hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egyetlen hibás ember
Orbán az uniónál védi a rongálókat

2006. 11. 01.
Az ellenzék vezére egyre nagyobb erofeszítéseket tesz, hogy az uniós elitet is bevonja a hazai belpolitikai események alakításába. Fáradozása azonban a visszájára sülhet el, szaporodnak ugyanis a Magyarországot leminosíto külföldi megnyilvánulások.

Október 20-án, az Európai Néppártnak (EPP) a közép-finnországi Lahti
városában tartott ülésén Orbán Viktor olyan nyilatkozatot akart elfogadtatni az
elnökséggel, melyben azok nyilvánosan bírálták volna a jelenlegi magyar
vezetést.

A nyilatkozat megszületését természetesen nem sikerült kicsikarnia, annak
ellenére sem, hogy az EPP legnagyobb létszámú tagszervezete maga a Fidesz–Magyar
Polgári Szövetség.

Sikertelen akciója után kiderült: nem hiába utazott Finnországba, mert bár az
EPP nem biztosította támogatásáról, Wilfried Martensnél, a néppárt elnökénél
halló fülekre találtak érvei. Martens október 23-án a Fidesz és a KDNP által
szervezett nagygyulés elso szónokaként párhuzamot vont 1956 és 2006 között:
szerinte az ötven évvel ezelotti események üzenete a jelennek az, hogy szükség
van a változásra. Majd így folytatta: „A mostani zurzavar is egy ember miatt
van, o az, aki az országot politikai és elsosorban erkölcsi válságba sodorta
azáltal, hogy félrevezette az embereket”.

A legfinomabb megfogalmazás szerint is rossz ízlésre vall, ha az 1956-os
felkelés 50. évfordulóján kormányellenes rendezvényen vesz részt – reagált
kedden nyílt levélben a megemlékezésen elhangzottakra Poul Nyrup Rasmussen, az
Európai Szocialisták Pártjának elnöke. A Wilfried Martensnek címzett levél több
helyen felhívja a politikus figyelmét arra, hogy követve az o példájukat,
határolódjanak el a politikai szélsoségekhez húzó pártoktól. Ajánlotta továbbá,
hogy demokrata lévén ne adja a nevét olyan kezdeményezésekhez, melyek azon túl,
hogy szégyenteljesek, a késobbiekben még rendkívül veszélyesnek is
bizonyulhatnak. A levélben Rasmussen végül az „egyetlen hibás ember” személyérol
is közölte véleményét politikustársával: „Nyomós érvek szólnak amellett, hogy
kijelenthessük, a kialakult helyzet valódi okozója Orbán Viktor.”

Egy nappal a gyulés után, október 24-én a Fidesz elnöke újabb lendületet vett.
Az 1956-os forradalom 50. évfordulója kapcsán tartott strasbourgi ünnepi ülésen
ugyanis azt kérte hallgatóságától, hogy az Európai Unió „ne nyújtson segédkezet
hazug és csaló kormányoknak”. Indoklásként több érvet is felhozott a jelenlegi
magyar kormány ellen. Egy volt közülük a „brutális rendori erodemonstrációk”
említése, melyek „habozás nélkül törték le az emberi jogokat”.

Ténykedései a hét közepére több baloldali politikust is szóra késztettek. Az
Országgyulés keddi ülésén elsoként Gyurcsány Ferenc elemezte a Fidesz-elnök
stratégiáját. A miniszterelnök véleménye szerint Orbán emberek ezreiben számolta
föl az erkölcsi gátakat. Eddig is voltak Magyarországon rendzavarók – mondta –,
de tudták, hogy amit gondolnak és tesznek, szégyenteljes. „Ám most azért léptek
fel a rend ellen, mert voltak politikusok, akik azt mondták, hogy érzik a
puskaporszagot a levegoben, a kormány ellen fellépni kötelesség, a rombolás
pedig hazafias tett.”

Az ülésen Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke is kifejtette véleményét. A liberális
politikus egyenesen ócska politikai cinizmusnak nevezte azokat a véleményeket,
melyek szerint a „rendorök provokálták a békés tüntetoket akkor, amikor az
idézojelbe tett békés tüntetok Molotov-koktélokkal, vasgolyókkal, fejszékkel
grasszáltak Budapest utcáin”. A pártelnök az Országgyulés elott kijelentette: a
fovárosban történtek nem csupán a Fidesz felelossége, hanem egyenesen a párt
taktikája.



Fotók: Vörös Szilárd

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!