hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Zajban élve
Nem bírják a repülőket Dél-Pesten

2005. 12. 13.
"Veszek egy vállról indítható rakétát, és lelövöm a következő gépet, akkor majd odafigyelnek ránk" – hangzott el ez a nem túl biztató, de a helyi lakosok elkeseredettségét mutató mondat a minap egy kőbányai lakos szájából, a kerületi önkormányzat által kötelezően szervezett közmeghallgatáson. Nemcsak Kőbányán, hanem Pesterzsébeten, Zuglóban vagy éppen Monoron és Vecsésen ugyanúgy gondot okoz a légtér zajszennyezettsége, amit jelez, hogy több próbapert is indítottak már Ferihegy ellen. 



Radikálisan megnőtt Ferihegy forgalma. Nem mindenki bírja Fotó: Reuters

Idén május 12-én módosították a légtérszerkezetet, nagyobb teret biztosítva a repülőgépek le- és felszállásának. Ezzel olyan budai és pesti légi területek lettek használatba véve, melyeket eddig nem érintett a hangzavar problémája. A lakosok most megelégelték a helyzetet, és már mintegy száz peres eljárás indult az üggyel kapcsolatban. 

Rozgonyi Zoltán zuglói alpolgármester szerint a zaj egymillió lakos életét keseríti meg: "Bármilyen kormány lesz, ez nem egy megkerülhető probléma" – mondta. A reptér esetleges privatizációja nyomán kialakuló forgalomnövekedés az alpolgármester szerint egyenesen elviselhetetlenné tenné az itt élők életét. "Kiskunlacháza és Velence között kellene egy nemzetközi repülőteret létesíteni, így a légiforgalom elkerülné Budapestet" – szorgalmazza az alpolgármester. A térség jó választás lehet: egy volt szovjet katonai repülőtér mellett vasút is található a környéken, amivel a szállítás is könnyen megoldható lenne. A fideszes önkormányzati képviselő szerint a Ferihegyi repülőtérnek csak egyes részeit kellene áttelepíteni, így például a cargo áruszállítást, illetve az éjszakai katonai repüléseket. 

Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő is pártfogásába vette az ügyet. Lapunknak elmondta, hogy ötvenöt évvel ezelőtt, a megnyitás első évében 50 000 utas fordult meg Ferihegyen, míg ma ez a szám eléri a 6 millió főt. "A fenntartható fejlődés érdekében mára valamennyi érintett szervezet közös érdekévé vált a repülőtérrel való kényszer? együttélésből adódó zaj- és környezetterhelés mértékének a lehető legkisebbre csökkentése"– érvelt Simon Gábor. A cél elérésének érdekében Nyugodt Együttélés Programja címen egy intézkedési tervet, cselekvési sorozatot indított el. Ez tartalmazza a jogszabályi hátteret, és megemlíti az eddigi fejleményeket. "A repülőtér környezetében élők éjszakai pihenésének biztosítása érdekében a 22 órától reggel 6 óráig terjedő időszakban korlátozták a gépek forgalmát" – tette hozzá Simon. 

Egy előírás értelmében a repülőterek körül zajgátló védőövezetet kell építeni. Az övezetek kialakításához szükséges utolsó mérést hazánkban a 80-as évek közepén végezték el, az új zóna kialakítása folyamatban van. Az övezeten belül új lakó- és üdülőterület nem jelölhető ki, a meglevő egészségügyi intézményeket, óvodákat és iskolákat ki kell telepíteni.

Repülőzúgás kismagnóról

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!