hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szópárbaj
Támad a Fidesz, késik az MSZP

2007. 01. 24.
Újabb kommunikációs csatát indított a kormány ellen a Fidesz. A párt legújabb kezdeményezése a miniszterelnök és az MSZP választási ígéreteinek meg nem valósulását taglalja. Az ellenoldal véleménye szerint Orbánék ismét csak azt bizonyítják, hogy nem tudnak érdemi javaslatot tenni az ország érdekében.



Fotó: fidesz.hu

A Fidesz tájékoztatja az embereket az igazságról címmel meghirdetett keddi
sajtótájékoztatón Pokorni Zoltán alelnök jelentette be új kezdeményezésük igen
egyszerű indokát: „A kormány hazudott.” Ennek alátámasztására hívták életre A
hazugság ára című új kiadványukat, melyben olyan, egykori kormányoldali
nyilatkozatok és ígéretek szerepelnek, melyeket azóta készült statisztikákkal és
kimutatásokkal ütköztetnek majd. A bro-súrát mintegy három és félmillió magyar
háztartás számára kívánja kézbesíteni a Fidesz. A nyomtatott dokumentum mellé
hasonló címmel és tartalommal rendelkező internetes honlapot is indítottak; sőt,
szerdán megtörtént a jövönk.hu oldal
bemutatása is, ahol egy olyan „vitasorozat” beindítása a cél, melynek témái
többek között az igazságosság, az életminőség és az állam szerepe lesz.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője (kis képünkön) a nyitólapon indokolja
a témaválasztást: „A mai kormányzati politika gyakrabban hivatkozik az
igazságosságra, mint ahányszor figyelembe veszi.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!