hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Felmentették a Papát .

2005. 12. 13.
Bűncselekmény hiányában a Legfelsőbb Bíróság minden vádpontban felmentette Sándor Istvánt, az egykori ORFK KBI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályának tisztjét, aki kábítószerügyek, olajügyek és robbantásos bűncselekmények felderítésével foglalkozott az 1990-es években. 

Az ügyészség két-rendbeli vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettével, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel és hamis tanúzás bűntettére való felbujtással vádolta. 2005 márciusában hivatali visszaélés és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt 600 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla, ám ezt a mostani döntés értelmében vissza kell fizetni neki. Sándor István a Heteknek elmondta: hamarosan több tízmilliós kártérítési pert indít az állam ellen több éves meghurcoltatása miatt. Az ügy részleteit korábban 85 évre titkosították, ennek feloldását is kéri a "Papa", hogy a nagyközönség számára is kiderüljön: "mennyire mocskos és aljas eszközöket alkalmaznak a \'tisztességes\' hatóságok". (F. L.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!