Kereső toggle

Mindenki mindenki ellen

Harctéri jelentés a hidegháborús Magyarországról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Politikusokkal zajló háttérbeszélgetésekből úgy tűnik, mindegyik pártban
tapasztalható jelenség, hogy a belső erőcsoportok, mondhatni klikkek csapatokat
szerveznek a tavaszra várt erődemonstrációra. A „csapatvezetők” kulturáltsági
szintjétől függ, hogy ezek a teamek rohamosztagokként működnek majd, vagy a
demokráciában normális lobbitevékenységet fejtenek éppen ki.



Fotó: AP

Az elmúlt hónapokban készült közvélemény-kutatások eredményeit meglepő módon
nemcsak a drámai „mélyrepülésben” levő MSZP-ben, hanem az utcahosszal vezető
Fideszben sem fogadják kitörő örömmel. Nem annyira a teljes politikai elit egyre
nagyobb elutasítottsága okoz fejfájást, hanem az, hogy az ellenzéki párt nem
tudott profitálni a nagyobbik kormánypárt veszteségeiből, sőt a Századvég-Tárki
kutatásából úgy tűnik, hogy a Fidesz népszerűsége is csökkent. A baloldali
kampánygurukban éppen ez a jelenség tartja a lelket, mert úgy vélik, bár nehéz
idők járnak az MSZP-re, de legalább a Fidesz tábora nem növekszik.

Hasonló okokból a Fideszben „fű alatt” egyre többen mondogatják, hogy stratégiát
kellene váltani, mert az állandó „hazugozással” és Gyurcsány Ferenc persona non
gratának nyilvánításával nem sikerült kormányt buktatni, sem a saját táborukat
bővíteni. A lapunknak háttérben nyilatkozó kritikusok szerint a kabinet –
szerintük elhibázott – politikájával szemben „kormányképes alternatívát”
felmutató érdemi stratégiával kiléphetne a Fidesz a saját maga, no és persze a
baloldali média hathatós segítségével felépített „lágerből”. A hevesebb
vérmérsékletű jobboldali politikusok ezen felül azt a kérdést is felteszik, hogy
Orbán Viktor pártelnökkel egyáltalán legyőzhető-e a nagyobb médiaháttérrel
rendelkező MSZP. „Viktorral örök másodikak lehetünk, vele mozgósítanak a
baloldalon” – hangzik el egyre több beszélgetésben egy fideszes forrásunk
szerint, aki úgy ítéli meg, hogy ennek ellenére legkevesebb fél évig nem várható
fordulat a Fidesz politikájában, mivel az elégedetlenség ellenére a belső
erőviszonyokon ma még senki nem képes változtatni. Éppen a Fidesz házilapjában,
a Magyar Nemzetben elkövetett, Schmidt Mária elleni támadás jelzi, hogy ma már
nemcsak a baloldal vágya a Fidesz belső megosztottsága.

Válságkampány

Mindenesetre az ellenzéki párt továbbra is folytatja a „Gyurcsányék súlyos
megélhetési válságot okoznak” című kampányát. A kormány intézkedései kapcsán az
a fő üzenetük, hogy „megszorításokról, és nem reformokról van szó”, a „népnyúzó
megszorítás” pedig a Gyurcsány-kormány (Őszödön beismert) „hazugságának ára”.
Ennek szellemében „hazugság ára” elnevezésű honlapot is indítottak, melynek
meglepő „újdonsága”, hogy megyékre lebontva megnevezi azokat a kormánypárti
képviselőket – tehát az összeset –, akik „bűnrészesként” az intézkedéseket
(vizitdíjat, tandíjat, gázáremelést és az adóemeléseket) megszavazták. E kampány
során több millió szórólapot is terítenek országszerte, melyen a politikusok
arcképeit és neveit tartalmazó „körözési tabló” szövege szerint „Gyurcsány
Ferenc mellett ők döntöttek arról, hogy az ön családja viselje az MSZP–SZDSZ
okozta pénzügyi válság terheit”.

Bár a Fidesz hivatalosan nem vesz részt azokban a tüntetésekben, melyeket
kormánypárti politikusok háza elé szerveznek (legutóbb a miniszterelnök háza
előtt mintegy ezren demonstráltak), félő, hogy az előbb bemutatott bűnbakképzési
technikával hozzájárul ahhoz, hogy a következő hetekben fokozódjon a
személyeskedés. Szocialista politikusok Sólyom László köztársasági elnököt
kérték meg, hogy fellépésével próbáljon gátat szabni ennek a visszataszító
jelenségnek. Az államfő válasza azonban, úgy tűnik, éppen olajat öntött a tűzre,
szerinte ugyanis „bár a jó ízlés megköveteli, hogy a tüntetők ne hozzák
méltatlan helyzetbe egy-egy politikus családtagjait (…), a véleménynyilvánítás
és a gyülekezés szabadsága érdekében olyan állításokat, véleményeket és
cselekményeket is el kell tűrni, amelyek sokakat sértenek”.

Reformok pergőtűzben

A kormány első számú és kiemelt intézkedés-„csúcscsomagja” az egészségügy
reformja, amely a világon mindenütt a legösszetettebb és legbonyolultabb
rendszer, ráadásul minden embert érint. A reform előtt Magyarországon száz főre
5,9 kórházi ágy jutott, míg a fejlett, az úgynevezett OECD-országokban jóval
kevesebb, 4,2. Azért fontos ez az adat, mert egy aktív ágy fenntartása eddig évi
5,5 millió forintba került az államnak, azaz az adófizetőknek. Ráadásul számos
európai országban az 50 százalékot is eléri az egynapos beavatkozások száma, míg
hazánkban csak pár százalékot; a kórházban nyújtott ellátásnak pedig mintegy 30
százaléka nem direkt gyógyítás, hanem valójában szociális ellátás volt. Emellett
egy szakmai felmérés szerint a betegek majd 20 százaléka ellátható lenne
járóbetegként is.

A liberális Molnár Lajos vezette minisztérium ezért csökkenti az aktív ágyak
számát, és növeli a szociális rehabilitációs rendszer kapacitását. Mivel a
szétaprózott kórházi struktúrából adódóan nem volt elég pénz fejlesztésre, ezért
kialakítják a kiemelt kórházak rendszerét, s ezt a mintegy ötven „csúcskórházat”
európai színvonalra felfejlesztik. Persze a „normál” kórházak is megmaradnak, de
a fejlesztési pénzekhez való hozzájutásuk esélyei jóval korlátozottabbak, mint
az előbb említett „kiemelt” minősítésűeké. Ezek általában a kisvárosi és
kerületi kiskórházak, melyek magmaradásáért a Fidesz indított utcai
demonstrációsorozatot. Az akciót Pesti Imre orvos, országgyűlési képviselő
vezeti, aki a polgári körök által került kapcsolatba a Fidesszel, nagyobb
ismertségre a Tilos Rádió előtti, zászlóégetős tüntetés szervezésével tett
szert. Meglepetésre rövid idő után Orbán Viktor őt nevezte ki budapesti
régióigazgatónak, mely a Fideszben ma rendkívül befolyásos poszt.

Az egészségügyi reform ügyét tovább nehezíti, hogy Molnár Lajos és több, az
egészségügyben tevékenykedő szervezet vezetője, például Éger István, a Magyar
Orvosi Kamara elnöke, illetve Cser Ágnes, az egyik egészségügyi szakszervezet
vezetője szinte már „személyes ellenségévé” váltak egymásnak. Vitájukat nemcsak
szakmai, hanem személyes sérelmek is motiválják. A frontvonalakat kuszálja
továbbá, hogy a liberális miniszter nem tartozik a szocialista politikusok
kedvencei közé. „Kamikaze miniszter, konfrontatív stílussal. Még a jó ötletet is
képes megutáltatni az emberekkel” – állítják egyre gyarapodó kormánypárti
kritikusai. A helyzet komolyságát jelzi, hogy az évek óta érdemi ügyekben
hallgató Horn Gyula volt kormányfő is – aki forrásaink szerint mai napig egy
„intézmény” az MSZP-ben – élesen kritizálta az egészségügyi reformot.

Információnk szerint mind a koalíciós pártok közt, mind a kormányban egyre
mélyebb törésvonal kezd kialakulni a reformok kivitelezhetősége kapcsán. Többen
különösen hevesen bírálják a kormányzati kommunikációt, miszerint nem sikerült
az embereknek elmagyarázni, hogy a reformok éppen az ő érdekeiket szolgálják.
Ráadásul az MSZP-ben és az SZDSZ-ben is belső választások zajlanak, melyek során
a „pártcsoportok” igyekeznek pozícionálni magukat.

A megosztottság az úgymond „a baloldalhoz közel álló sajtó- és színházi
értelmiséget” is érinti. Több politikussal történt beszélgetésből az szűrhető
le, hogy a miként a pártokban, úgy a sajtóban is egyre inkább klikkesedés
figyelhető meg, mintha az erőcsoportok is a médiahátterük megerősítésébe fogtak
volna. A színészvilágot pedig feldúlta, hogy a megszorítások elérték a Fővárosi
Önkormányzatot is, amely csökkenteni tervezi az általa fenntartott teátrumokra
fordítandó költségvetési forrásokat. A színházi emberek lobbierejét jól mutatja,
hogy a múlt héten a színházvezetők felkeresték Hiller István oktatási és
kulturális minisztert, aki az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a találkozó
után azonnal felhívta az MSZP fővárosi frakcióvezetőjét, és ígéretet nyert arra,
hogy orvosolják a problémát.

Egyházügyi zavar

Bár nagy hallgatás övezi, de mintha az egyházügyi területen is többen
„háborúra” készülnének. Az úgynevezett kisegyházi körökben már beszédtéma, hogy
a jobboldal továbbra sem nyugodott bele a vallásügyi törvény módosításának
kudarcába, és a Vatikáni–Magyar Vegyes Bizottság e heti újjáalakulása ismét
apropót szolgáltathat a téma előbányászására. Lapunk érdeklődésére mind a KDNP,
mind a Fidesz egyházpolitikusai határozottan cáfolták, hogy szándékukban állna a
lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény módosítása.

A kultusztárca már elkészítette a kormány számára azt a hatpontos
javaslatcsomagot, amely a szentszéki megállapodást felülvizsgáló bizottság
jelentésére épül, és amely tartalmazza a lehetséges kormányzati változtatásokat
a témában. Ennek legkorábbi érdemi tárgyalási időpontja azonban május vagy
június.

Az egyik szocialista „egyházfelelős” annyit mondott lapunknak, hogy jelenleg
nincsenek olyan tünetek a társadalomban, illetve a vallásszabadsággal való élés
területén, melyek indokolttá tennék, hogy bármilyen megfontolásból is
hozzányúljanak a vallástörvényhez. Vagy ha mégis van ilyen, akkor azt ott kell
keresni, ahol nem szokták – utalt a pécsi megyéspüspök pénzügyi manővereire,
akiről nemrég derült ki, hogy nem arra a célra használta az adóforintokat,
amelyre kapta.

Szabaddemokrata oldalról is azt gondolják, hogy az egyházügyi törvény „egy
kitűnő rendszerváltó törvény”, és mindannak, aki irányadónak tekinti
Magyarországon a 19. századi liberális, deáki, eötvösi tradíciót, az állam és az
egyház elválasztását, a jogszabály békén hagyása mellett kell kardoskodnia.
Egyházügyekben jártas szakértők szerint bármiféle szigorítás sokkal nagyobb bajt
okozna a vallásszabadság ügyének, mint a sokat hivatkozott, ugyanakkor mind ez
idáig a fantázia világába tartozó visszaélések. A probléma ott jelentkezik –
tartja az egyik SZDSZ-es szakember –, hogy hazánkban nemcsak a deáki, eötvösi
hagyománynak vannak képviselői, hanem – nagyon leegyszerűsítve – a pázmányi
tradíciónak is. Megítélése szerint a magyar jobboldal valójában már régen ezt
képviseli, és egyik deklarált célja a nagyegyházak privilégiumainak
bebetonozása. Hogy törekvéseiket siker koronázza, azt az is mutatja, hogy
mindmáig érintetlenek azok a döntések, melyeket még a Fidesz-kormány indított el
a Vatikáni Szerződés túlteljesítése terén.

Helyreigazítás

Múlt heti számunkban tévesen közöltük a Békecsapda című cikkhez tartozó egyik
fotó képaláírásán, hogy Balog Zoltán, a Fidesz egyházpolitikusa kormányellenes
tüntetésen látható egy ferences szerzetessel. A fénykép a Dísz téren
megrendezett, Fidesz választási nagygyűlésen készült. Az érintettek elnézését
kérjük.

Nincsenek visszaélések

– mondja Dr. Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke

Ön szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket a Lelkiismereti és
vallásszabadságról szóló 1990. évi IV. törvény?

– Állami oldalról a vallási és lelkiismereti szabadság garantálása rendben
van. Megvannak azok a jogi eszközök, melyek ahhoz kellenek, hogy Magyarországon
bárki a hitét szabadon gyakorolhassa. Az igazi problémát az az előítélet
jelenti, amely évszázadok óta gyökerezik a társadalomban. Ezek az előítéletek
sokszor hátrányos következményekkel járnak, és végső soron gyűlöletet is
gerjeszthetnek. További kérdés, hogy a különböző vallási felekezetek
esélyegyenlősége hogyan alakul, hogy egy adott országban mely egyházakat
támogatnak milyen mértékben adóforintokkal. Ezek a kérdések hazánkban is még
hosszú időn át viták tárgyát képezhetik, de fontos, hogy ne legyenek tabutémák,
és olyan, mindenki számára elfogadható megoldást kell találni, amely bármiféle
visszaélés lehetőségét kizárja.

Az Ön ismeretei szerint van most olyan tendencia, illetve találkoztak az
ítélkezési gyakorlat során olyan jelenségekkel, melyek a vallásszabadsággal való
visszaélésre utalnának?

– A bűnügyi statisztikák szerint az elmúlt tizenöt évben száz alatti volt az
olyan bűncselekmények száma, melyeket egyének sérelmére követtek el, és a
vallásszabadsághoz való jogot sértették. Ez tehát pont az ellenkezője annak,
amire Ön kérdez. Az egyes egyházak részéről megvalósított visszaélések körében
csak egy-két konkrét ügyre emlékszem, de ezek még csak nem is bíróság előtt,
hanem más fórumok előtt zajlottak pár éve. Ha ezen a téren valami különösebb
probléma lenne, az szemet szúrt volna nekem is.

Tortúra-túra

Tüntetők, pardon, nem jól mondom, autodidakta inkvizítorok vonultak szombaton
a miniszterelnök otthona elé. Voltak kábé ezren. Nem mehettek pont oda, ötven
méterre közelíthették csak meg a házat. De vajon miért mehettek oda? Hülye
kérdés, mondhatnánk. Gyurcsány távozását követelni mentek, meg is mondták: „Most
legyél bátor, gyere ki a házból”, valamint „Gyurcsány Ferenc legyen fegyenc”.
Ezt hosszasan skandálták. Sólyom elnök úr szerint csupán szabadságjogaikat
gyakorolták. Persze, persze. De attól, hogy ezt szabad, nem lesz szebb a világ,
sőt undorítóbb lesz. A politikai vélemény egy dolog, más dolog a magánélet, a
család. Ezzel az akcióval gyakorlatilag betörtek a miniszterelnök magánéletébe,
rátörtek családjára. Közvetlen pszichikai terror az egész. Tortúra-túra.

Akkor miért is mentek oda? Politizálni lehetett volna a Nyugati téren is
például. Nem, nekik a balhé légköre, a lelki erőszak mámora hiányzott. Nagyon
szerették volna látni az előttük remegő-síró Gyurcsány-gyerekek arcát. A
politika itt másodlagos volt, bármit is állítanak. Akárhány Himnuszt is
énekeltek el.

Tervezik, hogy minden héten egy-egy kormánypárti politikust látogatnak meg, hogy
lelkük belső tartalmát „kifejezzék” (legyünk mi finomak legalább!). Én is
kifejezném lelkem tartalmát: legalább otthon hagyják békén a politikusokat, a
miniszterelnököt és mindenki mást is. Ha már az otthon és a család sem szent,
akkor legközelebb miért lenne szent a testi épség vagy az élet. Az emberi
méltóságot már nem is merem ideírni.

Mielőtt Orbán Viktor gyermekeire is ráhozzák a frászt, menjenek szépen haza, és
egy kicsit csendben szégyelljék magukat! (Longauer László)

Olvasson tovább: