Kereső toggle

Kincsvadászok a vadkeleten

Sírrablók és polgármesterek kutatják az elásott vagyont

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ki ne álmodott volna gyerekkorában arról, hogy talál egy térképet, és
kalandos körülmények között mesebeli nagy kincsre bukkan. Akik nem ébrednek föl
ebből az álomból, ma is megszállottan kutatják a múltat, a föld mélyét. Az
eredmény ugyan csekély, de a legendák élnek, és szájról szájra terjedve találnak
maguknak újabb „megszállottakat”.



Képünk illusztráció

A kincsvadászok Kelet-Európában kifejezetten aktívak. Erdélyben, Felvidéken
és persze idehaza keresik, kutatják a múltat és a föld mélyét fémdetektorokkal,
régi térképekkel. A ritka sikerek csak erősítik az elszántakat, akik a
Seuso-kincshez hasonló óriási leletekről álmodják éber álmukat. A műértő
vadászok fémdetektorokkal felszerelkezve, régi iratokat bújva, hézagos
történelmi ismereteikre hagyatkozva mozdulnak rá a „mindig tuti tippekre”.

A szabadbattyáni páratlan római ezüst- kincseket ma is a legendák homálya fedi,
pláne megtalálójának erőszakos halálát követően. A Sümegh József által feltárt
római folyosóban még mindig óriási vagyont sejtenek az éhes kincsvadászok,
miközben a magyar állam évekig vitázott annak tulajdonjogáról a nemzetközi
bíróságokon.

Itthon szigorúan az uniós normák szerint szabályozzák a kincskeresést. A magyar
régészeti leletek a magyar állam tulajdonát képezik, és nem tekinthetők
forgalomképesnek – mondta el lapunknak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal egyik
szakembere. Ebből következően aukciókon, kereskedőházakban, vásárokon régészeti
feltárásból származó tárgy csak illegálisan tűnhet fel. Régészeti leletet pedig
csak megfelelő intézményi háttérrel és végzettséggel rendelkező szakember tárhat
fel, és ami a földből kikerül, annak az állami intézményekbe kell jutnia. A
műtárgyak külföldre vitelének engedélyezése az általános uniós szabály szerint
értékhatárhoz kötődik, meghatározott összeg felett a kulturális javaknak
engedélyre van szükségük. Ez tekinthető a műtárgy „útlevelének”.

Ehhez képest a törvény háta mögötti kincskereskedés meglehetősen nagy
népszerűségnek örvend manapság – állítja Laci, aki szerint az elmúlt évtizedben
több itthon előkerült műkincs jutott ki az országból a nyugati piacokra, mint
gondolnánk. Legutóbb egy német aukción nyilvánosság elé tárt friss régészeti
szenzációról suttogták a szakemberek, hogy eredetét tekintve magyar. Egy
különleges, napkorongot ábrázoló bronz tárgyat mutattak be, melynek motívumai,
hasonlóan a Stonehenge-hez, több ezer évvel ezelőtt élt emberek csillagászati
ismereteiről árulkodnak. A különleges bronzkori kincsek létezésére akkor derült
fény, amikor a fémkereső detektor segítségével felkutatott tárgyakat két
műkincsrabló közel százmillió forintért próbálta továbbadni. A legértékesebb
lelet, a napkorong eszmei értéke ma hárommilliárd forint. A lelőhelyen olyan
egyedi, eddig ismeretlen díszítésű kardokra bukkantak, amelyek nagy
valószínűséggel Magyarország területéről származhatnak.

A fémdetektorok egyre jobban terjednek az amatőr kincsvadászok körében, akik sok
esetben Erdélyt veszik célba, mert itthon bizony hivatalból üldözendő
cselekménynek minősül hobbijuk. Laci Angliában avatta fel kincskereső detektorát
egy kedélyes vidéki réten, ahol többedmagával piknikezve keresték a római
pénzérméket – igaz, nem sok sikerrel. Ma már az Erdélyi- érchegységben kutat
régi várromok helyén, egykori települések romjain. Eredménytelen próbálkozásai
ellenére nem adja fel, mert tudja, érzi, hogy meglesz a kincs, azon a helyen,
ahol sejteni lehet. És innentől a fémdetektor már csak az elmélet igazolásához
kell. A szerkezet 20-25 centit világít át csupán, de ha az első darabok
előkerülnek, már csak kitartás és szakértelem kérdése a siker – állítja a
kincsvadász.

Magyarországon a pusztából kiemelkedő dombok alatt vélnek sokan óriási
kincseket. A szakkifejezéssel csak „kurhánoknak” nevezett egykori nomád sírok a
legendák szerint gazdag leleteket tartalmaznak. Szibériában ilyen sírokból
kerültek elő vagyonok, melyeket sokszor a kozák katonák és parancsnokaik
fosztottak ki és tettek pénzzé. A példa ragadós, ma egyszerre több helyen vélik
megtalálni a nagy hun vezérnek, Attilának a sírját az országban. Az egyik békési
kistelepülés polgármestere szerint „tuti”, hogy a sír az ő falujának határában
van. Zsadány a „hunok központjaként” hirdeti magát, és Dudás Árpád polgármester
úr már nem csekély médiafigyelmet szerzett a hírnek.

Elátkozott befektetés

Eladná a Magyarország által is követelt Seuso-kincset a brit tulajdonos, aki
szerint a páratlan római kori lelet megvásárlása „átoknak” bizonyult – írta a
The Sunday Times. Northampton grófja a vezető brit lapnak felfedte, hogy a 14
darabos, rendkívüli kidolgozottságú ezüsttálakból, kancsókból, tányérokból álló
készlet egy dél-londoni őrzőraktárban rejtőzik. A szakértők jelenleg 40 millió
fontra (16 milliárd forint) teszik a Seuso-kincs értékét. Northampton a lapnak
elmondta: 1982 januárjában Peter Wilson, a Sotheby’s aukciós ház egykori elnöke
vette rá őt arra, hogy fektessen be a Seuso-kincsbe; ehhez járult a londoni
Allen & Overy jogi iroda „sokkolóan rossz tanácsa is”. Egy nappal azután, hogy a
kollekcióból rendezett New York-i kiállítást megnyitották, először Libanon, majd
egymás után Magyarország és az akkori Jugoszlávia is kereseteket nyújtott be,
azon az alapon, hogy a kincset az ő területükön találták meg, és a gyűjteményt
vissza akarják kapni. Libanon végül ejtette igényét, Magyarország és a
Jugoszlávia utódjaként perlő Horvátország igényét pedig elutasította az
esküdtszék, és a két ország a fellebbviteli bíróságon is pert vesztett – idézi
fel a brit lap.

Olvasson tovább: