hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Föl a mélyből
Új imázzsal próbálkozik a Fidesz

2007. 02. 07.
Társadalmi igazságosságról vitázott szombaton a Fidesz és a KDNP a két párt idei első rendezvényén, amely a szocialistákból kiábrándult mérsékelt szavazóknak szólt.

Az idei évet nem nagygyűléssel és nem is évértékelő beszéddel kezdte Orbán
Viktor: egy kétszáz fős, II. kerületi művelődési házban kiváltságos meghívottak
előtt mondta el ez évi első nyilvános beszédét a Fidesz elnöke. A rendezvényre
meghívottak köre is beszédes: fideszes politikusok közül alig hárman-négyen
kaptak meghívót – ők is inkább a párt mérsékeltebb szárnyát képviselték. A
nagygyűlésekről ismerős „Viktor-Viktor”-ozó tömeg szintén sehol, a székeken
javarészt kötött pulcsis értelmiségiek foglaltak helyet.

Nekik szólt a műsor: a háttérzene vonósnégyes, Orbán előzenekaraként pedig
Navracsicson és egy KDNP-s politikuson kívül egy zenetanár és egy statisztikus
puhította a szószékről a kőkemény Gyurcsány-csomagot. Az üzenet egyértelmű és
egybehangzó: Magyarországot ma két embertípus lakja: egyfelől a „magyarok”,
másrészt a legfeljebb néhány ezer tagot számláló Gyurcsány–Kóka klán. A népharag
azért nem tudta még elsöpörni a nemzetét megtagadó kormányt, mert a
miniszterelnök profi módon tudja a különböző társadalmi csoportokat egymással
szembeállítani.

A hosszúra nyúlt bevezető után lépett színpadra Orbán, akit meglepően rövid,
alig öt másodperces tapssal köszöntöttek a válogatott szimpatizánsok. A
pártelnök beszéde szorosan illeszkedett az előző beszédekhez – ami nem is csoda,
hiszen a felszólalók mondandóját a volt miniszterelnök szorgosan jegyzetelte.
„Új többség született Magyarországon a kormánnyal szemben” – állította Orbán,
aki szerint a kormányzó pártok „régi többsége” elsősorban az arroganciának
köszönhetően mára semmivé foszlott: „mindenki szemben áll a kormánnyal”. „Mára
mind a három megkezdett reformkísérlet csődbe jutott” – mondta a pártelnök a
közigazgatás átalakításáról, a gázárkompenzációs rendszerről és a mindennap
változó egészségügyi reformról. „Az igazságtalan politika békétlenséget szül, ha
viszont lesz igazságosság, lesz béke és harmónia is” – szögezte le a pártvezető.
Orbán beszédében ismét előkerültek olyan hagyományosan baloldali hívószavak,
mint a társadalmi szolidaritás és segítség, de a jövőben a párt többet kíván
foglalkozni a nők társadalmi helyzetével és a fogyatékosokkal is. Beszédét a
Fidesz elnöke egy Nagy Gáspár-versből vett idézettel fejezte be: „föl a mélyből,
aki magyar!”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!