akik a Legfelsőbb Bíróságon precedensként kezelt ítéleteket
hoznak, a Kádár-korszakban szocializálódtak, és a mentalitásuk abszolút nem
változott.

Olvasson tovább: